Közzétéve:

Szilvásgombóc sváb módra

Bár a Sváb Pékség terméke (a pékség sütőüzeme maga a klasszikusan sváb lakta Budapest közeli agglomerációban, Pilisjászfalun van) nem a sváb konyhát, illetve a sváb süteményeket idézi, azért beleránt a gluténes-finomlisztes bűnözésbe rendszeresen.

SvabPekseg_szilvasgomboc

Szilvásgombóc sváb módra részletei…

Közzétéve:

Weinhaus – Balatonmelléki Chardonnay

Vannak ételek és italok, amiket az ember – még ha nem is mágnás – elvi okok miatt sem vesz le a polcról, amikor az árát látja és az messze alulmúlja az alapanyag, a csomagolás és a munka összeértékét a fejünkben. Ilyenkor nem kerülhetünk másképp helyzetbe, mint ajánlás, javaslat, írott vagy szóbeli helyzetbehozás által, amit én, mi a poszt tárgyát képező bor esetébenRecitől kaptunk meg.

Fröccskirálynak hívják a háta mögött

Szóval itt van ez a fehérbor, 400 forintért / palack. Úgynevezett Tesco válogatás. Reci bácsi sommelier ismerőse azt mondta, rendben van, iható, fogyasztható nedű. Fröccsnek leginkább. A valóságot fedő ajánlás ez. A Keszthely környékéről származó chardonnay (ez az egyik fő területe a kevésbé ismert Balatonmelléke borvidéknek) bizony ilyen technológiai típusú feldolgozás közepette is kiválóan teljesít. Van sava, van gerince, igazi tóparti Há-eM-Csé stílusban vegyül a szódával/ásványvízzel. A buborékok erősítő hatása pont annyi lendületet ad a bornak, hogy bátran nyúlunk ismét az üveg után, amikor kiürül a pohár. Ha szerencsések vagyunk, akkor a vastagfalú poharunkról lassú mozdulatokkal tudjuk letörölni ujjainkkal a párát, amíg házigazdánk elsétál a hűtőig a következő töltetért.

Ilyen korrekt bort olyan áron, amiért csak tőkementes italokat és pet-palackos tablettás cuccokat kapni: ajándék. Recinek és kedves ismerősének is köszönjük a kellemes perceket, amiket eddig és a jövőben is fog okozni ez az itóka.

Segédanyagok:

1. A bor adatlapja a borászat oldalán

2. Tesco online vásárlási felületen a bor adatlapja

Közzétéve:

Fedőneve Földes László

Van-e olyan étel, élelmiszer, állat, növény, amit nem bírtál megszeretni, pedig már sok próbált tették ezért? Nekem van, maradt egy, ami a magyar étkezés szerves része (nem úgy, mint pl. a fésűkagyló), aminek az ízével nem sikerült megbékélnem. Ez a cékla. De honnan indultam és mik voltak az állomások.

A gomba

Kizárólag rántott gombát voltam hajlandó enni egészen 14 éves koromig. Nem voltunk nagy gombaszedők-gombaevők, leginkább pörkölt-paprikás vonal volt erős, ha mégis. Na, ezektől 1992-ig a hideg futkározott egyperces négyszázakat a hátamon. A rántott gombával meg anyám nem volt hajlandó nekiállni pöcsörészni, ha meg étterembe mentünk, nyilván ordas rántott húsokat faltam, szóval ez akkor a luxus volt, amiről nem volt nehéz lemondani, de ha mégis enni kellett, tartárral bevonva már tartár íze volt (ami akkor egyenlő majonéz).

Aztán jött a kolesz, ahol bizony esténként adták leginkább a gombapörit: egésznapos iskola (délután szilencium) után, esti foci vagy fröccsözés előtt, nyilván kellett az energia vagy a bélés, szerdára kifogyott a hazai kajásdoboz, nem volt alternatíva, hát betoltam, sok tésztával. Ízére nem figyeltem eleinte, aztán meg már észrevettem a jót is, amikor nem a menzán ettem. Onnantól meg jöhetett minden formában.

A belsőség és társai

16-17 éves koromig a világból ki lehetett üldözni a pacallal, a körömmel, a tüdővel, a szívvel, a velővel és a többiekkel: külön-külön is, de egyben meg főleg. Kóterben nem fenyegetett, hogy ilyet adnak kétszáz főre, vendégségben, étteremben maradt a színhús. Aztán valahogy került az asztalra otthon egy nagyon éhes pillanatomban egy velős-májas pacal. Ott valami átkattant. Utána a nagyanyám receptjével elkészített szalontüdő (fehér szósszal, répa nélkül), aztán már jött minden. Amivel eddig még nem került sorra az a körömpörkölt, de pont a hétvégén szemeztem vele, végül a pacal mellett döntöttem (mert régen ettem), viszont legközelebb nem hagyom ki.

Rakott fejhús, bácskai hurka, disznósajt

Már belekanyarodtam a második x-be, amikor ezek is bekerült a repertoárba. Egy soltvadkerti háromnapos lagzi másnapján a k+1 pálinka hatását vette le a vállunkról és emelte ki a testünkből az örömanya egy olyan rakott fejhússal, aminek azóta sem találtam párját, pedig kerestem. Néha a Jáner-féle főtt-füstölt marhanyelv puhább részei talán fölnőnek hozzá, de ritkán. A bácskai hurka valami áruházi pultból került először az asztalra, a disznósajt pedig a a Stelz családi hentesüzem sváb receptjével lopta be magát nagyon a szívembe, az elmúlt hónapokban. Utóbbi rendes húsételnek elfér, igen-igen jó, szívből ajánlom.

Finom főzelék

A sajnos-keltető call centeri házhozszállítós menüben volt rendszeresen. Ráfanyalodtam, ha a másik alternatíva még gázabb volt. Aztán rájöttem, hogy undorító állaga és színe ellenére ez végül is leveszöldség. Lassan 10 éve nem ettem, nem is kóstoltam már, de az áttörés ténye mindenképpen elemi darabja az étkezési toleranciaküszöböm még lejjebb kerülésének.

Céklát, azt nem

A gyökér, aminek a színe, az illata és az íze is gáz. Nekem. Három éve talán az Imolában, Egerben egy sous vide cékla kivétel volt, de azért, mert egyik saját jegyével sem rendelkezett dominánsan. Szóval kegyes földanya teremje ezt másnak továbbra is, átengedem minden kis gumóját. A poszt pedig onnan jött, hogy sikeresen bekerült a hűtönkbe egy mechanikusan préselt, nem sűrített 100 %-os, rostos alma-cékla lé. Ebben csak 10 vagy 20 % volt a cékla, de az elb@szott egy csomó almát, amiket nagyon szívesen megittam volna. 🙂

A céklához még egy csomó tengeri gyümölcs (polip, kagylók, medúza, sün stb) csatlakozik, amikkel nem nagyon akarok megküzdeni, de ezek jelenléte a mindennapokban marginális. Amikor majd a céklát és ezeket is megszerettem, írok megint erről.

Közzétéve:

Tiffán’s Immortal Cuvée 2011

Villány apró déli zug. Tüzes vörösek, ropogós rozék, tartalmas fehérek hazája. Ha tehetném, néha eltünnék ott pár hétre, hogy ismét fölfedezzem, beleharapjak, bemerüljek, több legyek borai, emberei, dombjai által. Helyette vannak a palackba zárt szellemek, amik fölidézni segítenek búbájos zamatait.

Fűzfa lombja alatt megbújó szerelmes párocska

Ez a házasítás maga a romantika. Karcsú, akár egy tinédzser lány, de már annyira férfias, mint egy érettségiző fiatalember. Elképzelem, ahogy a borok (kékfrankos 28%,  Pinot noir 19%, Merlot 19%, Cab.franc & sauvignon 15 %, Kékoportó 11%, Syrah 8%) egymásba gabalyodnak, mint a titokban egymást becézgető, szeretgető, a szerelem lángjával mit kezdeni még nem tudó ifjú pár. Ott szeretgetik egymást, ahol érik, összeolvadnak, elegyednek, majd megnyugszanak… Aztán a palackból egy jó nagy szellőztetés után erőre kapva kipattanva tüzet csiholjanak a szájpadláson, a garatban…

Akár a szirtaki

Egy másik kép, ami erről az Immortalról eszembe ötlik, az a görögök emblematikus tánca: nem létező karjukat egymás vállára téve  kapaszkodnak össze az eltérő borok, hisz mind vörös és életrevaló. Fölveszik a ritmust, az ütemet, megérik a közös akarat, lendületben jönnek és kiteljesednek. Még buzuki sem kell, hogy kiadják magukból, ami bennük van. Ez a bor nem testes, de van benne akarat, amivel, amitől lázba hoz, fölhevít már az első pohár után. Hétköznap ennél több, jobb talán nem is kell, mert erre marad idő és erő a kenyérkereső rohanás után. A valakinek mégis kell, az igyon egy combos cabernet franc-t. Meg egy pálinkát.

Palackja 1700-2000 forint körül beszerezhető.

Közzétéve:

Fritmann Generosa 2012

Minden bor olyan, mint egy találkozás. Ahogy levesszük a polcról, ahogy az üveget, a címkét szemléljük, olvassuk, méregetjük, akarva-akaratlan elvárást fogalmazunk meg, még ha nem is tudjuk mi az. Jót akarunk magunknak, a szánknak, az agyunknak. A bor megismeréséhez, megértéséhez jó orr, jó ízérzék, jó zamatszótár kell. Nekem ez nincs, de azt le tudom írni, amilyen érzéseket kelt bennem a nedű.

Üde, fűre szaladó folyócska

A Generosa homoki bor, magyar kéz oltotta, keresztezte. Nem mondom, hogy érződik rajta mindez, de a második pohár és a nemzeti érzelem térnyerése után közelebb érezzük magunkhoz a szőlőt is.

Ez a 2012-es bor könnyed, lágy, libbenő, akár egy nyáresti szellő. Elképzelem a teraszon gyöngyözni a palackot, amit körbeül a társaság: a nap által kiszívott, megfáradt, barna arcú, kicsit fölhevült testű emberek némán vagy ritkán szólva kortyolgatják a fröccsöt vagy a bort magában. Várják az italtól, a bortól, az alkoholtól, a savtól, a buboréktól, hogy dönteni legyenek képesek: erőre kapva mulatnak éjfélig és azon túl vagy a fáradtság ösvényéről a mellette kanyargó álomfolyóba sodorja őket a szőlőlé.

A Generosa üdítő, akár a hirtelen zivatartól medréből kilépő patak, ami aztán a part, a közeli tisztások füvén kirosszalkodja magát és visszatér medrébe, csordogálni.

Ízében gyermeklány lendülete: van már, de hamar elfogy. A szikvíz alá tud karolni, mint szerető anyuka vagy nagymama, de ha nem akarjuk nem kell. Arra jó, hogy mosolyhoz segítsen. Tánc vagy elalvás közben.

Palackja 1.000-1.200 forint körül van.

Közzétéve:

A pécsi szál 2012 – Enoteca Corso és Susogó Borvendéglő: Helyi Menő Csávók

Milyen furcsa dolog, hogy blogolni legalább akkora felkészülést, rákészülést és  koncentrációt, (valamint nem kevés türelmet) igényel, mint egy korrektül elvégzett munkafeladat vagy üzleti tevékenység. Legalábbis nekem. Ennek okán halmozódnak már lassan 1-1,5 éve az anyagok (nem ám, sokkal több), amiket nem vagyok hajlandó elengedni. Ezért most elhatározom, hogy bepótolok egy csomó mindent, ami azért jó, mert aktualitásából nem sokat vesztett.

Ezt erősíti, hogy édes Szilviám épp a minap (az elmúlt hetekben valamikor) mondta, hogy vissza kellene menni a Susogóba Pécsre, mert eléggé kiváló volt tavaly nyáron és mennyire igaza van.

A közepesen jól (igazából az volt benne az egyetlen pozitívum, hogy együtt voltunk hárman) sikerült tavalyi (2012) balatoni nyaralásunkat (augusztus első hetében) egy nappal hamarabb befejeztük, így maradt egy kisebb összeg, amit az éppen következő hosszú hétvégén terveztünk is elhasználni egy jó kis városlátogatásra. A célpont Pécs  volt 3 napra és 2 éjszakára, ahol a főbb étkezéseket a számunkra oly kedves éttermekben próbáltuk elkölteni. Nem várt sikerekkel.

Ennek hátterében az húzódik, hogy Fülöp nevű gyermekünk a kellemes időben és a kiváló házi szörpök és limonádék segítségével képes és hajlandó volt végigülni egy többfogásos éttermi ebédet. Kétszer is nagyjából 1 napon belül! Ősbemutató volt!

Enoteca Corso

Egyből a megérkezésünkkor a belváros felé vettük az irányt, hogy megfelelő ízekkel megalapozzuk a kirándulást, illetve csillapítsuk egy kései ebéddel a hosszú utazás alatt előtörő éhségünket. Akkor még – talán épp az utolsó napok, hetek voltak a profilváltás előtt – lent bisztró, fönt étterem kombinációval üzemelt az Enoteca, azóta ez lent az Étkező néven futó, sokáig nyitvatartó büfé-borozó-delikátesz egységre cserélődött, az emeleten maradt az éttermi módozat.

Terasz, napsütés, lágy szellő, csobogókutak idilli kombinációját csak a környékbeli fúvószenekarok fesztiválra készülődése “árnyékolta” a fedett kinti részen ejtőzésünket.

Vadas nyúl zsemlegomóccal:

Vadas nyúl zsemlegombóccal

Decens ízű, kiváló állagú nyuszihús, krémesen lágy zsemlegombóccal és emlékeim szerint egy nem annyira édes, mint inkább zöldséges szósszal. Jól összerakott klasszikus.

Corso burger:

Corso burger

Hátszínből vesefaggyúval gyúrt húspogácsa, rózsaszín és szaftos, kellemesen fűszeres. Édeskés, közepes méretű házi buciban, friss, balzsamecetes salátával. Telitalálat.

Madártej:

Valamiért az összes, az elmúlt 2-3 évben kóstolt éttermi madártej édes volt, de nagyon durván. Az Enotecaban is kiváló vaníliás szósz, de szétcukrozva, a hab dettó. Egyébként kiválóak lennének az ízek, mert ha apró falatkákkal próbálkoztunk, akkor átjött, de egy rendes kanálnyi adagban már elmosott mindent az édes íz.

Szilvás pite:

A szezon előtti szilvás pite inkább volt linzertészta-pite, kis fahéjjal és kis szilvával, ami ráadásul ízetlen is volt, szóval nem sikerült a desszertekben jól belenyúlnunk. De legalább a desszertek idejére már elment a rezesbanda. Az egész eseményt bearanyozta, hogy Fülöp a főételeket majdnem teljesen végigülte, így nyugodtan beszélhgethettünk is egy kicsit, ami ellensúlyozta a nem teljesen tökéletes körülményeket és a nem kedvünkre való desszerteket is.

Susogó

A vasárnap (08.19.) a délutáni alvás után épp’hogy becsúsztunk még a vasárnapi ebédeltetésbe a Susogóba fél 3 magasságában, ahol az újranyitás után (és a poszt írásáig bezárólag is) a szezonális és a helyi alapanyagok kombinációjára, tematikus heti ételekkel és napi friss táblás kínálattal dolgozott, dolgozik a konyha: egy szakács, egy cukrász és egy pincér segítségével. A korábbi elegancia nem változott, de (forró) nyár lévén a kertben ültünk le, ami laza és mesésen bájos is egyben. Most meg is fogadom, hogy jövő évtől minden nyáron le kell oda menni, ha más nem csak egy ebédre.

Tabla

Ha jól emlékszem, akkor a fogások számához volt kötve az ár, így egy komplett menüt ettünk végig azokból a lehetőségekből, amik még az ebédre szánt lehetőségekből megmaradtak.

Lencse leves mangalicakarajjal:

Zsenge hagymás, roppanós zöldségcsíkokkal gazdagon megtöltött leves volt, kis darab szaftos karajjal (sous-vide gyanús) kvázi-feltétként és ami különleges volt, hogy a lencse is ress volt, ami Szilvinek annyira nem jöttbe, számomra üdítő volt az egész, amihez jól illett a rághatóság.

Misoleves:

Egy kellemes, zöldséges-tofus levest kaptunk, de annyiban nevezném (főleg így utólag, ismerve autentikus miso levesek állagát, ízét) misonak amennyire mondjuk gulyás leves lehet egy kumamoto-i japán éterrem szakácsai által készített paprikával színezett, zöldséges, burgonyás, kockázott hússal főtt leves. Viszont finom volt és kész.

Disznósajt:

Disznosajt

Mangalicából készített préselt, főtt, tényleg disznósajtos fűszerezésű, ízű hússzelet, amit azért a magyar hentesek 90 %-a megkönnyezne kóstolás után és mindent odaadna az utált szomszéd kutyájának, amit addig a pultban tartott. Én, aki a porcogóknak, egyéb merevebb szerkezetű állati kötőelemeknek nem vagyok barátja, itt még a lágy darabkákat is elmajszoltam, mert finom volt és illett az ételhez, meg a hollandi mártáshoz és a pár szem friss madárbegy salátához is. Meglepő volt és remek.

“Szendvics”:

Egy szép szelet, pici olajban megpirított, megsütött kenyéren egy darált marhahúsból sütött húspogácsa szeletszerűen formázva, enyhén hagymás, egyszerűen fűszerezett (borsot, édeskés ízeket éreztünk, meg borsot) és kellemesen laktató, szaftos étek: mellé kicsi natúr saláta. Egyszerűségében nagyszerű.

Borjúnyak:

Borjunyak_rizotto

Az ebéd egyik csúcspontja: sous-vide borjú, alatta zöldséges rizottó – ismét a kiváló alapanyag, amit nem rontottak el semmilyen flik-flakkal, saját ízeivel volt pompás.

 

Kecskesült:

Kecskesult

Egy darab oldalas, egy darab comb az édeskés kecskesültből, hozzá mángold, egy kis héjában sült krumpli, meg pár szem csicseriborsó. Hús olvadt a nyelvünkön, állaga, minősége mgint kiváló, éppen annyi és éppen olyan kísérettel, körítéssel, ami csak hangsúlyozta a hús lényegét.

Túró rudi:

A rúdba formázott vaníliás-citromos túróhab volt étcsokival bevonva, jól lehűtve. Maximális túró rudi érzet, a hab szinte röpült, a csoki roppant és olvadt egyszerre. Szabadalmaztatni kellene, ha még nem tették meg.

Mandulatorta:

Ennek kapcsán ejtsünk szót az emberi nagyságról először. Ugyanis a mandulatorta elfogyott, ám amikor mi kaptuk az édességeket, akkor már csak a tulajdonosok ebédeltek a Susiban a családdal, gyerekekkel és nekik volt eltéve még egy adag belőle. Mivel ők is a kertben ültek és halották, ahogy a pincérrel egyeztetünk a témában, fölajánlották a sajátjukat és ők ettek mást helyette. Amíg ilyen vendéglátósok vannak, addig hiába van forgalomban és éttermekben használatban ARO sonka, a magyar konyha él!

Mandulatorta

Pici tortaformában omlós, vajas piskóta, a tésztában is mandula, illetve mandulás tejcsoki a tetejére, közepébe ültetve, a tányéron kíséretnek egy kenet házi sárgabarack lekvár… Ebből egy anyahajó méretűt tudtunk volna (és biztosan tudnánk ma is) elmajszolgatni vasárnap délutánonként ebéd után…

Élmény volt és örömteli dolog, hogy a Susogót újrahangolták elkötelezett tulajdonosai. Az új koncepció és az új stáb is nagyot alkot és reméljük a lendület is kitart. Az érdeklődés ki fog, ez már biztos, már csak azért is, mert az 5 fogás 5.500 vagy 6.500 Forintért (összesen 16-17 forintott fizettünk emlékeim szerint) ilyen minőségben ajándék volt és a facebookon nézve a táblát, az ár azóta sem lett sokkal magasabb. (Itt még megjegyzem, hogy azóta mindenki hozsannázott, akinek pécsi újta kapcsán a Susogót feldobtam, a legutóbbi ilyen megerősítés idén szeptemberi.)

Közzétéve:

Kedvenc leveseink

Múlt vasárnap úgy alakult, hogy Mákszi Alíz, Dzsajokos Petya és Mici beültek hozzánk trécselni és előkerült az étkezés is, mint téma. Az egyik alapvetés az volt, hogy a leves, mint olyan, kifejezetten Közép-Európa jellegzetessége, itt elterjedt és rendszeres étek. Nyilván jött is  a felvetés, kinek mi a kedvenc levese. Nagy volt a merítés (merítés, vágod, höhö), így kíváncsi is lettem, mennyire színes lesz a szett, ha bedobom a közösbe. Alapnak itt a miénk, amit vasárnap megbeszéltünk.

Egy jó gulyás (fotó: mycookingrecipes.com)
Egy jó gulyás (fotó: mycookingrecipes.com)

Paradigma: a gulyásleves az ALAP, minden más csak emellé jöhet. 🙂

Mákszi kedvencei:

HÁZI csurgatott tojásleves

Hideg meggycibere leves (nyáron)

Zöldborsó leves csipetkével

Gyöngytyúk leves grízgaluska felhőkkel

Szilvi kedvencei:

Erdei gombaleves (gombás-zöldséges alaplével, rántás, habarás, tejszín és krémesítés nélkül, az alaplébe beleforralt, de még ress gombával és zöldségekkel)

Zellerkrém leves

Bableves lóbabbal

Mici kedvencei:

[ezeket ide jól beírom, ha Mici elküldi, mert elfelejtettem…]

Dzsajokosz Petya kedvencei:

Tárkonyos karalábéleves jó sok csak negyedelt csiperkével

Frankfurti leves egymillió majorannával

Tyúkhús leves amiben aztán a végén hús nemis nagyon van csak láb (aki szereti) meg egy kis belsőség

Palóc leves

Geribácsi kedvencei:

Pacalcsorba (jó savanykásan)

Gazpacho (sűrűbb fajta)

Sütőtökkrém leves (pirított tökmaggal és tökmagolajjal)

Fejtettbab leves (sok aprószemű fehérbabbal, ami attól lesz jó sűrű és krémes, hogy a babocskák szétfőnek benne)

————————————————

Várjuk a további kedvenceket, amiktől inspirálódunk, jókat főzünk és még jobbakat eszünk.

 

Közzétéve:

Kedvenc fűszereim

Anyukám és nagymamám háztartását uralta a majoránna és az őrölt fehérbors, szezonban a kapor, valamint az állandó kellék, a Vegeta. Ezek után igen későn került arra sor, hogy más fűszerekkel is próbálkozzak. Azok pedig általában spontán fúszervásárlások után igen vegyes eredményekkel végződtek.

Az elmúlt fél-háromnegyed év stabil kezdőcsapata a konyhában az alábbi négy fűszer, amiknek az íze és illata nagyon-nagyon jelentős szerepet kap az otthoni táplálkozásunkban is.

Borsikafű (Csombor)

Amikor összeszedtem a gondolataimat, bizony előkerült a 2008 nyarán a Kistücsökben elfogyasztott mustáros-borsikafűves szarvasragu, ami az abbahagyhatatlan típusú ízeket adta, jelentős mértékben a csombornak. Azóta posztoltam pár receptet, amiket otthon csináltam és mindegyikben benne volt ez a jó kis növényke, szinte a bors helyettesítesítőjeként. Ugyan a bors és a borsikafű zamatai nem egyenértékűek és csak részben hasonlatosak, nálam mégis működött, működik a kiváltás. Ragúba, pörköltbe tökéletes, szelethúsok sütésénél esély van a megkeseredésére, így itt inkább a húshoz készülő pecsenyelébe, szószba érdemes tenni.

Fokhagymagranulátum

  A fokhagyma nem is hagyma, hanem fűszer (ha jól emlékszem Zorró megállapításának lényegére) és a granulált, porított változat azért lett nagy kedvencem, mert a többi szárított fűszerrel ellentétben igen közel áll az íze az eredeti, nyers, friss fokhagymához (intenzításban nyilván tud fölérni hozzá), viszont lényegesen könnyebben kezelhető, használható. Vaslapon-grillen sütött húsoknál kellemesen rákaramelizálódik a hús felületétre, enyhe édeskés zamattal, ami a fokhagymát kedvelőknek – szerintem újfajta örömöket okozhat.

 Friss koriander

A friss koriander – mint sokszor közösen megállapítottuk a társasággal – köszönőviszonyban sincs a szemes vagy a morzsolt, porított korianderrel. Akár húsra hintve, akár salátába keverve, akár leves tálalásakor a csésze vagy a tányér aljára halmozva igazi frissítű, üdítő, orális orgazmus irányába  mozdító ízélményt okoz. Sűrű közel-keleti típusú joghurtitalba keverve is országos. Ami pedig konkrét vendéglátóipari élményem: van egy tortilla-s csirkeleves az Arriba Taqueria-kban , amiben kereskedelmi mennyiségű friss koriander tesznek – na ez mindig jó, de másnaposság esetén világbajnoki dobogós.

 Lestyán

Néha nagyobb bevásárlásokkor gyűjtőgető-rohamot kapok a fűszeres polc előtt. Korábban hipermarketben, mostanában inkább valami szaküzletben, amibe egyszer, évekkel ezelőtt belekeveredett a lestyán is. Majd pár héttel később, amikor levest ízesítettem, megnézegettem, hogy Kotányiék mit írtak a morzsolt lestyán csomagolására és már adagoltam is bele a jó kis húslevesbe. Számomra, aki addig ezzel az ízzel nem találkozott, a húsleves-roszág csillagkapuját nyitotta meg ez a fűszer. Valahogy – bár lehet, hogy ezt csak beleképzelem – a többi fűszer, a zöldségek és a hús ízei is másképp érvényesülnek a lében. Csak javasolni tudom, nálam, nekem azóta kötelező elem és kifejezetten szomorú vagyok, ha nincs otthon.

Tételek a laboratóriumban 

A közelmúltban hazakerült vagy ismét előtérbe sodrodó kísérleti fűszerek: őrölt majoránna, őrölt babérlevél, egész koriander. Előbbiek a morzsolt és egész formátumhoz hasonló ízzel bírnak (talán az őrölt babérlevél kicsit édeskésebb) és olyan ételekben kiválóak, ahol nem jó, nem illeszkedik a morzsolt és az egész levélke. Utóbbihoz még keresem a megfelelő felhasználási módot (ötletek jöhetnek), de leginkább azt látom most jó útnak, amit a mustármag is hordozott.

Ezt a posztot 3 hónapja tervezem befejezni, remélem, most már sor kerül a régebbiekre is. 🙂

 

Közzétéve:

A kedvenc fagylaltjaim 2013

Az elmúlt években nem volt jellemző, de idén sikerült rákattani a fagyira, már egészen korán, amint vége volt a télnek április elején. 🙂 Azóta voltak folyamatosan felfedező típusú kísérleteim, kísérleteink, de az alábbi 4 fagyit mostanában ne látom, hogy bármi lekörözné.

 Vári Cukrászda fagyikínálat

4. Vári cukrászda – Sacher

A rákosszentmihályi cukrászda mind fantáziadús kínálatában, mind kreatívitásában a legnagyobbak egyike. Aki itt nem talál kedvére valót a minimum 50-60 fajtából, az igazából nem is szereti a fagyit.

A rengeteg natúr és szinte extravagánsan egyedi és fűszeres íz közül nekem, mint a tömény csokoládéíz nagy rajongójának a sacher torta jégbe fojtása itt teljesedik ki: masszív étcsokoládé, testes sárgabarack lekvárral és testes kakaós piskótával gazdagon megtöltve.

 

3. Gelato Rosa – Málna

A Szent István tér sarkán, a Bazílika megújult, új életre kelt környezetében a virágalakban a tölcsérbe kent fagyik kicsiny ékszerdoboza  ez a fagyizó, ahol rendkívül ötletes új és klasszikus régi ízek mellett nyírfacukros fagyik is vannak. Ők a szorbet-típusú fagyik bajnokai. Az említett málna annyira málnaízű, hogy már-már valószínűtlen ízélményt nyújt. Vegytiszta gyümölcsíz, az agy enyhe elbizonytalanodásával, ahogy keresi a puha málnadarabkákat a szemtől érkező képekben, de nincsenek. Sztenderden hibátlan.

2. Szamos – Karamell

A Szamos Marcipán cukrászdákban is nagyon jó a fagyi minősége. Szilviám rendszeresen eszik puncsot, ami tudjuk, hogy sok esetben kérdőjeles (a puncstorta meg biztosan az a cukrászdák 98 %-ban), van kiváló Eszterházy tortát idéző, illetve szatmári szilvapálinkás fagyi is, de nálam a karamell innen a csúcs, azáltal, hogy nem csak aroma, hanem tényleg karamellizált cukor alapú – az otthoni karamellás tejet idéző, telt, ragyogó íz. Fenséges. Kedvenc Szamos Cukrászdánk a Szépkilátás a Svábhegyen. A kertben egy reggeli nyáron főúri élmény.

1. Fragola – Pisztácia

A Fragola a Budapestszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő olasz kézműves fagyizó-hálózat, ami gyorsan fölért a hazai kínálat tetejére, a legjobbak közé. Az idei első (egyébként sorrendben harmadik, és remélhetőleg hamarosan poszt témáját képező) Street Food Show-n sikerüt megkóstolni tőlük a szicíliai pisztáciát, ami újraértelmezte a fagylaltról alkotott minden elképzelésemet. A közelmúltba trendivé forduló sós édességek egyike, ugyanis konkrétan és erőteljesen sós pisztácia íze van, édesen. Abbahagyhatatlan és megunhatatlan. Kicsit kezdtem is félni már, hogy megsérült au agyközpontom az állandó sós pisztácia fagyi miatt, ahogy a gasztrobloggereknek a vietnámi pho leves által, ezért egy ideje szüneteltetem a fogyasztását, de nem sokáig, szerintem. 🙂

fragola

Bónusz trekk: a legjobb tölcsér – a saját kezüleg csavart és kisütött óriástölcsér a Gerbeaud-ban, amit üresen is érdemes enni, illetve azoknak, akik nyitottak ilyesmire: paleolit fagyi  kapható a Baross Cukrászdában a Baross utca és a Nagykörút sarkától 50-60 méterre, a fahéjas alma kifejezetten korrekt és hagyományos fagyikkal is versenyképes.