Közzétéve:

A pécsi szál 2012 – Enoteca Corso és Susogó Borvendéglő: Helyi Menő Csávók

Milyen furcsa dolog, hogy blogolni legalább akkora felkészülést, rákészülést és  koncentrációt, (valamint nem kevés türelmet) igényel, mint egy korrektül elvégzett munkafeladat vagy üzleti tevékenység. Legalábbis nekem. Ennek okán halmozódnak már lassan 1-1,5 éve az anyagok (nem ám, sokkal több), amiket nem vagyok hajlandó elengedni. Ezért most elhatározom, hogy bepótolok egy csomó mindent, ami azért jó, mert aktualitásából nem sokat vesztett.

Ezt erősíti, hogy édes Szilviám épp a minap (az elmúlt hetekben valamikor) mondta, hogy vissza kellene menni a Susogóba Pécsre, mert eléggé kiváló volt tavaly nyáron és mennyire igaza van.

A közepesen jól (igazából az volt benne az egyetlen pozitívum, hogy együtt voltunk hárman) sikerült tavalyi (2012) balatoni nyaralásunkat (augusztus első hetében) egy nappal hamarabb befejeztük, így maradt egy kisebb összeg, amit az éppen következő hosszú hétvégén terveztünk is elhasználni egy jó kis városlátogatásra. A célpont Pécs  volt 3 napra és 2 éjszakára, ahol a főbb étkezéseket a számunkra oly kedves éttermekben próbáltuk elkölteni. Nem várt sikerekkel.

Ennek hátterében az húzódik, hogy Fülöp nevű gyermekünk a kellemes időben és a kiváló házi szörpök és limonádék segítségével képes és hajlandó volt végigülni egy többfogásos éttermi ebédet. Kétszer is nagyjából 1 napon belül! Ősbemutató volt!

Enoteca Corso

Egyből a megérkezésünkkor a belváros felé vettük az irányt, hogy megfelelő ízekkel megalapozzuk a kirándulást, illetve csillapítsuk egy kései ebéddel a hosszú utazás alatt előtörő éhségünket. Akkor még – talán épp az utolsó napok, hetek voltak a profilváltás előtt – lent bisztró, fönt étterem kombinációval üzemelt az Enoteca, azóta ez lent az Étkező néven futó, sokáig nyitvatartó büfé-borozó-delikátesz egységre cserélődött, az emeleten maradt az éttermi módozat.

Terasz, napsütés, lágy szellő, csobogókutak idilli kombinációját csak a környékbeli fúvószenekarok fesztiválra készülődése “árnyékolta” a fedett kinti részen ejtőzésünket.

Vadas nyúl zsemlegomóccal:

Vadas nyúl zsemlegombóccal

Decens ízű, kiváló állagú nyuszihús, krémesen lágy zsemlegombóccal és emlékeim szerint egy nem annyira édes, mint inkább zöldséges szósszal. Jól összerakott klasszikus.

Corso burger:

Corso burger

Hátszínből vesefaggyúval gyúrt húspogácsa, rózsaszín és szaftos, kellemesen fűszeres. Édeskés, közepes méretű házi buciban, friss, balzsamecetes salátával. Telitalálat.

Madártej:

Valamiért az összes, az elmúlt 2-3 évben kóstolt éttermi madártej édes volt, de nagyon durván. Az Enotecaban is kiváló vaníliás szósz, de szétcukrozva, a hab dettó. Egyébként kiválóak lennének az ízek, mert ha apró falatkákkal próbálkoztunk, akkor átjött, de egy rendes kanálnyi adagban már elmosott mindent az édes íz.

Szilvás pite:

A szezon előtti szilvás pite inkább volt linzertészta-pite, kis fahéjjal és kis szilvával, ami ráadásul ízetlen is volt, szóval nem sikerült a desszertekben jól belenyúlnunk. De legalább a desszertek idejére már elment a rezesbanda. Az egész eseményt bearanyozta, hogy Fülöp a főételeket majdnem teljesen végigülte, így nyugodtan beszélhgethettünk is egy kicsit, ami ellensúlyozta a nem teljesen tökéletes körülményeket és a nem kedvünkre való desszerteket is.

Susogó

A vasárnap (08.19.) a délutáni alvás után épp’hogy becsúsztunk még a vasárnapi ebédeltetésbe a Susogóba fél 3 magasságában, ahol az újranyitás után (és a poszt írásáig bezárólag is) a szezonális és a helyi alapanyagok kombinációjára, tematikus heti ételekkel és napi friss táblás kínálattal dolgozott, dolgozik a konyha: egy szakács, egy cukrász és egy pincér segítségével. A korábbi elegancia nem változott, de (forró) nyár lévén a kertben ültünk le, ami laza és mesésen bájos is egyben. Most meg is fogadom, hogy jövő évtől minden nyáron le kell oda menni, ha más nem csak egy ebédre.

Tabla

Ha jól emlékszem, akkor a fogások számához volt kötve az ár, így egy komplett menüt ettünk végig azokból a lehetőségekből, amik még az ebédre szánt lehetőségekből megmaradtak.

Lencse leves mangalicakarajjal:

Zsenge hagymás, roppanós zöldségcsíkokkal gazdagon megtöltött leves volt, kis darab szaftos karajjal (sous-vide gyanús) kvázi-feltétként és ami különleges volt, hogy a lencse is ress volt, ami Szilvinek annyira nem jöttbe, számomra üdítő volt az egész, amihez jól illett a rághatóság.

Misoleves:

Egy kellemes, zöldséges-tofus levest kaptunk, de annyiban nevezném (főleg így utólag, ismerve autentikus miso levesek állagát, ízét) misonak amennyire mondjuk gulyás leves lehet egy kumamoto-i japán éterrem szakácsai által készített paprikával színezett, zöldséges, burgonyás, kockázott hússal főtt leves. Viszont finom volt és kész.

Disznósajt:

Disznosajt

Mangalicából készített préselt, főtt, tényleg disznósajtos fűszerezésű, ízű hússzelet, amit azért a magyar hentesek 90 %-a megkönnyezne kóstolás után és mindent odaadna az utált szomszéd kutyájának, amit addig a pultban tartott. Én, aki a porcogóknak, egyéb merevebb szerkezetű állati kötőelemeknek nem vagyok barátja, itt még a lágy darabkákat is elmajszoltam, mert finom volt és illett az ételhez, meg a hollandi mártáshoz és a pár szem friss madárbegy salátához is. Meglepő volt és remek.

“Szendvics”:

Egy szép szelet, pici olajban megpirított, megsütött kenyéren egy darált marhahúsból sütött húspogácsa szeletszerűen formázva, enyhén hagymás, egyszerűen fűszerezett (borsot, édeskés ízeket éreztünk, meg borsot) és kellemesen laktató, szaftos étek: mellé kicsi natúr saláta. Egyszerűségében nagyszerű.

Borjúnyak:

Borjunyak_rizotto

Az ebéd egyik csúcspontja: sous-vide borjú, alatta zöldséges rizottó – ismét a kiváló alapanyag, amit nem rontottak el semmilyen flik-flakkal, saját ízeivel volt pompás.

 

Kecskesült:

Kecskesult

Egy darab oldalas, egy darab comb az édeskés kecskesültből, hozzá mángold, egy kis héjában sült krumpli, meg pár szem csicseriborsó. Hús olvadt a nyelvünkön, állaga, minősége mgint kiváló, éppen annyi és éppen olyan kísérettel, körítéssel, ami csak hangsúlyozta a hús lényegét.

Túró rudi:

A rúdba formázott vaníliás-citromos túróhab volt étcsokival bevonva, jól lehűtve. Maximális túró rudi érzet, a hab szinte röpült, a csoki roppant és olvadt egyszerre. Szabadalmaztatni kellene, ha még nem tették meg.

Mandulatorta:

Ennek kapcsán ejtsünk szót az emberi nagyságról először. Ugyanis a mandulatorta elfogyott, ám amikor mi kaptuk az édességeket, akkor már csak a tulajdonosok ebédeltek a Susiban a családdal, gyerekekkel és nekik volt eltéve még egy adag belőle. Mivel ők is a kertben ültek és halották, ahogy a pincérrel egyeztetünk a témában, fölajánlották a sajátjukat és ők ettek mást helyette. Amíg ilyen vendéglátósok vannak, addig hiába van forgalomban és éttermekben használatban ARO sonka, a magyar konyha él!

Mandulatorta

Pici tortaformában omlós, vajas piskóta, a tésztában is mandula, illetve mandulás tejcsoki a tetejére, közepébe ültetve, a tányéron kíséretnek egy kenet házi sárgabarack lekvár… Ebből egy anyahajó méretűt tudtunk volna (és biztosan tudnánk ma is) elmajszolgatni vasárnap délutánonként ebéd után…

Élmény volt és örömteli dolog, hogy a Susogót újrahangolták elkötelezett tulajdonosai. Az új koncepció és az új stáb is nagyot alkot és reméljük a lendület is kitart. Az érdeklődés ki fog, ez már biztos, már csak azért is, mert az 5 fogás 5.500 vagy 6.500 Forintért (összesen 16-17 forintott fizettünk emlékeim szerint) ilyen minőségben ajándék volt és a facebookon nézve a táblát, az ár azóta sem lett sokkal magasabb. (Itt még megjegyzem, hogy azóta mindenki hozsannázott, akinek pécsi újta kapcsán a Susogót feldobtam, a legutóbbi ilyen megerősítés idén szeptemberi.)

Közzétéve:

Március idusa Palkonyán

Az idei első közös kimozdulás némi vergődés után a villányi borvidék apró falujába, Palkonyára kerekedett. Tokaj és vidéke helyett. A Borostyán vendégház lett a szállásunk, ahol a kétszemélyes szobák ugyan nem voltak adottak mindenkinek, de egy nagy étkező, fasza kert és terasz, valamint bekészített helyi borok voltak.

Első nap (Március 12)

  • megérkezés és a berendezkedés után a kis családunkon kívül a csapat elhajózott a Hárságyi Pincészetbe, ahol vacsora és borkóstoló kerekedett, a részetekről kérek kommenteket – az én élményem, hogy a pince tulajdonosa felhozta nekem a pincesorról tányérban a meleg sült csülköt, hogy ne hidegen kelljen megennem. Emellett a tulajdonosról képet kaptam a Mici kaleidoszkópján keresztül is:  gyapjas tintagombát termel és unokatestvéri viszonyban van a Susogó egykori séfjével, Várvízi Péterrel.

 

  • ezt követően végre, hosszú évek után elkezdhettem a személyi kultusz kiépítését a társaságban – egy Gergely-napi kvízjáték keretében, ami a két csapat között döntetlenre végződött, és ezt még sikeres és színes életemből vett extra kérdésekkel sem tudtunk feloldani – egyenlő erők csaptak össze…

 

  • majd hajnalba nyúló vitaest kerekedett  “A Facebook és az internet felszabadítja-e az arabokat VAGY sem” címmel. Az én véleményem a vallás és a tradíció hatalmát és erejét taglalta, míg jelentős személyiségek vonultak föl a forradalmi csapatok oldalán. Köztük Reci és Mici volt jelen józan hangadóként, akik azért tudtak teljesen semlegesek tudtak maradni, mert a Facebook-ot csak hírből ismerik. 🙂

Második nap (Március 13), ami a meglepetések napja volt, mert…

  • … végleg bebizonyosodott, hogy megöregedtünk, mivel mindenki ébren volt és megreggelizet kb 10-re.
  • … együtt másztunk fel a helyi szőlőhegyre gyalog(!), ahol a Szent Bertalan kápolnánál geocache rejtés (és találat) volt
  • … elkészült a szezon első marhapörköltje, amit együtt, egy asztalnál(!) ettünk meg
  • … a társaság bebizonyította, hogy nem csak a kvízjátékokban, de a csapatmunkát és a taktikai, ügyességi játékokban is otthon van
  • … kiderült, hogy az almaváltó nevű játékhoz(amiben áll alá szorított almát kell kézhasználat nélkül állról állra mozgatni, amíg a csapat minden tagja nem vett rászt a váltásban) Mici tokája kiváló, míg Reci és EFA tokája kevésbé… 🙂
  • … megint nem sikerült döntésre vinni a két csapat versengését, így bebizonyosodott – mindenki kellően okos és felkészült bármilyen témában, felkészülés nélkül
  • … kibírtunk 2 napot félnapnál kevesebb videójáték(=projektor, PS 3 etc) nélkül :))

Harmadik nap (Március 14)

  • mivel Micit fogjul ejtette egy konferenciahívás hajnaltól ebédig, aminek ideje alatt csendkirályt játszottunk az étkezőben és környéken, végül a szélrózsa minden irányába elküldük ügynökeinket, hogy hozzanak hírt távoli tájakról:
  • Áci, Dóri, Csillu és Tiv megnyugtatott mindenkit, hogy a pécsi enoteca Corso még mindig osztályon felüli étterem,
  • Dzsajo Petya, Mákszi, Botos Petya és Aribari elmondták, hogy Bóly és környéke több szempontból különleges, de nem mindenhol szálltak ki a kocsiból (falunevekre nem emlékszem, de így korrekt politikailag :))
  • mi pedig Szilvivel, Micivel, Fülivel, EFA-val és Anitával bejártunk néhány kincsesládát a környéken: Villánykövesd(geocaching.com-ról mikro), Nagyharsány, Túrony útvonalon. Az utolsónál olyan templomnál voltunk, ami nem csak régi, de kib@szott hideg is egyben – nem emberi szinten.
  • Estére megint megoszlott a csapat, és az érdeklődőbbek a villányi Fülemüle Csárdában vacsoráztak egy kiadósat, míg a többiek hazai pályán pihentek és szalonnát sütöttek nagy és kisebb tűzön. Fülemüléktől mi családilag behúztunk egy pacalt és kisebbségi zenész pecsenyét. Csárdai volt: jóízű, kiadós és nehéz. De ezzel a gyomrunkban könnyebben viseltük, viseltem el, hogy Aribari Terka, majd Anita is rommá vert minket rikikiben…

Negyedik nap (Március 15)

  • délelőtt Mici-féle csendkirály, majd csomagolás és búcsú
  • valamint a kérdés: mennyire unalmas hely Mohács?

Folytatás Pünkösdkor, legkésőbb. Addig kérem a képeket, videókat tartalmazó linkeket. De regisztrációhoz kötött albumokban. 🙂