Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1995

Mostantól minden ilyen zenész posztban, ami a 90-es évekről szól, írhatnám ugyanazokat a neveket (Mariah Carey, Madonna, Boyz II Men, U2 a teljesség igénye nélkül), plusz az éppen aktuális diszkóhuszárok (RealMcCoy, Captain Jack például), vagy az éppen aktuális rappereket, akik vagy feldolgoztak egy 10-20-30 évvel korábbi feka dalt (pl: Coolio, Dr. Dre), de ehelyett kicsit változtatok a poszt tartalmán és igyekszem leírni azt, amit az adott nóta hordoz nekem.

Itt van most 1995-ből a Luniz és az I Got 5 on it:

A végtelen egyszerű zenei alap, ami nekem mindenvivő ebben a felvételben és amitől mindig volt varázsa.

Akkor, amikor 17 évvel ezelőtt ezt hallgattuk kolesz szobában, nagyon tinédzserek voltunk, nagyon nem értettük a szöveget, de tudtuk, hogy kizárólag a nagymenőségről szólhat, amit nyilván mi is el fogunk érni a magunk módján.

Amikor az egyetemi, majd a korai dolgozós-bulizós időszakban előkerült ez a felvét 10-12 éve, akkor nyilvánvaló volt, hogy csak a lazuláson, a sok levarrt csajon és még több szeszen, trombitán keresztül vezethet az út a tegnapból a holnapba, és már most is nagyon nagyon menő vagyok. Tehát el is kezdtem nagyképű lenni.

Immáron 5-7 éve, amikor eljött a 3x, felsejlett, hogy hamarosan bizony át  átülni a fiatal bika szerepéből az öreg bika szerepébe, és a nagyon laza, nagyon nagyképű  csávóból megfontolt, felelősségteljes férfivá kell változni, aki alkalmas a hamarosan bekövetkező keresztapai szerepre.

Most pedig itt ülök, félig már felelősségteljesen, és mindent megteszek, hogy keresztapa legyek.

Jó dolog az értelmi evolúció, nem? 🙂

Közzétéve:

Szarból várat – Sehol se talállak

Feldolgozós-átértelmezős pillanatképeink közül íme egy érdekes páros.

Eredeti Kiss Tibiék által:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=g1aonhGogcc[/youtube]

A Parno Graszt nevű roma zenekar változata, aminek kapcsán felhívom a figyelmet az idősebb énekes hölgy audi-ezüstmetál felsőjére, a kannás csávóra, aki egyből két eszközön “játszik” (és ilyen mondatokat sző bele a cigányos szájbőgőzésbe, hogy “ideszalad, odaszalad, megjött már a csipet csapat”), valamint a kannás mellett álló gitáros emberre, aki szerintem nem csak azt nem tudja, hogy mit játszanak, de azt sem, hol van. Ennek ellenére qrva jó, szerintem.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=HrpuISwcQJ4[/youtube]

 

Közzétéve:

Szarból várat – Hard rock (Punk)

Ne haragudjatok, de ma hallottam az eredetit a rádióban és muszáj volt társítanom a magyar változatot, ami nagyon nagy kedvencem, még ha ezzel el is ásom magam. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=bkZD7Hgf9hg[/youtube]

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=qii15cvZX70[/youtube]

Közzétéve:

Geci Beerboard Különkiadás – I get so emotional, Baby

Mostanában, hogy újraélesztettem ezt a kis slágerlistát, rájöttem, hogy nekem a 90-es évek (talán még a 2000-es évtized elejének) könnyűzenéje maradt meg a legaktívabban a fejemben. Nem kell mondanom, hogy Whitney Houston felvételei ennek megkerülhetetlen részei. Nyilván nem fogom elemezni a hölgy életét (siratják úgyis az egész világon, főleg az USA-ban és Kolumbiában), hiszen a csapból is ez folyik, csupán egy szolid válogatással tisztelgek tehetsége, hangja és őrületes sikerei előtt.

Először a tini- és iskoladiszkók egyik sikítós buliindító dala: “with somebody who loves me”. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=eH3giaIzONA&ob=av2e[/youtube]

Majd egy – a nyolcvanas évek második felében hódító – szintetizátor harmóniával támogatott “lassúzós”, enyhén Michael Jackson-os filozófiával (szeretet, gyerekek, jövő, dicsőség Istennek etc) feltöltött felvétel.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=IYzlVDlE72w&ob=av2e[/youtube]

Nem feledkezhetünk meg a szöuli olimpia himnuszáról, ami – talán – Tina Turner The Best című dala mellett a második legnagyobb sportolós nóta.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=96aAx0kxVSA&ob=av2n[/youtube]

Hogy nehogy kiessünk a diszkóritmusból, a 90-es évek egyik legnagyobb táncos slágere, ami a Balaton parti diszkókban egy éjszaka többször is lement még 95-96-ban is…

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=0H-jLOoz-YY&ob=av2e[/youtube]

Aztán vissza a romantikus dalok közé. Meglepetésre kihagyom a “Több, mint testőr” ronggyá játszott I will always love you című vezérdalát és helyette az másik, a Sláger(Neo)-Danubius(Class)-Juventus rádiós aranyháromszögben ragadt dalt illesztem be ide.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=FxYw0XPEoKE&ob=av2e[/youtube]

Újabb romantikus film romantikus filmzenéje az Igazira várva című mozival.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=wrTuV4Szxzo&ob=av2e[/youtube]

Majd – a változatosság kedvéért – egy filmzene albumról(The Preacher’s Wife) a saját személyes kedvencem 1996-ból

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=sWa5vE4MUpU&ob=av2e[/youtube]

Nem sokkal később egy lényegesen R&B-esebb album, aminek a címadó dala számomra a legkülönlegesebb hangulatú.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=kxZD0VQvfqU&ob=av2n[/youtube]

Meg kell emlékeznünk arról, hogy George Michael-lel is sikerült egy egészen kiváló felvételt összerakniuk a 2000-es megjelenésű válogatásalbumra.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=7EjfbyCpAxA&ob=av2e[/youtube]

Végül – 2009-ből – elevenítsük föl “visszatérő” dalát, amit tekinthetünk egyfajta vallomásnak és egy stílszerű bucsúdalnak is.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=5Pze_mdbOK8&ob=av2e[/youtube]

De nem “temethetjük” Whitney-t egy ilyen dallal, mivel mégis többségében lendületes, ritmusos slágerek gazdája – így a végére hagytam a poszt címadó felvételét.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=0YjSHbA6HQQ&ob=av2e[/youtube]

Köszönjük, Whitney. 🙂

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1994

Egy habkönnyű nyitánya lesz a következő havas, hideg hétvégének egy forró fekete írhatnám (és írom is), hogy ne csak közhelyes, de egyből szalon-rasszista irányból közelítsem meg slágerlistám újabb állomását. Ó, az a csodás ’94-es esztendő, amikor Horn Gyuszi bácsit a hatalomba taszajtotta a fidesz faszkolódása, és a közeledő mezőgazdasági permetező helikopter morajlásához hasonlóan felerősödő kádári nosztalgia. Vele együtt szügyig merült a magyar elit mocskába a honi gazdaságpolitika Harcsabajusz Kapitánya, aki új értelmet adott az egész arcot betakaró félkeretes szemüveg létezésének, és akivel megérkezett hazánk második – a tisztasági csomag után – legismertebb csomagja. Ugye kitaláltátok? Igen, Bokros Lajosról van szó.

Na, de vissza a zenék világába: ebben az évben tombolt az észofbész vezette eurodiszkó, de lehetőség van még egy kis szemezgetésre a gazdag egyéb termésből is: Michael Bolton fürtjeit fújta a szél, miközben teletorokból tolta a ‘Said I love you… but I lied’-t, és ahogy mi toltuk teli torokból a Big Mountain-tól a ‘OOOOO, Baby I love your way’-ét vagy a Real McCoy ‘Another night’-tját. Közbeszúrnám még a Crystal Water egyetlen maradandó slágerét a ‘100 % pure love’-ot is, ami számomra a mai napig őrületes basszustartalommal bír és beleülteti a bugit a testembe, mint egykoron az Alcatraz táncparkettjén. De erősített az amerikai kontinens lírai vonala is, mivel Mariah Carey, Celine Dion, Whitney Houston és Toni Braxton is ömlött a rádiókból. Az egy felvételből világhírűvé válók közül kiemelendő Meat Loaf és az ‘I’d do anything for love’, aminek őrületesen hosszú klipje is örökre az elmémbe vésődött. A hülyedalok sztárja egyértelműen a Crash Test Dummies ‘Mmm Mmm Mmm Mmm’ című alkotása. Ezen vegyes felvágott után már nem is nagyon értem, miért is az maradt meg kedvencnek, ami megmaradt:

 

Gabrielle – Dreams


Itt eleve – ha van idő rá – azzal kell kezdeni, hogy elmerül az ember a dal világában. Meg ennek a csajnak a hangjába, ami – nekem – a legkevésbé sem a klasszikus feka karakter, hanem egy ilyen latte machiatto. Nyilván azért is mert angol a lelkem és nem amerikai, de ez a lágy, de mégis rekedtes tónus annyira odabasz, hogy na.

Meg az, ami még ehhez a csajhoz kapcsolódik – és Áci ezt olyan alapnak említ egyes zenei elemzései közepette -, hogy ez a dal is meg az egész ember össze van rakva, ki van találva. Pedig lehet, hogy egymillió ilyen dalt megírtak csak 1994-ben szerte a világon, de a szaknő mögé állt be az a stáb, akik megkomponálták minden atomját. Szerény véleményem szerint a csillogós-flitteres szemtakaró eszköze az világbajnok és én évekig ezzel a szemfedővel azonosítottam Gabrielle-t. A hölgy másodvirágzását hozta A Bridget Jones naplójához elénekelt Out of reach című dala, de számomra a Dreams alapozta meg a szakasszony zenei hitelességét, ha beszélhetünk ilyesmiről egy olyan előadó esetében, aki “csak” Angliában tört a csúcsokra és nem kapaszkodott, nem tört globális szintekre. Mindenesetre a Gabrielle nóták alapvetően lounge/club típusú háttér zenék, annak viszont kiválóak.

 

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1993

Eltökélt szándékkal vágtam neki a 2012-es évnek. Befejezem, teljessé teszem ezt a szériát, ami egyet fog jelenteni azzal, hogy az első megkezdett sorozat befejeződik a blogunkban. Így érkezik a 93-as év kedvence a listámból.

1993-ban – azzal párhuzamosan, hogy 16 éves lettem – a 90-es évek diszkóslágereinek csúcséve volt. Whitney Houston a listák élén szipókázta a jól megérdemelt fehér port, miután hihetetlen hangján elénekelte az évtized romantikus slágereit. Mariah Carey a Dreamlover-rel hódított, míg Janet Jackson az If-fel. Emellett a a világ leghülyébb dalai közül is slágerré tudott válni néhány: Inner Circle – SWEAT (A La La La La Long) és Jazzy Jeff és Fresh Prince (alias Will Smith): Boom! Shake the room, vagy 4 Non Blondes: What’s up (what’s going on)? című bugyuta felvétele is hódított szerte a világon. Ugyancsak 1993-ban futott be a kulcsos gyerekek indulója, a Soul Asylum Runaway train-je is. Végül – de nem utolsó sorban – az Eurodisco visszatért egy kis szalontechno-s beütéssel: Snap – Rhythm Is A Dancer, Captain Hollywood Project – More and more, Ace of Base – All that she wants. Ááááááá! A lábaimban érzem a ritmust, ahogy felidézem, miként roptuk a kollégium ebédlőjében a meghívott testvérosztályok lányaival fáradhatatlanul és figuráztunk, hogy összejöjjön a betevő esti smár, meg a hozzá tartozó VONALAS telefonszám. 🙂

De mindennek a tetején ott ült Haddaway és az első, legnagyobb slágere, a túlmozgásos klippel kísért: What is Love.

Elsőként mindenképpen meg kell hallgatni ezt a felvételt, hogy átérezzük a hangulatát, felvegyük a ritmust. 🙂

Nyilván fogalmam sincs az effektek elnevezéséről, az egyes negyedekről, esetleg nyolcadokról, illetve azok struktúrájáról, de ez nekem mindig egy olyan klasszikus, a tömött Balaton parti diszkóban a legnagyobb tömeg közepén is a női testekből a legkomolyabb, szinte őrületesnek mondható, ritmusos testtekergetést kiváltó felvétel marad, ami a hőség közepette a dinamikus mozgástól felhevült és nyirkos, de fedetlen bőrfelületek ösztönös egymáshoz dörgölését hozta magával, mintegy előre vetítve egyéb testi kontaktusokat és testnedv cseréket is.

Illetve megadja a választ az örök kérdésre is. Hiszen, what is love? ‘Baby, don’t hurt me, don’t hurt me no more’

😀

Közzétéve:

Szarból várat – Valami véget ért

A hónapokkal ezelőtti, nagysikerű poszt folytatása mellett döntött a szerkesztő. Nem utolsó sorban provokáló jelleggel, de emellett az ízlésfejlődésre éhezve és szomjazva is. 🙂

Eredeti:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=HRmhSZuHjYQ[/youtube]

Tribute:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=K47zxGmpR38[/youtube]

Közzétéve:

Videódiszkó!!!

Na, szóval idén szilveszterkor is Sajni videódiszkó (aka “Ki kérte?!”). Alant csúnya de azért értelmezhető formátumban a tavalyi repertoár.

A kérésünk Dzsajokosz DJ Péterrel az, hogy ha még szeretnétek számot kérni, akkor azt a kommentek között tegyétek meg. Olyan 3-4 darab plusz számra gondoltunk fejenként. Felmerültek korábbi beszélgetésekben remek őrültségek, amiket idén kár lenne kihagyni, például Soltész Rezsőtől a Szóljon hangosan az ének!

🙂

2009nye.pls 

2Pac_-_California_Love.flv 

30Y_-_bogozd_ki.flv 

4F_Club_-_Balatoni_l_z.flv 

ABBA_-_Waterloo.mp4 

AD_Studi__P_ratlan_P_ros.flv 

Akkezdet_Phiai_-_Mivel_j_tszol.mp4 

Akosh_-_Induljon_a_banz_j___C_mon_Start_The_Banzai___2004_.mp4 

Aly__amp__A.J.-Walking_On_Sunshine.mp4 

Amy Winehouse – Rehab (Official Video).mp4 

Barab_s_L_rinc_Eklektric_-_Famous__music_video_.mp4 

Barbaro__Nem__rdekel_amit_mondsz.flv 

Beach_Boys_-_I_Get_Around.flv 

Beatrice-Gyere_kisl_ny.flv 

Belga-Gyalogl_s_v_ge__original_.flv 

Belga_-_Boros.flv 

Belga_-_Kocsi.flv 

Belga_-_K_sz_lj_l_fel_a_hangulatra.flv 

Belga_-_Szerelmes_vagyok.flv 

Bery__amp__Eszter_V_czi_-_Egyed_l.mp4 

Bestiak_-_A_reggel_t_l_messze_van.flv 

Billy_Idol_-_Rebel_Yell.flv 

Bill_Haley_-_Rock_Around_The_Clock__1956_.flv 

Bobakrome_-_Eg_rklubb-1.mp4 

Bobakrome_-_Eg_rklubb.mp4 

Bon-Bon_Haverok__buli__szamba.flv 

Bonanza_Banzai_-_1984.mp4 

Bonanza_Banzai_-_Elmondatott.mp4 

Bonanza_Banzai_-_Kihalt_minden.mp4 

Bonanza_Banzai_-_Nem__rdekel.mp4 

Boys_boys_boys_-_Sabrina.flv 

Buddhist_Chant_-_Heart_Sutra__Sanskrit__by_Imee_Ooi.flv 

Carpe_Diem_-__lomhaj_.flv 

Cher_-_If_I_Could_Turn_Back_Time__Official_Music_Video___HQ_.flv 

Chubby_Checker_-_Let_s_Twist_Again_-_60_s.flv 

Coldplay_-_Viva_La_Vida.mp4 

Coraz_n_espinado-Man_-Santana.flv 

Crying At The Discoteque.flv 

Crying_At_The_Discoteque.mp4 

Cs_k_Zenekar_-_Most_m_lik_pontosan.mp4 

Cyndi_Lauper_-_Girls_Just_Want_To_Have_Fun.flv 

Daft_Punk_-_Around_The_World.mp4 

Daft_Punk_-_Harder__Better__Faster__Stronger_-_MONAD_ART_144_-______-_____.mp4 

Daft_Punk_-_One_More_Time.mp4 

DDEPECHE_MODE_USELESS.flv 

Depeche Mode – Policy of Truth (Live in Las Vegas 8_22_09).flv 

Depeche_Mode_-Just_Can_t_Get_Enough-ORIGINAL_VIDEO.flv 

Depeche_Mode_-_A_Question_Of_Time_…___Lyrics_and_video.flv 

DEPECHE_MODE_-_Behind_The_Wheel__2_.flv 

Depeche_Mode_-_Enjoy_The_Silence_karaoke__HQ_Stereo_.mp4 

Depeche_Mode_-_Everything_Counts__Video_.flv 

Depeche_Mode_-_Fly_On_The_Windscreen.flv 

Depeche_Mode_-_People_Are_People__12_quot__Extented_Version_.flv 

Depeche_Mode_-_Precious.flv 

depeche_mode_-_suffer_well__hq_.flv 

Depeche_mode_photographic_1981.flv 

Depeche_Mode__-_Walking_In_My_Shoes.flv 

De_La_Soul_feat_Chaka_Khan_-_All_Good.wmv-1.flv 

De_La_Soul_feat_Chaka_Khan_-_All_Good.wmv.flv 

Diana_Krall_-_So_Nice.mp4 

Dire_Straits_Money_For_Nothing.flv 

donna_summer_hot_stuff.flv 

DR._BEAT__VALAMI_BIZARR_DOLOG___teljes_verzi___.mp4 

Edda_-_K_lyk_d_voltam__koncert_.flv 

Edda_h_tlen_karaoke.flv 

Eminem_-_Lose_Yourself_MUSIC_VIDEO.flv 

Enjoy_The_Silence__HQ__-_Depeche_Mode_-_Original_Video__WTC_Tribute_____.flv 

Faith_No_More_-_Easy.flv 

Fatboy_Slim_-_Praise_You.mp4 

Fatboy_Slim_-_Weapon_Of_Choice.mp4 

Fat_Boys_The_Twist.flv 

Frank_Sinatra_New_York_New_York_with_Tony_Bennett.mp4 

Fresh_-_Latin_holiday.flv 

F_rger_kal_bak_-_Buzis_Dal.flv 

Ganxsta_Zolee__s_a_Kartel_-_Val__vil_g.flv 

George_-_Michael_Faith.flv 

George_Michael_-_Freek.mp4 

Grease_Megamix__DVD__with_Subtitles.flv 

Groovehouse_-_Hol_vagy_nagy_szerelem_HQ_.flv 

Groove_Armada_-_I_See_You_Baby__Fatboy_Slim_Remix_.flv 

Guano_Apes_-_Big_In_Japan.flv 

Guns.N.Roses-Sweet_Child_O_Mine.flv 

Guns_N__Roses_-_November_Rain__High_Quality_.mp4 

Guns_N__Roses_-_You_could_be_mine.flv 

Hair__1979__-__quot_Good_Morning__Starshine_quot_..mp4 

Heaven_Street_Seven_-_D_l-Amerika.flv 

Hello_.mp4 

Hip_Hop_Boyz_-_A_hegyekbe_f_nn.mp4 

Hip_Hop_Boyz_-_Ott_V_rok_R_d.flv 

House_Of_pain_-_Jump_Around_Music_Video.mp4 

Humpin__Around_-_Bobby_Brown.flv 

Hungaria_-_Hotel_Menthol.flv 

Hung_ria_-_Cs_kkir_ly.flv 

Hung_ria_-_Meghalok__hogyha_r_m_n_zel_-_1980.mp4 

Hung_ria_megamix-Made_in_Hung_ria.flv 

Ian_Oliver_ft._Shantel_-_Bucovina___HQ_official_clip__.mp4 

Ilyenek_voltunk.mp4 

Irie_Maffia__Hands_In_The_Air.mp4 

Ismerj_fel.mp4 

jamiroquai_-_virtual_insanity.mp4 

Jamiroquai__Cosmic_Girl.flv 

Jennifer_Paige_-_Crush.flv 

Jon_Secada_-_Just_Another_Day__Best_Version__amp__HQ_Audio_.mp4 

Just_a_gigolo.mp4 

KARAOKE_-__Bikini_-__R_szegen_ki_visz_majd_haza.flv 

KFT_-_Balatoni_ny_r__Koncert_.flv 

Kft__Elizabeth.flv 

Khaled__amp__Magic_System___M_me_pas_Fatigu____CLIP_OFFICIEL.flv 

Kisp_l__s_a_Borz_-_Csillag_vagy_fecske__Feat._Cs_k_Zenekar_.mp4 

Kisp_l__s_a_Borz_-_Felkonf.___Lefekszem_a_h_ba.mp4 

Kisp_l__s_a_Borz_-_Forradalm_r.mp4 

Kisp_l__s_a_borz_-_Ha_az__letben.flv 

Kisp_l__s_a_Borz_-_H_sr_g__h_dver_.mp4 

Kisp_l__s_a_Borz_-_PVSK_himnusz.mp4 

Kisp_l__s_a_Borz_-_Utols__aktus_a_F_ld_n__Neo_Remix_.flv 

Kisteh_n_T_nczenekar_-Gyom_nyomja_az_agyam.flv 

KLF_-_Justified__amp__Ancient__Stand_by_the_Jams_.flv 

Kool_And_The_Gang_-_Fresh.flv 

Kool__amp__the_Gang_-_Straight_Ahead.flv 

Last_Christmas__-__Wham____HQ_Audio_.flv 

Limbo_Hint_.flv 

lionel_richie-angel.flv 

Lisa_Stansfield_-_All_Around_The_World__original_clip_.mp4 

London Beat – You Bring on the Sun.flv 

L_trai__kos__amp__Zs_denyi_Adrienn-Valahol.flv 

Madness_-_Baggy_Trousers.flv 

Madonna_-_Like_A_Prayer__Official_Video_.flv 

Madonna__Like_A_Virgin__Billie_Jean__-_Virgin_Tour_1985.mp4 

MAGYAR_KARAOKE_-_Bon_Bon__-_Valami_Amerika-1.flv 

MAGYAR_KARAOKE_-_Bon_Bon__-_Valami_Amerika.flv 

Marilyn_Manson_-_Tainted_Love__Official_Music_Video_.flv 

Mariza__-_Rosa_Branca.mp4 

Marvin_Gaye_-_I_Heard_It_Through_The_Grapevine.mp4 

Matyi_es_a_Hegedus_-_Necsi_Necsi.flv 

Michael_Jackson_-_Do_You_Remember_The_Time.flv 

Michael_Jackson_Billie_Jean.mp4 

Michael_Jackson_Dance_Break.flv 

Moloko_-_Fun_For_Me.flv 

Music_Video_-_Robbie_Williams_-_Supreme.flv 

Neoton_Familia_-_HOLNAP_HAJNALIG.flv 

Neoton_fam_lia__K_tsz_zh_sz_felett.flv 

Neo_-_Aiiaiiiyo.flv 

Neurotic_-_Br_k__R_szlet_a_Rockt_r_t__c._filmb_l_.flv 

nirvana_-_smells_like_teen_spirit.flv 

One way ticket – Eruption.flv 

Open_Stage_-_Aranka_Szeretlek__www.open-stage.ro_.mp4 

Pedrofon_-_Ifa_megy_a_hegyen.flv 

Personal_Jesus_-_Marilyn_Manson__official_video_lyrics.flv 

Philip_Bailey__amp__Phil_Collins_-_Easy_Lover__Remastered_Edit_.mp4 

Plastic_Bertrand_Ca_Plane_Pour_Moi.mp4 

Popul_r-V_z_al__mer_lni.flv 

P_terfy_Bori__amp__Love_Band_-_Hajolj_bele_a_hajamba__Labamba_.flv 

Queen_-_We_Will_Rock_You.flv 

QUEEN__amp__DAVID_BOWIE__Under_Pressure.mp4 

Quimby_-_Ajjajjaj.mp4 

Quimby_-_Android__HQ.flv 

Quimby_-_Aut__egy_szerpentinen.mp4 

Rammstein_-_Stripped.flv 

Rammstein_Herzeleid.flv 

Randi_Andi.flv 

RATM_-Killing_in_the_name_-_official_video.flv 

Run_DMC_-_It_s_Like_That__HQ_High_Quality_.flv 

SANDOKAN.flv 

Santana_-_Maria_Maria__TheWraith_.flv 

Sergio_Mendes__quot_Mas_Que_Nada_quot__feat._The_Black_Eyed_Peas.flv 

Shantel_DISKO_BOY.flv 

Shantel_DISKO_PARTIZANI.flv 

Simply_Red_-_Something_Got_Me_Started.flv 

Slam.flv 

Snoop_Doggy_Dogg_-_Who_Am_I___What_s_My_Name__.mp4 

Spandau_Ballet_-_Gold.flv 

Surfin_USA___Beach_boys.flv 

System_Of_A_Down_-_Chop_Suey_-_The_lyrics.flv 

S_Club_7_-_S_Club_Party__Official_Music_Video__-_Rachel_Stevens.mp4 

Tak_ts_Tam_s_Dirty_Blues_Band__Zakatol_a_vonat.flv 

Tankcsapda_-_A_Rock__amp__Roll_rug_ja_-_videoklip.flv 

Tankcsapda_-_Fi_k__l_be_a_l_nyok.mp4 

Tankcsapda_-_Jonnek_a_fergek.flv 

Tankcsapda_-_Rio.mp4 

Ter_zanya_csapjad.mp4 

The_Beastie_Boys-_Girls.flv 

The_Beatles-_Obladi_Oblada_-_karaoke_song__amp__lyrics.mp4 

The_Beatles_-_Let_it_be.flv 

The_Cardigans_-_Lovefool__original_version_.flv 

The_Cat_Empire_-_The_Chariot_Video.mp4 

The_Cure_-_Friday_Im_In_Love.mp4 

The_Doors_-_Break_On_Through__To_the_Other_Side_.flv 

The_Pasadenas_-_I_m_Doing_Fine_Now.flv 

The_Prodigy_-_Voodoo_People__Pendulum_Remix_.mp4 

The_String_Quartet_Tribute_To_Depeche_Mode_-_Never_Let_Me_Down.mp4 

Tina_Turner_-_Private_dancer__Bananas_.flv 

Tina_Turner_-_Simply_The_Best.mp4 

TINA_TURNER_What_s_Love_Got_To_Do_With_It_EXTENDED_VERSION__1984_.flv 

Tone Loc – Funky Cold Medina.flv 

Too_Funky_-_George_Michael_-_1992.mp4 

ULLMANN_M_NIKA-_RTAM_A_B_TY_MNAK_EGY_DALT_1981.mp4 

Umbrella_-_The_Baseballs.flv 

United_-_H_feh_r_jangu_r.flv 

UP_-_Nap.flv 

vid.txt 

Weather_Girls_-_Its_Raining_Men.flv 

Weird_Al_Yankovic__quot_Amish_Paradise_quot_.flv 

Whitney_Houston_-_Step_By_Step.flv 

XL_Sisters-Nagy_test__nagy__lvezet__HQ_.flv 

yes_sir_i_can_boogie.flv 

Zolt_n_Erika_-_Remete_l_ny_-_sing_hallelujah-_version.flv 

Z_MB__JIMMY_-_DALBAN_MONDOM_EL.flv 

Z_mb___rpi_-_Bukott_di_k.flv 

_kos_-_Indi_nt_nc.mp4 

_kos_-_Mindenki_t_ncol.mp4 

_mokfut_k_-_Szomor__szamur_j.flv 

_quot_Easy_quot__-_Faith_No_More.mp4 

_quot_Midlife_Crisis_quot__-_Faith_No_More.mp4