Közzétéve:

Sajnos Programiroda: Stílusos Vidéki Éttermiség 4.0

A hagyományoknak megfelelően idén is úgy indul az ősz, hogy a Stílusos Vidéki Éttermiség újabb állomására kerül sor Noszvajban (Eger mellett) a Nomád Hotelben szeptember 8-án, vasárnap. Ismét felvetem, ahogy tettem tavasszal is, hogy menjünk együtt és élvezzük a 12 kiváló vidéki étterem kiváló ételeit, amik a szabadtűz tematika (grill, wok, bogrács stb) mentén kerülnek kitalálásra és megvalósításra “Közel a tűzhöz” cím alatt.

Stílusos Vidéki Éttermiség 4.0

Ahogy május elején, a SVÉT 3.0 kapcsán is történt, busszal vagy egyéb kényelmes módon megyünk, amennyiben van rá igény. Regisztráció szükséges, szóval aki dönt, az gyorsan regisztráljon is a legkorábbi időpontra (12:00), mert akkor még teljes a kínálat és utána marad idő ejtőzni is.

Várom a jelzéseket, jelentkezéseket kommentben!

Közzétéve:

Sajnos Programiroda: Lecsófesztivál 2013 és Sajnos jelenlét

Sikerült megszereznem a hivatalos forrásból (Kenesei Kultúrház vezetője): idén augusztus 24-én, szombaton tartják a lecsófesztivált. Ez ugye – ahogy korábban jeleztem Mici egy fb posztjára – munkanap, az augusztus 19-et kell ledolgozni. Ez nyilván szabadsággal, ledolgozással, ügyes és rutinos átszervezéssel megoldható még, de van ennél nagyobb ütközés is.

Ugyanis rendkívül udvariatlan módon erre a napra szervezte házasságkötését Bárdos Kristóf barátunk, amire – úgy tudom – többen meghívt kaptunk, de én/mi biztos. 🙂 Ráadásul el is fogadtuk még júniusban. Ezáltal nem nagyon van értelmes párosítás, sem időben, sem térben.

Ehelyett az a javaslat fogalmazódott meg a fejemben, amit az imént már említett Micivel ugyancsak tárgyaltunk vázlatosan, hogy idén a lecsófesztivál helyett csináljunk egy tiszavalki rendezvényt, még pedig az alábbiak szerint:

  • időszak: szeptember 6-8 hétvége
  • program: tiszavalki mulatság, majd a hétvége lezárásaként részvétel a Stílusos Vidéki Éttermiség 4.0-en Noszvajban, a Nomád Hotelben

Persze mindez dugába dől, ha a Mikola “Globetrotter” család már visszaáll a normál üzemmódba és Budapest-Brüsszel-Budapest viszonylatban köti le magát… Persze mehetünk nélkülük is, de az milyen lenne MÁN. 🙂

Várom a véleményeket, hozzászólásokat, ötleteket.

Közzétéve:

SVÉT 3.0 Villány – Enni jót, enni jót, enni mindig jót

2011-ben indult útjára a hazai, minőségre törekvő éttermek egy kicsiny, de annál elhivatottabb csoportjának közös kezdeményezése a Stílusos Vidéki Éttermiség nevű – ma már mondhatjuk – mozgalom, aminek keretében időszakosan (félévente-évente), mindig másik étteremhez látogatva ízelítőt adnak tudásukból, kínálatukból. Amióta először hallottam erről a lehetőségről, azóta terveztem, hogy megnézzük, de pont most sikerült, amikor -Szigetmonostor és Perbál után – Villányban zajlott le az esemény, ahol Gere Attila Mandula Étterme és annak vezetője, Pauli Zoltán volt a házigazda. Mindez május 4-én, szombaton történt.

Magam is türelmetlenül várom, hogy végre az ételekről írhassak, de előtte azért összeszedem, ami még fontos: 11 fős válogatott csapattal és egy Mercedes kisbusszal indultunk neki a 230 kilométernek tegnap délelőtt és nagyjából fél 2-re már a kóstolójegyek is a kezünkben voltak a villányi rendezvénytér vakító nyárias melegében. A villányi borkombinát Csányi Pincészet falai mellett frissen kialakított terület egyik végét a fogadóépület, a másikat a belvárosba vezető út zárja le, az egykori szocialista borászati üzem felőli oldalt egy jó nagy parkoló, a másikat egy szép nap fa játszótér szegélyezi. Az éttermiségnek egy szép nagy fehér rendezvénysátor adott otthont, amit kívülről a helyi nagyobb borászatok árusító helyei és a Fülemüle csárda támogatott a minőségi folyadékpótlás érdekében, valamint igazán kézműves kirakodó vásár is volt, ha valaki shoppingolni is akart úgynevezett vásárfiát (son of the market). 🙂

Nézzük tehát a lényeget: 11, igen jó étterem kínált 1-3 eltérő ételt 600-1000 forintos ár / adag szintjén, amíg el nem fogyott. (Ami egyébként már 4 óra magasságában el is kezdődött, így áldottuk saját magunkat, hogy a szombat ellenére korán nekiindultunk és még a teljes kínálatból tudtunk “csipegetni”.) Mivel mi Szilvivel mindent feleztünk, így nem nagyon maradt, amit ne kóstoltunk volna meg. Én részletesen elemzem a mi tapasztalatainkat és remélem a lista segítség lesz a többieknek is. Azt kérem az összes résztvevőtől, hogy a top 3 kedvencét mindenképpen írja le, hogy a végén kihírdethessük a végső győztes ételt (ha lesz ilyen).

—————————————————————

Anyukám Mondta – Encs

Fatűzelésű kemencéből pizza és focaccia kóstoló: utánfutóként vontatható mobil fatűzelésű kemence, (Resi, mint korábbi éttermes titokban elmorzsolt egy könnycseppet, amikor ezt fölfedezte) amiben parádés, vékony pizzatészta készült, tetején adekvát olasz módszerrel berkel szeletelővel helyben, frissen vágott pármai sonka, rukkola, kevés tejföl.

Íróhab epres-rebarbarás kompóttal: könnyed, nem túl édes, inkább epres, de érezhetően rebarbarás túrós desszert, sok budapesti olasz étterem soha nem lesz képes ilyenre

Chianti Étterem- Veszprém

Őzcomb zellerhabbal, rozmaringos knédlivel: talán az egyik legszebb tálalás, sous-vide őzcomb hengerek a fűszeres knédlire tálalva, a zellerhab habszifonból ráépítve, mellé erdei gombás ragú – a hús kiváló állagú, kicsit talán túlságosan semleges, de körettel és a szószokkal országos

Mézes zsendicekrém levendula habbal: zsíros krémdesszert, alján kicsi házi omlóskeksz, tetején levendulás habos-zselés záróréteg, kellemes desszert

Ikon Étterem- Debrecen

Kucsmagomba krémleves:  egyszerűen tökéletes, a kucsmagomba megdicsőülése – a mellé adott kicsi darab kacsahús pálcikára szúrva jutalomjáték

Mangalica szűz debreceni paprikás krumplival: gyönyörűen elkészített, rózsaszín belsejű, vékonyra vágott szűz szeletkék, újkrumplin és debreceni stílusú, kicsit kevésbé paprikás ízesítésű, inkább zöldfűszeres debrecenivel, krémes szósszal, remekség volt.

Imola Udvarház- Eger

Hideg fekete-cseresznyeleves édes-tárkonyos tejfölhabbal: a legüdítőbb fogás, kifejező gyümölcsíz, de levesállagú, ugyanakkor desszertnek is első osztályú, a tárkonytól fűszeres hab különlegessé tette (nem véletlenül fogyott el ez a leggyorsabban).

Rózsaszín kacsamell vargányás spárgafőzelékkel: husi itt is hibátlan, a vargányát helyben, kisebb adagokban pirították, a spárgafőzelék tejszínes, decensen spárga ízű. Nagyon jó kombináció!

Kistücsök Étterem – Balatonszemes

Birkahússal töltött káposzta paprika mártással: kevésbé zsíros, de profin lefaggyúzott birkahús és risz a töltelékben, könnyedén ujjak közé csippenthető (vö. Váncsa 1001 recept) hosszúkás, káposztába csomagolt rudacskák. A káposzta szépen megfőtt, de enyhén ress (hogy ez kinek mennyire jön be, ízlés kérdése, nekem igen), mellé kifejező paprikaszósz, az egész Kistücsök színvonal, ahogy kell.

Mandula Étterem és Bor Bár- Villány

Palkonyai “paella” stifolderrel és kagylóval

Oma mézes krémese pohárból: kis pohár krémdesszert, tészta nélkül de jól összeállított változatban – tejszín-méz kombináció, de egyik sem esik túlzásba, remekség

Manga Gasztronómiai Műhely – Etyek

Mangalica sushi háromféleképpen: magyaros nigirik – közülük egy szalonnába csavarva, benne valamilyen krémes belsőség (ha jól emlékszem), kettő algában: egyik kolbászhússal, a másik tepertővel töltve – a japppán konyha térden, mi könnyezve tapsolunk akkora ötlet és kivitelezés…

Nomád Hotel- Noszvaj

Zsályás borjúpástétommal töltött karalábé: jó minőségű, puhára párolt fél karalábék saját szószukkal leöntve, benne borjúpép – hidegen kaptuk, talán melegen jobb lett volna, de a gyermekkori ízek újjászületése egyértelmű.

Hamis túró gombóc noszvaji szilvahabbal: pirított morzsával (Terka Aribari szerint kis grillázzsal is) összekevert édes túró kanállal szaggatva, olyan elemi erejű szilvahabbal, hogy Szabolcsban még ráfőznek a legjobb lekvárjukra, ha ezt megkóstolták volna, igen jó volt.

Rosinante Étterem- Szigetmonostor

Házi füstölt pisztrángkrém és tavaszi retek chutney magvas bagettel

Gyömbéres rózsa tortácska zöldborsos eperrel a Szentendrei-szigetről: tejszínes-gyömbéres krém, lágy piskótán, kevés rózsavízzel, mellé a borsos epervelő hihetetlenül ötletes és finom, még megettem volna vagy ötöt.

Viator Apátsági Étterem-Pannonhalma

“Egypálcás” kacsamáj: vastag étcsokoládéba mártott libamáj jégkrém-falat kicsi málnával – ez nálam a “aztabqrvaéletbe!” kategória, országos első, mostantól csak ilyen jégkrémet szabad ennem és fogok is – szerintem a szocializmus alatt az apátok ezt tartották volna ki a középső ujjuk helyett az elvtársaknak, amikor zaklatták őket, ha lett volna egy olyan séfük, mint a mostani.

Kecskesajtos bárány „dzsuszi-lüszi” házi buciban: édes, tömött tésztájú, friss mini buci (eleve!) , benne kecskesajttal töltött (!!!) bárányburger, hozzá kicsi mustár – hozsánna és szünni nem akaró vastaps, este hívták állítólag a pécsi sünös rendőröket oszlatni vízágyúval


Walter Vendéglő- Perbál

Tárkonyos pacalleves medvehagymával és újburgonyával

Párolt malaccsülök hagymás burgonyapástétommal: a tökéletes sváb remekmű sátoros alkalmakra – a hús omlós, nem túl zsíros, a kövérje olvad, a bőr szintén – a krumpliköret a hagymás törtburgonya 21. századi változata, Perbálra hamarosan el kell mennünk, itt vált biztossá.

——————————————————–

Mondhati nem bántuk meg. Mostantól – remélhetőleg – fix pont lesz az életünkben ez a program, mert ennyi jó falatot (ízt, illatot, élményt) egy helyen, ennyire koncentráltan, mégis változatosan és ennyire gazdaságosan biztosan nem lehet máshol, máskor “beszerezni” az országban.

A rendezvényről rengeteg fotó található a Stílusos Vidéki Éttermiség facebook oldalán is. A következő (SVÉT 4.0) idén szeptember 8-án lesz Noszvajban, a Nomád Hotel rendezésében. Tessék most beírni a naptárba. 🙂

Ja és várom mindekitől a kiegészítéseket.

Közzétéve:

Ütközet az IMPRÓ-ban – Május 26, Vasárnap

A Sajnos Programiroda egy nem mindennapi típusú és színvonalú színházi előadásra invitálja hűséges érdeklődőit. Improvizáció a legmagasabb fokon, minden versenyhelyzettel tetézve. Kellően távoli időpont, ráadásul vasárnap, így nem szeli ketté a hétvégét, sőt mi több zseniálisan le is zárja.

Momentán Társulat Ütközet

 

A programról és a társulatról a weboldalukon található bővebb információ a minél alaposabb döntéshez.

Jegyfoglalást intézzük, jelentkezés kommentben, emailben, facebookon, telefonon, egyebek. Határidő: 2013.04.18.

Közzétéve:

Sajnos Gasztrokaland – Stílusos Vidéki Éttermiség

Bár a Facebook oldalra kitettem még márciusban, de a héten kaptam egy visszajelzést, hogy nem mindenki látogatja naponta, rendszeresen az üzenőfalat, így a társaság véglegesítése, lezárása előtt még itt is megjelenítem, hátha további csatlakozók akadnak.

stílusos vidéki éttermiség

 

Aki nem ismeri a programot magát, tud tájékozódni róla a rendezvény weboldalán és a facebook oldalán is.

Ez a kajálós program a szintén hagyományos Villányi Borzsongás keretében valósul meg idén.

Az éttermiség helyszíne Villány, nyitvatartása: 12:00-21:00 május 4-én szombaton

Program:

A tervezet menet:

  • május 4-én 9:30-10:00 magasságában indulás kisbusszal Villányba
  • érkezés 13:00 körül
  • éttermiség és a borzsongás programjainak élvezete a délután folyamán
  • búcsúpohár, búcsúfalat: 18:00
  • indulás vissza Budapestre 18:30-19:00
  • érkezés 21:30-22:00

Az Éttermiség programra a belépés ingyenes és a korábbi két alkalommal ellentétben nem szükséges előzetes regisztráció, de azért, hogy a bejutáskor ne kelljen sorban állni, a szervezők előzetes kóstolójegy vásárlást indítottak, ami ráadásul némileg kedvezményes is Gere Attila Pincészetének webáruházában.

Akik eddig jelezték, hogy jönnének/jönnek: Regi+Resi, Csilla+Tivcsi, Anita+Áci, Alíz+Petya. Velük együtt 10-en vagyunk, ami már átlépi a b kategóriás jogosítvánnyal vezethető mikrobusz méretét, ezért egy midibuszra lesz szükségünk, sofőrrel, de abba meg még páran beférnek, szóval akit érdekel, azt kérem, hogy minél hamarabb jelentkezzen nálam.

Még a hétvégén újabb fantasztikus ajánlattal jelentkezik a Sajnos Programiroda. 🙂

 

 

Közzétéve:

Sajnos őstörténet – Fióklátogatás Győrben 2003

Azt nem tudom, miképpen működik az ember agya, de képes furcsaságokra az biztos. Számomra az az idei év (2012) egyik legnagyobb furcsasága, hogy szinte kristálytisztán állt össze az október 23-i hétvégén egy 2003-as kalandunk emléke, amikor beléptem a Danubius Hotel Rába City Center fotocellás főbejáratán Győrben. Miért is ne írjam akkor le, ha már így van, kérdeztem magamtól akkor és most meg is valósul a krónika rögzítése.

Áldassék annak az egykori Citibankos dolgozói klubos irányító embernek a neve, aki 2002-2003-ban kitalálta a fióknapok nevű programot. Az első két ilyen rendezvény Egerben, majd Győrben következett be. Talán a bevezetőből is kicseng, most a második rendezvényről lesz szó. 🙂

A dátumot így közel két év távlatából – szégyen – nem tudom megmondani, de talán április lehetett. Ami biztos, hogy a hétvégék jó szokását megtartva az a hétvége is péntek délutánnal kezdődött. Mégpedig a kiváló Fanyűvő Étterem pincéjében, ahol munka utáni iszogatás, viccelődés keretében sikerült meginni vagy k+1 darab sört, egyező mennyiségű unikummal. Akkortájt Terbe Bandita (azóta Frau Valdez) nagytétényi lakásának kisszobájában hédereztem, de hogy aznap a jósors milyen módon jutatott oda a Dózsa György út –  Váci út sarkáról, annak talán Andi vagy a Jóisten a megmondhatója, mert én nem emlékszem.

Ennek fényében alakult a szombat reggel: fogalmam sincs hogyan bírt fölkelteni, de valahogy végül elindultunk és meg is érkeztünk a Bank Centerhez, ahonnan a kirándulóbusz indult Győr városába. Az utazást és a regenerálódást megkönnyítendő útközben elfogyasztottam a reggelimet, ami 3 dobozos Soproni Ászok volt. Soha jobb reggelit mondjuk. 🙂 Az is segített az előző este utóhatásait felejteni, hogy utazás közben FA fejből lenyomott 15-20 Hofi jelenetet, köztük az örökbecsű disznós-kulákos anyagot is.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=iQGAqs6i0CY[/youtube]

Kellemes hangulatban és állapotban érkeztünk meg Pannonhalmára, ahol az apátság megtekintését követően az azóta már Viator Étteremmé nemesült csárda teraszán fogyasztottunk el egy ebédet és számolatlanul  söröket, valamint keveredtünk kellemes beszélgetésbe a győri fiókvezetővel, Kocsis Lacival (óriási spíler és arc volt a csávó – remélem még most is az). A kerthelyiség füvében fekve pihengettünk, majd beutaztunk Győr városába a fent említett Rába City Center szállodába.

Az akkori, szombat délutáni programban szerepelt egy rövid belvárosi séta, fióklátogatás és felkészülés az esti vacsorával egybekötött zenés mulatságra a szálló különtermében. Emlékeim szerint a vacsora kellemes volt, bár a belga sörökkel megtöltött zsiráfok (=hosszú, hengeralakú, talpas, nagyjából 3 literes, alján sörcsappal felszerelt asztali sörtároló eszköz) nagyban segítettek a helyzet kellemessé válásán. Hasonlóan jó hatással volt az állapotunkra a szálloda bejáratánál a sétálóutca mellett álló üvegfalu pavilon (koktélbár), ahol a jéger mátyás (Zalában agancsos kóla) nevű italt talán 350 forintért mérték. Mivel a vacsora befejezését követően a ezt a pavilont viszonylag rendszeresen látogattuk, bizony megesett drága Mici barátommal, hogy egyszer a pavilonból visszafelé sietve a hűvös tavaszi éjszakában a fotocellás ajtó helyett a mellette lévő plexifalon keresztül akart behaladni, sikertelenül.
Arra is emlékszem, hogy nem keveset sikerült táncolni borzalmas és elnyűtt slágerekre, még talán Aribarival is toltunk néhány denszet Bonanzára, meg ilyenkre, amíg meg nem untuk és el nem haladtunk egy újabb jégerért. Sokáig őriztem egy fotót féltett kincseim között (lehet, hog még meg is van valahol), amin Mici egy szingapúri köztéri bírságtételeket leíró pólóban vigyorog mellettem egy bőrfotelban ülve. Az itt készült és nem emlékszem a pillanatra, amikor lefotóztak minket. 🙂 Nem akarom kedves barátom minden titkát kifecsegni, de ennek az estének a vége felé, hajnali órákban midőn megfáradt, lifttel felközlekedett a szobába, ahol lakott (lehet, hogy velem, de nem biztos), de a sötét és ismeretlen folyosón elbizonytalanodott, így jobbnak látta a liftajtóban leheveredni, amíg meg nem érkezett a szobatársa (én?), így máris könnyedén ágyhoz tudott jutni. (Drága Micikém, kérlek jelezd, ha túlságosan pusztítja renomédat eme blokk és természetesen kihúzom, satírozom innen.)

A vasárnap is biztosan kiváló volt, de a fenti, maradandó  élménymorzsákhoz más maradandó nem csatlakozott. Hogy miért is írtam ezt le? Mert egyike volt a Sajnos csapatot megalapozó közös eseményeknek… 🙂 Ezek után szinte biztos, hogy hamarosan (lehet, hogy csak 2013 elején) sort kerítek a kultikus 2004 március 15-i kolozsvári hétvége emlékeinek rögzítésére is.

Közzétéve:

Pannonhalma 2012.március 15. – Bor, barátok, béke

“Ó, Március, bájos vagy és kegyetlen. Júniusként a naphoz húzol, aztán hideg kezeddel, decemberként a földre rántasz. Akár egy napon belül is. Nem engeded, hogy becsapjam magam és a koratavasz csípős reggeli hidegjét kósza szellőként a nyár hírnökeként félreértsem. Teszed mindezt azért, hogy tudjam, minek hol a helye az évszakok rendjében, és lélekben is érezzem, messze még a május és az este beköszöntével pulóverbe, kabátba, sapkába csomagolsz.”

Lírai gondolatok a költőtöl, amik még fél év távlatából is igen pontosan visszaadják, milyen fantasztikus, de néhol még az elmúlóban lévő telet idéző időben töltöttük Pannonhalmán a március 15-i hétvégét a csapattal. Eleve pikáns, hogy a 2012-es év utolsó olyan hosszú hétvégéjén írom meg a posztot, amikor frankó, kirándulós idő van, az év első olyan hosszú hétvégéjéről, amin hasonlóan jó, kirándulós idő volt. Pannonhalma régi terv volt, mert közel van Budapesthez, szép hely, plusz van némi látnivaló is. Mindez a közelmúltban kiegészült egy gourmet típusú étteremmel, így nagy bajunk már nem lehetett.

A Levendula vendégház tűnt minden szempontból alkalmasnak, de számomra újabb tanulság: nem csak azt kell egyeztetni a szállásadóval, hány szoba van a háza, hanem azt is tisztázni kell, mi is az a szoba, hogy soha többet nem forduljon elő olyan helyzet, ami ismét megtörtént: egy légtérbe, illetve szóló ágyakon kellett aludni pároknak és olyanoknak, akiknek külön szoba járt volna, és akiknek mindezt meg is ígértem. Aribari, Tivcsi, Csillu, Levi, Detti és Ádi, bocsánatot kérek a benézésért és a közös szállásért. Fent említettek mellett mégy Dzsajó Petya és Agree Alízka, valamint még a gyermekesek: Mici báttyóék és mi vettünk részt az eseményen.
A vendégháznak az említett szobaszámon kívül jelentős előnye volt, hogy óriás kandalló égett a nappaliban (ami cirkó segítségével a fűtést igyekezett biztosítani a ház többi részébe is). Fedett, napsütötte terasza volt, óriási grillezője és udvara, valamint egy kutya is tatozott hozzá, aki viszont csupán Fülöphöz volt hajlandó közel menni, annyira félős volt (nyilván nem keveset bántalmazták életében, hogy ezt sikerült elérni…), viszont Fülöp ezért „cserébe” saját rágcsálnivalóját is megosztotta vele.

Mire is került sor március 15 és 18 között a sokorói dombvidék központjában, amíg ott voltunk.

Március 15, csütörtök – Apátsági pince, magas elvárások, sok steak

A megérkezés napjára időzítettünk egy borkóstolót az apátsági pincészetben, amin mi nem tudtunk részt venni, mivel Fülöp nem kívánt a rendezvény menetrendje szerint és irányába haladni, én meg jól bestresszeltem ettől. Viszont azóta rájöttem, hogy aki van annyira bátor, hogy gyerekkel elindul felnőtt-centrikus programra, az annak örüljön, ha valamiben részt tud venni és ne legyenek semmivel kapcsolatban sem elvárásai… 🙂 Kérem a résztvevőket, hogy ássák elő emlékeit a pincelátogatásról, sőt osszák is meg a közzel.
Aznap este, bortól megenyhülve megsütöttük a vacsorának szánt sztéket ( a Sajnos-klasszikusnak tekinthető Bélszín boncmester módra, természetesen, ráadásul eme receptnek ez is a saját közege, mert Váncsa tanár úr a szabadtűzön készítendő ételek közé pozícionálja a legújabbkori magyar gasztronómia ékköveként számontartott szakácskönyvében ) és dugig belaktunk belőle, meg a mellé készített gombából, zöldségből, krumpliból. Istenes volt, ahogy szokott, én kicsit túl is ettem magam, de ez már helyi szociális probléma csupán, reggelre jobban lettem.

Március 16, péntek – „Csak sms, pls, mert olasz vagyok!”

Úgy kezdődött a nap (és zajlott egészen koradélutánig), ahogy a rákövetkező délelőttök is: a napsütötte, szélvédett teraszon és az udvaron folyt a kvaterkázás, eszegetés, iszogatás, igazán családias jelleggel (femili fíling, ju nó). Néha Aribari vagy mások megpróbálták megközelíteni vagy közelebb csalogatni a ház kutyáját, több-kevesebb sikerrel.
Délutánra összekaptuk magunkat valamennyire és elkövettük a környék egyetlen geocache ládájának felderítését a templomhegyen. Helyben az is kiderült, hogy a környék megtekintésére leginkább alkalmas Boldog Mór kilátót megette az idő vasfoga, így már csak néhány korhadt farost lemezt találtunk a helyén. A láda meglett még úgyis, hogy Mici bácsi iPhone-jának normál térképén, a szintvonalak ismeretében, de a turistautak nélkül kerestük. Hiszen császárok vagyunk, Tivcsivel és Micivel közösen főként.

Eközben Áci, aki este hazautazott, meglátogatta az apátságot egy vezetett program keretében, viszont ezt csak úgy tudta megoldani (a segítőkész személyzet segítségével), hogy egy olasz csoporthoz csatlakozott titokban és a telefonos megkeresésekre a fenti üzenettel válaszolt a program első szakaszában, nehogy lelepleződjön… Még most is mosolygok rajta, de akkor sírva röhögtem. J
Aznap vacsorafőzés helyett a kiváló apátsági étterem, a Viator volt az étkezés heyszíne. A hely fantasztikus, tágas, levegős és elegáns. A személyzet kedves. Azt is tudom, hogy finomat ettem. De hogy mit, az már nincs meg, mert ott is belekerült némi ideg és bénázás a mi részünkbe: pont addig szaladgáltam Fülöppel, amíg elkészítették az ételeket, ahelyett, hogy megvártam volna, hogy drága kicsi Szilvim értem jön, amikor végzett, így a mi részünk rohanásba és dobozból evésbe fordult. Viszont azoknak, akik végig élvezhették a vacsit, megint kíváncsi lennék a véleményére, hátha dereng még valami… J (Így azonban biztosan vissza is fogunk menni hamarosan, mivel Fülöp már kompatibilis az éttermi étkezéssel pár hónapja, ha jól időzítünk. Majd feldobom hétvégi programnak valamikor.)
Aznap este – ha jól rémlik – a jóllakott, borkortyolgatós nyugalom övezte az eseményeket, nagy mulatság helyett beszélgetéssel, majd csendes elszivárgással, korai alvással.

Március 17, szombat – Pörkölt három paprikával

Szinte nyár volt azon a szombaton. A teraszról szabadulni délelőtt megint nem sikerült, inkább csak ebéd után. A csapat egyik fele az apátságot szemlélte meg, míg mi a gyerekekkel az arborétumban sétáltunk egyet (a kert az apátság főbejáratával szemben a domboldalban található), laza volt, nyugodt, kellemes.
Délután a másik sajnos-klasszikust, a marhapörköltet készítettük bográcsban. Delikátesz volt ez abból az okból, hogy három, egyaránt kiváló nemes paprikát termelő környékről érkezett paprika bele: Szeged, Tetétlen és Kalocsa. Jó későn lettünk kész, mert későn álltunk neki, és mert a tűzrakó helyet hideg szelek támadták a pannonhalmi Paphegy lankáiról, de végül Tivcsiék BMW-jének reflektorai mellett megenyhült, megpuhult a hús, így az utolsó esténket is békében, jóllakva, örömmel és nyugalommal töltettünk.

Másnapra a búcsú maradt a törzsgárdának, mivel Leviék lekoccoltak még előző este, így némi rendrakás és pakolás után hazafelé vettük az irányt.

Ha valaki nyugalomra, jól megközelíthető helyre, jó környékre, jó levegőre és jó borokra, meg egy jó étterem közelségével járó biztonságra vágyik, bizony nem hagyhatja ki Pannonhalma városát.

 

 

Közzétéve:

Pünkösd Tiszavalkon 2010 – Igazán jó emlék, ami így előjön

Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Tiszavalk képe úgy lobog fel nékem
Majd huszonkilenc havi régiségben.

Mivel idén is majdnem elmentünk Tiszavalkra, a mai napig a vázlatok között tartottam a tavaly előtti kirándulást, legalább cím szintjén és magam is meglepődtem, mennyire élesen előjönnek a fontosabba események.

Mostanában jól esik vizet, csak sima csapvizet inni. 🙂 Ez azért fontos, hogy itt megemlítsem, mert Tiszavalk is vízbázisú falu. Vízillat van, a Tisza és a Tisza-tó közelsége minden pillanatban és minden darab földben, téglában, minden szál fűben érezhető. A település egyetlen akkori (mostani?) szálláshelyén (Vészi kert) béreltünk korrekt házakat és élveztük a napsütést, mert jutott dögivel.

Első nap (május 22, szombat) a megérkezés napja. El is telt az idő a megérkezéssel, az aklimatizálódással, az öböl, a falu, a szomszéd falu (Tiszabábolna – megközelítése a töltésen autózva) a lelkészlak megtekintésével. Közben evés és ivás. Főleg ivás. Csak abból a régóta emlegetett eperpálinkából nem volt épp. A hangulat emelkedett, de beköszöntött a futballtörténelem legszarabb BL döntője jutott. Bayern München-Internazionale. Arra emlékszem, hogy a nem kevés pálinka és a kiváló Boncmester bélszín segítségével sikerült csak némileg feledteteni a mecss szánalmas színvonalát.

Kitérő a lelkészlakról. Akkor üresen állt (azóta benépesült), de látszott rajta, hogy sok embernek, nagy családnak elegendő. Az is érezhető volt, hogy sok nagy család lakott már benne. Méltóságteljes épület, mégis szerethető. Egyszer lesütnék a kertjében egy ökröt vagy a konyhán egy lavór (olyan széles karimájú zománcozott fajta, amiben elfér kb 30 szelet) bécsi szeletet. Ilyen a hangulata, ahogy felidézem az emlékeket.

Másnap (május 23, vasárnap). Voltunk Istentiszteleten. Úrvacsoráltatással. Én nem vállaltam, minek álszenteskedtem volna. Szép volt, emelkedett körülmények, némi bánat, hogy a hitközség jelenlévő tagjainak létszámát duplázta a Sajnos csapat résztvevő létszáma. Mixi tudott orgonálni kézzel. Idősb Mikola Istvánnak szép hangja van, betölti a templomot. Tényleg.
A nap másik fő programján kiderült, hogy nem tudok motorcsónakot vezetni, ami miatt ráadásul majdnem el is haraptam a helyi motorcsónak-szakértő (adekvát kalap-kockás ing-gyakorló nadrág-gumicsizma) torkát. Persze Resi tudott és el is csavarogtunk a Tisza-tón. Különleges volt látni, ahogy a gátat és a zsilipet megkerülve a Tisza megtalálta az utat a tárolóba. Általam csak tankönyvben látott madarak, napsütés, sok-sok víz. Nagyon kellemes volt.

Aznap – ha jól emlékszem – pörköltett csináltunk, este hangosan szólt a zene és fantasztikus szinten sikerült bebaszcsizni (miközben én kiadtam egy release notes-ot, illetve egy ideig próbáltam tanulni a vizsgáimra, de az nem nagyon sikerült).

Hétfőn elpakoltunk és elköszöntünk Tiszavalktól. A lezáró esemény egy napsütéses, de szeles össznépi ebéd Egerben, az első vizit az Imola Udvarházban. Egy mustáros nyúlgerinc emléke remélik föl, ami pont olyan jó volt, mint a későbbi, 2011-es látogatásaink alkalmával elfogyasztott jóságok.

Meglepetés, hogy megírtam ezt a posztot. Ahogy az is, mennyire előjöttek a kellemes emlékek. Ugye visszamegyünk még? 🙂

Ui: ha valakinek meg vannak még a fotók, vagy a link, ahova a fotókat feltöltötte, megoszthatná, lécci, mert akkor akár egy galériát is csinálunk belőle.

Ui2: már csak azért is vissza kell menni, hogy elhelyezzük a Sajnos csapat első geocache ládáját a tó egyik vízbiztos szigetén

Közzétéve:

VIII. Kenesei Lecsófesztivál – I. Hivatalos Sajnos Lecsó

Két éve kezdődött, amikor augusztus 20-án láttuk, de nem kóstolhattuk a lecsókat Kenesén (kivéve Szilvi, akinek Fülöp segített kajához jutni) és elhatároztuk a lecsófesztiválon történő részvételt. Bekövetkezett.

Igazából a szervezés részleteibe nem akarok nagyon mélyen belemenni, elég az hozzá, hogy az előkészületek alatt júliusban egyszer Mici nagyon felhúzta magát a hiányos kommunikáció miatt a szervezők részéről, majd nem tudott eljönni. Hála Istennek (aki egyébként Mikoláék közeli ismerőse családilag), azért összejött a megfelelő létszám (Ádi, Anita, Alíz, Petya, Resi, Regi, Csilla és Tivcsi), összeálltak a szükséges berendezések, eszközök. Valamint köszönet a családomnak is, főleg kicsi feleségemnek, szép Szilviámnak, aki testi és lelki erejét nem sajnálva, biztosította a szinte folyamatos jelenlétemet a rendezvényen. (Lesz még egy-két személyes kommentárom, csak azért, hogy  mindenki lássa, hogy sokan, sokat tettek azért, hogy a tegnapi móka lebonyolódhasson.)

Fontos lépés volt a próbafőzés és a lecsóreceptek, javaslatok aggregálása, amely nem sikerült tökéletesre, de ennek még lesz jelentősége később.

Köszönetnyilvánítások

Először is mindenkinek riszpekt, amiért elviselte a szaharai hőséget, ami a Balaton partján augusztus 20-át követően nem mindennapos dolog, főleg ilyen szinten. 🙂

Másodszor köszönet a csapatnak, akik augusztus 24-én, pénteken este, őrületes odaadással és nem kevés munkával megalkották a fesztiválgyőztes lecsóindulót, amelyet egy alábbi videón meg lehet tekinteni és hallgatni. 🙂

Harmadszor köszönöm Recinek, mint első konzulensnek, és minden jelenlévőnek, hogy véleményükkel és szakmai álláspontjukkal segítettek a sok-sok információból és javaslatból összerakni a végső receptet, amit megfőztünk. 🙂

Negyedrészt köszönöm Pali öcsémnek, hogy segített megszerezni a profi főzőberendezést (Recinek és Tivcsinek köszönöm, hogy a Budapest-Bkenese-Budapest útvonalon szállították a nem kicsi főzőüstöt), valamint elmondta, hogy lesz a Bíró Lajos-féle receptből végül lecsó. 🙂

Videó a hivatalos bemutatásról by Ádi:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MepBdqPeMVc[/youtube]

Mit is főztünk? (Ezt kb 40-szer mondtam el én, 20-szor Anita és legalább 10-szer Alíz az érdeklődőknek)

– füstölt kenyérszalonna zsírját kiolvasztottuk, a pörcöt kiszedtük, majd egy kis húsos kolozsvárit a zsírba megpirítottunk és rádobtuk a nagyjából 6,5 kiló szép nagy darabokra vágott lecsópaprikát, amit jól összeforgattunk és alacsony tüzön pároltunk. Amikor már megpuhult a paprika, de még enyhén ress volt, hhozzáadtuk a negyedekre vágott vöröshagymát, aztán tovább pároltuk. Ezen állapotában hozzáadtuk egy füstölt libacombot feldarabolva, az íze kedvéért, plusz két szép hegyes-erős típusú paprikát, ugyanezen ok miatt. Amikor összepuhult, levettük a tűzről, fűszerpaprikát adtunk hozzá érzésre és belekevertük a hámozott összevágott paradicsomot, majd fedő alatt pár percig pihenni hagytuk. A pihentetés alatt egy kisebb bográcsban megpirítottuk a szárazkolbászt. Utána a lecsó visszakerült a tűzre, a kolbászt belekevertük, készre fűszereztük és tálaltuk.

Videó a főzés során elvégzett promóciós tevékenységről:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=AWXepIavL44[/youtube]

Íme a versenytányér kitálalva:

Valamint zsűrizésre előkészítve:

Arról sajnos nem készült fénykép, hogy a lecsó elkészültét kígyózó sorok várták és magunknak is menteni kellett, mert elfogyott az utolsó grammig, kb 20 perc alatt.

A lecsó mellett (ami ugyan nem kapott díjat), a másik nagy büszkeségünk a külön az indulókra összeállított zsűri által maximális, 50 pontra értékelt lecsó-induló, amit alább lehet meghallgatni:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=O1ShxPg-yW0[/youtube]

Ráadásként élvezzettel lehet gyönyörködni abban, ahogy a sármos csapatvezető és az újdonsült bájos csapatorvos (including lead vocal!) fürdik a sikerben és a népszerűségben:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=pqa27XG70DU[/youtube]

A 2013-as rendezvényre pedig – kötelező jelleggel – meghívom az összes idei csapattagot, valamint a érdekköreinkbe tartozó összes Mikola Istvánt és családjukat, hogy a ‘valki tárcsán sült lecsójukkal együtt vegyünk föl ismét a versenyt a többi csapattal és elhódítsuk a vándorkupát, valamint a Lecsókirálynak járó koronát és palástot. 🙂

 

 

Közzétéve:

Az ország legjobb lecsója – Mi főzzük meg idén!

Felelevenítve egy két évvel ezelőtti ötletet, idén beneveztük magunkat a balatonkenesei lecsófesztiválra. Már tartottunk is egy próbafőzést egy hete Reciéknél, ami nem sikerült rosszul, de közel sem volt tökéletesnek mondható a termék, amit előállítottunk. Ugyanakkor átragadt rám Reci soha nem múló győzni akarása, így most leírom az elképzelésemet annak alapján, amit az elmúlt egy hétben összeraktam fejben és kérek mindenkit, hogy ötletével, családi szokásainak megosztásával segítsen hozzá a Sajnos.hu csapatát a fesztiválgyőzelemhez.

Kedvcsinálónak kölcsönöztem a Bock Bisztró klasszikusának fotóját, ami annyira autentikus, hogy a zománcos lábas alján van egy folt, ahonnan lepattant a festék, mint minden valamire való zománcos lábasról. 🙂

 

TEHÁT

 

a lecsó ALAPJA: nyilván a zsiradék, amit jól megfüstölt zsírszalonnából fogunk kiolvasztani, majd a megmaradó tepertő (alias töpörtyű) darabokat apránként kivesszük, hogy az éhes és szomjas főzőcsapat erre fogékony tagjai kenyérrel és hagymával elropogtathassák. Majd azért, hogy még jobban fokozzuk az őrületet, nyers és rendkívül húsos kolozsvári szalonnát fogunk a forró zsírba felkockázva belehajítani, picit megpirítjuk, majd következik

a HAGYMA és az újabb tudományos kérdés: maradjunk a hagyományos vöröshagymánál, amit felkockázunk és a zsírban megdinsztelünk, VAGY cseréljük lilahagymára, főzőhagymára vagy salotta hagymára. Utóbbiak kevésbé erős ízüek viszont sokkal testesebbek, így erősen alapot tudnak adni a szafthoz (hiszen a lecsó maga egy nagy szaft). Én hajlamos lennék a lilahagymára, hogy bontsuk egy kicsit a hagyományt, viszont ezt közösen kell eldönteni a hátralévő napokon, csütörtökig, amikor is el kell kezdeni a bevásárlást. Lényeges, hogy kockázzuk vagy csak karikázzuk, esetleg szeleteljük a hagymát. Itt egyértelmű az álláspontom: csak karikázzuk, mivel így is, úgy is szét fog főni teljesen. (A fejtegetésem ideje alatt a hagyma egyértelműen megpuhult, mehet rá az első adag só és fűszer (a fűszerre a még külön blokkban visszatérek), valamint a

PAPRIKÁT – amin bizony a klasszikus TV, azaz egészséges, roppanós tölteni való, sárga fajtát értjük mindannyian. Én mindig kiszedem a csumáját és még a magokat is, az én lecsómban csak a minimális mennyiségű paprikamag marad – szerintem ne maradjon benne. De most ez nyilván csapatjáték, szóval bele is darabolhatjuk, ha úgy tetszik a többségnek. Kérdés még, hogy tegyünk-e bele esetleg egy szép édeskés kápia paprikát ízesítésnek? Ugyancsak fejtörést okoz, amit Lánci Levi, titkos főtanácsoként bedobott: egy vagy két darab jó bogyiszlóit is belefőzni, mert az 3-4-5 kilónál (egy bográcsnyinál) már erejét elveszíti, de ízével bizony gazdagítja az ételt.  A kápiára én nemet mondok, de a bogyiszlóit bizony bevállalnám. A leírással párhuzamosan újabb feladat adódik, ami érinti a másik főszereplőt a

PARADICSOMOT – mert én annak a héját esztétikai okokból forró vízbe ejtéssel lehántanám… nincs annál csúnyább, mint amikor valaki a tányér szélére piszkálja a paradicsom héjakat lecsóevés közben. A paradicsom másik ominózus eleme, hogy a paprikához képest mennyit tegyünk a bográcsba. Itt eddig én a kilópaprika-félkilóparadicsom arány mentén főztem, de a próbánk során (mondjuk egy jó érett, leves paradicsommal) az alakult ki bennem, hogy jó lesz az kevesebbnek is. Egyik kedvenc óbudai hentesem, Imi szerint három kiló paprikához bizony bőven elég egy fél kiló-hetven deka paradicsom, így azt hiszem a harmadolós adagolás (kiló paprika-harminc deka paradicsom) felé fogunk haladni, hogy jól megálljon a lecsónkban a kanál. Na, és azok közül, ami maradt, ami még ennél a viszonylag natúr ételnél is fontos:

a FŰSZEREK: a só az ugye alap, borsot megint csak erősen javasolt, illetve kardinális kérdés az őrölt fűszerpaprika, amit én ugyancsak nem szoktam, de a felméréseim szerint a paprikát szórók jelentős része a szín és az íz miatt is paprikáznak egy kicsit. Most tehát a terveim szerint így fogunk tenni. Végül, de nem utolsó sorban, meg kell említenünk a húsneműeket, amik a lecsóval egy edénybe szeretnek úszkálni:

FÜSTÖLT SZÁRAZKOLBÁSZ, VIRSLI, LECSÓKOLBÁSZ az elterjedt versenyzők, de Imi – elmondása szerint – nem szabad kihagyni némi csíkokra vágott füstölt, nyers házisonkát sem. Én a magam részéről a virslit és a lecsókolbászt most sem erőltetném, de a kolbászra és a füstölt sonkára van ingerenciám. Nagyon szeretem, amikor kóstoláskor a lecsó levében a hagyományos füstölt íz a szám hátsó traktusát többi zamattal együtt elönti, mint a Duna a Római partot hóolvadáskor… Hm. Szóval sok jó füstölt húst bekarikázunk, beledarabolunk (akár egy kis füstölt odalast is, aminek az ötletét Detti dobta be, Lánci titkos főtanácsos méltó párjaként)! 🙂

Aztán még van ugye a titkos összetevő, ami nélkül sajnos.hu-s csapat nem főzhet versenykörülmények között, de ezt nem árulhatom el (aki tudja, úgys tudja), mivel valami azért kell, amivel bebiztosíthatjuk a győzelmünket.

A tanácsokat, trükköket, tippeket kommentekben várjuk. (Illetve ha van valakinek otthon partisátra és kölcsön tudja adni augusztus 24-26 időszakra, mindenképpen jelentkezzen.)