Közzétéve:

Megmigránsosodásunkról

Írok pár gondolatot a 2016-os év legdrágább egyben legjelentéktelenebb politikai témájáról, mert politológia szakon esettanulmány lesz húsz év múlva. Az összes akkori túlbuzgó, seggnyaló, pedelázó főokos Mráz Ágoston-klón zárthelyi előtt és alatt és után is többször ki fogja rá verni, az biztos.

MKKP ufós plakát

Megmigránsosodásunkról részletei…

Közzétéve:

Kuvaszok pásztorok nélkül

Minap Micivel sikerült tisztába tenni az idei választások várható eredményeit és azok körülményeit. Megérdemlitek, hogy ti is tiszta fejjel, józanul, a lényeget látva foglalkozzatok a fékezetthabzású kampányból kieső politikai bulvárral, illetve legyen arról valamilyen képetek, mit érdemes tenni április 6-án.

Ahogy Soundria főnök is írja, szavazni márpedig el kell menni, mert anélkül sz@rt nem ér az egész. A véleményt kifejezni jó, ráadásul a kelleténél amúgyis ritkábban van rá lehetőség, tessék meglépni. Inkább a parlamenti választások, mint a VV6, nemde?

A lehetőségek tárháza nagyon szűkös, a helyzet szinte reménytelen, mégis meg kell próbálni dönteni (miközben persze a nem szavazás is vélemény).

Összefogás 2014

A baloldal együtt, közösen is pont olyan töketlen, mint külön-külön lenne, de így legalább látványosan, kézzelfoghatóan az. Bajnairól  abban a pillanatban derült ki, hogy alkalmatlan a politizálásra, amikor beállt ebbe a pirosnyakkendős seggrepacsiba, ráadásul félig a függöny mögé. Mindaz, ami miatt a politikába visszatért, elporladt a nagy közös semmiről szóló szövetségben. Mesterházy MSZP-je csak béna, bukott, lopós politikus kitermelésére képes, Gyurcsán DK-ja a 2014-es választások SZDSZ-e: nem létező látszatpárt, ami be fog jutni a parlamentbe potyautasként gyönyörűen. A Bajnaival szövetkező majdnem zöld, de mégsem Párbeszéd Magyarországért még azelőtt föladta a saját karakterét, mielőtt az kialakult volna, így Jávor Benedekék mehetnek majd bohóckodni Paksra, hogy el ne felejtődjön a nevük a köztudatban…

Legyen Más A Politika

Más lett a politika az elmúlt 4 évben? A csalódott balos szavazók vigaszágon ismét befutóvá tehetik a vezető nélküli pártot, ami idén zöld párt lett. Ez egyébként egy olyan politikai-ideológiai irány, amivel 90 óta egyetlen párt, tömörülés sem jutott be az országgyűlésbe. Ennél még talán az is jobb lett volna, ha Schiffer Andrásék nem lövik be magukat semmilyen vezérgondolatra, ahogy 2010-ben ezzel jól is jártak. Na mindegy: ha valaki nem akar összefogni, meg át sem akar szavazni a jobboldalra, viszont a lepattanózós minipártokat is kerülni kívánja, az némi tollharapdálás után ikszelhet egyet az LMP-re, hogy legalább egy páruknak ne kelljen munkát keresnie a mostani nehéz, túltelített munkaerőpiacon.

Jobbik

Az a rossz hírem van, hogy az idei választás nyertese leginkább a Jobbik lehet. A csendben elröfögő Vona és emberei kisebb botrányokkal, némi magyargárdázással elütötték az elmúlt 4 évet, és simán be fogják vonzani a Fideszben csalódó, de nemzeti(es), jobbos, magukat eltökélt kereszténynek, radikálisnak, kommunista/cocialistellenesnek érző polgárokat. Micivel arról polemizáltunk, hogy ki fog váltani némi böröndzár csattogást és útlevél előkeresést, ha április 6-án este, az első egyfordulós választás estéjén Obersovszki Péter is kénytelen lesz egy általa is kényelmetlenül nagy százalékos értéket mondani a Jobbik nevével együtt miután kikeveredett Rákay Kálmán ánuszából. Szóval lehet számítani arra, hogy aki változást akar, de leköpi a bohócos plakátot, az erősíti majd a radikális pártot, ami persze ki fogja verni Brüsszelben, meg mindenhol Európában a biztosítékot, de azért a nép az úr, hogy ő (mi) döntsön.

Fidesz

Meglepetés lenne, ha nem a kormánypárt hosszabbítaná meg a mandátumát április elején. Egészen egyszerűen azért, mert a kirekesztő, agresszív, erőből akkor is áttoljuk témával és saját klientúrájának beágyazásával együtt is a legtöbb biztos pártválasztó a Fideszé maradt. A bizonytalanokat idén a heréltagyú ellenzéki összefogás nem fogja tudni mozgósítani, a Fidesztől eltávolódókat fölszippantja a Jobbik és az LMP, ha csak csoda nem történik. De előbb jutunk ki a foci EB-re, mint csoda történne a választásokon. Ha marad a Fidesz és elég ereje lesz (vagy kétharmaddal vagy háttéralkut kötve a Jobbikkal) hozzá, akkor félelnöki rendszerre fog berendezkedni, még pedig egy olyan fölállással, hogy Orbán a köztársasági elnök, Navracsics a miniszterelnök, Lázár a kancellária miniszter.

Remélhetőleg újabb négy év elég lesz a baloldalnak, hogy alkalmazkodjon az új kondíciókhoz és bármilyen módon összerakjon egy érdemi, de legalábbis kézzelfogható alternatívát. Ez most nincs, így marad, ami van. Sajnos.

Közzétéve:

Na de ki a f@szom az a Meggyes Tamás?

Hát igen. A politikával csak országos szinten foglalkozó, azt felszínesen követő átlagember nem tudhat túl sokat a volt esztergomi polgármesterről, aki nem csak a Fidesz, de a magyar politikai osztály és a magyar demokrácia szégyene is egyben. Jelen poszt nem teszt kísérletet Meggyes úr kiváló egyéniségének, teljesítményének és múltjának vagy jelenének bemutatására, csupán szemelvényeket emel ki abból az anyagból, ami kis keresgélés után elérhető a világhálón. (Jelen poszt NEM tekinthető felvezetőnek az Orbán-kormány 2010-2011-es tevékenységét és a bóvlivá minősítést tárgyaló posztnak, csupán egy mai hír késztetett megírására.)

Meggyes Tamás kellemes honlapján bemutatkozik, mint sikeres polgármester, honatya és talán az egyik legjobb magyar ember. Mindezt saját honlapján teszi. Ezek alapján egy igazi huszonegyedik századi lokálpatriótát ismerhetünk meg, aki saját magát nem kímélve tesz jót Esztergom minden lakosával, az ott dolgozókkal, az ott tanulókkal. Mivel kicsi nejem is esztergomi, természetesen némi információmorzsát azért sikerült kapnom az elmúlt években az akkor még regnáló, majd – meglepetésre – a 2010-es választás elbukó polgármesterről.

Meggyes úr magánéletéről az egyik legfontosabb tény, hogy igazi agresszív állat, aki nő (leginkább a felesége) verésében élte (talán éli ki ma is) a benne felhalmozódó feszültséget. Természetesen ezt minden hivatalosan fórumon cáfolta, de az esztergomi kórház orvosai – a helyi nyílt titok szerint – nem kevés pénzt kaptak azért, hogy ne jelentsék föl a jóembert a feleségének okozott nyolc napon túli sérülések miatt. (Ha ez mégis bekövetkezett, akkor az asszony cáfolta a vádakat.)

A személyét körüllengő pletykák alapján legendás vidéki kiskirály is Meggyes Tamás, aki sok nokiás dobozzal lett gazdagabb hivatali idején, de volt, ami abba(mármint a nokiás dobozba) nem is fért bele (autó pl). Sok egyéb finomságot is hordoz a Meggyesről szóló blog is, ha valaki szeretne elmélyedni a témában.

Feltételezhető jól korrumpálhatóságának eredménye az a 2008-as hír is, ami az országos sajtót, sőt a nemzetközit is bejárta 2008-ban, amikor felgyújtották az autóját és épülő házát, majd egy hamarosan egy helyi vállalkozót fogtak el tettesként (azaz gyanúsítottként).

Aztán 2010 tavaszától furcsa helyzet alakult ki Esztergomban: a képviselő-testületben teljes Fidesz fölény, de Meggyes elvesztette a választást a független Tétényi Éva ellen. Azóta Meggyes és a többi képviselő bojkottálták az önkormányzat munkáját, lényegében megállt az élet a városházán. Esztergom népe hiába lázadt a mai napig, mert Meggyes dolgaiba nem szólt bele a Fidesz vezérkar.

Ez utóbbinak fő oka, – állítólag – hogy Esztergom volt az ellenzéki időkben (Meggyes és Gyurcsány kormány + a Bajnai-féle átmeneti kormány) a kis magyar néppárti pénzmosó, ahonnan jelentős pénzek kerültek megtisztulva, legalizálva a Fidesz (kampány)kasszájába. Ugyanakkor Meggyes Tamás – egyelőre legalábbis – utolsó perceit éli, mint esélyes Fideszes, az alábbi tények miatt:

1. November elején az LMP rávilágított, hogy a volt polgármester a mai napig egy esztergomi önkormányzati cég felügyelőbizottságának tagja, ami összeférhetetlen országgyűlési képviselői pozíciójával. De ő sajnos – bár nyilván ismeri az általa is megszavazott vonatkozó törvényt – nem volt kellően tájékozott, így csak most mondott le erről a pozíciójáról.

2. Ugyanakkor úgy néz ki, hogy Orbán Viktor és a Fidesz vezetés is megunta Tamásunk csacskaságait Esztergomban, amikor a múlt héten nem kaptak enni az esztergomi diákok és nyugdíjasok, plusz a város egy részében nem volt áram a csendes novemberi estéken.

Meggyes Tamás nyilván nem tud magába szállni, hiszen ő mindent Esztergomért tesz, csupa önzetlenségből, de reméljük, hogy hozzá hasonlóan magabiztos és szuper kompetens (Fideszes) politikustársai – legalább időlegesen – lejegelik az embert.

Közzétéve:

Kiszervezett alkotmány

Ehét hétfőn Schmidt “TVTorna” Pál aláírta az új magyar alkotmányt. Megismerkedtem vele és bátran állíthatom, hogy az évezredes magyar történelem legnagyobb szégyene ez a dokumentum. Nem csak megcsúfolja a nép hagyományait, de lényegesen kisebb értékű, mint az 1949-es sztálini alkotmány.

Ugyanis abban legalább volt valami, még ha minden szava hazugság is. A 2012 elejétől érvényes magyar alkotmány megfelel ugyan az alaptörvény egyszerű definíciójának, hiszen leírja egy nemzet alapvető értékeit, valamint egy demokratikus állam elvi kereteit, de nem tartalmazza azokat a pontokat, amelyek által ez MAGYARORSZÁG alkotmánya lenne. Lényegében bámilyen országnév behelyettesíthető lenne a “Magyarország” szó helyére.

Ennek ellenére azt is nyíltan kimondhatjuk, hogy igazi magyar és különleges dokumentum.
Magyar, mert megalkotói magyarosan nem vállaltak fel semmilyen felelősséget, hanem kibújtak alkotmányozói kötelezettségük alól, amikor minden konkrétum leírásához a ‘ennek részleteit majd egy sarkalatos törvény’ szabályozza. Az, hogy sarkalatos törvény, mint törvényi formula, nem létezik a magyar jogrendben, az már igazán apróság.
Eredeti az új magyar alkotmány, mert az első olyan alkotmányos dokumentum a Föld népeinek történetében, amelyben le van írva, hogy azt, amitől alaptörvény egy alaptörvény, az esszenciáját teljes egészében kiszervezik más törvényekbe. Szánalmas szarháziak azok, akik ezt így találták ki és valósították meg. VAGY igazi csinovnyikok, akiknek önálló gondolata nincs, hanem a Fidesz pártvezetés nyulacskái, csicskái és néhány, erősen diktátori hajlamú ember marionett bábui.

Nem akarok a részletekbe menni, de nem rendelkezik az alkotmány az országgyűlés felépítéséről, házainak számáról, nem rendelkezik – többek között – a nemzeti kisebbségekről, sem a honvédség, a bíróságok alapvető tulajdonságairól és jogairól. Többek között. Ugyanis a sarkalatos törvény hatvankétszer(62-szer) szerepel benne…

Mivel a további pocskondizással csak oda süllyednék, ahova az alkotmányozók emelkedni próbáltak, bátran mondhajtom, hogy a jelenlegi kormánypártok tagjai, országgyűlési képviselői megbukottnak minősíthetőek, mint felelős politikus, mint erkölcsös ember és mint magyar hazafi. Sajnos egyet kell értenem – csak körülírni merem, leírni nem – azokkal a parlamenti pártokkal, akik nem vettek részt ennek, a gyújtósnak is alíg tekinthető, dokumentumnak a létrehozásában és elfogadásában.

Őszintén remélem, hogy a magyarok Istenétől eredő sors súlyos elégtételt vesz ezeken az embereken, mert azt nem látom reálisnak, hogy ezt az alaptörvényt a jövő év elejéig európai és elfogadható szintre hozzák. Pedig lehetett volna végre egy olyan politikai lépés, döntés, ami miatt büszkék lehettünk volna a jelenünkre, a múltunk mellett.