Közzétéve:

Rió 2016 élmények – 1. hét

Alapvetően azt gondolom, hogy nekem a legkomfortosabb az lenne, ha mindig egy fix helyszínen rendeznék a a nyári olimpiát. Lehetőleg Európában és viszonylag kis időzóna eltéréssel. Ennek ellenére óriási dolgok történtek már az első öt napban. Napi egy aranyérem az elején kiváló volt, a londoni 8 aranyhoz képest igen-igen szívmelengető eredmények jöttek.

Még az olimpia előtt akartam írni az általam vártakról, de gyorsan elszaladtak a napok, így most inkább az élményeimről és vágyaimról, gondolataimról írok egy kicsit.

Kenderi és Cseh 200 pillangó döntő után (fotó: http://nhc24.hu/)
Kenderi és Cseh 200 pillangó döntő után (fotó: http://nhc24.hu/)

Rió 2016 élmények – 1. hét részletei…

Közzétéve:

Az alázat ereje

Nem lehet elmenni ama csapatsportokban elért sikerek mellett, amik most pénteken boldogították a magyar népet. Míg a magyar vízilabdás lányok lenyomták az olimpiai bajnoki címvédő hollandokat (hátrányból felállva), addig a magyar férfi kézilabdások a franciák kézis aranycsapatát igázták le lendületből (ehhez már csak zárójelben kell hozzátennünk, hogy a férfi vízilabda csapat is kapaszkodik vissza a csúcsra az EB-n, ami nem is árt, hisz jön az olimpia).

Aki nem követi említett két sportág eseményeit, annak nem árt tudnia a poszt értelmezéséhez: kisebb-nagyobb válságokon vannak túl a válogatottak és bizony nem egyszer, nem kétszer égtünk és sóhajtoztunk, amikor a fent említett hölgyek vagy urak produkcióját néztük az elmúlt pár évben. Most, amikor – kimondhatjuk – világra szóló sikerek után vagyunk pár órával, nappal, mindkét válogatott tagjai és edzői csapatról, összhangról, egymásért küzdésről beszélnek. Mondjuk ki azt is, hogy ennek nagyjából mindig így kell, kellett volna lennie (amire kiváló példa a Kemény Dénes vezette férfi pólócsapat, amiben korszakos egyéniségek szerényen dobálták/ják a gólokat és nyertek/nek meg mindent, ami megnyerhető) és nem másképp. Sajnálatos, ha voltak (és vannak) olyan élsportolók ebben az apró országban, akik – bár más sportágban tevékenykednek, mégis – úgy viselkedik, mint az egyszeri magyar futballista, aki tudott két egyeneset rúgni, és máris el van szállva magától több évtizedre, mint Vlagyimir Putyin egy hatékonyan lebonyolított választási csalást követően. Focistából nem akarok sok példát hozni, de Sebők Vilit a közelmúltból és Torghelle amiSanyink a jelenből azért említendő. De ide lazán beilleszthetjük a világsztárnak kikiáltott Görbicz Anitát, aki állítólag olyan nagyképű lett, hogy saját magával is csak hétfőnként áll szóba (miközben azért egy elbukott kézilabda világbajnoki és egy olimpiai döntő szárad a lelkén, amiért nem számolt el, és amivel Mezey György mellé zárkózik föl a magyar sport legnagyobbat bukott szereplőinek csarnokában).

Utóbbi, Görbicz-féle, eseményeknek részese volt Mocsai Lajos is, aki most Szerbiában vezeti a magyar kézis srácokat, és korábbi teóriám, miszerint az ember (mármint Mocsai) kulcspillanatokban rossz döntéseket bír hozni, ezért nem nyert még semmilyen igazán nagy címet edzőként, megdőlni látszik. Ugyanebben a témában a női pólósok kapitányáról, Merész Andrásról nem tudok nyilatkozni, így nem maradás más hátra, mint a tényleges témáról is ejteni pár szót.

Tehát: Mocsai és Merész – úgy tűnik – azzal bírt most hozzátenni a legtöbbet a csapatához, hogy közösségé hozta össze a játékosokat, nem csupán sportolók ad-hoc csoportosulásává. Emellett úgy néz ki, hogy a lányok és a fiúk is partnerek ebben, mindannyian, és nem a pénzért, nem a csillogásért vannak ott, teszik a dolgukat a címeres mezben, hanem egymásért, a közös siker lehetőségéért. Alárendelve saját önös érdekeiket, alázatosan küzdve és – ezáltal – nagyot alkotva.

Különleges dolog, esemény ez, mert bizakodással tölt el engem, és talán még más sportrajongókat is, akik ezt belelátják az eseményekbe. Különleges dolog ez, mert boldogság hormonokat szabadít föl az emberben, amikor az utolsó pillanatban nem elveszítjük, hanem megnyerjük a meccset és a tv előtt ökölbe szorított kezünket megemelhetjük és azt mondhatjuk: IGEN! 🙂

Remélem, és kívánom mindannyiunknak, hogy az elkövetkező egy hétben még sok örömünk legyen az aktuális Európa bajnokságon mindkét sportágban, és várhassuk bizakodva a tavaszt és a londoni olimpiát. Remélem, és kívánom ezeknek a tehetséges sportembereknek, hogy az alázatuk segítse őket a nehéz pillanatokban, és a döntőig menetelve tudjanak erőt meríteni saját maguk és a csapattársaik ihletett, motivált és lelkes hozzáállásából. Ria-ria! Hungária! 🙂