Közzétéve:

Sajnos őstörténet – Fióklátogatás Győrben 2003

Azt nem tudom, miképpen működik az ember agya, de képes furcsaságokra az biztos. Számomra az az idei év (2012) egyik legnagyobb furcsasága, hogy szinte kristálytisztán állt össze az október 23-i hétvégén egy 2003-as kalandunk emléke, amikor beléptem a Danubius Hotel Rába City Center fotocellás főbejáratán Győrben. Miért is ne írjam akkor le, ha már így van, kérdeztem magamtól akkor és most meg is valósul a krónika rögzítése.

Áldassék annak az egykori Citibankos dolgozói klubos irányító embernek a neve, aki 2002-2003-ban kitalálta a fióknapok nevű programot. Az első két ilyen rendezvény Egerben, majd Győrben következett be. Talán a bevezetőből is kicseng, most a második rendezvényről lesz szó. 🙂

A dátumot így közel két év távlatából – szégyen – nem tudom megmondani, de talán április lehetett. Ami biztos, hogy a hétvégék jó szokását megtartva az a hétvége is péntek délutánnal kezdődött. Mégpedig a kiváló Fanyűvő Étterem pincéjében, ahol munka utáni iszogatás, viccelődés keretében sikerült meginni vagy k+1 darab sört, egyező mennyiségű unikummal. Akkortájt Terbe Bandita (azóta Frau Valdez) nagytétényi lakásának kisszobájában hédereztem, de hogy aznap a jósors milyen módon jutatott oda a Dózsa György út –  Váci út sarkáról, annak talán Andi vagy a Jóisten a megmondhatója, mert én nem emlékszem.

Ennek fényében alakult a szombat reggel: fogalmam sincs hogyan bírt fölkelteni, de valahogy végül elindultunk és meg is érkeztünk a Bank Centerhez, ahonnan a kirándulóbusz indult Győr városába. Az utazást és a regenerálódást megkönnyítendő útközben elfogyasztottam a reggelimet, ami 3 dobozos Soproni Ászok volt. Soha jobb reggelit mondjuk. 🙂 Az is segített az előző este utóhatásait felejteni, hogy utazás közben FA fejből lenyomott 15-20 Hofi jelenetet, köztük az örökbecsű disznós-kulákos anyagot is.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=iQGAqs6i0CY[/youtube]

Kellemes hangulatban és állapotban érkeztünk meg Pannonhalmára, ahol az apátság megtekintését követően az azóta már Viator Étteremmé nemesült csárda teraszán fogyasztottunk el egy ebédet és számolatlanul  söröket, valamint keveredtünk kellemes beszélgetésbe a győri fiókvezetővel, Kocsis Lacival (óriási spíler és arc volt a csávó – remélem még most is az). A kerthelyiség füvében fekve pihengettünk, majd beutaztunk Győr városába a fent említett Rába City Center szállodába.

Az akkori, szombat délutáni programban szerepelt egy rövid belvárosi séta, fióklátogatás és felkészülés az esti vacsorával egybekötött zenés mulatságra a szálló különtermében. Emlékeim szerint a vacsora kellemes volt, bár a belga sörökkel megtöltött zsiráfok (=hosszú, hengeralakú, talpas, nagyjából 3 literes, alján sörcsappal felszerelt asztali sörtároló eszköz) nagyban segítettek a helyzet kellemessé válásán. Hasonlóan jó hatással volt az állapotunkra a szálloda bejáratánál a sétálóutca mellett álló üvegfalu pavilon (koktélbár), ahol a jéger mátyás (Zalában agancsos kóla) nevű italt talán 350 forintért mérték. Mivel a vacsora befejezését követően a ezt a pavilont viszonylag rendszeresen látogattuk, bizony megesett drága Mici barátommal, hogy egyszer a pavilonból visszafelé sietve a hűvös tavaszi éjszakában a fotocellás ajtó helyett a mellette lévő plexifalon keresztül akart behaladni, sikertelenül.
Arra is emlékszem, hogy nem keveset sikerült táncolni borzalmas és elnyűtt slágerekre, még talán Aribarival is toltunk néhány denszet Bonanzára, meg ilyenkre, amíg meg nem untuk és el nem haladtunk egy újabb jégerért. Sokáig őriztem egy fotót féltett kincseim között (lehet, hog még meg is van valahol), amin Mici egy szingapúri köztéri bírságtételeket leíró pólóban vigyorog mellettem egy bőrfotelban ülve. Az itt készült és nem emlékszem a pillanatra, amikor lefotóztak minket. 🙂 Nem akarom kedves barátom minden titkát kifecsegni, de ennek az estének a vége felé, hajnali órákban midőn megfáradt, lifttel felközlekedett a szobába, ahol lakott (lehet, hogy velem, de nem biztos), de a sötét és ismeretlen folyosón elbizonytalanodott, így jobbnak látta a liftajtóban leheveredni, amíg meg nem érkezett a szobatársa (én?), így máris könnyedén ágyhoz tudott jutni. (Drága Micikém, kérlek jelezd, ha túlságosan pusztítja renomédat eme blokk és természetesen kihúzom, satírozom innen.)

A vasárnap is biztosan kiváló volt, de a fenti, maradandó  élménymorzsákhoz más maradandó nem csatlakozott. Hogy miért is írtam ezt le? Mert egyike volt a Sajnos csapatot megalapozó közös eseményeknek… 🙂 Ezek után szinte biztos, hogy hamarosan (lehet, hogy csak 2013 elején) sort kerítek a kultikus 2004 március 15-i kolozsvári hétvége emlékeinek rögzítésére is.

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1996

Emlékszem, amikor kipattant a fejemből 2007 tavaszán, hogy a harmincadik születésnapomig életem első 30 évéből a legnagyobb kedvencemet kiválasztom, elemzem és egy poszt keretében közkincsé teszem. Már a 35-ön is túl vagyok, de még mindig hátra van 12 bejegyzés, azaz 12 év, ezzel a mostanival együtt. Arra is rájöttem az elmúlt 6 évben, hogy írni nekiülni, nekifogni a legnehezebb, de amikor elkezdem, akkor annyira élvezem hogy legszívesebben sose hagynám abba. Ennél fogva most és mostantól nem is év- és dalelemzést, hanem memoár-jellegű rövid élménydrazsét írok, hátha úgy hamarosan elfogynak a hátralévő évek és dalok.

A California Love-hoz egy nyári élményem kötődik, meglepően erősen, pedig nem annyira nagy durranás. ’96  augusztusában túl voltam a gimnáziumi érettségin az azóta jobb létre szenderült győri Béri Balogh Ádám Honvéd Gimnázium hallgatójaként és már azt is tudtam, sikerült annyira szarul megírnom a katonai főiskolai felvételit az azóta Zrínyi Miklós Nemzetivédelmi Egyetemmé avanzsált Bólyai János Katonai Főiskolán, hogy semmiképpen ne vegyenek föl semmilyen szakon. Ez utóbbi jó érzés volt. Nagyon.

Első komoly munkahelyemen, az azóta is prosperáló Elefánt Ételbár volt, Veszprémben a vár bejárata alatti Óváros téren. Matyi öcsém szakácskodott ott, és felajánlkozásom alapján benyomott konyhai kisegítőnek. Jó volt. Akkor mondjuk nem minden pillanatát élveztem, de ott láttam először barnamártást, ott tanultam meg jó melegszendvicset csinálni. Az első vendéglátós trükkök is onnan ragadtak meg. Első példa: a Gundel palacsintába a “főzött” diókrém az darált dió+tej (olyan krémes lesz, ha jól kikevered egy kis rummal és mazsolával, hogy senki nem mondja meg, hogy nem főzött, kivéve talán Molnár B. Tamás :)). A második: a nyersen, meghámozva megfőzött, kihűtött krumpli, amit utána hidegen, éles késsel felkarikázol, a legjobb olajban kisütött köret a világon. Meg azt is ott tapasztaltam, milyen egy főszezon nagy részét végigdolgozni, pihenőnap nélkül.

Nyilván ilyen körülmények között, illetve pont ezek miatt is volt, hogy zárás után a teljes stáb egy közeli balatonparti diszkó felé vette az irányt. Az éjszaki part keleti medencéjének ikertornyai a kilencvenes években a balatonalmádi Panoráma és az alsóörsi Dexion voltak. 2 Pac ominózus slágerét előbbiben hallottam először olya embertelen hangerővel, ahol kijön minden pozitív tulajdonsága.

A helyzet az alábbi volt: nem kevés tequila-red bull elfogyasztása után óriási tömegben, Pali öcsémtől kölcsönzött kantáros nadrágban, teljesen ismeretlen, totálisan betépett, meztelenségig izzadt (=teljesen fehér, testhez simuló ruhákban, szoknyákban, rövidnadgrágokban és topokban, általában fehérnemű, de biztosan melltartó nélküli) csajok között vagy hozzájuk simulva, teljesen elvarázsolva, kicsit testen kívüli élménnyel táncoltam a cimbikkel, kollégákkal. Nem érdekelt, hogy leszek-e valaha egyetemista, az sem, hogy másnap reggel 8-ra hogy érek be dolgozni, viszont hihetetlenül menőnek és nagyon durva arcnak éreztem magam. Pont úgy, ahogy a dal és a klip készítő elvárták. 🙂

 

Közzétéve:

Az utolsó korty pálinka az üveg alján

Van, amikor az élet fölülírja a posztok sorrendjét megtervező szalon-blogger elképzeléseit egy-egy meseszerű témával. Pont azon a lazább péntek reggelen futottam bele ebbe a történetbe, aminek egy kicsivel későbbi időpontjában kiderült, a privát számla nem minden bankban jelent egyet a lakossági folyószámlával. Ez itt viszont egy teljesen más történet.

A kedvenc hentesem a Jáner Hús mintaboltja, ahol a törzsvendég státusz mellé jár egy-két mosoly, vicc, néha speciális fogások a grillsütőből, de akár az erősre főzőtt “kopasz” (cukor és tej nélküli) presszó is elérhető. Ez történt aznap. Nem volt időm otthon kávézni, plusz még nem voltam felkészülve az irodai tartókozdkodásra mentálisan (munkaundor), így betértem a buszról leszállva 3 percre. Jani a csemegepultból csapolta nekem a kávét, Imi a tőkehúsos hentes egy kedves, ősz, göndörített hajú néninek darabolta a húsos oldalast. Csomagolás közben kérdezte a nénit, akik középkorú hölgy karjára támaszkodva kereste elő a pénztárcáját -“Mikor is ment el Endre bácsi?”. A néni mondta az információt, miszerint már lassan egy éve, tavaly novemberben és közben adta az oldalas árát. Aztán sztorizott egy rövidet, amíg jön a visszajáró: maradt Endre bácsinak egy üveg pálinkája a kamrában, az aljában pár korty… és a néni (mint megtudtam utólag közel 60 év házasság után) többször próbálta már magának kitölteni a pálinka maradékát, de nem bírta. Amikor kinyitotta a palackot, mindig megremegett a keze és elkezdett sírni, még akkor is, ha előtte egy pillanattal jó kedve volt… – mesélte Imi hentesnek, de közben Jani hentes – és felém – fordulva fejezte be az utolsó mondatot, amitől mindhármunkban megállt egy picit az élet, és kollektív elérzékenyülés lett úrrá rajtunk az idős hölgy még most is szép vonásaira kiülő szeretet és bánat láttán.

“Édes Istenem!” – gondoltam én magamban, miközben rendesen megteltek a szemeim egy pillanatra, de a sokat látott, sokat tapasztalt hentesek szinte egyszerre mondták a néninek (akinek a neve nem derült ki) a megoldást: vigye ki az öregnek az utolsó kupica páleszt, öntse rá a sírra, úgy lesz a legjobb. Ránéztem a nénire, aki – mintegy megértve, miért volt értelme elmondani ezt a történetet – felderülő arckifejezéssel némán magáévá tette a felvetést. Ahogyan korábban az elérzékenyülés, most a vidámság költözött pár pillanat alatt a lelkembe, ahogy a helyére került minden építőkocka és Endre bácsi, az asszonykája és a hentesek közbenjárásával végül “megihatja” a megkezdett üveg végét is. Hiszen az a legfinomabb. 🙂

Közzétéve:

Privát számla – Privát bank?

Ezen héten sikerült a bankszektorban egy furcsa félreértés “áldozatává” lennem, amit bóknak is felfoghatok egyben. Muszáj leírnom, mielőtt más élmények felülírják.

Bevezetésnek egy rövid összefoglaló. Rendszeresen fizetek be bankszámlára pénztár bankfiókban, ami a külömböző pénzintézetekben más-más folyamat mentén történik, utolsó mohikánok egyikének tűnik a Citi, ahol bizony kézzel kell kitölteni a befizetési formanyomtatvány, kivéve a saját számlás befizetést, mindenhol máshol számlaszám, számlatulajdonos neve, személyi igazolvány (praktikusan saját) és mehet a zseton a széfbe. Így működik ez az Erste, a BB, az OTP, de még a K&H pénztáraiban is, amely jelenlegi történetünk ihletője. Egészen pontosan a KH fiókja Óbudán, a Flórián téren.

Megszokott irodista ügyintézés ebédidőben, ruházatom biznisz kezsöl volt zakó nélkül, aznapra még nyakkendő is jutott. Sorszámhúzás, pici várakozás, majd a főpénztárhoz járultam (aminek az ablakában még kint van az úgynevezett bugyiban, cellux[alias tixo]-szal kitett, dőlt betűvel nyomtatott felirat, ami még a nyári keresztértékesítési kényszerre emlékeztet: “Kösse meg nálunk biztosítását utazásához!” – kicsit takszöv jelleggel). Kedves nagymama-típusú hölgy, szemüvegkeret korai hetvenes évek, haj a máig nyitcatartó kerületi fodrász ktsz (értsd kisipari termelőszövetkezet), ruha VOSZ (Vörös Október Ruhagyár). Köszönés után kezdem is bátran – itt dőlt el minden, mint később kiderült – és mondom, hogy egy privát folyószámlára szeretnék befizetni. Nyényi mondta, hogy ennek nem lesz semmi akadálya, folyószámla szám alapján kikereste az ügyfélszámot, közben jelezte, hogy a folyószámla száma igazából most nem is fontos, mert a befizetést függőszámlára könyveli, majd a kollégái csinálják meg a BO-n (itt ugye a háttérosztály árnyékmunkásaira gondolt). Személyit, lakcímkártyát is megnézte a Nyényi, közben kis kontrolpapírkájára is felírta az összeget, mint az egyszeri cipész, aki nem nagyon ad blokkot, így nap végén egyszerűbb lesz majd a standolás, gondolom. Végén elkészült a formanyomtatvány, aláírtam, boldogok voltunk, elköszöntünk.

Másnap reggel kilenc óra körül csörög a mobilom: a Nyényi az, hogy vóna egy kis probléma, mivel ő félreértett engem. Azt vette le a megfogalmazásomból, hogy a célszemély, akinek a folyószámlájára be akartam tenni a pénzt, a K&H Bank privát banki (azaz prájvit benking) ügyfele, így rossz függőszámlára került a pénz, amiről csak akkor tudják a jó függőszámlára áttenni, ha én bemegyek és aláírok egy jegyzőkönyvet… Mondtam, hogy persze bemegyek, hálás volt, elköszöntünk. Percek teltek el, mire az egész összeállt a fejemben, aztán a célszeméllyel már röhögtünk kínunkban, hogy ilyen van még Magyarországon, miközben két bank között az utalás napon belül megtörténik. Azt már nem is merem leírni, hány IT-alapú kérdés fogalmazódott meg következő lépésként a fejemben, minden esetre megmasszírozta a májamat, hogy azért mert kultúráltan bírtam felöltözni és használok idegen szavakat (gondolok itt a privát szóra a lakossági helyett), a partnernek is megelőlegeznek egy kiemelt ügyfélstátuszt. 🙂

Zárásként a tanácsom: óvatosan a privát számla kifejezéssel a K&H-ban. 😀

Közzétéve:

A semmihez sem értő ember

A semmihez nem értés nagy kincs. Nagyobb tálentum ez, mint bármi, amit ténylegesen tehetségnek, Istentől kapott ajándéknak nevezünk. A semmihez sem értés közepette jól kérdezni, jó ütemben email-t írni, kiadós, tartalmas és szépen megfogalmazott prezentációkat készíteni felér egy MBA-val, de akár 15-20 év iparági tapasztalattal. Pár pontban tekintsük át, milyen lehetőségei, döntési helyzetei lehetnek egy semmihez sem értőnek, ha érvényesülni akar.

Belépés a munkaerő piacra: a) kezdhetjük egyszeri irodistaként, adminisztrátorként, úgynevezett CLERK-ként, ami fáradtságos, sok évet, sok időt felemésztő lehetőség, miközben figyelnünk kell arra, hogy nehogy ránk ragadjon valami, amit aztán felhasználhatnak ellenünk, mint holmi tudás bizonyítéka b) gyorsabb és hatékonyabb, ha egy gyakornoki program keretében vagy más, könnyű megoldással egyből egy MANAGER titulussal felruházott pozícióban kezdünk, még ha beosztottunk nincs is, mivel így az érdemi munkától távolabb, de a döntéshozókhoz közelebb kezdjük építeni a karrierünket.

Szoftverhasználat: ha el akarjuk kerülni a folyamatok megértését (ez azért jó, mert így hosszú szakmai múlttal a hátunk mögött is mindig őszinte csodálkozással tudunk nézni egy olyan megbeszélésen, amin pl egy folyamat átalakításáról, egy új funkció fejlesztésének részleteiről, esetleg egy szervezeti átalakításról beszélnek), semmiképpen se legyen hozzáférésünk egy vállalatnál (ahova bejárunk “dolgozni”) olyan rendszerhez, ami az adott cég ügyfeleiről és/vagy pénzügyeiről tartalmaz információkat. Maradjunk szigorúan az office programcsomagnál, abból bajunk nem sok lehet (powerpoint ikonja legyen könnyen elérhető helyen, excel-lel óvatosabban). Extraként – outlook használatának fontos elemei: naptár megosztásokra és levelezőlistákra kiemelet figyelemmel felkerülni.

Kulcsszavak: fókuszáljunk a rövidítésekre és azok megfelelő időben és térben/közegben történő használatára. 15-20 betükombinációval főosztályvezetők, 35-40-nel akár ügyvezető igazgatók is lehetünk (céges autóval, távoli eléréssel); emellett nyilvánvaló sztenderdek: projekt, portfólió, launch, implementation, üzleti oldal (IT oldalon semmihez sem értés esetén), szupport, sysdev, (de)duplikáció (üzleti területen semmihez sem értés esetén), fókusz.

Felelősségvállalás: multinacionális vállalati, illetve katonai közegből hozott, bevált metódússal reagáljunk az összes felelősséggel teli helyzetre – ha pozitívan érint minket, sikergyanús, álljunk előre és a legszebb mosolyunkkal fogadjuk az elismeréseket; – ha rosszra fordulnak a dolgok, azonnal hárítsuk át a felelősséget az egyik beosztottunkra (hiszen mi nem dolgozunk, mert nem értünk semmihez), vagy rántsuk elő az egyik akcióterv sablonunkat, amelynek segítségével hamar a vizsgálóbizottságot vezető koordinátor szerepébe mozgathatjuk magunkat a kritikus zónából.

Stressz és terhelés: május végére, június elejére, illetve december közepére legyünk mindig nagyon mélabúsak, elgyötörtek, mutassuk magunkat igen kimerültnek, hogy szabadságigényünket automatikusan elfogadják, illetve ha valamit ezekben az időszakokban nekünk adnának feladatként, attól gyorsan meg tudjunk szabadulni. Termékbevezetés, kiemelt médiakampányok indulása és új rendszerverziók élesítése környékén engedjünk meg magunknak egy-két hét betegszabadságot vagy home office-t, idei kimerültségre vagy nagy koncentrációt és csöndet igénylő elemző feladat elvégzésére hivatkozva.

Fizetésemelés, teljesítmény értékelés: ne legyünk mohók, mindig láttassuk magunkat alázatosnak, akik hajlandóak némi aprópénzért bevállalni új felelősségi köröket, feladatokat – úgyis rutinosan másra tudjuk lőcsölni ezeket 1-2 negyedéven belül. Projektbónuszokból – egy szép prezentáció vagy egy jó ütemben megírt összefoglaló email segítségével – csípjük le a részünket, míg a fizetésemelésekről születő döntés környékén kérjük meg fejvadász vagy más cégeknél HR vezető barátainkat, hogy ez szimpatikus ajánlatot küldjenek már át nekünk, amit mi utána “de én szívesebben maradnék” arckifejezéssel, lojális, kicsit félrefordított fejjel és apró sóhajokkal kísérve legalább 3-4 érintett szenior menedzsernek juttassunk el.

A fentiek szerint a semmihez sem értő ember mégis ért egy-két dologhoz, ami által a semmihez sem értés langyos mocsarát ízlés szerint termálfürdővé, esetleg pool báros, pezsgőfürdős medencévé varázsolja saját magának. Te az vagy? Én az vagyok? Ismersz valakit, aki ilyen? Szánalmasnak gondolod a hasonló attitűddel, háttérrel felvértezett kollégádat?

Gondold át, hogy ő csinálja jól vagy te…

Közzétéve:

VIII. Kenesei Lecsófesztivál – I. Hivatalos Sajnos Lecsó

Két éve kezdődött, amikor augusztus 20-án láttuk, de nem kóstolhattuk a lecsókat Kenesén (kivéve Szilvi, akinek Fülöp segített kajához jutni) és elhatároztuk a lecsófesztiválon történő részvételt. Bekövetkezett.

Igazából a szervezés részleteibe nem akarok nagyon mélyen belemenni, elég az hozzá, hogy az előkészületek alatt júliusban egyszer Mici nagyon felhúzta magát a hiányos kommunikáció miatt a szervezők részéről, majd nem tudott eljönni. Hála Istennek (aki egyébként Mikoláék közeli ismerőse családilag), azért összejött a megfelelő létszám (Ádi, Anita, Alíz, Petya, Resi, Regi, Csilla és Tivcsi), összeálltak a szükséges berendezések, eszközök. Valamint köszönet a családomnak is, főleg kicsi feleségemnek, szép Szilviámnak, aki testi és lelki erejét nem sajnálva, biztosította a szinte folyamatos jelenlétemet a rendezvényen. (Lesz még egy-két személyes kommentárom, csak azért, hogy  mindenki lássa, hogy sokan, sokat tettek azért, hogy a tegnapi móka lebonyolódhasson.)

Fontos lépés volt a próbafőzés és a lecsóreceptek, javaslatok aggregálása, amely nem sikerült tökéletesre, de ennek még lesz jelentősége később.

Köszönetnyilvánítások

Először is mindenkinek riszpekt, amiért elviselte a szaharai hőséget, ami a Balaton partján augusztus 20-át követően nem mindennapos dolog, főleg ilyen szinten. 🙂

Másodszor köszönet a csapatnak, akik augusztus 24-én, pénteken este, őrületes odaadással és nem kevés munkával megalkották a fesztiválgyőztes lecsóindulót, amelyet egy alábbi videón meg lehet tekinteni és hallgatni. 🙂

Harmadszor köszönöm Recinek, mint első konzulensnek, és minden jelenlévőnek, hogy véleményükkel és szakmai álláspontjukkal segítettek a sok-sok információból és javaslatból összerakni a végső receptet, amit megfőztünk. 🙂

Negyedrészt köszönöm Pali öcsémnek, hogy segített megszerezni a profi főzőberendezést (Recinek és Tivcsinek köszönöm, hogy a Budapest-Bkenese-Budapest útvonalon szállították a nem kicsi főzőüstöt), valamint elmondta, hogy lesz a Bíró Lajos-féle receptből végül lecsó. 🙂

Videó a hivatalos bemutatásról by Ádi:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MepBdqPeMVc[/youtube]

Mit is főztünk? (Ezt kb 40-szer mondtam el én, 20-szor Anita és legalább 10-szer Alíz az érdeklődőknek)

– füstölt kenyérszalonna zsírját kiolvasztottuk, a pörcöt kiszedtük, majd egy kis húsos kolozsvárit a zsírba megpirítottunk és rádobtuk a nagyjából 6,5 kiló szép nagy darabokra vágott lecsópaprikát, amit jól összeforgattunk és alacsony tüzön pároltunk. Amikor már megpuhult a paprika, de még enyhén ress volt, hhozzáadtuk a negyedekre vágott vöröshagymát, aztán tovább pároltuk. Ezen állapotában hozzáadtuk egy füstölt libacombot feldarabolva, az íze kedvéért, plusz két szép hegyes-erős típusú paprikát, ugyanezen ok miatt. Amikor összepuhult, levettük a tűzről, fűszerpaprikát adtunk hozzá érzésre és belekevertük a hámozott összevágott paradicsomot, majd fedő alatt pár percig pihenni hagytuk. A pihentetés alatt egy kisebb bográcsban megpirítottuk a szárazkolbászt. Utána a lecsó visszakerült a tűzre, a kolbászt belekevertük, készre fűszereztük és tálaltuk.

Videó a főzés során elvégzett promóciós tevékenységről:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=AWXepIavL44[/youtube]

Íme a versenytányér kitálalva:

Valamint zsűrizésre előkészítve:

Arról sajnos nem készült fénykép, hogy a lecsó elkészültét kígyózó sorok várták és magunknak is menteni kellett, mert elfogyott az utolsó grammig, kb 20 perc alatt.

A lecsó mellett (ami ugyan nem kapott díjat), a másik nagy büszkeségünk a külön az indulókra összeállított zsűri által maximális, 50 pontra értékelt lecsó-induló, amit alább lehet meghallgatni:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=O1ShxPg-yW0[/youtube]

Ráadásként élvezzettel lehet gyönyörködni abban, ahogy a sármos csapatvezető és az újdonsült bájos csapatorvos (including lead vocal!) fürdik a sikerben és a népszerűségben:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=pqa27XG70DU[/youtube]

A 2013-as rendezvényre pedig – kötelező jelleggel – meghívom az összes idei csapattagot, valamint a érdekköreinkbe tartozó összes Mikola Istvánt és családjukat, hogy a ‘valki tárcsán sült lecsójukkal együtt vegyünk föl ismét a versenyt a többi csapattal és elhódítsuk a vándorkupát, valamint a Lecsókirálynak járó koronát és palástot. 🙂

 

 

Közzétéve:

Az ország legjobb lecsója – Mi főzzük meg idén!

Felelevenítve egy két évvel ezelőtti ötletet, idén beneveztük magunkat a balatonkenesei lecsófesztiválra. Már tartottunk is egy próbafőzést egy hete Reciéknél, ami nem sikerült rosszul, de közel sem volt tökéletesnek mondható a termék, amit előállítottunk. Ugyanakkor átragadt rám Reci soha nem múló győzni akarása, így most leírom az elképzelésemet annak alapján, amit az elmúlt egy hétben összeraktam fejben és kérek mindenkit, hogy ötletével, családi szokásainak megosztásával segítsen hozzá a Sajnos.hu csapatát a fesztiválgyőzelemhez.

Kedvcsinálónak kölcsönöztem a Bock Bisztró klasszikusának fotóját, ami annyira autentikus, hogy a zománcos lábas alján van egy folt, ahonnan lepattant a festék, mint minden valamire való zománcos lábasról. 🙂

 

TEHÁT

 

a lecsó ALAPJA: nyilván a zsiradék, amit jól megfüstölt zsírszalonnából fogunk kiolvasztani, majd a megmaradó tepertő (alias töpörtyű) darabokat apránként kivesszük, hogy az éhes és szomjas főzőcsapat erre fogékony tagjai kenyérrel és hagymával elropogtathassák. Majd azért, hogy még jobban fokozzuk az őrületet, nyers és rendkívül húsos kolozsvári szalonnát fogunk a forró zsírba felkockázva belehajítani, picit megpirítjuk, majd következik

a HAGYMA és az újabb tudományos kérdés: maradjunk a hagyományos vöröshagymánál, amit felkockázunk és a zsírban megdinsztelünk, VAGY cseréljük lilahagymára, főzőhagymára vagy salotta hagymára. Utóbbiak kevésbé erős ízüek viszont sokkal testesebbek, így erősen alapot tudnak adni a szafthoz (hiszen a lecsó maga egy nagy szaft). Én hajlamos lennék a lilahagymára, hogy bontsuk egy kicsit a hagyományt, viszont ezt közösen kell eldönteni a hátralévő napokon, csütörtökig, amikor is el kell kezdeni a bevásárlást. Lényeges, hogy kockázzuk vagy csak karikázzuk, esetleg szeleteljük a hagymát. Itt egyértelmű az álláspontom: csak karikázzuk, mivel így is, úgy is szét fog főni teljesen. (A fejtegetésem ideje alatt a hagyma egyértelműen megpuhult, mehet rá az első adag só és fűszer (a fűszerre a még külön blokkban visszatérek), valamint a

PAPRIKÁT – amin bizony a klasszikus TV, azaz egészséges, roppanós tölteni való, sárga fajtát értjük mindannyian. Én mindig kiszedem a csumáját és még a magokat is, az én lecsómban csak a minimális mennyiségű paprikamag marad – szerintem ne maradjon benne. De most ez nyilván csapatjáték, szóval bele is darabolhatjuk, ha úgy tetszik a többségnek. Kérdés még, hogy tegyünk-e bele esetleg egy szép édeskés kápia paprikát ízesítésnek? Ugyancsak fejtörést okoz, amit Lánci Levi, titkos főtanácsoként bedobott: egy vagy két darab jó bogyiszlóit is belefőzni, mert az 3-4-5 kilónál (egy bográcsnyinál) már erejét elveszíti, de ízével bizony gazdagítja az ételt.  A kápiára én nemet mondok, de a bogyiszlóit bizony bevállalnám. A leírással párhuzamosan újabb feladat adódik, ami érinti a másik főszereplőt a

PARADICSOMOT – mert én annak a héját esztétikai okokból forró vízbe ejtéssel lehántanám… nincs annál csúnyább, mint amikor valaki a tányér szélére piszkálja a paradicsom héjakat lecsóevés közben. A paradicsom másik ominózus eleme, hogy a paprikához képest mennyit tegyünk a bográcsba. Itt eddig én a kilópaprika-félkilóparadicsom arány mentén főztem, de a próbánk során (mondjuk egy jó érett, leves paradicsommal) az alakult ki bennem, hogy jó lesz az kevesebbnek is. Egyik kedvenc óbudai hentesem, Imi szerint három kiló paprikához bizony bőven elég egy fél kiló-hetven deka paradicsom, így azt hiszem a harmadolós adagolás (kiló paprika-harminc deka paradicsom) felé fogunk haladni, hogy jól megálljon a lecsónkban a kanál. Na, és azok közül, ami maradt, ami még ennél a viszonylag natúr ételnél is fontos:

a FŰSZEREK: a só az ugye alap, borsot megint csak erősen javasolt, illetve kardinális kérdés az őrölt fűszerpaprika, amit én ugyancsak nem szoktam, de a felméréseim szerint a paprikát szórók jelentős része a szín és az íz miatt is paprikáznak egy kicsit. Most tehát a terveim szerint így fogunk tenni. Végül, de nem utolsó sorban, meg kell említenünk a húsneműeket, amik a lecsóval egy edénybe szeretnek úszkálni:

FÜSTÖLT SZÁRAZKOLBÁSZ, VIRSLI, LECSÓKOLBÁSZ az elterjedt versenyzők, de Imi – elmondása szerint – nem szabad kihagyni némi csíkokra vágott füstölt, nyers házisonkát sem. Én a magam részéről a virslit és a lecsókolbászt most sem erőltetném, de a kolbászra és a füstölt sonkára van ingerenciám. Nagyon szeretem, amikor kóstoláskor a lecsó levében a hagyományos füstölt íz a szám hátsó traktusát többi zamattal együtt elönti, mint a Duna a Római partot hóolvadáskor… Hm. Szóval sok jó füstölt húst bekarikázunk, beledarabolunk (akár egy kis füstölt odalast is, aminek az ötletét Detti dobta be, Lánci titkos főtanácsos méltó párjaként)! 🙂

Aztán még van ugye a titkos összetevő, ami nélkül sajnos.hu-s csapat nem főzhet versenykörülmények között, de ezt nem árulhatom el (aki tudja, úgys tudja), mivel valami azért kell, amivel bebiztosíthatjuk a győzelmünket.

A tanácsokat, trükköket, tippeket kommentekben várjuk. (Illetve ha van valakinek otthon partisátra és kölcsön tudja adni augusztus 24-26 időszakra, mindenképpen jelentkezzen.)

 

Közzétéve:

Három hűsítő javaslat

Ugyan rengeteg poszttal tartozom magamnak és nektek (Halászbástya Étterem – kritika, Pannonhalma – kirándulás összefoglaló, Viatorral kiegészítve, SousVide Supreme teszthétvége, illetve néhány geek-gyanús poszt), muszáj megemlékeznem az idei forróság enyhítésének három legjobb eszközéről, amik sokat segítettek, segítenek nekem átvészelni a permanens 35 fokot.

1. Fröccs – Juhász Paptag Rozé 2011 (Kékfrankos-Merlot házasítás)

A Juhász testvérek idei rozéje olyan üde és könnyed, hogy nem lehet vele betelni. Ráadásul – sokszor más rozé kóstolás után is – mondhatom, hogy ár-érték arányban nem sok jobbat találni a mostani kínálatban. A szokásos rozé szintnél kicsit szénsavasabb, de ízét ez csak javítja. Fröccsnek kiváló, ára (éjjel-nappali üzletben: Manna ABC Visegrádi utca), 850 forint. Ne hagyjátok ki!

2. Gazpacho – A hűs leves

Nyilván nem kell bemutatni ezt a spanyol (andalúz?) paradicsomlevest, aminek sűrű levében apróra vágott zöldségek (paprika, uborka, miegymás) és hagyma, valamint egyes változatokban némi jég adja meg a testet. Az elmúlt napokban két helyen is sikerült becsületesen elkészített változatot ennem: a Menzában a Liszt Ferenc téren és a Pastramiban Óbudán. Ha találkoztál még jó gazpacho-val mostanában bárhol a világon, kommentáld a hely nevét. 🙂

3. Palatinus Strand, Esztergom-Kertváros

Nem akarok mélyen belemenni a Dorog és Esztergom határán fekvő Palatinus tó bemutatásába, akit érdekel kattintson a tó oldalára, hiszen mára már nem rendes tó az, aminek nincs saját weboldala. A lényeg, hogy Szilviám kötődései kapcsán már jártunk ott korábban (öt éve), de most Fülöppel együtt is bevállaltuk és nem sikerült csalódni. Délutáni jeggyel (4 óra után 300 forint / felnőtt, mindez Budapesttől 40 kilométerre), fás-füves, kultúráltan karbantartott part, homokos szakasz a kicsinek (és az apukáknak) a víz és a fű között, valamint pancsoló lekerítve az igazán apróknak, ráadásnak olyan tiszta víz, hogy nem nagyon lehet elhinni (nem vagy utána büdös sem), rendes vendégkör (nincsenek köcsögök, komolyan), szóval ideális.

Emellé folyami strandnak tudom ajánlani a dunabodgányi szabadstrandot, ami a kisebbik Dunaág mellett húzódik Szentendre fölött, Tahitótfalu után, homokos part, óriás fűzfák, a gyerekeknek kisebb hullámokat jet-ski-sek csinálnak, de fürdőrész itt is le van kerítve. 🙂

Minden egyéb hűsítő ötletet szeretettel fogadunk. 🙂

Közzétéve:

Szarból várat – Sehol se talállak

Feldolgozós-átértelmezős pillanatképeink közül íme egy érdekes páros.

Eredeti Kiss Tibiék által:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=g1aonhGogcc[/youtube]

A Parno Graszt nevű roma zenekar változata, aminek kapcsán felhívom a figyelmet az idősebb énekes hölgy audi-ezüstmetál felsőjére, a kannás csávóra, aki egyből két eszközön “játszik” (és ilyen mondatokat sző bele a cigányos szájbőgőzésbe, hogy “ideszalad, odaszalad, megjött már a csipet csapat”), valamint a kannás mellett álló gitáros emberre, aki szerintem nem csak azt nem tudja, hogy mit játszanak, de azt sem, hol van. Ennek ellenére qrva jó, szerintem.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=HrpuISwcQJ4[/youtube]

 

Közzétéve:

Kenyeres ételek

Ma reggel, az első húsvéti sonkafalatok fogyasztása közben, ismét eszembe jutott, ami már pár hete is: bizony vannak olyan ételek, amikhez hozzá tartozik a friss, ropogós héjú, tömött, puha belű kenyér vagy valamilyen más, illeszkedő pékárú, sütőipari remek. Nagyon sok ételt sorra vettem fejben, és igyekeztem a legjellemzőbbeket kiválasztani.

Elsőként kell említeni a marhapörköltet, mivel ez szinte kötelező sajnosos “rendezvény-étel” lett, amit más köretek nélkül, kenyérrel és savanyúsággal fogyasztunk. Ugyanakkor a pörköltökhöz akkor is hozzá tartozik a kenyér, ha tészta, tarhonya vagy egyéb garnírung a tányérra kerül. Akár sűrű, akár bővebb a pörköltszaft, kenyérrel felitatni, kitunkolni mennyei örömeket hordoz. (Ebbe a kategóriába sorolom a mindenféle paprikásokat is.)

A savanyúkáposztából készített mindenféle káposztás ételekhez dukál a kenyér, de nekem leginkább a Székelykáposzta az, amihez feltétlenül szükségesnek tartom. Ahogy a tányérba kiszedett húsos káposztadűnék között a káposztás-paprikás lé “felszínre” tör, már ingerli a kezet a kenyértörésre és a tunkolás elkezdésére, de ahogy kanalazni kezdem a tányérból, már akkor is fenséges, ha egy falat kenyeret itat át a számban az előbb említett savanykás-fűszeres lé.

Egy kis kitérővel említést kell tennem a Jókai bablevesről, ami ugyan egy vastag szelet kenyérrel (esetleg egy kellemes serclivel) is hibátlan, ám nem múlhatja felül a kellően zsíros tésztából sütött, apróra darált pörcdarabokat jócskán tartalmazó töpörtyűs pogácsát, ami – számomra – akkor a legtökéletesebb, amikor nagy pogácsa szaggatóval méretezik, hajtogatott tésztából készült és erősen borsos, és még meleg, langyos, amikor a leves mellé fogyasztom. Azt már Micivel többször megbeszéltük, hogy egyszer egy ilyen kombinációt összehozunk egy bográcsos főzés keretében, de még egyszer sem jutottunk el ideig.

Visszatérve a kenyérhez: a következő szaftos húsétel, ami mellé “kell” a kenyér, az a resztelt máj. A borsos májcsíkok, a mellé evett savanyú uborka és a máj szaftjával meglocsolt rizs vagy krumplipüré mellé, de akár csak önmagában a máj mellé is országos.

Végül, de nem utolsó sorban az ötösfogat záró tagja a paprikás krumpli, aminél a döntő elem, szerintem, ami miatt a kenyérnek létjogosultsága van, az a szétfőtt krumplidarabokból  létrejövő massza, ami összekeveredik a paprikás szafttal (sokan rásegítenek eme massza bőséges kialakulására krumplinyomóval vagy villával), és ez a püré egészen egyszerűen igényli, hogy a villára, kanálra kis kenyérdarabbal segítsük fel, majd a kenyérdarabot belével lefelé a számunkra kedves ételrészekbe nyomkodva a falattal együtt szánkba gyömöszöljük… Hát, ha van zsenális élmény, ez az. 🙂

Nekem ezek tehát a kedvenc kenyereseim. Na, és neked?