Közzétéve:

Szarból várat: Majkaésahaverok – Belehalok

Egy kicsit borzolom a kedélyeket az Irígy Hónaljmirigy átirattal. Az IHM fiúk végre csináltak 10-15 után valami vicceset megint (bár erre Szilvi azt mondta, hogy elvből nem néz/hallgat hónaljmirigyet – és egyébként igaza van…).

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=UylZ_e2mAFk[/youtube]

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=3-QN7zHi7G4[/youtube]

 

Közzétéve:

Sajnos Programiroda: Lecsófesztivál 2013 és Sajnos jelenlét

Sikerült megszereznem a hivatalos forrásból (Kenesei Kultúrház vezetője): idén augusztus 24-én, szombaton tartják a lecsófesztivált. Ez ugye – ahogy korábban jeleztem Mici egy fb posztjára – munkanap, az augusztus 19-et kell ledolgozni. Ez nyilván szabadsággal, ledolgozással, ügyes és rutinos átszervezéssel megoldható még, de van ennél nagyobb ütközés is.

Ugyanis rendkívül udvariatlan módon erre a napra szervezte házasságkötését Bárdos Kristóf barátunk, amire – úgy tudom – többen meghívt kaptunk, de én/mi biztos. 🙂 Ráadásul el is fogadtuk még júniusban. Ezáltal nem nagyon van értelmes párosítás, sem időben, sem térben.

Ehelyett az a javaslat fogalmazódott meg a fejemben, amit az imént már említett Micivel ugyancsak tárgyaltunk vázlatosan, hogy idén a lecsófesztivál helyett csináljunk egy tiszavalki rendezvényt, még pedig az alábbiak szerint:

  • időszak: szeptember 6-8 hétvége
  • program: tiszavalki mulatság, majd a hétvége lezárásaként részvétel a Stílusos Vidéki Éttermiség 4.0-en Noszvajban, a Nomád Hotelben

Persze mindez dugába dől, ha a Mikola “Globetrotter” család már visszaáll a normál üzemmódba és Budapest-Brüsszel-Budapest viszonylatban köti le magát… Persze mehetünk nélkülük is, de az milyen lenne MÁN. 🙂

Várom a véleményeket, hozzászólásokat, ötleteket.

Közzétéve:

Ütközet az IMPRÓ-ban – Május 26, Vasárnap

A Sajnos Programiroda egy nem mindennapi típusú és színvonalú színházi előadásra invitálja hűséges érdeklődőit. Improvizáció a legmagasabb fokon, minden versenyhelyzettel tetézve. Kellően távoli időpont, ráadásul vasárnap, így nem szeli ketté a hétvégét, sőt mi több zseniálisan le is zárja.

Momentán Társulat Ütközet

 

A programról és a társulatról a weboldalukon található bővebb információ a minél alaposabb döntéshez.

Jegyfoglalást intézzük, jelentkezés kommentben, emailben, facebookon, telefonon, egyebek. Határidő: 2013.04.18.

Közzétéve:

Sajnos Gasztrokaland – Stílusos Vidéki Éttermiség

Bár a Facebook oldalra kitettem még márciusban, de a héten kaptam egy visszajelzést, hogy nem mindenki látogatja naponta, rendszeresen az üzenőfalat, így a társaság véglegesítése, lezárása előtt még itt is megjelenítem, hátha további csatlakozók akadnak.

stílusos vidéki éttermiség

 

Aki nem ismeri a programot magát, tud tájékozódni róla a rendezvény weboldalán és a facebook oldalán is.

Ez a kajálós program a szintén hagyományos Villányi Borzsongás keretében valósul meg idén.

Az éttermiség helyszíne Villány, nyitvatartása: 12:00-21:00 május 4-én szombaton

Program:

A tervezet menet:

  • május 4-én 9:30-10:00 magasságában indulás kisbusszal Villányba
  • érkezés 13:00 körül
  • éttermiség és a borzsongás programjainak élvezete a délután folyamán
  • búcsúpohár, búcsúfalat: 18:00
  • indulás vissza Budapestre 18:30-19:00
  • érkezés 21:30-22:00

Az Éttermiség programra a belépés ingyenes és a korábbi két alkalommal ellentétben nem szükséges előzetes regisztráció, de azért, hogy a bejutáskor ne kelljen sorban állni, a szervezők előzetes kóstolójegy vásárlást indítottak, ami ráadásul némileg kedvezményes is Gere Attila Pincészetének webáruházában.

Akik eddig jelezték, hogy jönnének/jönnek: Regi+Resi, Csilla+Tivcsi, Anita+Áci, Alíz+Petya. Velük együtt 10-en vagyunk, ami már átlépi a b kategóriás jogosítvánnyal vezethető mikrobusz méretét, ezért egy midibuszra lesz szükségünk, sofőrrel, de abba meg még páran beférnek, szóval akit érdekel, azt kérem, hogy minél hamarabb jelentkezzen nálam.

Még a hétvégén újabb fantasztikus ajánlattal jelentkezik a Sajnos Programiroda. 🙂

 

 

Közzétéve:

Évtizedes vers

Miután Fülöp fiam különös fogékonységot mutat a nagy és vastag könyvek iránt, levette a polcról Bíró Gáspár professzor úr “Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tnaulmányozásába” című tudományos művének 2003-as kiadását. Kiváló anyag, szívesen kölcsönadom, ha valakit érdekel. 🙂 Asszem pont hatodszora sikerült átmennem a szigorlati vizsgán belőle.

A lényeg persze nem ez. Hanem az, hogy a hátsó borítóra feljegyeztem két verset, amik közül az egyiket közzétételre alkalmasnak gondolok még most is. Ezzel mélyítem tovább virtuális lábnyomomat addig, amíg van áram a Földön. 🙂

Lélekmorzsa

A semmiből kapott ihlet izgat,

mozgat és visz magával suttogó zajban.

Mindig egy vágy, ami életbe ringat,

és nincs másom, csak a jólnevelet hajlam.

 

Megrekedtem a mindennapi térben,

rácsodálkozom az összes pillanatra.

Napként fürdök a tihanyi révben,

majd vízként meredek homályos csillaghadra

 

ami repül bele, bele a végtelenbe…

 

 

Közzétéve:

A baltás gyilkos

– Safarov, ébredj, te heringevő azeri büdös cigány! – ébresztette barátságosan a magyar fegyőr a rabot a kiemelte örzőtt gyilkosok körletében. – Zabálj, aztán takarodhatsz haza megb*szni az olajkitermelő k*rva anyádat! – zárta le elégedett mosollyal a reggeli eszmecserét a börtönőr. -Fogalmád szincs az életünkről, ce uráli zamárbacó madzsar! – válaszolta erős akcentussal a rab és a zárka kukucskálóján keresztül közepes adag nyállal szemenköpte a fegyőrt, mivel tudta, megjött a kiadatási engedély, már nem tud semmit csinálni vele és a felhördülő őrnek hátat fordítva, fittyet hányva a szinte artikulátlan magyar káromkodására és a fém cellaajtón doboló gumibotra gondolataiban mélyedt.

Margarjan sokáig készült arra a küldetésre, amely által beépülhet az azeri hadseregbe. Évekig tartot, amíg az örmény titkosszolgálat kiválasztotta a megfelelő azeri tisztet, a vele szinte egykorú Safarovot, mint potenciális jelöltet, akinek a bőrébe bújhat, de ez már egyetemi tanulmányai alatt megtörtént, hogy legyen elég idő a sok apró korrekciós plasztikai műtétre, az azeri nyelv tökéletes elsajátítására, Safarov teljes rokonságának, családjának és szokásainak feltérképezésére, rögzítésére. Amikor 2004-ben Budapestre érkezett, maga is meglepődött, mennyire hasonlít Safarovra, aki viszont annyira beszűkült, vérengző és örménygyűlölő volt, hogy nem tünt fel neki az jereváni katona fizikai egyezésre. Margarjan gyorsan felmérte, nem kell sokat tennie azért, hogy kihozza az állatot az azeriből, így az országzászló lehugyozás egy közös sörözéskor elegendő is volt a folyamatok beindítására. Onnantól kezdve minden este később feküdt le aludni, mint magyar szobatársa és pillanatról pillanatra megtervezte, begyakorolta azt, amit akkorra már a budapesti örmény titkosszolgálati munkatárs is megerősített: Safarov baltával jön megölni éjszaka.

2004. február 18-án már talán a 10-ik este volt, amikor a fél éjszakát az ágy sarkában némán és mozdulatlanul állva töltött, várva az az erit. De most jött is és azonnal, a test ellenőrzése nélkül a párnánál lecsapott a baltával, teljes erőből. Margarjan látta az arcán a döbbentet, amikor a balta az ágy aljába csapódott, húst nem érintve. De eközben az örvény egy gyors és határozott mozdulattal szíven szúrta Safarovot, annak levegőt sem volt ideje venni. Onnantól az azóta nyilvánosságra hozott eseménysort hajtotta végre: még párszor mellbeszúrta, majd a ksivillany fényénél lefejezte az azerit. A látszat fenntartása érdekében megpróbálta megölni bajtársát, akinek ajta – a megbeszéltek szerint – zárva volt. Aztán jöttek a magyar rendőrök, a tárgyalás, a büntetés és a börtön. Nem volt könnyű, de eljött a pillanat, amikor a nyomorult és a világon mindenki által diplomáciailag impotensnek tartott, pénzéhes magyarok végre beadták a derekukat az azeri kormánynak és az ígéretnek bedőlve elengedték “Safarov”-ot.

Ennek fényében Margarjan küldetése éles időszakához ért. Hamarosan a Bakiba megy, ahol az azeri elnök kegyelembe részesíti, előléptetik és bizalmi pozícióba kerül, ahol mindenfajta probléma és fennakadás nélkül dolgozhat majd Hegyi-Karabah és Örményország egyesítésén. Ráadásul ehhez egy heringevő azeri büdös cigányt is megölhetett! – Margarjan elmosolyodott. – Nem is tudja ez a korlátolt magyar őr, mennyire nagy igazat mondott. – gondolta. Lecsukta bőröndjét, négyszer megcsókolta az örmény címert, majd letépte nyakláncáról és a wc-be dobta. Lépteket hallott. Tudta, érte jönnek. Felvette a kabátját, a tükörben még egyszer elpróbálta a Safarov-féle pökhendi félmosolyt és felemelte a bőröndöt. A misszó elkezdődött.

Közzétéve:

Rajzfilm retro

Folytatódik a retro széria egy – az anyaggyűjtés során – termetesre bővült témával. Magam sem hittem volna, hogy ennyire sok rajzfilmet ismertem, illetve láttam a nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek közepéig. A rajzfilm fogalom természetesen csak általánosítás, mivel van itt minden, az animációtól a bábfilmig. Sokáig gondolkodtam azon, hogy a sorrendbe rakás minek mentén történjen, végül maradt a gyártó ország szerinti csoportosítás.

Az első csapatba kerültek a volt Varsói Szerődés-KGST tagállamok termékei.

1. No, megállj csak! (Nu pokodi!) – Amikor a lumpen farkas mindig a alulmarad a munkás-paraszt nyuszikával szemben és jól el is viszik a KGB-s medvék.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=HlAwRbQAaVY[/youtube]

2. Varázsceruza – A bitliszhajú kiscsávó berajzolja magát a tutiba

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=F-yeKwqPQm4[/youtube]

3. Lolka és Bolka – A jógyerek fejű kiscsávók kalandjai

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=hWu9Kuf6OHM[/youtube]

4. Cirbolya és Borbolya – csehszlovák pásztorok a Tátra bajnokai

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=yrXmFPr8AGY[/youtube]

5. Bob és Bobek – A nyulak a kalapból

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=XKNzQlsB9AQ[/youtube]

6. Rumcájsz – A jicsini erdő robin hood-jának és családjának megpróbáltatásai

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=8JHBGty8vhk[/youtube]

7. Pampalini – A csupaláb afrikai vadászt minden állat beszopatja

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=2raI41776Dg[/youtube]

8. Kisvakond kalandai – Az egyetlen és örökérvényű vakond, aki nem csak lát, de qrva nagy szemei vannak és nagyon kedvesen nyüszög

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=HLG6e4gFBII[/youtube]

Jöjjön most a hazai termés, nem kisebb sztárokkal, mint az egykori baráti országok hősei:

1. Vizipók-Csodapók – A buborékban lakó állatkák tanulságos kalandjai

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=F1uTSxNTboo[/youtube]

2. Mekk Mester -A világ legbénább kecskéjének megaláztatásai

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=YnaWtF_xHGA[/youtube]

3. Frakk, a macskák réme – Történetek abból a korból, amikor a nyugdíjasoknak nem a farhát volt az egyetlen állata

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=7Th74rvg8AM[/youtube]

4. Pityke Őrmester – Az utolsó magyar rendőr, akiből nem csináltak viccet

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=rYceL7b808I[/youtube]

3. Pom Pom meséi – Amikor egy szőrpamacs ismeri a világ legdurvább élőlényeit

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=eDqT01AuDto[/youtube]

4. A Nagy Ho-ho-ho horgász – Mese halpárti horgászról

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=BRQJjzU_D0Q[/youtube]

5. A legkisebb ugrifüles – Hogyan lehet egy nagyon eszetlen nyúlból főhős

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Itm0RYPb2vQ[/youtube]

6. Misi Mókus kalandjai – A feketefarkú mókussal a Föld körül (a videó az egész sorozatot tartalmazza)

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=tXc0SJMZ1M8[/youtube]

7. Süsü, a sárkány kalandjai – Klásszikus karakterek (pl: sárkányfűárus), óriás zenék Bergendyéktől

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Uxmhnk9eIPI[/youtube]

8. Sebaj Tóbiás – A legdebilebb gyermekprogram EVÖR

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=7qAAbXW5Nzg[/youtube]

9. Kérem a következőt! – Kígyónak lábsó 🙂

[youtube]com/watch?v=R82xjrN81Y4[/youtube]

10. Mirr Murr kalandjai – Az igazi esti mese, amikor a valóság a képzelettel találkozik élőben

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=u-gnyq6IdSA[/youtube]

11. Kukori és Kotkoda – Baromfi udvar elektromos orgonával

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=r_K_8HkH9F0[/youtube]

12. Magyar népmesék – Szabó Gyula for prezident (Igazságos Király Mátyás…)

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MPJdArdcZrk[/youtube]

13. Mátyás király meséi – Best of Hunyadi Matykó

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=w7nlHejNcnQ[/youtube]

14. Mézga család – Bárcsak a Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül… 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=jnkL6ZNU8ms[/youtube]

15. Mikrobi – Sztárvorsz.hu

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=ayuzulEuvcs[/youtube]

Végül a beszivárgó imperializmus agymosó alkotásai:

1. Jamie és a csodalámpa – Fonák Tamás és Szám Bácsi… Sírok, Öcsém

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Dxem2rpiRf4[/youtube]

2. Tom és Jerry – Szigorúan a német változat a ‘Vielen dank für die blumen’ című intro-val

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=AtX2OVhdmQ8[/youtube]

3. Gumimacik – Gagyás Tódi a legnagyobb király

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=grYG1eZMNw8[/youtube]

4. Inspector Gadget – A Sky Channel szombat reggeli adásából a kütyütestű zsaru

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=dVY180PRVTo[/youtube]

5. Kengyelfutó Gyalogkakukk – Bibip :))

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Ga271Flpfvc[/youtube]

6. Maci Laci kalandjai – Amiből kiderül, hogy a medvék lopósak

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=-167KQTrDCw[/youtube]

7. Bolondos dallamok – Nekem Csőrike volt a kedvencem

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=NaOefnFW-mY[/youtube]

8. Cukorfalat – Olyan nincs is, ahogy ez a kutya röhög

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=nDInaUnIj2U[/youtube]

9. Chip és Dale, a csipet csapat – Kvarg Lipi is benne volt

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=WTGaTnGIIWY[/youtube]

10. Barbapapa – Nekem sosem derült ki, mik is ők pontosan

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Ql_w7lze5BI[/youtube]

11. Pimpa – A kutya, aki néha elhagyja a foltjait

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MKHCSArkK5U[/youtube]

12. Csip-csup csodák – Kalán néni és a csodatevő kanálka

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=xce4VWq-kEc[/youtube]

13. Hupikék Törpikék – A törpnevek magyarra fordítása a legzseniálisabb

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=1Ao99RIKyd8[/youtube]

14. Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal – Eredeti és aranyos

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=53-5kM8pz2A[/youtube]

15. Willy Fog – 80 nap alatt a Föld körül – “Fuss, Buly, fuss!” 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=d8h9wgYtT34[/youtube]

És nyilván van egy csomó, ami kimaradt. Döbbenet. 🙂

Közzétéve:

Netflix Magyarországról (vagy bárhonnan)

Kívánok!

Hiánypótló jelleggel osztanék meg némi okosságot Netflix Magyarországról témakörben, mert megdöbbentő módon nem találtam ezzel kapcsolatos részletes információt a magyar nyelvű weben, amit nem is értek, de akkor here it is. Előre is elnézést az eléggé technikai kontentért 🙂

 

Mi a Netflix?

Gyarkorlatilag egy online videotéka, ami az USA-ban működik, fix előfizetési díjért (8 dollár per hó, vagyis kb 2000 forint, vicckategória) hozzáférhetsz egy iszonyú mennyiségű filmet és sorozatrészt magába foglaló adattárhoz. A filmek közül az újabbak HD minőségűek (viszont “csak” 720p, tekintve, hogy streamingben még nem tartunk ott, hogy a fullHD opció legyen), a legtöbbjükhöz az angol felirat bekapcsolható. Tehát ehhez a kvázi végtelen kontenthez nyúlhatsz hozzá egy barna színű Bethlen Gáboros papírpénzért per hó.
Mi a szopópálya? Hát az, hogy a Netflix ellenőrzi az IP címed alapján, hogy honnan gyössz, és amennyiben nem az USA-ból, akkor nagyon udvariasan, de határozottan elküld a gempába, hogy számodra ez a szolgáltatás nem elérhető, mert nem az ideális országban rezidálsz.

Mit lehet tenni?
A megoldás egy VPN tunneling típusú szolgáltatásra történő előfizetés, ami azt eredményezi, hogy az interneten tetszőleges (a szolgáltató által szupportált) országból jövő szakember benyomását kelthetjük, vagyis az IP-nk USA, UK etc lesz, igénytől függően.
A dolog rendkívül egyszerű, nagyon sok szolgáltató foglalkozik ilyesmivel, pl StrongVPN, hogy csak egy példát említsek, a havi költség 5-7 dollár. Éves előfizetés esetén ez lemegy akár havi 4 dollárra is, good deal. Megrendelés után a VPN kapcsolat beállítása csupán perceket vesz igénybe (viszont tudok ingyenes opciót, lásd alább).
Maga a Netflix előfizetés havi 8 dollárba kerül, a hülyének is megéri, az első hónap ingyenes. Szerencsére a hitelkártyaszámra nem szűrnek országszinten, tehát remekül lehet magyarországi bankkártyával is feliratkozni a szolgáltatásra.

Mi a gond?
Mindezek beszerzése beállítása után az első pofon, ami a Netflix-szel kapcsolatban a user arcába tolul az az, hogy rájön, hogy mivel a VPN kapcsolat sávszélessége csupán 1-2 Mbit, ezért nem tudja a Netflix kontentet HD-ban (720p) nézni (ami 3.6-4 megabitet igényel, de a VPN a szűk keresztmetszet).

A megoldás pofonegyszerű:

A Netflix az IP-t csak a filmlejátszás elkezdéséig ellenőrzi, tehát ha lelőjük a VPN-t, miután elkezdődött a lejátszás, akkor visszaáll a normál netszolgáltatásodra, ahol már remélhetőleg megvan a HD-hez szükséges 4-5 Megabit. Ezen kívül rá lehet venni manuálisan a Netflixet, hogy magasabb bitrate-en streameljen, a megoldás: a böngészőablakban amikor fut a film (fontos: NEM fullscreenben), akkor klikk a futó filmre, majd Shift+Control+Alt+S, ekkor feljön egy ablak, ahol manuálisan átállíthatod a bitrate-et. Ez gyakorlatilag egy Microsoft Silverlight beállítás. Itt beállítod a legmagasabbat. Ezután simán visszahúzzuk a csúszkát a film elejére, némi kis idő és bufferelés után elindul a HD tartalom.

Ami még külön jó hír azoknak, akik ódzkodnak egy fizetős VPN szolgáltatás igénybevételétől, főleg kipróbálás jelleggel, hogy létezik olyan VPN szolgáltatás, ami egy adott havi forgalomig ingyenes. A szolgáltatás neve TunnelBear, 500 mega forgalom ingyesen minden hónapban, plusz ha Twitteren kérsz addicionális 1 giga fogalmat, akkor azt is jóváírják neked. Ezt minden hónapban megcsinálhatod teljesen legálisan. Így lesz egy olyan ingyenes VPN szolgáltatásod, amivel minden hónapban 1.5 gigát forgalmazhatsz. A fentiekben említettek miatt ez egyrészt bőven elég, mert csak a Netflix site böngészéséhez és a filmek elindításához van szükséged rá (10-20 megabyte filmenként), másrészt az sem akadály, hogy a Tunnelbear VPN sebessége csak kábé 1 megabit Magyarországról, hiszen úgyis visszaállsz a saját sávszélességedre, amikor lelövöd a VPN-t. Magának a Tunnelbearnek nagyon kényelmes kis rádiókészülékre emlékeztető ablaka van, ahol ki-be kapcsolhatod a VPN szolgáltatást, illetve beállíthatod, hogy USA vagy UK ip üzemmódban működjön-e. Működik PC-n és Mac-en is.


Magáért a Netflixért persze fizetned kell havi 8 dollárt, de az első hónapban még ez is ingyenes, úgyhogy mindenki kipróbálhatja a HD Netflix élményt teljesen ingyen egy hónapon keresztül. Nekem bejött, maradtam is előfizető 🙂
Tehát a filmlejátszási process összefoglalva röviden:

1. Tunnelbear elindít, VPN ON-ra kapcsolás

2. Netflix böngészés, film indítás

3. Ha a filmlejátszás elindult, Tunnelbear VPN kapcsoló OFF-ra állítás (fontos, mert különben hamar felzabálod az ingyen 1.5 Gigát)

4. Ablak üzemmódban Shift+Ctrl+Alt+S Silverlight popupban max stream bitrate beállítás

5. Lejátszási csúszka visszahúzása a film startpozíciójába, bufferelés, HD lejászás.

Enjoy 🙂

Igen, tudom, bonyolult, de:

-óriás választék mind filmből mind sorozatból, havi kétezerért

– angol nyelven megszólaló filmek

– angol nyelvű felirattal, ami sokat segít a megértésben

– nem atomidegesítő magyar szinkron

– in HD (720p) when available

– cheap as fuck, torrenttel foglalkozni is vicc ezek után

Közzétéve:

Geci Beerboard különkiadás – Baby TV Top 3

Nem tudom, ki ismeri a Baby TV nevű csatornát, ami az egyetlen erőszakmentes meseadás – szerintem – Magyarországon, de lehet, hogy a Földön is. Nyilván baba-színvonalon, de az, hogy szórakoztató, le bírtam mérni azon is, hogy a hét éves, és négy éves vendégeinket is viszonylag hosszú ideig lekötötte.

Kiválasztottam a Szilvivel közös kedvenceinket, hogy ti is lássátok, mivel töltik ki a műsoridőt a Baby TV-n.

1. Hungry Henry

Henry, a szombrérós macska, aki George éttermében próbálja csillapítani éhségét. A történet minden esetben ugyanaz: nincs alapanyag a kiválasztott ételhez, ezért a Henry elmegy először a szupermarket-be, de ott sincs, majd a piacra, ahol szintén elfogyott, így elmegy a termelőhöz és ott kap, amit megcsinálnak neki és beköszönt a boldogság. A kedvenc mondatom, mondatunk a séftől származik: “What would you like to eat today, HÖ?”. 😀 Sajnos már nincs adásban, pedig Henry spanyolos kiejtése is zseniál. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=5hVY1m0w-sU[/youtube]

2. Yoyo the Magician

A varázskendővel rendelkező, egy hajszállal rendelkező Yoyo és barátja, Darwin kalandjai. Ebben a mesében Darwin a legviccesebb, aki egy nagytestű, cérnakarú teremtmény, akinek alapból boxkesztyű a keze. 🙂 A hangja és a beszédstílusa pedig az egyszeri focistát idézi, például Wayne Rooney-t vagy Hrutka Jánost. 🙂

Ez egy ajánló:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=TrEcxKr2WXw[/youtube]

Itt pedig találtok egész videót is: http://babytv.com/yoyo.aspx

3. Cuddlies

Itt a mesélő hangja mellé a négy karakter ad fantasztikus poént, amit ne is lövök le, nézzétek meg a videót. Előzetesen csak annyit, hogy a szereplők: Dodo, aki  mindig alszik; Tickles, a játékos-zenélős arc; Uh Oh, az aggodalmaskodós; Yum Yum, aki pedig – nem meglepő módon – általában eszik vagy főz. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=yLti6laRrdA[/youtube]

Élvezzétek, mert király. :))

Közzétéve:

Cigány-zene: Megásztárba’ kichivál az Andreasz

Akartam írni egy posztot a választási eredményekről, de az első gondolatom az volt, hogy helyére kerültek dolgok. Viszont ez már motosztkált benne a Megasztár kapcsán. Azon nem vagyok meglepődve, hogy vannak a romák a tehetságkutatóban, mert van ugye kitermelt a hakni-diszkó és a celeb-társadalom számára csak a Megasztár egy Gáspár “Sosemvagyegyedül” Lacit, egy Oláh “Magyarország” Ibolyát és Molnár “Szállokadallal” Ferenckaramelt.

De most, vazz, most már mondhatjuk, hogy a Megasztár a huszonegyedik század Mátyás Pincéje, ahol a megmérkőzik egymással néhány tehetséges srác és azok, akiket szórakoztatásra teremtett az Úristen (vö Devla). A 13 döntősből 7 előadó cigány vagy ahhoz közeli származású.
ÉS, ÉS, ÉS – ez így jó, zenéljen, akinek a vérében van, akinek nem kell erőlködni, csak odaállni és énekelni, hegedűlni, pikulázni, kannázni, cimbalmozni vagy bármi…

Off: Koncertvarjút kérem, hogy támadjon fel és vállaljon szerepet!

Mester Tamásnak volt egy olyan megjegyzése most szombaton este, hogy Caramel barátunk Lélekdonor című alkotása a magyar könnyűzene egyik, ha nem a legjobb alkotása. Beépítettem ide. Mondjon már róla kritikát, akinek van füle. Mer’ nekem nincs. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=hyF4SZReF8o[/youtube]

Illetve az egyik igen jó hanggal rendelkező versenyző, bizonyos Kállay-Saunder András édesapja egy Fernando Saunders nevű basszusgitáros csávó. Róla is egy pár szót, ha ejtene, aki ért ahhoz, amihez ő.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=3Cr_WgCxBJE[/youtube]