Közzétéve:

VIII. Kenesei Lecsófesztivál – I. Hivatalos Sajnos Lecsó

Két éve kezdődött, amikor augusztus 20-án láttuk, de nem kóstolhattuk a lecsókat Kenesén (kivéve Szilvi, akinek Fülöp segített kajához jutni) és elhatároztuk a lecsófesztiválon történő részvételt. Bekövetkezett.

Igazából a szervezés részleteibe nem akarok nagyon mélyen belemenni, elég az hozzá, hogy az előkészületek alatt júliusban egyszer Mici nagyon felhúzta magát a hiányos kommunikáció miatt a szervezők részéről, majd nem tudott eljönni. Hála Istennek (aki egyébként Mikoláék közeli ismerőse családilag), azért összejött a megfelelő létszám (Ádi, Anita, Alíz, Petya, Resi, Regi, Csilla és Tivcsi), összeálltak a szükséges berendezések, eszközök. Valamint köszönet a családomnak is, főleg kicsi feleségemnek, szép Szilviámnak, aki testi és lelki erejét nem sajnálva, biztosította a szinte folyamatos jelenlétemet a rendezvényen. (Lesz még egy-két személyes kommentárom, csak azért, hogy  mindenki lássa, hogy sokan, sokat tettek azért, hogy a tegnapi móka lebonyolódhasson.)

Fontos lépés volt a próbafőzés és a lecsóreceptek, javaslatok aggregálása, amely nem sikerült tökéletesre, de ennek még lesz jelentősége később.

Köszönetnyilvánítások

Először is mindenkinek riszpekt, amiért elviselte a szaharai hőséget, ami a Balaton partján augusztus 20-át követően nem mindennapos dolog, főleg ilyen szinten. 🙂

Másodszor köszönet a csapatnak, akik augusztus 24-én, pénteken este, őrületes odaadással és nem kevés munkával megalkották a fesztiválgyőztes lecsóindulót, amelyet egy alábbi videón meg lehet tekinteni és hallgatni. 🙂

Harmadszor köszönöm Recinek, mint első konzulensnek, és minden jelenlévőnek, hogy véleményükkel és szakmai álláspontjukkal segítettek a sok-sok információból és javaslatból összerakni a végső receptet, amit megfőztünk. 🙂

Negyedrészt köszönöm Pali öcsémnek, hogy segített megszerezni a profi főzőberendezést (Recinek és Tivcsinek köszönöm, hogy a Budapest-Bkenese-Budapest útvonalon szállították a nem kicsi főzőüstöt), valamint elmondta, hogy lesz a Bíró Lajos-féle receptből végül lecsó. 🙂

Videó a hivatalos bemutatásról by Ádi:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MepBdqPeMVc[/youtube]

Mit is főztünk? (Ezt kb 40-szer mondtam el én, 20-szor Anita és legalább 10-szer Alíz az érdeklődőknek)

– füstölt kenyérszalonna zsírját kiolvasztottuk, a pörcöt kiszedtük, majd egy kis húsos kolozsvárit a zsírba megpirítottunk és rádobtuk a nagyjából 6,5 kiló szép nagy darabokra vágott lecsópaprikát, amit jól összeforgattunk és alacsony tüzön pároltunk. Amikor már megpuhult a paprika, de még enyhén ress volt, hhozzáadtuk a negyedekre vágott vöröshagymát, aztán tovább pároltuk. Ezen állapotában hozzáadtuk egy füstölt libacombot feldarabolva, az íze kedvéért, plusz két szép hegyes-erős típusú paprikát, ugyanezen ok miatt. Amikor összepuhult, levettük a tűzről, fűszerpaprikát adtunk hozzá érzésre és belekevertük a hámozott összevágott paradicsomot, majd fedő alatt pár percig pihenni hagytuk. A pihentetés alatt egy kisebb bográcsban megpirítottuk a szárazkolbászt. Utána a lecsó visszakerült a tűzre, a kolbászt belekevertük, készre fűszereztük és tálaltuk.

Videó a főzés során elvégzett promóciós tevékenységről:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=AWXepIavL44[/youtube]

Íme a versenytányér kitálalva:

Valamint zsűrizésre előkészítve:

Arról sajnos nem készült fénykép, hogy a lecsó elkészültét kígyózó sorok várták és magunknak is menteni kellett, mert elfogyott az utolsó grammig, kb 20 perc alatt.

A lecsó mellett (ami ugyan nem kapott díjat), a másik nagy büszkeségünk a külön az indulókra összeállított zsűri által maximális, 50 pontra értékelt lecsó-induló, amit alább lehet meghallgatni:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=O1ShxPg-yW0[/youtube]

Ráadásként élvezzettel lehet gyönyörködni abban, ahogy a sármos csapatvezető és az újdonsült bájos csapatorvos (including lead vocal!) fürdik a sikerben és a népszerűségben:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=pqa27XG70DU[/youtube]

A 2013-as rendezvényre pedig – kötelező jelleggel – meghívom az összes idei csapattagot, valamint a érdekköreinkbe tartozó összes Mikola Istvánt és családjukat, hogy a ‘valki tárcsán sült lecsójukkal együtt vegyünk föl ismét a versenyt a többi csapattal és elhódítsuk a vándorkupát, valamint a Lecsókirálynak járó koronát és palástot. 🙂

 

 

Közzétéve:

Az ország legjobb lecsója – Mi főzzük meg idén!

Felelevenítve egy két évvel ezelőtti ötletet, idén beneveztük magunkat a balatonkenesei lecsófesztiválra. Már tartottunk is egy próbafőzést egy hete Reciéknél, ami nem sikerült rosszul, de közel sem volt tökéletesnek mondható a termék, amit előállítottunk. Ugyanakkor átragadt rám Reci soha nem múló győzni akarása, így most leírom az elképzelésemet annak alapján, amit az elmúlt egy hétben összeraktam fejben és kérek mindenkit, hogy ötletével, családi szokásainak megosztásával segítsen hozzá a Sajnos.hu csapatát a fesztiválgyőzelemhez.

Kedvcsinálónak kölcsönöztem a Bock Bisztró klasszikusának fotóját, ami annyira autentikus, hogy a zománcos lábas alján van egy folt, ahonnan lepattant a festék, mint minden valamire való zománcos lábasról. 🙂

 

TEHÁT

 

a lecsó ALAPJA: nyilván a zsiradék, amit jól megfüstölt zsírszalonnából fogunk kiolvasztani, majd a megmaradó tepertő (alias töpörtyű) darabokat apránként kivesszük, hogy az éhes és szomjas főzőcsapat erre fogékony tagjai kenyérrel és hagymával elropogtathassák. Majd azért, hogy még jobban fokozzuk az őrületet, nyers és rendkívül húsos kolozsvári szalonnát fogunk a forró zsírba felkockázva belehajítani, picit megpirítjuk, majd következik

a HAGYMA és az újabb tudományos kérdés: maradjunk a hagyományos vöröshagymánál, amit felkockázunk és a zsírban megdinsztelünk, VAGY cseréljük lilahagymára, főzőhagymára vagy salotta hagymára. Utóbbiak kevésbé erős ízüek viszont sokkal testesebbek, így erősen alapot tudnak adni a szafthoz (hiszen a lecsó maga egy nagy szaft). Én hajlamos lennék a lilahagymára, hogy bontsuk egy kicsit a hagyományt, viszont ezt közösen kell eldönteni a hátralévő napokon, csütörtökig, amikor is el kell kezdeni a bevásárlást. Lényeges, hogy kockázzuk vagy csak karikázzuk, esetleg szeleteljük a hagymát. Itt egyértelmű az álláspontom: csak karikázzuk, mivel így is, úgy is szét fog főni teljesen. (A fejtegetésem ideje alatt a hagyma egyértelműen megpuhult, mehet rá az első adag só és fűszer (a fűszerre a még külön blokkban visszatérek), valamint a

PAPRIKÁT – amin bizony a klasszikus TV, azaz egészséges, roppanós tölteni való, sárga fajtát értjük mindannyian. Én mindig kiszedem a csumáját és még a magokat is, az én lecsómban csak a minimális mennyiségű paprikamag marad – szerintem ne maradjon benne. De most ez nyilván csapatjáték, szóval bele is darabolhatjuk, ha úgy tetszik a többségnek. Kérdés még, hogy tegyünk-e bele esetleg egy szép édeskés kápia paprikát ízesítésnek? Ugyancsak fejtörést okoz, amit Lánci Levi, titkos főtanácsoként bedobott: egy vagy két darab jó bogyiszlóit is belefőzni, mert az 3-4-5 kilónál (egy bográcsnyinál) már erejét elveszíti, de ízével bizony gazdagítja az ételt.  A kápiára én nemet mondok, de a bogyiszlóit bizony bevállalnám. A leírással párhuzamosan újabb feladat adódik, ami érinti a másik főszereplőt a

PARADICSOMOT – mert én annak a héját esztétikai okokból forró vízbe ejtéssel lehántanám… nincs annál csúnyább, mint amikor valaki a tányér szélére piszkálja a paradicsom héjakat lecsóevés közben. A paradicsom másik ominózus eleme, hogy a paprikához képest mennyit tegyünk a bográcsba. Itt eddig én a kilópaprika-félkilóparadicsom arány mentén főztem, de a próbánk során (mondjuk egy jó érett, leves paradicsommal) az alakult ki bennem, hogy jó lesz az kevesebbnek is. Egyik kedvenc óbudai hentesem, Imi szerint három kiló paprikához bizony bőven elég egy fél kiló-hetven deka paradicsom, így azt hiszem a harmadolós adagolás (kiló paprika-harminc deka paradicsom) felé fogunk haladni, hogy jól megálljon a lecsónkban a kanál. Na, és azok közül, ami maradt, ami még ennél a viszonylag natúr ételnél is fontos:

a FŰSZEREK: a só az ugye alap, borsot megint csak erősen javasolt, illetve kardinális kérdés az őrölt fűszerpaprika, amit én ugyancsak nem szoktam, de a felméréseim szerint a paprikát szórók jelentős része a szín és az íz miatt is paprikáznak egy kicsit. Most tehát a terveim szerint így fogunk tenni. Végül, de nem utolsó sorban, meg kell említenünk a húsneműeket, amik a lecsóval egy edénybe szeretnek úszkálni:

FÜSTÖLT SZÁRAZKOLBÁSZ, VIRSLI, LECSÓKOLBÁSZ az elterjedt versenyzők, de Imi – elmondása szerint – nem szabad kihagyni némi csíkokra vágott füstölt, nyers házisonkát sem. Én a magam részéről a virslit és a lecsókolbászt most sem erőltetném, de a kolbászra és a füstölt sonkára van ingerenciám. Nagyon szeretem, amikor kóstoláskor a lecsó levében a hagyományos füstölt íz a szám hátsó traktusát többi zamattal együtt elönti, mint a Duna a Római partot hóolvadáskor… Hm. Szóval sok jó füstölt húst bekarikázunk, beledarabolunk (akár egy kis füstölt odalast is, aminek az ötletét Detti dobta be, Lánci titkos főtanácsos méltó párjaként)! 🙂

Aztán még van ugye a titkos összetevő, ami nélkül sajnos.hu-s csapat nem főzhet versenykörülmények között, de ezt nem árulhatom el (aki tudja, úgys tudja), mivel valami azért kell, amivel bebiztosíthatjuk a győzelmünket.

A tanácsokat, trükköket, tippeket kommentekben várjuk. (Illetve ha van valakinek otthon partisátra és kölcsön tudja adni augusztus 24-26 időszakra, mindenképpen jelentkezzen.)