Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1999

Ahogy újrahallgatom ezeket a könnyített Santana alapú dalokat, visszaemlékszem 1999-re, amikor a 90-esek évek gimnáziumi lokálrockja, valamint az újraéledő Depeche Mode után olyan kiműveltek voltak ezek a dalok, mint napjaink Bayer Zsoltja után egy kis Umberto Eco.

Geci Beerboard Top 30 – 1999 részletei…

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1995

Mostantól minden ilyen zenész posztban, ami a 90-es évekről szól, írhatnám ugyanazokat a neveket (Mariah Carey, Madonna, Boyz II Men, U2 a teljesség igénye nélkül), plusz az éppen aktuális diszkóhuszárok (RealMcCoy, Captain Jack például), vagy az éppen aktuális rappereket, akik vagy feldolgoztak egy 10-20-30 évvel korábbi feka dalt (pl: Coolio, Dr. Dre), de ehelyett kicsit változtatok a poszt tartalmán és igyekszem leírni azt, amit az adott nóta hordoz nekem.

Itt van most 1995-ből a Luniz és az I Got 5 on it:

A végtelen egyszerű zenei alap, ami nekem mindenvivő ebben a felvételben és amitől mindig volt varázsa.

Akkor, amikor 17 évvel ezelőtt ezt hallgattuk kolesz szobában, nagyon tinédzserek voltunk, nagyon nem értettük a szöveget, de tudtuk, hogy kizárólag a nagymenőségről szólhat, amit nyilván mi is el fogunk érni a magunk módján.

Amikor az egyetemi, majd a korai dolgozós-bulizós időszakban előkerült ez a felvét 10-12 éve, akkor nyilvánvaló volt, hogy csak a lazuláson, a sok levarrt csajon és még több szeszen, trombitán keresztül vezethet az út a tegnapból a holnapba, és már most is nagyon nagyon menő vagyok. Tehát el is kezdtem nagyképű lenni.

Immáron 5-7 éve, amikor eljött a 3x, felsejlett, hogy hamarosan bizony át  átülni a fiatal bika szerepéből az öreg bika szerepébe, és a nagyon laza, nagyon nagyképű  csávóból megfontolt, felelősségteljes férfivá kell változni, aki alkalmas a hamarosan bekövetkező keresztapai szerepre.

Most pedig itt ülök, félig már felelősségteljesen, és mindent megteszek, hogy keresztapa legyek.

Jó dolog az értelmi evolúció, nem? 🙂

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1994

Egy habkönnyű nyitánya lesz a következő havas, hideg hétvégének egy forró fekete írhatnám (és írom is), hogy ne csak közhelyes, de egyből szalon-rasszista irányból közelítsem meg slágerlistám újabb állomását. Ó, az a csodás ’94-es esztendő, amikor Horn Gyuszi bácsit a hatalomba taszajtotta a fidesz faszkolódása, és a közeledő mezőgazdasági permetező helikopter morajlásához hasonlóan felerősödő kádári nosztalgia. Vele együtt szügyig merült a magyar elit mocskába a honi gazdaságpolitika Harcsabajusz Kapitánya, aki új értelmet adott az egész arcot betakaró félkeretes szemüveg létezésének, és akivel megérkezett hazánk második – a tisztasági csomag után – legismertebb csomagja. Ugye kitaláltátok? Igen, Bokros Lajosról van szó.

Na, de vissza a zenék világába: ebben az évben tombolt az észofbész vezette eurodiszkó, de lehetőség van még egy kis szemezgetésre a gazdag egyéb termésből is: Michael Bolton fürtjeit fújta a szél, miközben teletorokból tolta a ‘Said I love you… but I lied’-t, és ahogy mi toltuk teli torokból a Big Mountain-tól a ‘OOOOO, Baby I love your way’-ét vagy a Real McCoy ‘Another night’-tját. Közbeszúrnám még a Crystal Water egyetlen maradandó slágerét a ‘100 % pure love’-ot is, ami számomra a mai napig őrületes basszustartalommal bír és beleülteti a bugit a testembe, mint egykoron az Alcatraz táncparkettjén. De erősített az amerikai kontinens lírai vonala is, mivel Mariah Carey, Celine Dion, Whitney Houston és Toni Braxton is ömlött a rádiókból. Az egy felvételből világhírűvé válók közül kiemelendő Meat Loaf és az ‘I’d do anything for love’, aminek őrületesen hosszú klipje is örökre az elmémbe vésődött. A hülyedalok sztárja egyértelműen a Crash Test Dummies ‘Mmm Mmm Mmm Mmm’ című alkotása. Ezen vegyes felvágott után már nem is nagyon értem, miért is az maradt meg kedvencnek, ami megmaradt:

 

Gabrielle – Dreams


Itt eleve – ha van idő rá – azzal kell kezdeni, hogy elmerül az ember a dal világában. Meg ennek a csajnak a hangjába, ami – nekem – a legkevésbé sem a klasszikus feka karakter, hanem egy ilyen latte machiatto. Nyilván azért is mert angol a lelkem és nem amerikai, de ez a lágy, de mégis rekedtes tónus annyira odabasz, hogy na.

Meg az, ami még ehhez a csajhoz kapcsolódik – és Áci ezt olyan alapnak említ egyes zenei elemzései közepette -, hogy ez a dal is meg az egész ember össze van rakva, ki van találva. Pedig lehet, hogy egymillió ilyen dalt megírtak csak 1994-ben szerte a világon, de a szaknő mögé állt be az a stáb, akik megkomponálták minden atomját. Szerény véleményem szerint a csillogós-flitteres szemtakaró eszköze az világbajnok és én évekig ezzel a szemfedővel azonosítottam Gabrielle-t. A hölgy másodvirágzását hozta A Bridget Jones naplójához elénekelt Out of reach című dala, de számomra a Dreams alapozta meg a szakasszony zenei hitelességét, ha beszélhetünk ilyesmiről egy olyan előadó esetében, aki “csak” Angliában tört a csúcsokra és nem kapaszkodott, nem tört globális szintekre. Mindenesetre a Gabrielle nóták alapvetően lounge/club típusú háttér zenék, annak viszont kiválóak.

 

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1993

Eltökélt szándékkal vágtam neki a 2012-es évnek. Befejezem, teljessé teszem ezt a szériát, ami egyet fog jelenteni azzal, hogy az első megkezdett sorozat befejeződik a blogunkban. Így érkezik a 93-as év kedvence a listámból.

1993-ban – azzal párhuzamosan, hogy 16 éves lettem – a 90-es évek diszkóslágereinek csúcséve volt. Whitney Houston a listák élén szipókázta a jól megérdemelt fehér port, miután hihetetlen hangján elénekelte az évtized romantikus slágereit. Mariah Carey a Dreamlover-rel hódított, míg Janet Jackson az If-fel. Emellett a a világ leghülyébb dalai közül is slágerré tudott válni néhány: Inner Circle – SWEAT (A La La La La Long) és Jazzy Jeff és Fresh Prince (alias Will Smith): Boom! Shake the room, vagy 4 Non Blondes: What’s up (what’s going on)? című bugyuta felvétele is hódított szerte a világon. Ugyancsak 1993-ban futott be a kulcsos gyerekek indulója, a Soul Asylum Runaway train-je is. Végül – de nem utolsó sorban – az Eurodisco visszatért egy kis szalontechno-s beütéssel: Snap – Rhythm Is A Dancer, Captain Hollywood Project – More and more, Ace of Base – All that she wants. Ááááááá! A lábaimban érzem a ritmust, ahogy felidézem, miként roptuk a kollégium ebédlőjében a meghívott testvérosztályok lányaival fáradhatatlanul és figuráztunk, hogy összejöjjön a betevő esti smár, meg a hozzá tartozó VONALAS telefonszám. 🙂

De mindennek a tetején ott ült Haddaway és az első, legnagyobb slágere, a túlmozgásos klippel kísért: What is Love.

Elsőként mindenképpen meg kell hallgatni ezt a felvételt, hogy átérezzük a hangulatát, felvegyük a ritmust. 🙂

Nyilván fogalmam sincs az effektek elnevezéséről, az egyes negyedekről, esetleg nyolcadokról, illetve azok struktúrájáról, de ez nekem mindig egy olyan klasszikus, a tömött Balaton parti diszkóban a legnagyobb tömeg közepén is a női testekből a legkomolyabb, szinte őrületesnek mondható, ritmusos testtekergetést kiváltó felvétel marad, ami a hőség közepette a dinamikus mozgástól felhevült és nyirkos, de fedetlen bőrfelületek ösztönös egymáshoz dörgölését hozta magával, mintegy előre vetítve egyéb testi kontaktusokat és testnedv cseréket is.

Illetve megadja a választ az örök kérdésre is. Hiszen, what is love? ‘Baby, don’t hurt me, don’t hurt me no more’

😀