Közzétéve:

Liba-Zaba / Batyúsbál

Már több éve felvetődik, főként Aribariban, hogy menjünk el együtt libát enni november 11, Szent Márton napja alkalmából, mivel a liba jó. Bár Váncsa István Tanár Úr lerántotta a a leplet a hazai libaevés történelmi hagyományairól, de ettől még a liba jó marad, így érdemes enni belőle, főleg mivel az újborok is szép számban fognak megjelenni a jeles nap kapcsán.

Illusztrációként és kedvcsinálóként a La Maréda serpenyős libamáját illesztem be ide.

Az az ötletünk van, hogy csináljunk egy óriási libaebédet vagy libavacsorát úgy, hogy mindenki vállal egy libás fogást, csinál belőle bőségesen és svédasztalos vagy leülős körbekóstolással minden résztvevő eszik mindenből. A ludas kásától a libás pástétomokon keresztül egészen a libamellig bezárólag minden ér. Aki nem tud, nem akar főzni, az meg mondjuk beszáll egy megállapított menüpénzzel a költségekbe.

Helyszínnek felajánljuk a Bulcsú utca rezidenciánkat, de szívesen megyünk máshoz is. 🙂

Érdekel ez bárkit? Akár 1-3 ételnél is van értelme összehozni az eseményt, szerintem.

Közzétéve:

Michelin Bib Gourmand éttermek Brüsszelben (2010)

Ezt a kis custom map-et kreáltam saját szórakoztatásomra. Ahol van, a honlapcímet es beírtam az adott étteremhez.

Eddig a Coq en Pate-ban voltunk (kétszer), meg a Café des Spores-ban (szintén kétszer, ebből az egyik Geriékkel).

Jau vaun behúzni az összeset 😛

Közzétéve:

Évzáró/Évnyitó – Oliva-Veszprém/67 Étterem-Székesfehérvár

Ahogy bóklásztam a posztjaink között a héten, döbbentem rá, hogy nem írtam meg a posztot a tavalyi év legutolsó és az idei év legelső közös falatozásáról. Most pótolom vázlatosan, és ígérem, soha többet nem fordul elő. 🙂

A szinte törzshelynek tekinthető veszprémi Olivában 2009. december 31-én mi voltunk az utolsó étkező társaság az esti buli előtt. Mi a siófoki szilveszteri rendezvényhelyszín előtt tettünk kitérőt a Balatonfelvidék egyetlen vállalható éttermébe. Kiváló, oldott hangulatban követtük el az estebédet és a 2009-2010-es szezon téli étlapja volt érvényes. Ebből fogyott minden bőséggel, én a magam részéről egy tejfölös csorba levest ittem, ami akkor ott a legjobb bemelegítés volt a szilveszteri gyomor-máj nagyüzemhez. Sőt, most is vállalnám, ha itt lenne a közelben. Után a hagyományos ételek külön szekciójából egy fokhagymás, mustáros sertésflekken – platnis burgonya kombinációval megágyaztam a mulatságnak. Olyan testes, ízes, magyaros étel volt, amit betereltem a testembe, hogy így elsőre Bessenyei Feri bácsi jut róla eszembe az Egy magyar nábob-os Kárpáthy Jánosként. 🙂 Szilvi egy spenótos házi gnocci-t evett, ami a füstölt lazaccal és parmenzánnal talán az egyik legjobb gnocci volt, amivel találkoztam eddig. Ízes, jól összerakott, sőt még kiadós is. Desszertre nem emlékszem, csak egy csülkös sztrapacskára, amit Kátya evett (Mrs. M1K1). Az is király volt. Akkor is, megint jó volt az Oliva. Lassan lehetne menni megint. 🙂

2010 január másodikán nem készültünk rendesen, így a szemesi Kistücsökben nem is volt hely. Így az interneten ajánlott helyek közül elkormányoztuk a szekereinket Székesfehérvárra a 67 Étterembe. Olyan szél fújt, hogy a kocsiktól az ajtóig megdermedtünk, de bent jó idő volt. A személyzet kedves, kedélyes, szolgálatkész volt. Volt nagy asztalunk, maga a terem, a hely maga teljesen rendben volt, mégis olyan “majdnem késznek” éreztem. Ha jól tévedek, akkor egy sütőtökkrém levest ettem, utána pedig egy újragondolt borjúpaprikást (sous vide módon készült hússal), egy krémesen megcsinált, hosszúkás(talán olasz beütéssel rendelkező?), tojásos galuskával, amit egy szép kockában, enyhén megsütve, összesütve tálaltak. Kiváló volt. ÉS nagyon jól laktam vele. De utána egy diós nudlit is vállaltam, amit vétek lett volna kihagyni. Közepes tésztaméret, pirított, nem túlcukrozott dióval, vaniliás szósszal, ami sűrű és krémes volt. Telitalált. Másra nem emlékszem, csak arra, hogy mindenki elégedett volt, még úgyis, hogy amikor kiléptünk, akkor már a jeges hó is esett, nem csak az eszetlenül hideg szél fújt.

Tehát “tél volt, hó esett“, elmúltak az ünnepek, már nem gondolkodtam, mit is ehetnék veled. 🙂   [Ide is menjünk vissza!!!]

Közzétéve:

Sajnos étteremajánló és bepróbálandó lista

Férfiak és asszonyok!
Rendszeresen előfordul velem, hogy elmennék valamilyen étterembe vagy esetleg valaki kér tőlem tanácsot, hogy hova menjen, ha jót akar enni, de mivel Frutti van az agyam helyén, ezért nem mindig jut eszembe minden alternatíva.
Gyűjtsük össze itt, hogy mik azok az éttermek, amikre megbízhatóan lehet számítani, illetve azokat is, amiket feltétlenül be kell próbálnunk hamarost. Ekként a jövőben csak ehhez a poszthoz kell visszanyúlni ötletért.

Kezdeném először a Mici approved listával, ami erősen szór mind árban mind teljesítményben, viszont így minden alkalomra lehet közülük választani:
Klassz
Bock Bisztró
Csalogány 26
Olimpia
Ristorante Matteo
Belga (a rakparti)
Hyppolit
Café Kör
Mokka
Stand Bisztró
Vakvarjú
Café 57
Salaam Bombay
Kistücsök (Balatonszemes)
Oroszlános (Tállya)
Ős Kaján (Tolcsva)
La Maréda (Győr)
Oliva (Veszprém)
Aranysárkány (Szentendre)
Gesztenyéskert (Budakeszi)
Susogó (Pécs)

És a bepróbálandó lista:
Costes
Bábel
Onyx
Fausto’s
Chez Daniel
Imola (Eger)

Továbbiakat a kommentekbe legyetek szívesek!

Közzétéve:

A la Galette

Aribari hirtelen felindulásából kifolyólag tegnap elmentünk mi is a Szondi utcába, ahol egy nagyon aranyos francia (berton) házaspár főzöcskézik. Főként palacsintát. Alábbiakban található a megbeszélés összefoglalója.

Résztvevők: Aribari, Szilvi, Mici, Áci, Zorró, (Vén) Zsolti, Geci

Dátum és időpont: Augusztus 6, 20:00 – 22:00

A témák (ételek és az italok), amiket megrágtunk:

  1. Italszinten kellemes, tradicionális CIDRE került kancsóban az asztalra a társaságnak, én szolídan egy sört vállaltam, Mici kettőt, plusz Aribarival közösen Calvados-szal is áztatták a testüket belülről.
  2. Aribari hallevessel  (étlapon franciás magyarral “hallevés”) kezdett, reszelt sajttal, krutonnal és paradicsomos, fűszeres hal- és rákkrémmel kísérve. A leves finom volt, a sajt egy kicsit nehezen olvadós fajta, krutonról nem tudtam a kóstolás közepette megállapítani, hogy bolti vagy házi. Utána egy zuzasalátát is betuszkolt, ami – a leves is nagy tányérban jött – nem volt kis adag, így nem tudott már desszertet vállalni. 
  3. Szilvi szintén zuzasalátát evett, ami tényleg szép nagy adag volt, friss, jó minőségű alapanyagokból, kicsit talán túlolajozva és a spárga konzervtermékként rontotta az étel, egyébként korrekt kvalitásait.
  4. Mici egy (hajdinalisztből készített) sós galette-t fogyasztott, húsmentes, tejfeles(sic!) változatban, arra nem emlékszem, mi volt a fő eleme, de saláta is volt mellé és Mici behúzta. Utána Zorróval elfeleztek egy őszibarackos flambírozott palacsintát (crepié?) desszert gyanánt és elégedettnek tüntek.
  5. Zorró szalonnás-tejfölös galette-változatot zúzott, amiben volt gomba, ami szintén konzervből került elő, így ezt is felírhatjuk egy apró feket pontocskának a gasztronómiai füzetecskénkbe.
  6. Áci és én francia hurkás – almás galette-t vállaltunk, ami által kiderült, hogy a francia hurka nem egyezik a magyar változattal: vastagabb, kevesebb kötőanyaggal(rizs) készül, és darált, hanem apróra vágott, főtt húst tartalmaz. Nem is annyira erősen fűszeres(borsos), és almával jól harmonizál. Elég finom volt. Megfelelő adag is. Befejezésként én is beemeltem egy édes palacsintát, flambírozott, csokis-körtés változatban, ami korrekt volt, szintén megfelelő porció.
  7. Ami érdekes – árak a szervízdíjat tartalmazzák (ez a fizetéskor realizálódott bennünk, amikor már mindenki rádobott 10 % -ot), de azt csak részben vettük vissza, ha MÁN így alakult. Fejenkénti átlag 4000 forint körül (calvados-szal több).
  8. Galette-k: 1500-2000 HUF, édes palacsinták: 1500-1800 HUF, kancsó CIDRE(0,5 l): 1300 HUF.
  9. Összességében: különleges ételek, korrekt alapanyagok (néhol gagyi boltival vegyítve), szemre is tetszetős tálalás, elfogadható(nem túl nagy, nem túl kicsi) adagok, aranyos kiszolgálás(csak pöti beszél magyar :)), igyekezet, normál budapesti árak… 
  10. Szóval megéri. 🙂

If you have any thought or question (or I missed something), please do not hesitate to comment it.   

Közzétéve:

Kistücsök

A vidéki vendéglők rangsorában mindenhol elől helyet foglaló étterem udvarán egy kib. meleg nyári kora délutánon ültünk le szépséges Szilviámmal és Mici báttyóval falatozni egy jófajtát. Jó is volt, nem kicsit.

Kistücsök1

Balszerencsénkre autómobillal érkeztünk, így alkoholmentes sörrel bírtuk csak kényeztetni a testünket, miközben 250 egységes borlista állt volna rendelkezésünkre. 🙁

Táplálkozási vonalon drága nejem egy füstölt busával kísért kovászos uborka veloutét fogyasztott, Mici bácsi egy zöld csuporból gulyáslevest, én pedig konfitált kacsazúzát salátával. A busa kiváló volt füstölve, teljesen füstölt hús jellege volt, halíz elgyöngyült, szinte eltűnt. A velouté igazi üdítő leveske, különlegesség. A kacsazúza bőséges adag, 6-8 kisebb-nagyobb zúzával, amik belül rózsaszínűek voltak és nagyon omlós csemegék. Érdekes így visszagondolva, hogy a mennyiség ellenére mégis jól megéheztem tőle.

Kistücsök2

Kistücsök3

A második fogásra egy picivel többet kellett várni, mint azt az adott hőmérsékleten morgás nélkül megálltuk volna, de amikor megkezdtük az említett tevékenységet, már suhant is a pincérünk a főételekkel. Csodaszép nejem egy borjú pofahúst evett blanchírozott zöldségekkel, ami egy nagyon korrekt, hihetetlenül omlós, puha hús, mellette kellemes zöldségcsomag kombinációja volt.

Kistücsök4

Mici bácsi egy brutális adag kacsamájat kapott tökéletesen megsütve, mellette a málnás szósz kis tálkában, mártogatásra előkészítve és egy tortaszeletszerűen vágott és dinsztelt hagymával rétegezett burgonyalepény. Profin volt elkészítve és összerakva, de nem lehetette megenni, akkora porció volt.

Kistücsök6

Én mustáros vadragut kértem borsikafüves erdei gombákkal. Mellé hengernek összehajtott, zsenge csírával töltött burgonyalepényt kaptam. A mustáros vadragu olyan ízű és állagú volt, hogy még legalább egyszer ennem kell az idén és meg kell szerezni a receptjét, hogy bármikor ízlelgethessem, ha kedvem támad. A borsikafüves erdei gombák kiválóan harmonizáltak a raguval, a burgonyalepény pedig talán még a krokettnál is jobb volt a tunkoláshoz.

Kistücsök5

Telelettünk nagyon durván a végére. Mici bácsi itt megköszönte a lehetőséget és ment asszonykájához. Mi maradtunk egy desszertre, ami viszont nem hozta a korábbi színvonalat. Az én Gundel-palacsintám jó volt, de nagyon átlagos – vagy túl sokat vártam tőle az elő- és a főétel után. Szilviám fagylattányérja nyári gyümölcsökkel három gombóc átlagos fagylalt volt, három gyümölcsszelettel díszítve.

Ekként a Kistücsökről bátran elmondható, hogy kiváló, kimunkált, kreatív konyha, kicsit nagy adagokkal és az édességek arra utalnak, hogy még van olyan terület, ahol túl magasan van az önmaguknak magasra rakott léc.

Végeredmény: Kistücsök kifejezetten ajánlott, Balaton-parton meg még jobban.

Közzétéve:

Aranysárkány Vendéglő, Szentendre

Az Aranysárkányban 2007 és 2008 márciusának közepén is leültünk egyet estebédelni. A korábbira részletesen nem emlékszem, de arra igen, hogy minden naggyon rendben volt. A mostani, március 15-dikei délutánról Mici ígért összefoglalót, de nem akarom tovább váratni a nagyérdeműt az élménykompozícióval.

Az Aranysárkány ténylegesen vendéglő. A legvendéglőbb vendéglő, ahol valaha voltam. Amint beléptünk, azonnal lesz hely – ha csak nincs teltház – annyi személyre, ahányan vagyunk. A személyzet végtelen türelmes, szinte szülői törődéssel figyel mindenkire. És a vendéglős-tulajodonos Máhr Attilák közül is jelen van mindig az egyik. Na, ők sem türelmesebbek sokkal, mint a személyzet, csak kicsit. Az egész csapat annyira készséges és szimpatikus, hogy az már a barátságosságnáél is barátságosabb.

Na, de a lényegre. Az az lényegről. Voltunk vagy 15-en. Asszem. Vegyes ételsorral. Előtte, de szigorúan a rendelések után, kaptunk egy kis körözöttet kenyérkével. Elég finom volt ez a beköszöntő falat. Iszogattunk, aztán jöttek a levesek, előételek. Én a speciális rántott sajtra mentem rá, ami nem más, mint vagy 20 deka sajtkombináció: trappista, füstölt valami és brie együtt panírozva és kisütve. Egészen drámai, hogy valami legkevésbé stílusosat mondjak jelzőként. A lilahagymás tartárral együtt olyan volt, hogy az ízlelőbimbóim összeálltak a végén katonai alakzatba és elfütyülték a “Híd a Kwai folyón”-t. Kellemes Gösserrel nyugtattam őket, mert jött a főétel. A bélszínjava diós-rokfortos mártással mediumra sütve, grillezett zöldségekkel és velesült krumplival hasonlóan korrekt és egyben nem mindennapi kompozíció volt. Egészen egyszerűen minden falata ugyanolyan hibátlan volt. Slussz. A kéjtől nyögdécselve érkztettem még egy sört, amit elkortyoltam, majd megettem egy fél adag friss somlóit, meg két kanálnyi túrógombócot és hátradőlve figyeltem a többiek jovális mosolyát, miközben hasukat simogatták vagy újabb és újabb cigarettákkal, kávéval valamint különböző italok kombinálásával próbáltak túllendülni a lehengerlő hatásokon. Az Aranysárkány – szerintem – mindig ugyanolyan: JÓ. Olyan Krúdy-s, olyan szívmelengető, olyan családias. Olyan király.
Már csak az étterem első aranykoráról készült szakácskönyveket kellene megszerezni valahogy. 😀

Közzétéve:

Gesztenyéskert

Azt hiszem eljött az ideje, hogy megemlékezzünk a kellemes hangulatú és küllemű budakeszi(-i?) étteremről, ahol többször voltunk már, különböző kirándulások lezárásaként. Nem is történhetett volna ez másképpen két hete, amikor a Hárs-hegyet vettük birtokba, és utána jól megérdemelt vacsoránkat költöttük el a Gesztenyefák alatt, csak bent, mivel azért még a február uralkodott sötétedés után.

Gesztenyéskert

A különítmény: Terka, Szilviám, Áci, Mici, Reci és én. A kiszolgálás a szokásos módon udvarias, sőt kicsit tán a szakértő irányba induló, de még oda nem érő. Azaz savanyúságot és italt már mertek ajánlani, az ételt ránk bízták. Ennek mentén én egy – a többiek által minőséginek tartott – gombaleveset választottam, ami egy csészében érkezett és sűrű volt, gombával tele, kellemesen ízes, fűszeresnek nem merném mondani, hiszen azért mégis csak egy gombaleves. Jó sikerült fogás, csak gratulálni tudok, főleg, ha mindez folyamatosan ugyanebben a minőségben érkezik mindenkinek.

Eztet követően roston szűzérméket fogyasztottam, amely laskapörkölttel és serpenyős burgonyával került az asztalra. Ennek minden része jól sikerült, a hús omlós volt, puha, a gombapörkölt a klasszikus vonal mentén, a serpenyős burgonya nem különben. Egyedül azért vagyok némileg elégedelten, mert három a kisebb mértű szűzérme darabka, közepes mennyiségű laksapöri és a sok-sok krumpli volt szervírozva, amely az olcsó körettel történő megtömés illuzióját kelti bennem.

Végül egy mézes-mákos palacsintametéltet ettem, ami a megszokott palacsintaalapú desszertsor feldobása és egyébként meg nálam kiváltja a mákos gubát, ami a legegyszerűbb és egyben legkevésbé étterembe való desszert. Ennek ellenére a GK-ben és van. Biztos, mert sokan eszik, hiszen nem akarnak teljesen elszakadni a nagymama olcsóságcentrikus kuzinjától, amiben pénzért vett élelmiszer nem hagyhatja el kukán keresztül a lakást vagy a házat.Ki kell térnem Szépséges Szilviám ételeire is. Az általa a heti ajánaltból választott borjúragú leves spenótos gnoccival szintén remekre sikerült, csak nem került bele gnocci. 🙂 A leves minőségét mutatja, hogy ez az utolsó kanál után vetődött föl. Utána San Remói – vadpástétommal töltött – párnát, táskát evette, ami egy leveles tésztában sült pástétom volt. Nem volt különösebben extra önmagában, ám a mellé adott gyöngyhagyma mártással kiegészülve finommá változott. Édességként ő egy kellemes meggyes-gesztenyés palacsintát evett, amely nagyon jó volt, csak számára kicsit töméyn a töltelék.

Összességében a korábban megismert megbízható, jó minőséget hozta a Gesztenyéskert, amit ki kell egészíteni azzal, hogy a Mici számára köretként felszolgált röszti kiváló volt + a sztékjéhez tartozó felismerés is értékesnek tekinthető a jövőre vonatkozóan… Micikém, annyi még a kérésem, hogy definiáld: felvehetjük-e a helyet a Mici Approved helyek közé.

Közzétéve:

Bock Bisztró

Elérkeztünk a közös étteremvizsgálat következő állomáshelyére, amely a belvárosban helyezkedik el, kellemes környezetben erősítve a kiépülő, fellendülő bisztróvilágot Budapesten. A magyar konyha alapjait használó, de mégis valami mást, különlegeset, többet kínáló Klassz után most bevettük a Bock-Bíró páros hangulatos kis éttermét.
BockBisztro
A legenda szerint a Bock Bisztróba hozta át személyes vendégeit a Royal szálló főszakácsa, amikor valami finom ételt akart velük megkóstoltatni… Nos, ez lehet, hogy jelent valamit.

A helyiségbe lépve feltűnik, hogy nem nagy, mintegy 10-15 kisebb-nagyobb asztal, jobbra már a szálloda, balra egész falat beborító borkínálat. Szembe az italos pult, fölötte a napi-heti ajánlatot mutató táblák, egészen pontosan három. A bal oldalon, a borfal előtt hidegételes pult, amiből a tapas-ok kerülnének elő, de ezt ezen az estén nem erőltettük. Ezzel szemben kiváló borok kerülnek az asztalra, a pincér nagy rutinnal kínál, jókat. Az ételeken elmazsolázgatunk, aztán pincérünk visszatér és mintegy negyed órában bemutatja a heti ajánlatokat a-tól z-ig. Káprázatos szaktudás, háttérismeret, akár ő is csinálhatná, annyira ismeri a részleteket. Egészen ritkaságszámba menő ételek is a blokkra kerülnek a rögtönzött prezentáció után. Remélem mindenki hozzáteszi ismét a lényeget, én írom azt, amit én, mi ettünk.

A magam részéről egy jó scsi-vel nyitottam, aminek savanykásságát (tradicionális orosz savanyúkáposzta-levesről beszélünk) jól erősítette az olivabogyó, ami belekerült, harmóniáját erősítette a tejföl és a sertéshús kockák, amik omlósra párolódtak a főzés alatt és felvették a lé savanykás zamatát. Piros pont. Étkezés közben rácsodálkotam a társaság elé hozott sült vérre, annak rendkívül formatervezett tányérjára, valamint a mangalica carpaccio-ra, ami a magyaros motívumok egyik legautentikusabb megjelenése volt számomra, amivel étteremben eddig találkoztam.
Életem szépséges párjának a Kedvessy módra elkészített borjú érkezett az asztalra, aminek különlegessége, hogy borjúvesét töltenek borjúnyakba, de nem akárhogy, hanem mellé kacsanyelvet is, ami szintén erősíti a belsőség-irányvonalat + ugye mellé még a Kedvessy-hez tartozó májas-gombás-kapros kíséret. Ezt a kompozíciót megkóstolván erősödött bennem az a korábban kialakult vonulat, hogy az állatoknak minden belső része értékes és finom, nemcsak a húsa. Még a grillezett zöldséggel is igen kellemes volt, pedig eredeti körete – ha jól emlékszem – burgonyafánk lett volna, a tunkolás érdekében. Jómagam egy újraértelmezett Csáky bélszínt fogyasztottam, ami a bélszín vékonyabb, hosszúkásabb feléből hasított bélszín-bonbonokból készített medium rare-re sütött húsokból állt (2 db), amelyeket a kellemes paprikás szafttal öntöttek le, valamint tojással és a szafttal összeforgatott galuskával volt körítve. Hús hibátlan, szaftos, omlós, elolvadós. Köret, zaft úgy stimmelt, mint semmise. Jeles osztályzat. Édesség elmaradt, nem volt hely. Viszont a bevezetőnek elfogyasztott Bock rosé és a később kortyolgatott házi bodzaszörp is meghaladta az elvárásaimat. Pozitív értékelésem végén álljon még itt az étkezés ünneppé emelésének ténye: ebéd-, valamint vacsoraidőben (azaz 12-15 és 19-22 időszakokban) az étterem megkéri vendégeit, hogy a dohányzást mellőzzék. Valami ilyesmit tudok elképzelni az általános tiltás helyett.
Bock Bisztró = könnyed elegancia, merész ételkompozíciók a magyar konyha őskorától napjainkig – köszönöm, hogy itt ehettem. 🙂

Közzétéve:

Matteo Étterem

Nem azt mondom, hogy Budapest gasztronómia térképének fehér foltját fedeztük fel, de egy számunkra kevésbé ismert és látogatott étteremben töltöttünk el egy szombat délutánt most szombaton.
A Matteo-ban tavaly nyáron is már voltunk egyszer az én kicsi feleségemmel. Az élmény akkor is rendkívül kellemes és értékes volt, most azonban behatóan megvizsgáltuk újra a konyhát, meg mindent. Ebben a Sajnos szerkesztőség két hivatalos étekfogója, Mici és Reci volt a partnerünk.

Matteo

Mici foglalt asztalt, így a kellemes zöld sarokban vehettük kezünkbe az étlapokat. El is sikerült szemlélődni mintegy 40 percet a kínálaton, egyre izzadva, egyre jobban feszengve. A pincér negyedszerre is olyan barátságosan jött és érdeklődött, amilyen barátságos maga az étterem és annak eleganciája. Reci egy Matteo tányérhúst vállalt, Szilviám enyhén csípős hallevest kért, Mici pedig Tapasz-fogatot vállalt. Ennek jelentős részét libamáj tette ki. A tapa-kvintett az alábbiakból állt össze: libamáj tatár pirítóson, szarvassonka diós sajtkrémmel töltve, uborkában érlelt borsos sajt olajos magvakkal, pármai sonka bébikörtével, füstölt libamáj mazsolás fenyőmaggal.

Megrendeltük és megjött. A levesek igen méretes adagok voltak, amelyek közül kiemelkedett Recié, aki egy tányér húsleves mellé egy tányér párolt marahúst és egy velőscsonthegyet kapott. Én megettem a kapros-tejfölös kakaslevest, amely igazi tradicionális, sűrű, laktató, húsos leves volt krémesen, nem túl fűszeresen, de ízesen. Mindenki megkínált mindenkit, ennek legnagyobb májere Mici volt, aki mindenből evett, de maradt nekünk is a kóstolótáljáról, mert nem picik voltak a tapas-k. Szilviám hallevese tele volt könnyű halhússal, kagylóval és rákkal is és elmondása szerint igen ízletes volt. Nekem a lé jött be a legjobban, kicsit távolkeleti vonulatot idézett. A többiek remélem leírják az élményeiket.

Főfogásként teljesen különböző variációk érkeztek az asztalra. Szépséges szerelmem egy roston gomolyát vállalt szicíliai salátával, Reci (aki ravioli hiányában lemaradt a vargányás ravioli szarvasgombás vajban pirított libamájjal című kompozícióról) vállalt egy körtével sült libamájat, mézes chiantimártásban burgonyapürével, Mici bélszínérmét fogyasztott szarvasgombás csontvelővel, kockatojással, parmenzános rizottóval, nekem pedig borjúpárna jutott vargányával bélelve, spenótos gnocchival. A magam részéről a vargányás borjú igen zseniális volt, amihez nagyban hozzásegítette az is, hogy pármai sokába volt csavarva és így kisütve. A gnocchi nagy kedvencem, és a spenóttal összeforgatva pazar volt, megtartotta ízeit, mivel sajtot sütöttek-olvaszottak reá. Azért jött be nagyon, mert könnyű volt, de mégis jóllaktam vele és ültek az ízek.

A jóllakás legfelső szintjére való elérés következett be, minek eredményeként csak egy darab desszert került az asztalra: egy csokoládétorta forró, folyékony csokoládéval, Bailey’s likőrhabbal. Ezt rendeltük, és bár én a likőrhabot nem tudtam azonosítani, egy jól sikerült csokis költeményt fogyaszthattunk el, kiváló csokis piskótába csomagolt forró csokikrémmel és eperrel…

A Matteo összességében élmezőny, ahol megkapjuk egy ötcsillagos szállodai étterem eleganciáját és minőségét (vagy annál jobbat), korrekt áron egy kisvendéglő barátságos, jókedvű szervízével és porcióméreteivel. Tehát ár-érték és mennyiség-minőség aránya is optimális. Tartsák meg eme jó szokásukat, biztosan visszatérünk még. 🙂