Közzétéve:

Álmaim hentese

Eléggé nagy húsfogyasztók vagyunk, hétköznapi szinten is. Nyilván ez nem egyedi jelenség, sőt az sem, amiről most írni fogok. Vágyom egy jó hentesre, ahol nem csak a szakemberek stílusosak (mondjuk, hogy jópofák) és kedvesek, de a portéka is kiszámíthatóan megfelelő minőségű. Plusz még lenne nekem néhány olyan igényem, ami – szerintem – nem extra, mégsem találtam még olyan húsboltot (pedig piac mellett lakunk ugye), ami ezeknek  a fent leírtakkal együtt mind meg tud(na), akar(na) felelni.


Kívánalmaim

  • általában legyen minden: szárnyas (csirke, tyúk, kacsa, liba), nyúl, vad, sertés, bárány, birka, kecske, marha, borjú és még belsőség is
  • póriasabb húsokból legyen mindig konyhakész változat: csirke/pulykamell csíkozva, kockázva, csirkecomb kicsontozva, sertéscomb kockázva, csíkozva, nyúl bontva, bárány/birka lefaggyúzva, kockázva, darabolva
  • nemesebb húsokból (szűzpecsenye, bélszín, hátszín, rib-eye etc) lehessen venni akár egy szeletet is
  • hízott libamájból is lehessen venni egy darabot
  • legyenek rendes fűszerekkel pácolt húsok is legalább csúcsidőben (hétvége, ünnepek környéke), illetve darált, feldolgozott áruk (hamburger hús, tatár tojás nélkül bekeverve, pjeskavica, csevapcsicsa) megfelelő minőségben, nem szemétből, átbaszósan
  • legyen rendes HÚS és csak rendes HÚSBÓL debreceni, krinolin, virsli, párizsi, májas, egyéb kevert felvágottak, hurka, sütnivaló és főznivaló kolbász, plusz nem csak zsírból és porcogóból készült füstöltáru

Túl nagyok az igényeim? Simán lehet, hogy igen. Addig is néhány toplista Budapest és az ország legjobb henteseiről segítségként, nyilván átfedésekkel az elmúlt néhány évből:

Kiegészítésként a már sokszor megidézett kedvencem: Jáner hentes, Óbuda

Plusz még amiről nagyon jókat hallottam, de a listán nem szerepel: Borda húsbolt, Dunabogdány.

Minden javaslat, kedvenc erősen elvárt. 🙂

 

Közzétéve:

Privát számla – Privát bank?

Ezen héten sikerült a bankszektorban egy furcsa félreértés “áldozatává” lennem, amit bóknak is felfoghatok egyben. Muszáj leírnom, mielőtt más élmények felülírják.

Bevezetésnek egy rövid összefoglaló. Rendszeresen fizetek be bankszámlára pénztár bankfiókban, ami a külömböző pénzintézetekben más-más folyamat mentén történik, utolsó mohikánok egyikének tűnik a Citi, ahol bizony kézzel kell kitölteni a befizetési formanyomtatvány, kivéve a saját számlás befizetést, mindenhol máshol számlaszám, számlatulajdonos neve, személyi igazolvány (praktikusan saját) és mehet a zseton a széfbe. Így működik ez az Erste, a BB, az OTP, de még a K&H pénztáraiban is, amely jelenlegi történetünk ihletője. Egészen pontosan a KH fiókja Óbudán, a Flórián téren.

Megszokott irodista ügyintézés ebédidőben, ruházatom biznisz kezsöl volt zakó nélkül, aznapra még nyakkendő is jutott. Sorszámhúzás, pici várakozás, majd a főpénztárhoz járultam (aminek az ablakában még kint van az úgynevezett bugyiban, cellux[alias tixo]-szal kitett, dőlt betűvel nyomtatott felirat, ami még a nyári keresztértékesítési kényszerre emlékeztet: “Kösse meg nálunk biztosítását utazásához!” – kicsit takszöv jelleggel). Kedves nagymama-típusú hölgy, szemüvegkeret korai hetvenes évek, haj a máig nyitcatartó kerületi fodrász ktsz (értsd kisipari termelőszövetkezet), ruha VOSZ (Vörös Október Ruhagyár). Köszönés után kezdem is bátran – itt dőlt el minden, mint később kiderült – és mondom, hogy egy privát folyószámlára szeretnék befizetni. Nyényi mondta, hogy ennek nem lesz semmi akadálya, folyószámla szám alapján kikereste az ügyfélszámot, közben jelezte, hogy a folyószámla száma igazából most nem is fontos, mert a befizetést függőszámlára könyveli, majd a kollégái csinálják meg a BO-n (itt ugye a háttérosztály árnyékmunkásaira gondolt). Személyit, lakcímkártyát is megnézte a Nyényi, közben kis kontrolpapírkájára is felírta az összeget, mint az egyszeri cipész, aki nem nagyon ad blokkot, így nap végén egyszerűbb lesz majd a standolás, gondolom. Végén elkészült a formanyomtatvány, aláírtam, boldogok voltunk, elköszöntünk.

Másnap reggel kilenc óra körül csörög a mobilom: a Nyényi az, hogy vóna egy kis probléma, mivel ő félreértett engem. Azt vette le a megfogalmazásomból, hogy a célszemély, akinek a folyószámlájára be akartam tenni a pénzt, a K&H Bank privát banki (azaz prájvit benking) ügyfele, így rossz függőszámlára került a pénz, amiről csak akkor tudják a jó függőszámlára áttenni, ha én bemegyek és aláírok egy jegyzőkönyvet… Mondtam, hogy persze bemegyek, hálás volt, elköszöntünk. Percek teltek el, mire az egész összeállt a fejemben, aztán a célszeméllyel már röhögtünk kínunkban, hogy ilyen van még Magyarországon, miközben két bank között az utalás napon belül megtörténik. Azt már nem is merem leírni, hány IT-alapú kérdés fogalmazódott meg következő lépésként a fejemben, minden esetre megmasszírozta a májamat, hogy azért mert kultúráltan bírtam felöltözni és használok idegen szavakat (gondolok itt a privát szóra a lakossági helyett), a partnernek is megelőlegeznek egy kiemelt ügyfélstátuszt. 🙂

Zárásként a tanácsom: óvatosan a privát számla kifejezéssel a K&H-ban. 😀

Közzétéve:

Padlizsánkrém – Ha nincs időd csinálni

Bár rendelkezünk igen kiváló Aribari-féle padlizsánkrém recepttel , de most meg kell osztanom veletek, hogy Szilvi vett egy nagyon jót, a Vecón termékcsalád bulgáriai termékét, amiben nincsen semmi szar és még jó is, ha padlizsánkrémet ennél, de nem vagy olyan főzős-sütős formában. (Talán egy kicsit lehetne fokhagymásabb-hagymásabb, de ez épp könnyen orvosolható hiányosság.) Neten és bioboltokban biztosan elérhető, meg szerintem hiperszupermarketekben is, ára 600 és 800 forint között szórodik. Totálisan javasolt. 🙂

Közzétéve:

Mosogatógépszerelő Reci – avagy amikor már Sanyi sem segít (olcsón)

Történt mintegy fél éve, hogy az alig több mint egy éves mosogatógépünk csúnyán megadta magát. Ez olyan váratlanul történt, hogy egyik mosogatásról a másikra, minden előjel nélkül elromlott. Úgy hogy a bekapcsolásra még egy átkozott nyekkenéssel sem reagált. Na most az nyilvánvaló, hogy az ilyen helyzeteket gyűlölöm a legjobban.

Kiváló mosogatógépünk újra működik és szerénytelenül meg kell állapítanom, hogy “sajátkezüleg” szereltem meg. Akik ismernek, tudják, hogy nem az a típusú ember vagyok, aki gyakran ragad szerszámot. Valahogy nem vagyunk jóban. Ugyan kölcsönbe vettem Geci barátomtól egy IKEA-s szerszámkészletet, ami később einstand-ba fordult. De megnyugvással tapasztaltam, amikor Fülinézőben voltunk, hogy Geci bácsi beszerzett egy új készletet. Ez arra indít, hogy jogszerűnek tekintsem az elbirtoklás tényét 🙂
Visszatérve tehát, a szerszámhasználatot kizárólag az IKEA-s bútorok összeállítására korlátozom. Kedvenc sztorim, amikor még a korábbi albérletünkbe költöztünk, megvásároltuk a legolcsóbb ágykeretet, mintegy 15000 forintért. Ezt szokásomhoz híven, egy darab szombat alatt sikerült összeraknom, erre kisebb sérülések és egy idegösszeomlás miatt emlékszem ilyen elevenen. Bár maradt jónéhány felhasználatlan alkatrész, de sikerült! Az újabb probléma néhány hónappal később következett be, amikor is frissen ropogósan átadott, új építésű lakásunkba tettük át székhelyünket. Azt eldöntöttük, hogy a sok-sok költség miatt átmenetileg megtartjuk az ágykeretet és a nagyon cseszkó matracot cseréljük csak le. Ekként a költözéshez ágykeret szétszerelése (pikk-pakk), összeszerelés az új lakásban (egy darab szombat, idegösszeomlás, kisebb sérülések). Persze az új lakás ténye sokat enyhitett a testi és lelki megpróbáltatásokon. Irány matracot venni! Két dormeo matrac beszerzése kb 80000 forintért. Még arra is emlékeztem, hogy az ágykeretünk 180 cm széles, ennek megfelelően be is szereztünk 2 darab 90 cm-es matracot. Hazatérve gyorsan az ágykeretbe helyezése a friss szerzemények egyikének, majd bután nézése annak, hogy az a teljes ágykeret mintegy kétharmadát kitölti. Hogy a g..cibe? – néztünk ekkor bután egymásra Regivel. Széleskörű matematikai ismereteimnek köszönhetően azonnal rájöttem, hogy az ágykeret nem 180 cm széles. Ebben a szituációban kettő darab döntést kellett meghozni: 1. Sírjak vagy nevessek? (úgy emlékszem felváltva megvolt mind a kettő) 2. Mi a fasz legyen? Ekkor ismét a matematikát hívtam segítségül és megállapítottam azt az egyelőre meg nem cáfolt axiómát (nem titkoltam reménykedve egy matematikai pályadíjban), miszerint: “15000 kisebb, mint 80000”. Majd az első ijedtség után körbenézve a szobában, a szemem a Gecitől elbirtokolt szerszámos készletre tévedt. Ekkor jött a megvilágosodás, azonnal megfejtetté vált számomra egy több éve megválaszolatlan óriási rejtély, miszerint: mi a faszért van az IKEA-s szerszámkészletben kalapács? Ekkor helyreállt az univerzum rendje: volt tudományosan megalapozott döntés, és a megvalósításhoz szükséges eszköz. Akinek esetleg nem esett le, úgy döntöttünk, hogy ágykeretre igazából nincs szükségünk egyelőre, viszont ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle, mégegyszer, de szerencsére utoljára szét kell szerelni. Ezt finoman és az eddigieknél sokkal gyorsabban, kizárólag a kalapácsot alkalmazva végrehajtottam. Úgy érzem ez a megoldás nem pusztán hatékony volt, hanem a lelkiegyensúlyomat is egycsapásra helyrebillentette. Talán még egy pezsgőt is kibontottunk a jól elvégzett munka örömére, de nem akarok hazudni, az is lehet, hogy pálinka volt.

Kicsit elkalandoztam, szóval mosogatógép… Először is, nyilvánvaló, hogy garanciálisan kellene megjavítatni és ezzel el is kezdődött egy közel féléves kálvária. De hol a garancialevél? Azt tudni kell Regiről és rólam, hogy elpakolásban több kerületi versenyen is értékes helyezést értünk el. Tavaly például a családi nyaralást megelőzően, azt gondolom a világrekordnak is beillő 5 óra 42 perc alatt sikerült megtalálnunk a fedezetül szolgáló üdülési csekkeket, mindezt egy 47 m2-es lakásban. A garancialevél ehhez képest 1-2 órán belül elő is került, amely eredménnyel mindketten rettenetesen elégedettek voltunk. A bökkenő az volt, hogy nem volt érvényesítve, ugyanis a beépített mosogatógépet az építtetőtől rendeltem, aki ezt elfelejtette érvényesíteni. Na ilyenkor mit kell csinálni? A Legyen ön is milliomos című szépemlékű vetélkedő óta tudjuk, hogy ha valamire nem tudjuk a választ, akkor hogyan kell eljárni. Mivel közönségünk nem volt, és semmi nem jutott eszünkbe, amit megfelezhetnénk, ezért telefonos segítséget kértünk. Felhívtam tehát a whirlpool (ilyen típúsú szerkezetről van szó) telefonos ügyfélszolgálatát. Előadtam a nagyon segítőkész ügyfélszolgálati munkatársnak a sztorit, aki azt az ekkor még meglehetősen megnyugtató választ adta, miszerint nem baj, ha nincs érvényesítve, elég ha benyújtjuk az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, amiben szerepelnek a megfelelő adatok a gépre vonatkozóan. Na ekkor ismét keresésbe kezdtünk. Aki vett már át ilyen lakást az tudja, hogy ez körülbelül 5 kilónyi papír aláírásával jár. Átveszel ilyenkor mindent, a parkettától a csempén át mindent, talán még fugáról is van külön papír. És nekünk meg is volt minden, kivéve az, amelyiken a mosogatógépet vettük át. Adtunk néhány napot a keresésnek, de semmi. Ekkor végső elkeseredésben, újabb telefon a whirlpoolhoz, ahol ismét sikerült megnyugtatniuk, miszerint semmi baj, szerezzük be az építettőtől a hiányzó papírt és akkor minden rendben lesz. Mint kiderült az építtető közben csődbe ment, így a válság elvitte drága lakóparkunk második és harmadik ütemével együtt a mosogatógép papírt is. Irodájuk már nincs, a telefont nem veszik fel, a garanciális bejelentésekre egy olyan e-mail cím megadva, ahova írva, egy dologra van garancia, arra, hogy biztosan nem kapsz választ.
Na ekkor egyelőre lezártuk az “ingyenes” javíttatás esélyét. Hívtam Sanyit, magát a Mosógépszerelőt. A telefonon megnyugtatott, hogy a mosógépnél már csak a mosogatógéphez ért jobban, és a szokásos félóra elteltével meg is érkezett. Szétszedett, tekert, csavart, behajolt, kihajolt, nézett, figyelt – de semmi. Meg sem nyikkant a szerkezet és ekkor közölte a szomorú hírt, szét kell szerelni teljesen, amihez szervízbe kell vinni. 99%, hogy motorcsere, ami megvan 40-ből, plusz munkadíj, plusz szállítás ide-oda. Ha minden jól megy 65-70-ből megvan. 120-ba került mondom és kértem, hogy ettől most nem túl acélos anyagi helyzetem, valamint az igazságérzetem (mégiscsak csinálja má’ meg a whirlpool) miatt tekintsünk el. Sanyi egyetértően távozott, én pedig újra a telefonhoz nyúltam.
Ekkor már úgy döntöttem, hogy némileg fenyegetőleg lépek fel és nem átalottam megemlíteni olyan hívó szavakat, mint például Fogyasztóvédelmi Hatóság, aminek köszönhetően ugyan működőképes géppel nem, de egy email címmel gazdagabb lettem, ahol írásban reklamálhattam. Nem részletezem, néhány levélváltás után természetesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem fognak méltányosságot gyakorolni problémám megoldásában.

Ekként mosogattunk, KÉZZEL. Közben eltelt ez a pár hónap, de nem szántuk rá magunkat erre a mértékű kiadásra. Pár hete Regi kezembe nyomta a Titok című könyvet, aminek tartalmát nem ecsetelném, de röviden arról van szó benne, hogy az ember pozitív gondolataival lényegében bármit elérhet. Egyszerűen rákoncentrálsz, elhiszed és bevonzod mindazt a jót, amit csak szeretnél.
Ezzel kb egyidejüleg óriási családi pizzasütésre került sor, ami ekként sikerült:

DSCN2274.JPG

Nem is ez a probléma, hanem az, hogy egy-egy ilyen kis szolid főzőcske, igen sok mosgatnivalóval jár. És ekkor újra felmerült, hogy mosogatógépre egyszerűen szükség van. Aludtam egyet a dologra és másnap a cselekvés hímes mezejére léptem. Összeállt bennem a stratégia. A titok könyvből elolvastam annyit (pontosan 17 oldalt), hogy tudjam, hogy bármit elérhetek, amit csak akarok. És én nem akartam mást ezekben a percekben, mint hogy működjön a mosogatógép. Odaálltam hát szembe a szerkezettel és elképzeltem, hogy szépen duruzsolva mosogatja csillogóra az edényeket. Olyan szinten hittem ebben és láttam magam előtt a működő szerkezetet, hogy félelmetes. Majd odaléptem, megérintettem és ekként szóltam hozzá (bár erre semmilyen instrukció nem volt az első 17 oldalon): “MUKODJ”…. Majd óvatosan bekapcsoltam és MŰKÖDÖTT. Előbb szivattyúzott, majd szépen – pont ahogy elképzeltem – elkezdett duruzsolni. Regi és gyerekek, akik szemtanúként vettek részt az akcióban ekkor még hitetlenkedve néztek. De miutan megtöltöttük edényekkel és letudtuk az első mosogatást, amit végig odatapasztott füllel kémleltünk végig, és kivettük a tökéletesen csillogó edényeket, nyilvánvalóvá vált, hogy ÉN MEGJAVÍTOTTAM a mosogatógépet 🙂 A szerkezet azóta is – több hete – tökéletesen működik.

Közzétéve:

Az újhelyi gyorson 2010.július 12-én (Miskolc-Tiszai – Budapest Keleti)

Budapest és Miskolc között nem mentem olyan IC-vel, ami ne késett volna 20 percet minimum. Ez az elmúlt két hónapra igaz. Ma a 17:28-as Szinva IC nem is indult el, mert a vonat, ami ment volna visszafelé, már Miskolc felé jövet lerobbant. De jött az újhelyi gyors. (Közben elment az IC-is, 15 perc késéssel és egy vagonnal így jegyet nem kaptam rá, nem adtak, mert csak egy kocsival ment.)

A gyors is 15 percet késett, de ezen nem lepődtem meg. Cseréltek rajta mozdonyt, ami újabb 15 perc. Ja és levettek róla 2 vagont, aztán visszatettek 1-et.  Csak a dominó.

A szokásos HÉV-belső enteriőr, csupán a műbőr ülések helyett műplüs fotelek. Nem kell (de nem is akarok!) belegondolni, mi (és ki) lakhat benne az elmúlt 20-25 évből, amióta nem takarították. De jó, hogy legalább nem rohadok bele azonnal a 35 fokban. Csak 10 perc alatt.

 

Megállunk Nyékládházán. Elosztó pályaudvar előtti tehervonat-parkoló. Szocialista-kubista állomás épület, bádogból és három szem téglából. Ahogy csodálom, veszem észre, hogy a léghűtés csak menetközben érvényes, állva tetves egy meleg van(hiszen csak a menetszél jön be a nyitott ablakokon), viszont legalább a dobhártyáim megpihennek, hiszen a menetszél a menetzajt is behozza. [Magamban elhatározom, hogy megnézem leszálláskor, mikor gyártották a vagont, amiben utazom.] Az Észak-Alföld peremét nézegetve azon is elgondolkozom, vajon mikor lesz a településeken kívül használható térerő a környéken.

A megvetemedett funér-lambériában jó sokan utazunk. Vidéki értelmiség, műanyag fültágítós középiskolás, macskatárolóval közlekedő napközis tanító néni felnőtt lányával. Közben a vonat lassít, becsorgunk valahová… Azaz átcsorgunk Mezőkeresztes-Meződombrád csudálatos állomásán. Mindkét településen büszkék lehetnek rá, olyan echte szeméttelep, romházakkal.

Eltelt 6 perc. Megint szinte megálltunk. Mezőkövesd felső megállóhelyen gurulunk át eggyel. Király. (Mivel 18:24 van, elgondolkodom, vajon ezen a napon mennyit késik Miskolcon a Vércse körIC, ami onnan 18:28-kor indul papíron. Általában  25-öt szokott.) Újabb 6 perc volt, amíg Mezőkövesdre beértünk. Hm. Ezen az állomáson ami megfogott az a tisztán kubista állomásépület ablakkereteinek félelmetesen rohadt-rozsdás állapota. Talán nincs is ilyen, annyira rozsdás. Aztán füttyszó és adnak az ampernek. Megyünk vagy 80 km/h órával. Ami nyilván sok,  mert több, mint az átlagsebesség (a menetrend szerint ez alig haladja meg az 55 km/h-t). De van, amit legalább fejből tudok: Füzesabony következik. 🙂

Mire Budapestre érünk, tuti huzatot fog kapni a fejem. De ha nincs huzat, akkor 45 fok van. Mi a jó döntés? (De lehet, hogy a zajtól van olyan érzésem, mint ha bowling golyóként dolgoznék egy bowling pályán… )

Na, ‘Abonyban vagyunk. Hely az nincs, megérte levenni azt az egy kocsit, igaz, parasztok? Leül velem szemben egy 13 éves orángután-arcú lány(szőr helyett pattanáshegekkel az arcán) és egy 13 és fél éves Ringo Starr reinkarnáció (strandpapucs, saját kézzel készített, hypózott békejeles póló, befelé növő mellek a csajon, strandpapucs felmosórongyból készült penny marketes póló a srácon – felrémlik Bornemissza Péter sóhaja: lesz-e még szép Budában lakásom?)  Közben már Kál és Kápolna felé toljuk a félelmetes ganzmávagos fankit. Úgy hasítunk át a pusztán, mint a mangalicazsírral bekent kerceréce. A kukoricaföldek mellett kapunk egy kicsit a címerből a nyitott ablakon… Napraforgó tábláról jöhetne így egy kis szotyi. (Viszont dinnyeföld mellett nem menjünk inkább… Ha érted, mire gondolok.)

Kál-Kápolna. Úgy érzem, kezdek megvadulni. Motorvonat mellett parkolunk. Ez a Kál-Kápolna – Kisújszállás expressz. Közben besüt a lemenőben lévő nap, hogy elrejtse a vasútállomás dallas-t idéző épületkomplexumát, amiben több az összekötő folyosó, mint a tényleges helyiség. Lehet, hogy terveztek  egy csomó összekötő folyosót és aztán azokat is összekötötték folyosókkal. Nívódíj.

Már csaknem 10 perce kercerécézünk Budapest felé. Erősen a szerelvény utolsó határait súrolva. Kaptunk egy combos zöld jelzést és megaláztuk 3 település lakosságát azzal, hogy nem tudták volna kővel megdobni a vonatot, ha végét célozzák. Kivéve persze, ha cigányok. Mindeközben már lassítottunk vagy 25-30 %-kal. Biztosan elfogyott a nitro (erre a hónapra) vagy kóboráram volt a vezetékben.

Vámosgyörknél megálltunk. Már csak 70 kilométer, Buzikáim! (Indulunk és elsuhan a pályaudvar téglával  vegyesen rakott, nehéz üvegajtó-kolonádja… Belvíztenger-szemekkel vegyes mátraaljai réteken szalad a vonatunk tovább.

Már  a lassújel fogságában. Meg is álltunk. 19:18 van, és még mindig kurva meleg. Emberszag, mindenhol ragadok, mindenki ragad ebben a közegben. Az ásványvizemmel teát lehetne főzni… A mellettem ülök szolidan röhögnek kínjukban egymás csengőhangjain. A majomarcú lány nyulakat néz a szántásban… Idillikus és tragikus egyben. Akkor most hallgassuk meg ismét a Repülj páva nótaverseny 1984-es győztesét, Kovács Apollóniát, akitől a Nekimentem én a jászság urának című dalt adja elő.  Kísér a hatvannégy fogú ifjabb Járóka Sándor és népi zenekara. (Épp 7 perce állunk.)

Áll előttünk egy vonat. Ülünk a vonaton és kész. Mindenki készen van. :o) Lehet, hogy beküldöm ezt a blog bejegyzést a MÁV-nak, hogy érezzék ők is, milyen jól működik a rendszer.  19:37-kor a szemből jövő vonat hozott egy kis szellőt.

Megyünk tovább egy kicsit. Nem gyorsan, de már Hatvanhoz közeledve. 9 perc múlva nyolc óra. A wc-papírt kilógatták a wc-ablakon. Szolidan lengedez, igen jámbor fajta…

Betoljuk a lerobbant vonatot Hatvanba. Nem megy gyorsan, de legalább nem várunk reggelig. 🙂 A járulékos büdös bácsi itt közlekedik köztünk a wc-ről vissza, majd megint oda. Legalább nem alszunk el. Pazar.

Hatvan!!! Hozsána. Talán egyszer hazaérünk. Vagy nem. Budapest túl messze van! Fél 9 előtt 5 perccel még mindig Hatvan. Ahogy az egyik kedves utastársam mondta a kalauzhölgynek: “Puszi a MÁV-nak!”

Nagyon megindultunk 20:29-kor Budapest felé. És 6 percen keresztül nem is lassítottunk. Utána viszont nyilván szinte muszáj. Mindjárt Gödöllő. Átszállok a hévre, hogy még később érjek haza. 🙂 3 órája jövünk fölfelé. Ezt még a hármas úton Trabanttal is előbb megoldja bárki.

Aszód úgy szaladt el, mintha repülő város lenne, pedig megálltunk, de csak egy kicsit. Aztán a kastélyszerű állomással Gödöllő sem fogott vissza minket. Most pedig megyünk – várhatóan csak a főváros határáig – mintha Európában lennénk. Autók maradnak le, fák hajlanak meg… Magyar Álom Vasút, Magyar Álnok Vasút, Magyar Ál-Vasút,  Magyar Áh… Vasút. Az utolsó mondat és egyben fohász: Szélessávú Borbás Szűzmária! Adjátok el, könyörgöm! De legalább a piacot nyissátok meg a személyszállításra! Ámen.

Bp. Keleti pályaudvarra érkezés: 21:17 Szeretném idézni Farkas “EFA” Attilát: “Egyetek!”

Közzétéve:

Hortobágy, mintha csak 1985-öt írnánk

Természetesen ezúttal (is) felháborodásomnak szeretnék hangot adni! Történt ugyanis, hogy Regivel egy lájtos kis hétvégét szerveztünk be “Debrecen és környéke” címszóval, ahol gyerekkorom óta nem jártam. Mindeközben a sajnos csapat azon része, aki nincs felmentve tesiből az ország túlvégén szenvedett (balesetet), de majd remélem erről beszámolnak.

Debrecen amúgy király, sokat fejlődött, de hogy őszinte legyek, meg van még ez a speciálisan keletmagyarország feeling-je. Egy dolgot nem értettem, hogy az összes tizenéves miért öltözik ugyanolyan hülyének (csőgatya, buggyospóló, hülyére vágott, hülye színű haj), miért nincsenek ilyen hülyék, meg olyan hülyék. Ezt az észrevételt, egy debreceni kolléga ma reggel megerősítette, de a magyarázatot nem tudta. Most nem részletezem, de a Belga Étterem a Piac utcán egészen jó hely, tökéletesen megsütött steak-et sikerült kapnunk.
Na de igazából nem erről akartam megemlékezni, hanem a hortobágyi vendéglátásról. A turista helyek vendéglátásának szánalmas mibenlétéről többször írtunk már (pl. itt: http://www.sajnos.hu/?p=307), és sajnos a hortobágyi tapasztalat is ezt vonalat erősítette.
Ami volt: tömeg, karikás ostor, suba, vásár, omladozó híd 9 lyukkal, mézverseny, ló, madár, meg minden, ami ilyenkor kell. Tehát alapból minden kispolgári igényünk kielégítésre került volna… csak az volt a gond, hogy megéheztünk. Hol egyen az ember, ha nem egy igazi pusztai csárdában, jóféle magyaros kaját. Bár Reginek mondtam, hogy ha jól sejtem ilyen helyen csak szart lehet kapni, mert ide nem a visszajáró vendégekre építenek, hanem arra, hogy a szarból is várat építsenek (maguknak, nem az országimázsnak). Majd mindjárt meg is nyugtattam, hogy azért már nem a 80-90-es években vagyunk, hátha eluralkodott az új évezred átlagemberének igényeihez igazított szolgáltatás szükséglete. Nem a michelin csillagos éttermi szinvonalat várja az ember ilyenkor, hanem hogy a külföldi turistákra írt árakhoz, egy barátságos kiszolgálást és egy jó mínőségű magyaros konyhát társítanak az arra illetékesek. Ezen a szombaton két dologgal nem találkoztunk: barátságos kiszolgálással és jó mínőségű magyaros konyhával.
Elsőkét az autentik hortobágyi csárdában próbálkoztunk. Sokan voltak, csak 3 üres asztal volt, foglalt táblával. Kérdezem a pincért, hogy tudnánk-e ebédelni esetleg? Mire a felháborodott válasz: nem látja, hogy nincs hely! Szerencsére a személyiségfejlődében már eljutottam odáig, hogy nem oltok vissza, nem háborodok fel, hanem nemes egyszerűséggel kisétálok, közben arra gondolva, hogy ezúttal nem itt fogom hagyni a pénzemet. Ekként tettünk és visszaindultunk Debrecen irányába, emlékezve, hogy nem messze lesz egy újabb csárda.
Kisvártatva megleltük az út mentén. Itt hely is volt, sör is volt, étlapot is kaptunk. Regi hortobágyi palit kért, utána igazi magyar szürkemarha steak-et. Én orjalevest (ennek nagyon örültem, mert ritka ilyet étlapon találni, és csak jó emlék VOLT erről – vö.: http://www.sajnos.hu/?p=358 szeptember 30-i rész) kértem és csülköt pékné technikával. Nézzük a pozitívumo(ka)t: a hortobágyi a Hortobágyon is ehető. Negatívumok: 1. orjaleves: teljesen ízetlen és olyan zsírréteg rajta, hogy a második kanál után azt éreztem, mintha masszívan olvasztott disznózsírt ennék. 2. csülök: ízetlen, száraz, szar  3. steak: sok baj nem volt vele, mindössze annyi, hogy 3mm-esre volt szétkloffolva (?), savanyú volt az íze (romlott volt), és mellesleg nem bélszín volt, hanem valami dögkútból kinyert meghatározhatatlan állati maradvány, tele inakkal és csontdarabokkal (!). 4. pincéri reakció: mondjuk neki, hogy ez nem bélszín. Mondja, hogy utánanéz és viszi el a tányért. Na mondom legalább rájönnek a bukóra és sürű elnézésekkel fog visszaérkezni az ember. Ehhez képest visszajön, visszateszi a tányért Regi elé, és kijelenti, hogy ez bélszín.
Na azt hiszem, hogy nagyon disztingváltak voltunk. Még egy nagyon keveset balhéztunk, gyorsan fizettünk és ahogy csak tudtunk elléptünk. Nem írtunk panaszkönyvbe, nem csináltunk NAGY balhét, nem jelentettük fel őket az ÁNTSZ-nél, mégcsak a csárda nevét sem jegyeztük meg. Tanulság: azt kaptuk, amit “vártunk” (szart), de mertünk nagyok lenni és azt reméltük, hogy azt kapjuk, amit várunk (jó mínőségű magyaros ízeket, barátságos kiszolgálást).

Közzétéve:

Plázajárás II.

Azt már legutóbb sikerült megtudnunk, hogy nem vagyunk sikeresek, hiszen nem korszerű az, aki a XXI. században nem az internetről rendeli az alsógatyát (lehetőleg használtat az ebay-ről), a gyereksapkát, na meg póréhagymát, dehát mink már csak ilyen maradiak vagyunk. Ezúttal az általunk igen kedvelt Doctor Ház című sorozat következő évadjáért szerettünk volna valahol pénzt (8000 HUF) hagyni.

Már látom lelki szemeimmel a commenteket, miszerint mekkora egy baromállat vagyok, hogy már megint fölöslegesen kimozdulok, amikor mondjuk ingyért letölthetném a világhálóról, vagy a legrosszabb esetben 20% kedvezménnyel megrendelhetném a DVD futártól. A letöltés esetemben kizárva, akik ismernek tudják, hogy nem erkölcsi problémáim vannak, hanem egyéb – sokkal súlyosabb – betegségről van szó. Egyszerűen hiányzik az az agysejtcsoport, ami az internet, illetve a számítógép “normális” használatáért felel.
Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mivel ezúttal a vacsorát a Váci úti tescoban sikerült megvásárolni, és ott nem volt meg a DH 3. évad (persze a tesco egy külön történet), ezért áttámadtunk a Duna Plázába. Röviden: ott töltött idő 15 perc, parkolás sima, és ingyenes, DH 3. évad egyetlen lehetséges boltban sem volt meg (természetesen).
Na mindegy… kifelé a parkolóba a következő kép tárult elénk:

DSC00696.JPG

Kérdés: ez hogyan fordulhat elő???
Lehetséges verziók:
– főnök betelefonál az üzletbe… lányok! egy paraszt sem vásárol, hogy rohadna meg mindenki… azonnal írjátok ki, hogy “sale”, oszt majd fognak. A lányok csodálkoznak, de kiírják.
– a tulaj elkötelezett híve az idegeneredetű, a magyar nyelvben gyökeret eresztő szavak fonetikus leírásának.
– az intézmény vezetősége így figyelmezteti a parkoló irányába tartókat a várható időjárási viszonyokra.

if jú hev eni ájdea, plíz ser it vit ász

Közzétéve:

Az első szopás 2009-ben…. westend parkoló

Hát gondoltuk, hogy ez az év faszább lesz, mint 2008, mert arról könyvet lehetne írni, ha az ember nem lenne annyira gátlásos. Na most abban mindjárt az elején megállapodtunk, hogy az új évben minden jól fog alakulni. Lesz egészség, békesség, meggazdagodás, meg mi az más. De azt mindenképpen, hogy apró faszságokon nem kell idegeskednie az embernek.

Az még oké, hogy az első lottóhúzáson egyesünk volt, mert hát nyilván csalnak. De azért az túlzás, hogy az ember már január 3-án infarktus közelbe kerül. Történt ugyanis, hogy valamit feltétlenül és a lehető leggyorsabban meg kellett vásárolnunk. A dolog olyan üzletben volt fellelhető, amihez bevásárló központba (értsd: pláza) kellett menni. A legközelebbi ilyen üzlettel bíró intézmény a westend volt, amit 1999-es megnyitása óta gyűlölök a mérhetetlen embermennyiség és az óriás lehúzás miatt. Dehát gondoltam, hogy az ünnepek után ide is beköltözik a béke és a szeretet. Hát a nagy faszt költözik!!!
No, de visszatérve: Regivel bevágtuk magunkat a kiváló Daweoo Matíz típusú 800 cm3-es motorral rendelkező gépjárműbe, és pillanatok alatt (a sok lóerő segített) el is értük célunkat. Ekkor azonban azzal kellett szembesülnünk, hogy a parkolóba való bejutás sem egyszerű, annyian vannak. Kérdem én, hogy mi a faszt csinálnak itt ilyenkor, ilyen mennyiségben az emberek. Aztán így a magamban morfondírozást azzal szakítottam meg, hogy mi is itt vagyunk, és lehet, hogy a többiek is csak beugrottak egy 10 percre, mert egyrészt közel voltak, másrészt valami olyan dolgot kellett megvenniük, ami nélkül nem lehet tovább élni.
A felső parkolószintet támadtuk be, és némi idő (értsd: sok) múlva sorompón belülre kerültünk és azonnal be is szálltunk a westendbe érkező autósok össznépi társasjátékába: parkolóhelyet kerestünk. BKV-soknak elárulom, hogy mik is a játékszabályok ebben a leginkább a “Ki nevet a végén”-hez hasonló játékban. Mész körbe-körbe a parkolóban, benézel minden sorba és ahogy távozó, vagy távozni készülő gépjárművet észlelsz, őrült tempóban odahajtasz és vad indexeléssel jelzed, hogy ebbe a bázisba a te bábud fog kerülni. Nem árt ilyenkor még az arcizmok megfeszítése és szigorú kikandikálás a szélvédőn, mert pofátlanabb játékosok megpróbálják behúzni a jogos helyedet. Ilyenkor érdemes vadul integetni is, ami azt jelenti a játékban, hogy “takarodj a faszba te gyökér, mert eltöröm a gerinced”. Ez általában hat és az ilyen inkorrekt versenyzők visszavonulót fújnak és ha végre kitolatnak gyorsan betudsz állni, vagyis nyertél.
Mi ezen az estén 6-ost dobtunk, hiszen alig fél perc elteltével meg is találtuk a helyünket és vártuk, hogy kiálljanak és megszerezzük a bázist. Végre… igen… 2009… a szerencse éve! Már éppen balról állnánk be a bázisba, amikor csikorgó gumikra leszünk figyelmesek jobbról, ahonnan egy hatalmas dzsip (benne hatalmas hajnövesztő szerekre fittyet hányó szakemberrel) érkezik és a következőképpen szeg meg minden írott és iratlan szabályt. Gázt ad… fékez… gázt ad… fékez… és így próbál kiszorítani a bázisból. Az sem jelent neki próblámát, hogy közben alaposan meghúzza a bázisunk mellett parkoló peugeot típusú gépjárművet. Regi még megpróbálkozik nálam egy kósza “Ne hagyd!” felkiáltassál, de ekkor már rükvercben nézünk új bázis után. Persze magunkban lefuttatjuk az ilyenkor szokásos lehetőségeket. Ha lenne most nálam egy pisztoly ráfognám és ekként kiáltanék: “könyörögj az életedért te köcsög”… meg hogy mi a faszért nincs ilyenkor nálam egy hamis rendőrigazolvány…. és hát kár, hogy nem vagyok 10 danos karate mester. Mondjuk egyik sem túl hiteles egy narancssárga matízból kiszállva. És ekkor még nem voltunk idegesek….
Nincs mit szépíteni, kiütötték a bábunkat…. vissza a starthelyre. Dobtunk még egy-két egyest és kettest, de végül sikerült bázist foglalni. Gyorsan be is szaladtunk, hogy megvegyük a megveendőt, de már a bejáratnál rosszat sejtettem, hiszen minden parkolóautomatánál 10 méteres sor. Mindegy… mondom magamban… majd akkor lépjük át ezt a folyót, ha odaérünk. Ez mintegy 10 perc múlva meg is történt, mert a vásárlásnál nem ért bennünket semmilyen atrocitás. Olyan például, mint amikor a cora-ban kértem 30 dkg pármai sonkát, mire az eladónő ekként válaszolt: “de uram, az nagyon drága”. Mondom, hogy látom az árát, és hogy akkor legyen 30 dkg. Erre persze még elmondta, hogy ő szólt időben, hogy drága… és persze már mindenki minket utált a sorban, de kitartottunk és végül megkaptuk, amit kértünk.
Visszatérve: eljött a parkolójegy fizetés pillanata. A négy automatából egyik sem ismert fel papírpénzt, így a sor duzzadóban volt. Mivel mi nem sok időt voltunk, ezért a fizetést feladó embereket kivárva, végre odajutottunk és némi idő (értsd: sok) után érmével kicsengettük a 200 HUF-os, rablásnak is beillő összeget, hiszen nettoban mindössze 10 percet töltöttünk plázázással, a többi időben társasoztunk, menekültünk és sorban álltunk. Ekkor már rosszat sejtve a fizetést követően a blokkot is megtartottam, ami pedig nem olyan magatartás, amit tanusítani szoktam.
Parkolóba ki, autóba be, rükibe ki…. ügyesen kikerülve a két autót, ahol a soförök egyelőre farkasszem nézéssel igyekeztek dönteni a felszabaduló bázisról. Araszolva jutottunk el a sorompóig, ahol kukástrikóban, erre kiképzett szakember kérte el a jegyet és dugta az automatába. Piros, sorompó nem emelkedik! Mi a faszom? – néztem kérdően az emberre. Mire ő: “aha, a 128-as automatában fizettek”. Mondom néki, nem tudom, de engedjen ki, itt a blokk, mert már egy ici-picit frusztrált vagyok. Aztat mondta erre, hogy ő azt nem tudja megtenni, viszont a másik oldalon a kolléga kienged minket. Mondom neki, hogy vicc, de végül elindulok. A másik oldalt csak némi idő (értsd: sok) tudtuk elérni és közben komolyan elgondolkodtunk, hogy a westend parkolóban kell új életet kezdenünk egy matízban, mert úgy bedugul, hogy semerre tovább. Odaértünk! Az embernek mondom, hogy mi a 128-asok vagyunk és hogy engedjen ki, mert fulladok. Mondja erre, hogy ő nem tud, de ha lemegyünk csigán, ott tuti kiengednek. Na ekkor szakadt a cérna! Kissé felemeltem a hangom (értsd: üvöltöttem) és felszóllítottam, hogy azonnal engedjen ki. Persze felismerte, hogy nem vagyok a főnöke, így a felszólításomnak ellenállt. Mondom neki, hogy a bejövetelről most nem emlékeznék meg, de több mint félórája nem jutok ki. Aztat mondja, hogy volt, aki két és fél óra alatt jutott ki. Faszomat mondom (még mindig ugyanabban a hangnemben), akkor áttöröm a sorompót. De aztán mégsem törtem. Még próbálkoztam, hogy hívja a főnökét… meg egyéb fenyegetőzések, de végül a végső lehetőség, a csigalejáró fele vettem az irányt. Ez azért jó, mert megint araszolhattunk egy fél órát. Közben Regi megkérdezte, hogy mit csinálunk ha már nem fogadják el a parkolójegyet, mondván lejárt. Mit csinálunk? Mit csinálunk? Csak annyit mondtam, hogy majd meglátod szívem… és közben a következőkre gondoltam: először is kiszállok, kitépem a szívét, majd lerajzolom és széttépem, végül áttöröm a sorompót, üldöznek majd a rendőrök, elkapnak (vö.: 800 cm3), a bíroság egyértelműen megállapítja, hogy nem vagyok beszámítható, elmegyógyintézetbe zárnak, ahol mégjobban bekattanok… először csak azt hiszem én vagyok Napóleon, de később rájövök, hogy Magda Marinkó vagyok… már csak egyetlen cél lebeg előttem… elpusztítani a világot. Mindez azért, mert beugrottunk 10 percre a westend city centerbe.

Közzétéve:

Kistücsök

A vidéki vendéglők rangsorában mindenhol elől helyet foglaló étterem udvarán egy kib. meleg nyári kora délutánon ültünk le szépséges Szilviámmal és Mici báttyóval falatozni egy jófajtát. Jó is volt, nem kicsit.

Kistücsök1

Balszerencsénkre autómobillal érkeztünk, így alkoholmentes sörrel bírtuk csak kényeztetni a testünket, miközben 250 egységes borlista állt volna rendelkezésünkre. 🙁

Táplálkozási vonalon drága nejem egy füstölt busával kísért kovászos uborka veloutét fogyasztott, Mici bácsi egy zöld csuporból gulyáslevest, én pedig konfitált kacsazúzát salátával. A busa kiváló volt füstölve, teljesen füstölt hús jellege volt, halíz elgyöngyült, szinte eltűnt. A velouté igazi üdítő leveske, különlegesség. A kacsazúza bőséges adag, 6-8 kisebb-nagyobb zúzával, amik belül rózsaszínűek voltak és nagyon omlós csemegék. Érdekes így visszagondolva, hogy a mennyiség ellenére mégis jól megéheztem tőle.

Kistücsök2

Kistücsök3

A második fogásra egy picivel többet kellett várni, mint azt az adott hőmérsékleten morgás nélkül megálltuk volna, de amikor megkezdtük az említett tevékenységet, már suhant is a pincérünk a főételekkel. Csodaszép nejem egy borjú pofahúst evett blanchírozott zöldségekkel, ami egy nagyon korrekt, hihetetlenül omlós, puha hús, mellette kellemes zöldségcsomag kombinációja volt.

Kistücsök4

Mici bácsi egy brutális adag kacsamájat kapott tökéletesen megsütve, mellette a málnás szósz kis tálkában, mártogatásra előkészítve és egy tortaszeletszerűen vágott és dinsztelt hagymával rétegezett burgonyalepény. Profin volt elkészítve és összerakva, de nem lehetette megenni, akkora porció volt.

Kistücsök6

Én mustáros vadragut kértem borsikafüves erdei gombákkal. Mellé hengernek összehajtott, zsenge csírával töltött burgonyalepényt kaptam. A mustáros vadragu olyan ízű és állagú volt, hogy még legalább egyszer ennem kell az idén és meg kell szerezni a receptjét, hogy bármikor ízlelgethessem, ha kedvem támad. A borsikafüves erdei gombák kiválóan harmonizáltak a raguval, a burgonyalepény pedig talán még a krokettnál is jobb volt a tunkoláshoz.

Kistücsök5

Telelettünk nagyon durván a végére. Mici bácsi itt megköszönte a lehetőséget és ment asszonykájához. Mi maradtunk egy desszertre, ami viszont nem hozta a korábbi színvonalat. Az én Gundel-palacsintám jó volt, de nagyon átlagos – vagy túl sokat vártam tőle az elő- és a főétel után. Szilviám fagylattányérja nyári gyümölcsökkel három gombóc átlagos fagylalt volt, három gyümölcsszelettel díszítve.

Ekként a Kistücsökről bátran elmondható, hogy kiváló, kimunkált, kreatív konyha, kicsit nagy adagokkal és az édességek arra utalnak, hogy még van olyan terület, ahol túl magasan van az önmaguknak magasra rakott léc.

Végeredmény: Kistücsök kifejezetten ajánlott, Balaton-parton meg még jobban.