Közzétéve:

Az “Ebben az országban…” országa

“Ebben az országban mindent szabad.” “Ebben az országban bármi megtörténhet.” “Ebben az országban a politikusok mindent megtehetenek.” “Ebben az országban mindenki ért mindenhez.” “Ebben az országban senki nem tud semmit.” Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok Magyarország területén kortól, kormánytól, a gazdasági válsághelyzet mélységétől függetlenül. A baj ezzel az, hogy a fejünkben, a gondolkodásmódunkban addig általában nem jutunk el, hogy mi lenne a jó ahelyett, amit fikázunk, csak addig, hogy ez, ami van, szar, nagyon szar. Ez ugye nagyjából oda terel vissza minket, hogy a négyévenkénti urnázásnál inkább valami/valaki ellen voksolunk, mint valakire/valamire. De, nem vagyunk könnyű helyzetben. Vegyük végig röviden, miért is nem.

Elméleti alapvetés

Ha csak a legegyszerűbb politikai besorolást vesszük: van a baloldal és a jobboldal. A baloldalon ülnek az individualista (az egyén teljes személyes szabadságát támogató) szabadelvűek, azaz liberálisok. Ha a baloldalt egy szép aranybarnára sült rétesként aposztrofáljuk, akkor az egyik végén a rétesnek vannak a szélsőbalosok (értsd kommunisták, a bolsevik típusúak) a rétes teste a sok-sok szocialista, szociáldemokrata, demokrata, liberális, míg a másikon a konzervatív liberálisok (ez egy eléggé tudathasadásos állapot lehet, nem is tudok rá érdemi példát mondani).

Mit találunk a jobboldalon? Ott üldögélnek a társadalom alapegységének a családot tekintők, a közös értékeket, a hagyományokat tisztelők, az úgy nevezett fontolva haladók, azaz a konzervatívok. Jöjjön a jobboldali rétes: egyik végén vannak a szélsőjobb (fasiszta, nemzeti radikális), közben a hagyományos keresztények, konzervatívok, míg a másik végén a liberális konzervatívok (ami nem ugyanaz, mint a konzervatív liberális, de hasonlóan furcsa gondolati állapot).

Eddig csak a politikaelméleti síkról beszéltünk, most megbolondítom a 20. század fontos elemével, a gazdaságpolitikával, annak is a második világhánború utáni, nagyon leegyszerűsített két fő csapásirányával. A baloldal a klasszikus liberális elveket némileg csorbítva az állam szerepvállalásában, ezáltal annak érdemi piacbefolyásoló szerepében látta, látja a megoldást a kapitalista szabadverseny keretében működő piacgazdaságban. Ezzel szemben a gazdasági konzervatívizmus az állami szerep minimalizálásában, a szabadversenyes piacon csak ellenőrző szerepben feltűnő állami szerepben találta meg a saját gazdasági irányát. (Mindez persze tényleg borzasztóan leegyszerűsített, de nekünk pont elegendő ahhoz, hogy mindjárt megértsük, mennyire nagy bráner lebeg a fejünk körül.)

Balos-jobbos

Eddig baloldali kormány MSZP-SZDSZ csodacsapattal lépett pástra kis hazánkban. Individualizmus, ideológiai baloldal adott, de milyen gazdaságpolitikát vetettek be ezek a drága jó politikusok. Hát, erősen állami szerep minimalizálós-privatizálós-szabadversenyes = konzervatív gazdaságpolitikát. Tehát, aki balra adott le szavazatot, az bizony a gazdasági konzervatívizmust, a piaci szabadságát támogató, lehetőleg mindent piaci alapon működtetni kívánó hatalmat támogatott.

Jobbos-balos

A jobbos kormányok közül bizony kihagyom az MDF-et. Ennek igen prózai oka az, hogy nem nagyon volt más választása a rendszerváltás utáni első kormánynak, mint a piacgazdaság kiépítése. (Az egy más, igen hosszú történet, hogy fogalmuk se volt, hogy kell csinálni, így nem is sikerülhetett jól.) Marad a két Fidesz-kormány. Mindkét kormány legalább részben terhelt volt/van Matolcsy Györggyel, a második esetben ráadásul folyamatosan halucinogén anyagok hatása alatt áll a jó professzor. Ennek fényében egyetlen közös, állandó irányelvet tudunk azonosítani: az állami jelenlét és szerepvállalás folyamatos kiterjesztését, erősítését, némely esetben nevén nevezett államosítás által. Azaz a gazdasági liberalizmus transzparens megvalósulása.

Állampolgári eszmerendszer

Fentiek alapján a szocialista vagy LMP szavazó egyetért a koncessziós autópályával és a több biztosítós egészségbiztosítói rendszerrel, mígy egy derék KDNP-s állami iskolát, kórházat akar, mellé választási regisztrációt, erős elnöki rendszerrel.
Aki tájékozott, nyilván összekapcsolhatja és értheti, értékelheti így, de azért a többség, aki a politikai híreket a Blikk-Metropol-Napi Ász hármasfogatból vagy a kereskedelmi tévéken Erős Antóniától vagy Várkonyi Andreától halja egy “vért hányt Kiszel Tündet tacskója” és egy “hurrikán söpört el három szalmabálát a békés megyei Battonyán, megrázó képek következnek” típusú hír között, félmondatban, az nyilván a démonok közül választ egyet. Ellenségnek.

Orbán-Gyurcsány-Bajnai-Juhász Péter- Vona

Nem szégyen az, ha a tájékozott értelmiségi szavazatok, a vitával és üvöltözéssel eltöltött órák, teleírt email-ek (ej, azok a szép idők, amikor egy multinacionális pénzintézet telefonos ügyfélszolgálatán azzal teltek el napok 2002-ben, hogy egymást faragtuk fröccsenő nyállal) erejét, a belőlük formálódó szavazatokat elmossa a “Jaj, de jóvágású fiatalember ez a Ferenc!”, a “Köszönjük a jóságát, Drága Orbán Úr!”, meg a “Vesszen az EU, vissza Erdélyt'” típusú szavazatok sokasága. A gonosznak könnyű arcot adni, ahogy a fejezetcímben felsorolt vezetéknevek mutatják, van, lesz is rá kellő alap a közeljövőben is. Könnyű dolga van, lesz a politikai marketingeseknek, kommunikátoroknak 2014-ig és akkor is.
Biztos vagyok benne, hogy máshol sincs ez másképp, ezért erősen utópisztikus vág, aminek én örülnék, mégis le kell írjam a tényekkel együtt: ki kell béküljünk azzal, hogy ebben az országban az emberek többsége valaki ellen (mégcsak nem is valami ellen!) szavaz, nem az elvei mentén vagy az elveihez legközelebb álló politikai pártra, annak képviselőjére. Előzetes választási regisztráció ide vagy oda. Ugyancsak nem kell a kádári nosztalgiát (nemrég sikerült egy ATV-s betelefonálós műsorban elcsipnem: “igaz, hogy 5 évet kellett várni egy trabantra, de legalább nem vitte el a bank”) feszegetnünk, mert annak már semmi köze a démonválasztáshoz.

Így, amíg kicsit nem rendeződik a fenti politikai – gazdasági paradoxon a politikai erők vagy a globális gazdaság változása, esetleg egyéb tényezők változása által, plusz mellé egy csipetnyi tájékozottság nem társul, addig a csalódottság lesz csak állandó, de az is a címben és a bevezető elején használt, évtizedes formában és nem olyan módon, ahogy egy jó évvel ezelőtt Reci barátom mondta: “Nem erre számítottam”. A konstruktívitást és a szebb, lehetőségeket hordozó jövőt pedig – ízléstől függően – multinacionális vállalatoknál, szuicid vállalkozóként, Európa más országaiban, más kontinenseken, esetleg olajfúró tornyokon vagy az interneten kereshetjük.

Közzétéve:

Tökönszúrás Egyeteme avagy nézünk, mint fácán a tálcán

“Olyan könyvből dolgozunk, amit talán még meg sem írtak.”

Matolcsy György

“Mi a baj, Gyuri, zavarnak a számok?”

Matolcsy György korábbi kollégái


Milyen gyakorisággal “sodródik” egy párt és annak politikusai olyan helyzetbe, amikor mindent az előző kormányra foghatnak, foghatnának és közben az IMF nevű robotpilóta vezetné őket a következő választási győzelembe? Nagyjából egyszer egy életben. Persze ezt is csak egy magyar brigád tudja elbaszcsizni. Ahogy a Fideszes fiúknak sikerült.

A Bajnai-kormány megágyazott a második Orbán-kormánynak ahhoz, hogy mindenért Gyurcsányt és csapatát okolva úgy utazzon át a válságokon, hogy nem kell semmilyen, mélyebb pénzügyi problémáért felelősséget vállalnia, nem kell érdemi gazdaságpolitikai döntéseket hoznia. (Ahogy ezt a szebb jövőre ácsingózó román kormány is teszi.)

De Viktor és barátai inkább kezükbe vették az irányítást abban a hiszemben, hogy a kétharmados többség nem csak új alkotmányra, de Európa, sőt az ENSZ és az univerzum irányítására is elég. Hamar elvált a szar a víztől, mivel ezek a szakemberek nem csak abban hisznek, mint a tökéletes bolsevik párt, miszerint mindenhez értenek és mindent el tudnak intézni, hanem abban is, hogy Macchiavelli tanításának megvalósítása érdemi kötelezettségük.  Ez pedig meghozta az áttörést és most nagyjából szégyellhetjük magunkat mindannyian, akik ezt a szavazataikkal engedték.

A Fidesz kormány gyurcsányi magasságokban tört 2010-ben az új elnevezésekkel, programokkal és egyéb marketingtevékenységek elindításával (Nemzeti Hitvallás, Nemzeti Összefogás, Széll Kálmi satöbbi).
Majd 2011-ben rászaladt a cicire (vagy inkább a csöcsre), mert a fene nagy hozzáértés és önállóság bedöntötte a gazdaságot, a terveket és a kilátásokat. Mondjuk legalább a Fidesz vezérkar shortolhatott párat, ami megadta az alapot néhány végtörlesztésre… De kérdem én, mi a francra jó a saját vélemények és álláspontok közötti irányváltás, amikor mi nem a vadászpuska előtt szaladó antilop, hanem egyik kezével az asztalhoz szögelt kisfiú vagyunk, így az esélyünk vajmi csekély.

Egy ideig még próbáltam követni az eseményeket az eltelt év folyamán, de nem sikerült semmilyen logikát felfedezni az események sorozatában. A baj az, hogy ez nem a saját képességeimet minősíti, hanem a tényt jelzi: nem is volt logika, semmilyen. Most ott tartok, hogy kapkodom a fejem és nézek, mint a sült hal, hogy ezek mi a f@szt akarnak a világtól. A kapkodás az idegbetegek és az elmebetegek tulajdonsága, nem a politikusoké. Elvileg. Így most már csak a kérdőjelek maradtak, a Tom és Jerry típusú csacsifejjel nézés, meg a kétely, hogy ebből mi lesz.
Két lehetőség maradt: vagy a sok mozaik egyszer csak összeáll és a földi paradicsom rajzolódik ki Magyarországként a térképen, vagy az utolsó napon elnézünk balra a zebráról lelépve és elüt minket egy kamion, mert az előző éjszaka megváltoztatták a közlekedés logikáját jobboldalira.

A lehajtott fejjel szégyenkezés közepette az utolsó kérdés, amin még morfondírozom: mi a megfelelőbb választás – hat évig bekkelni és várni valami üdvözítőre impotens pöcsként (Gyurcsány – 2004-2010) vagy másfél év alatt feje tetejére fordítani mindent viagrával megtámogatott merev faszként (Orbán, 2010-2011)? Még nem tudtam válaszolni, de félek, nem arra billen a mérleg amerre szeretném… Lehet, hogy a csalódottság kommunistává tett? Ha igen, valaki mentsen meg!