Iráni fasírt Trump módra

Ha smirglipapír nélküli, pőre rasszizmusban elégülnék ki mentálisan, mondhatnám, hogy Donald Trump jó mohamedán lenne, mivel empátiás készsége azon a szinten mocorog, mint az egymást prófétájuk nevében évszázadok óta halomra öldöső iszlamistáké. De ez bántó, sőt megtorlásért kiáltó mondat és kijelentés, vissza is szívom, bocsánatot kérve. Bár kifinomultnak nem kell tekintenem a regnáló amerikai elnököt, azért a “basszunk oda a rohadékoknak!” hirtelen felindulásból kiadott parancsnál mélyebb a háttere a történetnek.

 

“Iráni fasírt Trump módra” bővebben

Domináns többpártrendszer vagy centrifugális erőtér

OgyV 1. ford 2. ford Győztes
1990 65,11 45,54 MDF
1994 69,92 55,12 MSZP
1998 56,26 57,01 FIDESZ
2002 70,53 73,51 MSZP
2006 67,83 64,39 MSZP
2010 64,2 64,39 FIDESZ
2014 61,24 FIDESZ

Bár a 2012-es választási logika bevezetése más alapokra helyezi, egyszerűsíti a mandátum elosztási logikát, azért megállapítható, hogy a magas részvételi arány (küszöbnek megadható a 65 %) a baloldalnak kedvez, mert az alapesetben távolmaradó kb 1/3-nyi passzív tömeg a liberális irányt képviselheti. Az nem egyértelmű, hogy ezek az emberek az éppen regnáló kormány leváltása mellett döntenek, mert 2006-ban az előtte bukdácsoló balos kormányt helyzetben tartották.

Ugyanakkor a szintek véleményem szerint jól megalapozhatják a várható eredményt.

65 % alatt Fidesz többség, csak az a kérdés, lesz-e kétharmad vagy sem

65 – 70 % között Fidesz többség, de akár koalíciós vagy külső támogatói megállapodás meglétével

70 – 75 % között hasonló helyzet, mint 2002-ben: két hasonló szavazatarányú, többség közeli párt, a koalíciós valószínűség alapján hirdetnek majd győztest

75 – 80 % között kormányváltás és az ellenzéki csiki-csuki gyönyöre

80 % fölött teljes átalakulás

Ahogy a címben írtam, komoly döntési helyzet van: a Fidesz hosszútávú pozíció stabilizálódása vagy egy kifelé forgó, új szereplőkben és helyzetekben gazdag szituáció a két véglet. Ha délután is folytatódik a magas választási kedv, izgalmas este és napok elé nézünk.

 

Mindegyik AZT akarja: LMP, Együtt, Momentum

Szerencsés szereplői a 2018-as választási kampánynak a kis pártok, mert lemaradtak a FIDESZ feszítővágós-sorosozós plakátjairól, de ez egyben szerencsétlenség, mert így nem jutnak el az ország minden pontjára a vezetőik arcképei. Az elmúlt időszakban volt szerencsém az ország olyan részein járni, ahol a FIDESZ, a Jobbik és elvétve az MSZP-Párbeszéd közös plakátjain kívül nem sikerült találni politikai párt hirdetést az utcákon semmilyen formában. Mi marad ezek után célközönségként, potenciális választóként a nem rendszerváltó pártoknak, amelyek a politizálás új generációjaként pozicionálják magukat a főbb pártokkal szemben.

Városok (főváros és vidéki nagyvárosok) lakói, valamint az értelmiség, beleértve a tájékozódni akaró, nyitott szemléletű szavazók, akiket megpróbál megszólítani minden második vagy harmadik generációs tényező a politika vidámparkjában. A szép emlékű SZDSZ kapcsán már a 90-es évek második felében látható volt, hogy még egy pártot sem nagyon képes “eltartani” ez a szűk értelmiség réteg, ami jelenleg hazánkban létezik és liberális világlátással rendelkezik. Erre most már négy szereplős ez a zóna, amiből a Párbeszéd kiszállt és egy haszonelvű, de egyirányú irányt választott a parlamentbe jutáshoz. Lássuk, mit nyújtanak a többiek, akik saját jogon, illetve a koordinációban és a magas részvételben bízva, az országos listákon keresztül akarnak az 5 %-os szint főlé ugrani.

Legyen Más a Politika: Schiffer András egy nyilvánvalóan egy kiemelkedően okos pali, de annyira volt karakteres vezetője az LMP-nek, mint amennyire karakteresen lehet vezetni a Pusztaszabolcs-Dunaújváros személyvonatot. Visszavonulását követően azt kell mondjam, hogy Szél Bernadett számomra maximálisan pozitív csalódás. Ha a szemem elé képzelek egy korrekt női politikust, illetve akár egy magyar miniszterelnök asszonyt, az jelentős átfedésben bír lenni Szél Bernadettel mind külcsín, mind belbecs tekintetében. Bírom, ahogy az LMP tényleg nem csak a jogász-közgazdász-volt rendőr/volt katona, azaz a fehérgalléros bűnöző foglalkozásokból rekrutált, hanem nyitott a köznép, a nem egyértelműen, felsőoktatásilag értelmiségi rétegek, politikához vonzódók felé is. Négy éve az volt az első számú kritikám, hogy milyen párt már az, amelyik meg sem próbál kormányra, kormányba kerülésre törekedni. No, az aktuális “Most mi jövünk!” kampányszlogennel ez is pipálható. A zöld párt jelleg fenntartásával próbálják bontani a klasszikus baloldal-jobboldal tagolást a hazai közéletben, még úgyis, hogy az ellenvéleményt negligáló kormánypárti kommunikáció gyakran elsodorta őket a témáikkal együtt az elmúlt években.

Verdikt: alacsony részvétel esetén is stabilan hozzák a kötelezőt és bent maradnak a fősodorban, listás szavazatom egyik esélyese az LMP. Magas részvétel esetén – ahogy ezzel a kormányváltása esélye – nő az esélyük egy akár 7-10 %-os szint elérésére, kormányzati szerepre is.

Együtt – Korszakváltók Pártja: Bajnai Gordon lejárt szavatosságú választási konstrukciója csak Juhász Péter tényfeltáró tevékenységének és elszántságának köszönheti, hogy nem süllyedt el a ciklus során. Szigetvári “Tanácsadó” Viktor olyan neutrális, mint egy nyitott szemmel alvó háremőr és mellettük csak visszafogottan mosolygó szakpolitikus jelöltek jellemzik ezt a csapatot. Ideológiailag a leginkább liberális tényezők számomra, ami azonban nem vesz el belőlük, de nem is tesz hozzá a létezésükhöz.
Verdikt: színfolt, de határérték alatt, nincs meg bennük a parázs, hogy országos nagypolitikai tényezővé váljanak. Ha lenne érdemi és direkt Soros jelenlét a magyar politikában, akkor az Együtt hasítana, támadna, tematizálna Gyuri bácsi pénzéből, így viszont marad a sajtón keresztüli figyelemfelkeltés és az önkormányzati választások. Ha az sem, akkor game over.

Momentum: az Y generáció, akik már a rendszerváltás után születtek és az iPhone bejelentése táján érettségiztek… magabiztos, határozott, lendületes, trendire lakkozott haj, trimmerrel pontosra húzott szakáll, a szemüveghez műanyagkeretből mindig a táska színével, mintájával egyező és CAN DO attitűd. Akiknek nem kell kokaint szippantani vagy pálinkát inni kolbászra, hogy olyan asszertívak legyenek, mint MC Johnny Laser és a szájuk szegletében is ott receg az orbáni félmosoly, csak nekik nem kell hozzá Sanax. Őszintén mondom, a jövő politikusait vizualizálom a Momentum vezetőit, kulcsszereplőit látva: ők vagy hozzájuk hasonló karakterek fogják az országokat irányítani, amikor én unokázni fogok vagy a bakancslistámat pipálgatni sikeres karrieremből visszavonulva. Már túl vagyok azon, hogy ezek a csávók idegesítsenek, sőt. Azt mondjuk nem gondolom, hogy ők – üzenetükkel egyezően – tényleg képesek lennének nemzeti alapú, centrális dimenzióból politizálni, de ez még változhat az elkövetkező évtizedben.

Verdikt: az először választók támogatásával, illetve a minden más pártban csalódott liberális szavazókkal, a NOlimpiai kampányból felépített ismertséget kiaknázva meglepetést okoznak, még akár a parlamenti küszöb viszonylag jelentős meghaladásával, talán még alacsony részvételnél is. Listás szavazatom másik esélyese a Momentum. Ha végül mégsem rájuk húzok, akkor is nagyon fogok drukkolni, hogy megnyissák a hazai politikában a jövőbe vezető utat.

Az utódpárt végnapjai: MSZP és DK

A létezés ténye és jellege: ahogy az elmúlt nyolc évben a teljes karakter- és tartalommentessé váló szocialista párt, valamint az annak kiürítésében kulcsszerepet játszó Gyurcsány Ferenc barátaival és üzletfeleivel látványtengődést mutat be főállású politizálás címszó alatt – már önmagában ez is elegendő arra, hogy ezek a képződmények végre végleg eltűnjenek a magyar politikából.

MSZP és Párbeszéd: idén sem lesz áprilisban karácsony (?!) 

Teljes tanácstalanság, izzadtságszagú küzdelem, megélhetési szocialisták erősödő pánikban: ez az MSZP elmúlt pár éve, amire a Botka-féle sikertelen integráció tette föl a koronát. A Molnár Gyula vezette párt pont annyira karakteres, mint az elnöke. Mondjuk ez Mesterházyval, Tóbiás Józseffel vagy Hiller Istvánnal sem lenne másképp. Nem tudom, miben bíznak, nem tudom, mire készülnek, de szemmel láthatóan Karácsony Gergelyre tették föl a párt jövőjét. Az MSZP így is sokkal nagyobb bravúrt mutatott be, mint utódpárt, mert a környező országokban, illetve a régióban sehol nem húzták az ex fiatal technokrata kommunisták ilyen sokáig. Lengyelországban a 90-es évek végén offolták ki magukat a parlamentből, Csehországban a szociáldemokrata párt eleve kommunistamentesen indult el 1993 után, Szlovákiában 2002-re marginalizálódott a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL), míg Romániában ugyan formailag jelen van a szocdem pártban, de már annyi transzformáción ment keresztül, hogy nincs olyan egyenes íve, kapcsolódása, mint az MSZP-nek. Szóval, az Elvtársaknak sikerült egy jólelkű outsiderre föltenni politikai tőkéjük utolsó morzsáit és most becsukott szemmel várják, mit dob a gép.

De nem tett másképpen a Párbeszéd sem, mint LMP utódpárt. A véleményem szerint valamennyire is karakán Jávor Benedek EU-s politikában távozása után szemmel látható és a közvéleménykutatásokban is mérhető módon porladt el a 2014-es jelenlét, a továbblépés reménye. Karácsony Gergely és vezető társainak vállalása szintén az egyetlen esély a továbbélésre a politika palettán. El tudom képzelni, ahogy minden reggel úgy néznek tükörbe, úgy indulnak útra, hogy inkább állva meghalni, mint térdelve élni.

Verdikt: fáj ezt leírni, de szerény véleményem szerint az MSZP-Párbeszéd koalíció nem éri ez a 5+5 százalékos parlamenti küszöböt és ezzel új időszámítás kezdődik a hazai szociáldemokrácia területén. Ennek megvalósulása nagyban gyengíti a kormányváltás esélyét, mégis azt látom, így fog történni.

Demokratikus Koalíció: Az utolsó KISZ titkár

Ahogy az MSZP Karácsonyra, úgy a DK – értelemszerűen – Gyurcsányra építette föl a kampányát, illetve a féktelen és parttalan ígérgetésre. A Feri a nyugdíjasok közül az alsóbbszintű káderek, dolgos MGTSZ tagok, becsületes gyári munkások, mai napig (a telken a sufniban) gyakorlatozó öreg munkásőrök végső mentsvára – az utolsó párttitkár. Gyurcsány önmagát és máját sem kímélve tartja a hitet ezekben az emberekben és talán egy kicsit az ő leszármazottaikban is, akik apáik és anyáik útján továbbhaladva várják az elvtárs konyaktól vagy pálinkától vöröslő fejéből a hívó szót. Gyurcsány a mi Donald Trump-unk, akinek semmilyen szinten nem kéne égetnie magát a politikában, neki valamiért mégis ez a kattanása és megy, menetel előre, a szebb jövő felé, ahol ingyen van az áram, a tömegközlekedés, a mindenkinek járó alapjövedelem és hasonlók.

Verdikt: Nem látom, nem bírom megbecsülni pontosan, mire elég már másodszor mindez, de Gyurcsány külteleki, lakótelepi messiásként áthúzza a DK-t az 5 %-os küszöbön és ott lesz a parlamentben. Kormányváltás esetén akár koalíciós partnerként vagy külső támogatóként is számolni lehet vele. Amennyiben ellenzékben marad, akkor fő feladata és célja az MSZP utáni baloldal összegyúrásaként aposztrofálható.

Bemelegítés: politikai erőtér 2018

Kezdhetném olyan banálisan, hogy “ó, mondd, te ki választanál”, viszont ez a poszt sorozat arra is hivatott, hogy nekem segíteni, hova tegyem a keresztet, ikszet, miután négy éve a FIDESZ-re tettem, amiért mindenkitől bocsánatot kérek. Szóval nem másokon, hanem magamon akarok segíteni, de a rágódásom elemei hátha másnak is segítenek.

Első lépésben csak egy áttekintő ábra arról, miből is lehet, kell válogatni.

A koordinátarendszer egyenesei és végpontjai közül az ideológiai síkot talán kevésbé kell magyarázni. Viszonyításként annyi, hogy a bal végén a kommunisták, a jobb végén a fasiszták vannak.

A gazdasági dimenzió végtelenül egyszerűsített tagolásában a bal végén a gazdaság irányításába tevékenyen, résztvevőként jelentősen beavatkozó állami szerepvállalás van, míg a jobbos végén a felügyeletet, a keretet definiáló, a játékszabályok betartására figyelő állam jelenik meg.

A 21. század elejére a globalizáció, az Egyesült Államokban és a nyugat-európai országokban jellemző ideológiai változások ezt a klasszikus felosztást is nagyban átformálták. Ugyanakkor mégis ide kell, ide lehet visszakanyarodni, ha alapot szeretnénk találni a megértéshez. Az ábrán, a politikai erőtérben azokat a politikai pártokat tüntettem föl, amelyek egyrészt rendelkeznek elkülöníthető, saját karakterrel, illetve amelyeknek érdemi esélye rajzolódik ki a parlamentbe kerülésre. Április 8-ig napi rendszerességgel értékelem a pártokat, a miniszterelnök-jelölteket és választás várható alakulását, az esélyeket.

Megmigránsosodásunkról

Írok pár gondolatot a 2016-os év legdrágább egyben legjelentéktelenebb politikai témájáról, mert politológia szakon esettanulmány lesz húsz év múlva. Az összes akkori túlbuzgó, seggnyaló, pedelázó főokos Mráz Ágoston-klón zárthelyi előtt és alatt és után is többször ki fogja rá verni, az biztos.

MKKP ufós plakát

“Megmigránsosodásunkról” bővebben

Népszabi

A Népszabadság idén, 2016 november elején lett volna 60 éves. Együtt az 56-os forradalommal. A Szabad Nép hamvaiból éledt. A forradalom eltaposásában, a kádári kommunizmus felépítésében, fenntartásában elemi szerepe volt.

Szabad Nép

“Népszabi” bővebben

Ludas Csárli, te nem tehetsz róla

Vannak írások (nem mondanám a posztjaimat cikkeknek, amióta abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Derrick és Harry PM Blogon publikálhatok, mert ott rendesen megvizslatják a kikerülő anyagot), amik érlelődnek a fejemben. Ilyen a választások óta eltelt időszak áttekintése, amiből még a munka utáni fáradtságomat is ki akarom zárni, hogy tényleg a véleményemet és ne az aktuális lelkiállapotomat, hangulatomat foglalja magában.

Vannak ugyanakkor olyanok, mint ez is, amikor a kitolulni akaró “én megmondtam, én-én láttam előre” érzést kell megfékezni. Akárcsak lassan 4 éve, amikor Észak-Afrikát a felszabadulás rázta föl, aztán tette vissza a korábbi állapotába.  Ismételni nem akarom magamat, de kedvenc téziseim ismét terítékre kerülnek, egy kicsit.

Én vagyok Charlie

“Ludas Csárli, te nem tehetsz róla” bővebben

Ukrajnáról

Valamelyik este azon filozófáltam, milyen brutális szintű technológiai változást hozott az a kicsit kevesebb, mint 40 év, amit 1977 óta itt sikerült töltenem. Nem csekélyebb mindez történelmi szempontból sem, de a technológiai intenzitás mellé az 1990-es évek után inkább csak be-belépő extrák voltak, amik közül az idei ukrán válság azért magasan kiemelkedik. Elmélkedem róla, mert minden véleménnyel és apró morzsával csak tisztábban láthatunk. (Már itt leszögezem, hogy  a poszt nem tudományos igényességgel, hivatkozások és referenciák nélkül, csupán a korábbi tanulmányaimra és kapcsolódó gondolataimra épül.)

A rákos, az alkesz és a szadista

Általános iskola 8-ik évében, a 1991-92-es tanévben a huszadik századi magyar és európai történelem egyes elemeit bölcs módon inkább nem adták le és hallgatólagosan nem is kérdezték a középiskolai felvételeiken. Ennek okán emlékezetes maradt az az óra, amikor az egyébként ténylegesen elismert technika és biológia tanárunk, Simon Gabi bácsi jött be helyettesíteni történelemórára és kicsit árnyaltan vezette elő a jaltai tárgyalásokat: ott ült a beszámíthatatlanul beteg (rákos, agyérelmeszedéses) Roosevelt, a kellemesen beviszkizett Churchill szivarozva és nézték, ahogy Sztálin rajzolgat a térképre, majd kezet fogtak és ezzel megpecsélteték a mai napig érvényes világrend és geopolitikai viszonyok alapjait (hiába lett vége a hidegháborúnak). Ez a mai napig vissza-visszatér, mint emlék és mit sem veszített aktualitásából.

Miért futottam neki ilyen messziről? Mert fontosnak gondoltam hangsúlyozni, a leírt gondolatokhoz, hogy az történelmileg kialakult érdekszférák és azok megtartása az elmúlt két évtizedben minden, magát nagyhatalmi pozícióba soroló országnak és azok vezetőinek is a legfontosabb és legkényesebb témája.

Etnocentrikus világkép

Egyik kedvenc fogalmam és minden helyzet, amikor aktuálpolitikai, de Európán kívülről érkező témákról beszélgetek vagy olvasok, vissza is igazolja mennyire nem vagyunk képesek kilépni abból a közegből, gondolatiságból, kultúrkörből, amiben szocializálódtunk és amiben élünk és így európai szemmel (és elvárásokkal) próbáljuk meg (nem) érteni a nem európai eseményeket. A durva és kicsit talán ijesztő is, hogy Budapesthez mennyire közel van Európa határa.

Demokrácia?!

Ugyanis a Kárpátok vonulatánál vége van a modern értelemben vett Európának.  Észak felé Lengyelország határát tekintsük ennek a vonalnak. Nem merészség kijelenteni, hogy onnantól a szlávok által lakott területeken a demokrácia nem ismert, nem gyakorolt és nem (el)várt jelenség. Történelmi alapokon. Kicsiny és sokáig veszélyeztetett, inogó kivétel volt a baltikum és még a finn terület is, de az Európai Unió megtámasztotta ezeket az országokat, népeket kellően ahhoz, hogy az orosz medve ne fenje a lépes mézükre a fogacskáját.

A demokratikusság hiánya, gyökértelensége több okra visszavezethető, mély és részletes magyarázatokkal, de erre igény esetén térjünk majd vissza, illetve utána lehet olvasni, most nem mennék bele. Csupán megemlítem a főbb elemeket: keleti típusú vallási keretek (a görög katolikusnál sokkal jobban passzol ide a pravoszláv vagy az ortodox keresztény definció), keleti típusú, autoriter-despotikus hatalmi rendszer (tatár modellre épülő kánság, cárizmus), a vezető rétegek és a társadalom szeparálódása, apolitikusság, alattvalói társadalom (“cár atyuska” megmondja, mit csináljunk, merre menjünk). Mindezeket nemhogy felszámolta, mint inkább megerősítette a bolsevista-kommunista berendezkedés.

Youngkrajna

Az ukránok annyira nem bírtak elérni a terhes történelmi keretek és az ütközőzóna típusú földrajzi elhelyezkedés miatt az államalkotó nép szintjére, hogy még egy töketlen, Szvatopluk-szerű vezetőt vagy utánálló banditából politikai igények mentén tudományosan nemzeti hőssé legitimált Avram Iancu-típusú alakot sem tudnak fölmutatni, mint a szlovákok vagy a románok. Sokan mondhatjuk, hogy idősebb vagyok, mint Ukrajna, hiszen 1991 előtt ilyen állam nem létezett korábban.

Szerencsétlen ukránok ennek mentén haladnak végig a nemzetállamiság kialakításának lépésein: az önmeghatározás, a működési modell, a kultúrális fejlődés, az europanizálódás kínjaival és a merre tartsunk átfogó problémájával megterhelve. Csaknem 25 évig párttitkárok és korábbi kommunista vezetők próbálták “képviseleti demokráciaba” fordítani az országot és a társadalmat. (Orosz tanár angolul tanít motívum egy csöppet.)  Röviden összefoglalva: az önállósodás óta billeg autokrácia és valami furcsa demokratikus próbálkozás között, az utóbbiba csomagolva. Aztán jött az EU-s társulási szerződés ügye egy éve és akkor elvált a sz@r a víztől.

Ukrán-orosz barátság

Na, ez ami nem volt soha. Legtisztább példa, miszerint Sztálin a második világháború után egyszerűen ki kívánta írtatni az ukránokat, amiért ellenállás nélkül (lényegében örömkönnyekkel ünnepelve) engedték át a hitleri német hadsereget Moszkva felé az akkori szovjet ukrán köztársaság teljes területén. Minden szimpatikus eszközt (kitelepítés, statáriális bíráskodás, tömeges kivégzések háborús bűnösség okán stb) bevetettek, ahogy mindenhol. Ezért “cserébe” adták vissza a Krím-félszigetet Hruscsovék az ukránoknak az 50-es évek végén. (Amiről kiderült most, hogy olyan volt, mint a lakótelepi focipályán a létszám: amíg mi állunk nyerésre, addig nálunk is lemegy egy ember, hogy egyenlően legyünk, mert ti nem vagytok meg… de ha átveszitek a vezetést, akkor visszaáll…) A Szovjetunió szétesésekor is volt némi vita, hogy mi legyen holmi atomfegyverekkel, meg tengeralattjárókkal, meg flottákkal, de ott dűlőre jutottak végül. Meg van ez az állandó földgáz csapolós játék is… Szóval vörösingesek partnersége ez, de inkább tekintsük múltidőnek, hiszen a jelenlegi ukrán válság lezárulta, elmúlása, lecsengése után itt már partnerségről nem fogunk tudni beszélni soha többet.

Mi van? (Mivan?Mivan?)

Vihar van a kávéscsészében. Ne több, sajnos. Putyinnál eljött az idő, hogy elrendezze a régóta esedékes nyitott kérdést: Ukrajna orosz érdekszféra és az is marad belátható ideig biztosan. Ha ránézünk az ember fejére és belekalkuláljuk, hogy KGB vezető volt, azon sem lepődünk meg, hogy a géppuska csövével húzta meg a vonalat az ukránoknak nagy EU-s összeborulás és az ezzel járó önállósodás kapcsán. A mostani helyzetből hátrébb (visszább) Putyin nem fog lépni, ez biztos. Ha kell, akkor biztosan elmegy Kijevig tankokkal (de Donyeckig biztosan), ahol persze már NATO tankok és repülők fogják várni, de megállítani, érdemben, fizikailag ellene menni, beavatkozni sem EU, sem NATO, sem ENSZ vonalról nem fog senki. A gazdasági embargók, tíltások is csak annyira maradnak majd meg, hogy csak egy kicsit legyen szar az oroszoknak, mert ha nagyon szar, az már nekünk is szar lenne. Mindenkinek szar lenne. Lehet, hogy “csakazértis” jelleggel lesz EU-s partneri szerződés, de ukrán tagság soha. Ahogy ukrán NATO tagság sem. Ahhoz tetterős, koncepcióval, startégiával és erős akarattal rendelkező ukrán politikusok kellenének, stabil, masszív társadalmi beágyazottsággal, hátországgal. Ahhoz meg el kellene vetni a demokrácia magját a jó ukrán földbe. De abból a magból most még vodkát főznek. Hogy ne fagyjanak meg és ne haljanak éhen/szomjan.