Közzétéve:

Mosogatógépszerelő Reci – avagy amikor már Sanyi sem segít (olcsón)

Történt mintegy fél éve, hogy az alig több mint egy éves mosogatógépünk csúnyán megadta magát. Ez olyan váratlanul történt, hogy egyik mosogatásról a másikra, minden előjel nélkül elromlott. Úgy hogy a bekapcsolásra még egy átkozott nyekkenéssel sem reagált. Na most az nyilvánvaló, hogy az ilyen helyzeteket gyűlölöm a legjobban.

Kiváló mosogatógépünk újra működik és szerénytelenül meg kell állapítanom, hogy “sajátkezüleg” szereltem meg. Akik ismernek, tudják, hogy nem az a típusú ember vagyok, aki gyakran ragad szerszámot. Valahogy nem vagyunk jóban. Ugyan kölcsönbe vettem Geci barátomtól egy IKEA-s szerszámkészletet, ami később einstand-ba fordult. De megnyugvással tapasztaltam, amikor Fülinézőben voltunk, hogy Geci bácsi beszerzett egy új készletet. Ez arra indít, hogy jogszerűnek tekintsem az elbirtoklás tényét 🙂
Visszatérve tehát, a szerszámhasználatot kizárólag az IKEA-s bútorok összeállítására korlátozom. Kedvenc sztorim, amikor még a korábbi albérletünkbe költöztünk, megvásároltuk a legolcsóbb ágykeretet, mintegy 15000 forintért. Ezt szokásomhoz híven, egy darab szombat alatt sikerült összeraknom, erre kisebb sérülések és egy idegösszeomlás miatt emlékszem ilyen elevenen. Bár maradt jónéhány felhasználatlan alkatrész, de sikerült! Az újabb probléma néhány hónappal később következett be, amikor is frissen ropogósan átadott, új építésű lakásunkba tettük át székhelyünket. Azt eldöntöttük, hogy a sok-sok költség miatt átmenetileg megtartjuk az ágykeretet és a nagyon cseszkó matracot cseréljük csak le. Ekként a költözéshez ágykeret szétszerelése (pikk-pakk), összeszerelés az új lakásban (egy darab szombat, idegösszeomlás, kisebb sérülések). Persze az új lakás ténye sokat enyhitett a testi és lelki megpróbáltatásokon. Irány matracot venni! Két dormeo matrac beszerzése kb 80000 forintért. Még arra is emlékeztem, hogy az ágykeretünk 180 cm széles, ennek megfelelően be is szereztünk 2 darab 90 cm-es matracot. Hazatérve gyorsan az ágykeretbe helyezése a friss szerzemények egyikének, majd bután nézése annak, hogy az a teljes ágykeret mintegy kétharmadát kitölti. Hogy a g..cibe? – néztünk ekkor bután egymásra Regivel. Széleskörű matematikai ismereteimnek köszönhetően azonnal rájöttem, hogy az ágykeret nem 180 cm széles. Ebben a szituációban kettő darab döntést kellett meghozni: 1. Sírjak vagy nevessek? (úgy emlékszem felváltva megvolt mind a kettő) 2. Mi a fasz legyen? Ekkor ismét a matematikát hívtam segítségül és megállapítottam azt az egyelőre meg nem cáfolt axiómát (nem titkoltam reménykedve egy matematikai pályadíjban), miszerint: “15000 kisebb, mint 80000”. Majd az első ijedtség után körbenézve a szobában, a szemem a Gecitől elbirtokolt szerszámos készletre tévedt. Ekkor jött a megvilágosodás, azonnal megfejtetté vált számomra egy több éve megválaszolatlan óriási rejtély, miszerint: mi a faszért van az IKEA-s szerszámkészletben kalapács? Ekkor helyreállt az univerzum rendje: volt tudományosan megalapozott döntés, és a megvalósításhoz szükséges eszköz. Akinek esetleg nem esett le, úgy döntöttünk, hogy ágykeretre igazából nincs szükségünk egyelőre, viszont ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle, mégegyszer, de szerencsére utoljára szét kell szerelni. Ezt finoman és az eddigieknél sokkal gyorsabban, kizárólag a kalapácsot alkalmazva végrehajtottam. Úgy érzem ez a megoldás nem pusztán hatékony volt, hanem a lelkiegyensúlyomat is egycsapásra helyrebillentette. Talán még egy pezsgőt is kibontottunk a jól elvégzett munka örömére, de nem akarok hazudni, az is lehet, hogy pálinka volt.

Kicsit elkalandoztam, szóval mosogatógép… Először is, nyilvánvaló, hogy garanciálisan kellene megjavítatni és ezzel el is kezdődött egy közel féléves kálvária. De hol a garancialevél? Azt tudni kell Regiről és rólam, hogy elpakolásban több kerületi versenyen is értékes helyezést értünk el. Tavaly például a családi nyaralást megelőzően, azt gondolom a világrekordnak is beillő 5 óra 42 perc alatt sikerült megtalálnunk a fedezetül szolgáló üdülési csekkeket, mindezt egy 47 m2-es lakásban. A garancialevél ehhez képest 1-2 órán belül elő is került, amely eredménnyel mindketten rettenetesen elégedettek voltunk. A bökkenő az volt, hogy nem volt érvényesítve, ugyanis a beépített mosogatógépet az építtetőtől rendeltem, aki ezt elfelejtette érvényesíteni. Na ilyenkor mit kell csinálni? A Legyen ön is milliomos című szépemlékű vetélkedő óta tudjuk, hogy ha valamire nem tudjuk a választ, akkor hogyan kell eljárni. Mivel közönségünk nem volt, és semmi nem jutott eszünkbe, amit megfelezhetnénk, ezért telefonos segítséget kértünk. Felhívtam tehát a whirlpool (ilyen típúsú szerkezetről van szó) telefonos ügyfélszolgálatát. Előadtam a nagyon segítőkész ügyfélszolgálati munkatársnak a sztorit, aki azt az ekkor még meglehetősen megnyugtató választ adta, miszerint nem baj, ha nincs érvényesítve, elég ha benyújtjuk az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, amiben szerepelnek a megfelelő adatok a gépre vonatkozóan. Na ekkor ismét keresésbe kezdtünk. Aki vett már át ilyen lakást az tudja, hogy ez körülbelül 5 kilónyi papír aláírásával jár. Átveszel ilyenkor mindent, a parkettától a csempén át mindent, talán még fugáról is van külön papír. És nekünk meg is volt minden, kivéve az, amelyiken a mosogatógépet vettük át. Adtunk néhány napot a keresésnek, de semmi. Ekkor végső elkeseredésben, újabb telefon a whirlpoolhoz, ahol ismét sikerült megnyugtatniuk, miszerint semmi baj, szerezzük be az építettőtől a hiányzó papírt és akkor minden rendben lesz. Mint kiderült az építtető közben csődbe ment, így a válság elvitte drága lakóparkunk második és harmadik ütemével együtt a mosogatógép papírt is. Irodájuk már nincs, a telefont nem veszik fel, a garanciális bejelentésekre egy olyan e-mail cím megadva, ahova írva, egy dologra van garancia, arra, hogy biztosan nem kapsz választ.
Na ekkor egyelőre lezártuk az “ingyenes” javíttatás esélyét. Hívtam Sanyit, magát a Mosógépszerelőt. A telefonon megnyugtatott, hogy a mosógépnél már csak a mosogatógéphez ért jobban, és a szokásos félóra elteltével meg is érkezett. Szétszedett, tekert, csavart, behajolt, kihajolt, nézett, figyelt – de semmi. Meg sem nyikkant a szerkezet és ekkor közölte a szomorú hírt, szét kell szerelni teljesen, amihez szervízbe kell vinni. 99%, hogy motorcsere, ami megvan 40-ből, plusz munkadíj, plusz szállítás ide-oda. Ha minden jól megy 65-70-ből megvan. 120-ba került mondom és kértem, hogy ettől most nem túl acélos anyagi helyzetem, valamint az igazságérzetem (mégiscsak csinálja má’ meg a whirlpool) miatt tekintsünk el. Sanyi egyetértően távozott, én pedig újra a telefonhoz nyúltam.
Ekkor már úgy döntöttem, hogy némileg fenyegetőleg lépek fel és nem átalottam megemlíteni olyan hívó szavakat, mint például Fogyasztóvédelmi Hatóság, aminek köszönhetően ugyan működőképes géppel nem, de egy email címmel gazdagabb lettem, ahol írásban reklamálhattam. Nem részletezem, néhány levélváltás után természetesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem fognak méltányosságot gyakorolni problémám megoldásában.

Ekként mosogattunk, KÉZZEL. Közben eltelt ez a pár hónap, de nem szántuk rá magunkat erre a mértékű kiadásra. Pár hete Regi kezembe nyomta a Titok című könyvet, aminek tartalmát nem ecsetelném, de röviden arról van szó benne, hogy az ember pozitív gondolataival lényegében bármit elérhet. Egyszerűen rákoncentrálsz, elhiszed és bevonzod mindazt a jót, amit csak szeretnél.
Ezzel kb egyidejüleg óriási családi pizzasütésre került sor, ami ekként sikerült:

DSCN2274.JPG

Nem is ez a probléma, hanem az, hogy egy-egy ilyen kis szolid főzőcske, igen sok mosgatnivalóval jár. És ekkor újra felmerült, hogy mosogatógépre egyszerűen szükség van. Aludtam egyet a dologra és másnap a cselekvés hímes mezejére léptem. Összeállt bennem a stratégia. A titok könyvből elolvastam annyit (pontosan 17 oldalt), hogy tudjam, hogy bármit elérhetek, amit csak akarok. És én nem akartam mást ezekben a percekben, mint hogy működjön a mosogatógép. Odaálltam hát szembe a szerkezettel és elképzeltem, hogy szépen duruzsolva mosogatja csillogóra az edényeket. Olyan szinten hittem ebben és láttam magam előtt a működő szerkezetet, hogy félelmetes. Majd odaléptem, megérintettem és ekként szóltam hozzá (bár erre semmilyen instrukció nem volt az első 17 oldalon): “MUKODJ”…. Majd óvatosan bekapcsoltam és MŰKÖDÖTT. Előbb szivattyúzott, majd szépen – pont ahogy elképzeltem – elkezdett duruzsolni. Regi és gyerekek, akik szemtanúként vettek részt az akcióban ekkor még hitetlenkedve néztek. De miutan megtöltöttük edényekkel és letudtuk az első mosogatást, amit végig odatapasztott füllel kémleltünk végig, és kivettük a tökéletesen csillogó edényeket, nyilvánvalóvá vált, hogy ÉN MEGJAVÍTOTTAM a mosogatógépet 🙂 A szerkezet azóta is – több hete – tökéletesen működik.

Közzétéve:

Focivb-e vagy? – Fogadóirodánk jelentkezik

Mivel ismét világra szóló esemény lesz a sportvilágban, ezért fogadóirodánk új tippjátékkal jelentkezik, mint azt már korábban megszokhatták a kedves olvasók: http://www.sajnos.hu/?p=641

Aki szeretne részt venni eme eseményen, kérjük, hogy vasárnap éjfélig jelezze e-mail-ben a szándékát. A focivb[kukac]sajnos.hu e-mail címre küldje el a jelentkező az e-mail címét és jelezze azt is, hogy adott e-mail címről hány tipp fog érkezni (itt most gondoltunk a párkapcsolatban élőkre). Továbbá ezzel az adott jelentkező vállaja, hogy 1000 pont értékű tétet áldoz a versenyre (pont=bakfity, bakfity=forint – ez most a szerencsejáték felügyelet félrevezetésére irányuló magatartás).

Ha bármilyen kérdés van, a fenti e-mail címen lehet érdeklődni és 24 órás ügyfélszolgálatunk rövid időn belül válaszol.

Közzétéve:

Hortobágy, mintha csak 1985-öt írnánk

Természetesen ezúttal (is) felháborodásomnak szeretnék hangot adni! Történt ugyanis, hogy Regivel egy lájtos kis hétvégét szerveztünk be “Debrecen és környéke” címszóval, ahol gyerekkorom óta nem jártam. Mindeközben a sajnos csapat azon része, aki nincs felmentve tesiből az ország túlvégén szenvedett (balesetet), de majd remélem erről beszámolnak.

Debrecen amúgy király, sokat fejlődött, de hogy őszinte legyek, meg van még ez a speciálisan keletmagyarország feeling-je. Egy dolgot nem értettem, hogy az összes tizenéves miért öltözik ugyanolyan hülyének (csőgatya, buggyospóló, hülyére vágott, hülye színű haj), miért nincsenek ilyen hülyék, meg olyan hülyék. Ezt az észrevételt, egy debreceni kolléga ma reggel megerősítette, de a magyarázatot nem tudta. Most nem részletezem, de a Belga Étterem a Piac utcán egészen jó hely, tökéletesen megsütött steak-et sikerült kapnunk.
Na de igazából nem erről akartam megemlékezni, hanem a hortobágyi vendéglátásról. A turista helyek vendéglátásának szánalmas mibenlétéről többször írtunk már (pl. itt: http://www.sajnos.hu/?p=307), és sajnos a hortobágyi tapasztalat is ezt vonalat erősítette.
Ami volt: tömeg, karikás ostor, suba, vásár, omladozó híd 9 lyukkal, mézverseny, ló, madár, meg minden, ami ilyenkor kell. Tehát alapból minden kispolgári igényünk kielégítésre került volna… csak az volt a gond, hogy megéheztünk. Hol egyen az ember, ha nem egy igazi pusztai csárdában, jóféle magyaros kaját. Bár Reginek mondtam, hogy ha jól sejtem ilyen helyen csak szart lehet kapni, mert ide nem a visszajáró vendégekre építenek, hanem arra, hogy a szarból is várat építsenek (maguknak, nem az országimázsnak). Majd mindjárt meg is nyugtattam, hogy azért már nem a 80-90-es években vagyunk, hátha eluralkodott az új évezred átlagemberének igényeihez igazított szolgáltatás szükséglete. Nem a michelin csillagos éttermi szinvonalat várja az ember ilyenkor, hanem hogy a külföldi turistákra írt árakhoz, egy barátságos kiszolgálást és egy jó mínőségű magyaros konyhát társítanak az arra illetékesek. Ezen a szombaton két dologgal nem találkoztunk: barátságos kiszolgálással és jó mínőségű magyaros konyhával.
Elsőkét az autentik hortobágyi csárdában próbálkoztunk. Sokan voltak, csak 3 üres asztal volt, foglalt táblával. Kérdezem a pincért, hogy tudnánk-e ebédelni esetleg? Mire a felháborodott válasz: nem látja, hogy nincs hely! Szerencsére a személyiségfejlődében már eljutottam odáig, hogy nem oltok vissza, nem háborodok fel, hanem nemes egyszerűséggel kisétálok, közben arra gondolva, hogy ezúttal nem itt fogom hagyni a pénzemet. Ekként tettünk és visszaindultunk Debrecen irányába, emlékezve, hogy nem messze lesz egy újabb csárda.
Kisvártatva megleltük az út mentén. Itt hely is volt, sör is volt, étlapot is kaptunk. Regi hortobágyi palit kért, utána igazi magyar szürkemarha steak-et. Én orjalevest (ennek nagyon örültem, mert ritka ilyet étlapon találni, és csak jó emlék VOLT erről – vö.: http://www.sajnos.hu/?p=358 szeptember 30-i rész) kértem és csülköt pékné technikával. Nézzük a pozitívumo(ka)t: a hortobágyi a Hortobágyon is ehető. Negatívumok: 1. orjaleves: teljesen ízetlen és olyan zsírréteg rajta, hogy a második kanál után azt éreztem, mintha masszívan olvasztott disznózsírt ennék. 2. csülök: ízetlen, száraz, szar  3. steak: sok baj nem volt vele, mindössze annyi, hogy 3mm-esre volt szétkloffolva (?), savanyú volt az íze (romlott volt), és mellesleg nem bélszín volt, hanem valami dögkútból kinyert meghatározhatatlan állati maradvány, tele inakkal és csontdarabokkal (!). 4. pincéri reakció: mondjuk neki, hogy ez nem bélszín. Mondja, hogy utánanéz és viszi el a tányért. Na mondom legalább rájönnek a bukóra és sürű elnézésekkel fog visszaérkezni az ember. Ehhez képest visszajön, visszateszi a tányért Regi elé, és kijelenti, hogy ez bélszín.
Na azt hiszem, hogy nagyon disztingváltak voltunk. Még egy nagyon keveset balhéztunk, gyorsan fizettünk és ahogy csak tudtunk elléptünk. Nem írtunk panaszkönyvbe, nem csináltunk NAGY balhét, nem jelentettük fel őket az ÁNTSZ-nél, mégcsak a csárda nevét sem jegyeztük meg. Tanulság: azt kaptuk, amit “vártunk” (szart), de mertünk nagyok lenni és azt reméltük, hogy azt kapjuk, amit várunk (jó mínőségű magyaros ízeket, barátságos kiszolgálást).

Közzétéve:

Plázajárás II.

Azt már legutóbb sikerült megtudnunk, hogy nem vagyunk sikeresek, hiszen nem korszerű az, aki a XXI. században nem az internetről rendeli az alsógatyát (lehetőleg használtat az ebay-ről), a gyereksapkát, na meg póréhagymát, dehát mink már csak ilyen maradiak vagyunk. Ezúttal az általunk igen kedvelt Doctor Ház című sorozat következő évadjáért szerettünk volna valahol pénzt (8000 HUF) hagyni.

Már látom lelki szemeimmel a commenteket, miszerint mekkora egy baromállat vagyok, hogy már megint fölöslegesen kimozdulok, amikor mondjuk ingyért letölthetném a világhálóról, vagy a legrosszabb esetben 20% kedvezménnyel megrendelhetném a DVD futártól. A letöltés esetemben kizárva, akik ismernek tudják, hogy nem erkölcsi problémáim vannak, hanem egyéb – sokkal súlyosabb – betegségről van szó. Egyszerűen hiányzik az az agysejtcsoport, ami az internet, illetve a számítógép “normális” használatáért felel.
Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mivel ezúttal a vacsorát a Váci úti tescoban sikerült megvásárolni, és ott nem volt meg a DH 3. évad (persze a tesco egy külön történet), ezért áttámadtunk a Duna Plázába. Röviden: ott töltött idő 15 perc, parkolás sima, és ingyenes, DH 3. évad egyetlen lehetséges boltban sem volt meg (természetesen).
Na mindegy… kifelé a parkolóba a következő kép tárult elénk:

DSC00696.JPG

Kérdés: ez hogyan fordulhat elő???
Lehetséges verziók:
– főnök betelefonál az üzletbe… lányok! egy paraszt sem vásárol, hogy rohadna meg mindenki… azonnal írjátok ki, hogy “sale”, oszt majd fognak. A lányok csodálkoznak, de kiírják.
– a tulaj elkötelezett híve az idegeneredetű, a magyar nyelvben gyökeret eresztő szavak fonetikus leírásának.
– az intézmény vezetősége így figyelmezteti a parkoló irányába tartókat a várható időjárási viszonyokra.

if jú hev eni ájdea, plíz ser it vit ász

Közzétéve:

Az első szopás 2009-ben…. westend parkoló

Hát gondoltuk, hogy ez az év faszább lesz, mint 2008, mert arról könyvet lehetne írni, ha az ember nem lenne annyira gátlásos. Na most abban mindjárt az elején megállapodtunk, hogy az új évben minden jól fog alakulni. Lesz egészség, békesség, meggazdagodás, meg mi az más. De azt mindenképpen, hogy apró faszságokon nem kell idegeskednie az embernek.

Az még oké, hogy az első lottóhúzáson egyesünk volt, mert hát nyilván csalnak. De azért az túlzás, hogy az ember már január 3-án infarktus közelbe kerül. Történt ugyanis, hogy valamit feltétlenül és a lehető leggyorsabban meg kellett vásárolnunk. A dolog olyan üzletben volt fellelhető, amihez bevásárló központba (értsd: pláza) kellett menni. A legközelebbi ilyen üzlettel bíró intézmény a westend volt, amit 1999-es megnyitása óta gyűlölök a mérhetetlen embermennyiség és az óriás lehúzás miatt. Dehát gondoltam, hogy az ünnepek után ide is beköltözik a béke és a szeretet. Hát a nagy faszt költözik!!!
No, de visszatérve: Regivel bevágtuk magunkat a kiváló Daweoo Matíz típusú 800 cm3-es motorral rendelkező gépjárműbe, és pillanatok alatt (a sok lóerő segített) el is értük célunkat. Ekkor azonban azzal kellett szembesülnünk, hogy a parkolóba való bejutás sem egyszerű, annyian vannak. Kérdem én, hogy mi a faszt csinálnak itt ilyenkor, ilyen mennyiségben az emberek. Aztán így a magamban morfondírozást azzal szakítottam meg, hogy mi is itt vagyunk, és lehet, hogy a többiek is csak beugrottak egy 10 percre, mert egyrészt közel voltak, másrészt valami olyan dolgot kellett megvenniük, ami nélkül nem lehet tovább élni.
A felső parkolószintet támadtuk be, és némi idő (értsd: sok) múlva sorompón belülre kerültünk és azonnal be is szálltunk a westendbe érkező autósok össznépi társasjátékába: parkolóhelyet kerestünk. BKV-soknak elárulom, hogy mik is a játékszabályok ebben a leginkább a “Ki nevet a végén”-hez hasonló játékban. Mész körbe-körbe a parkolóban, benézel minden sorba és ahogy távozó, vagy távozni készülő gépjárművet észlelsz, őrült tempóban odahajtasz és vad indexeléssel jelzed, hogy ebbe a bázisba a te bábud fog kerülni. Nem árt ilyenkor még az arcizmok megfeszítése és szigorú kikandikálás a szélvédőn, mert pofátlanabb játékosok megpróbálják behúzni a jogos helyedet. Ilyenkor érdemes vadul integetni is, ami azt jelenti a játékban, hogy “takarodj a faszba te gyökér, mert eltöröm a gerinced”. Ez általában hat és az ilyen inkorrekt versenyzők visszavonulót fújnak és ha végre kitolatnak gyorsan betudsz állni, vagyis nyertél.
Mi ezen az estén 6-ost dobtunk, hiszen alig fél perc elteltével meg is találtuk a helyünket és vártuk, hogy kiálljanak és megszerezzük a bázist. Végre… igen… 2009… a szerencse éve! Már éppen balról állnánk be a bázisba, amikor csikorgó gumikra leszünk figyelmesek jobbról, ahonnan egy hatalmas dzsip (benne hatalmas hajnövesztő szerekre fittyet hányó szakemberrel) érkezik és a következőképpen szeg meg minden írott és iratlan szabályt. Gázt ad… fékez… gázt ad… fékez… és így próbál kiszorítani a bázisból. Az sem jelent neki próblámát, hogy közben alaposan meghúzza a bázisunk mellett parkoló peugeot típusú gépjárművet. Regi még megpróbálkozik nálam egy kósza “Ne hagyd!” felkiáltassál, de ekkor már rükvercben nézünk új bázis után. Persze magunkban lefuttatjuk az ilyenkor szokásos lehetőségeket. Ha lenne most nálam egy pisztoly ráfognám és ekként kiáltanék: “könyörögj az életedért te köcsög”… meg hogy mi a faszért nincs ilyenkor nálam egy hamis rendőrigazolvány…. és hát kár, hogy nem vagyok 10 danos karate mester. Mondjuk egyik sem túl hiteles egy narancssárga matízból kiszállva. És ekkor még nem voltunk idegesek….
Nincs mit szépíteni, kiütötték a bábunkat…. vissza a starthelyre. Dobtunk még egy-két egyest és kettest, de végül sikerült bázist foglalni. Gyorsan be is szaladtunk, hogy megvegyük a megveendőt, de már a bejáratnál rosszat sejtettem, hiszen minden parkolóautomatánál 10 méteres sor. Mindegy… mondom magamban… majd akkor lépjük át ezt a folyót, ha odaérünk. Ez mintegy 10 perc múlva meg is történt, mert a vásárlásnál nem ért bennünket semmilyen atrocitás. Olyan például, mint amikor a cora-ban kértem 30 dkg pármai sonkát, mire az eladónő ekként válaszolt: “de uram, az nagyon drága”. Mondom, hogy látom az árát, és hogy akkor legyen 30 dkg. Erre persze még elmondta, hogy ő szólt időben, hogy drága… és persze már mindenki minket utált a sorban, de kitartottunk és végül megkaptuk, amit kértünk.
Visszatérve: eljött a parkolójegy fizetés pillanata. A négy automatából egyik sem ismert fel papírpénzt, így a sor duzzadóban volt. Mivel mi nem sok időt voltunk, ezért a fizetést feladó embereket kivárva, végre odajutottunk és némi idő (értsd: sok) után érmével kicsengettük a 200 HUF-os, rablásnak is beillő összeget, hiszen nettoban mindössze 10 percet töltöttünk plázázással, a többi időben társasoztunk, menekültünk és sorban álltunk. Ekkor már rosszat sejtve a fizetést követően a blokkot is megtartottam, ami pedig nem olyan magatartás, amit tanusítani szoktam.
Parkolóba ki, autóba be, rükibe ki…. ügyesen kikerülve a két autót, ahol a soförök egyelőre farkasszem nézéssel igyekeztek dönteni a felszabaduló bázisról. Araszolva jutottunk el a sorompóig, ahol kukástrikóban, erre kiképzett szakember kérte el a jegyet és dugta az automatába. Piros, sorompó nem emelkedik! Mi a faszom? – néztem kérdően az emberre. Mire ő: “aha, a 128-as automatában fizettek”. Mondom néki, nem tudom, de engedjen ki, itt a blokk, mert már egy ici-picit frusztrált vagyok. Aztat mondta erre, hogy ő azt nem tudja megtenni, viszont a másik oldalon a kolléga kienged minket. Mondom neki, hogy vicc, de végül elindulok. A másik oldalt csak némi idő (értsd: sok) tudtuk elérni és közben komolyan elgondolkodtunk, hogy a westend parkolóban kell új életet kezdenünk egy matízban, mert úgy bedugul, hogy semerre tovább. Odaértünk! Az embernek mondom, hogy mi a 128-asok vagyunk és hogy engedjen ki, mert fulladok. Mondja erre, hogy ő nem tud, de ha lemegyünk csigán, ott tuti kiengednek. Na ekkor szakadt a cérna! Kissé felemeltem a hangom (értsd: üvöltöttem) és felszóllítottam, hogy azonnal engedjen ki. Persze felismerte, hogy nem vagyok a főnöke, így a felszólításomnak ellenállt. Mondom neki, hogy a bejövetelről most nem emlékeznék meg, de több mint félórája nem jutok ki. Aztat mondja, hogy volt, aki két és fél óra alatt jutott ki. Faszomat mondom (még mindig ugyanabban a hangnemben), akkor áttöröm a sorompót. De aztán mégsem törtem. Még próbálkoztam, hogy hívja a főnökét… meg egyéb fenyegetőzések, de végül a végső lehetőség, a csigalejáró fele vettem az irányt. Ez azért jó, mert megint araszolhattunk egy fél órát. Közben Regi megkérdezte, hogy mit csinálunk ha már nem fogadják el a parkolójegyet, mondván lejárt. Mit csinálunk? Mit csinálunk? Csak annyit mondtam, hogy majd meglátod szívem… és közben a következőkre gondoltam: először is kiszállok, kitépem a szívét, majd lerajzolom és széttépem, végül áttöröm a sorompót, üldöznek majd a rendőrök, elkapnak (vö.: 800 cm3), a bíroság egyértelműen megállapítja, hogy nem vagyok beszámítható, elmegyógyintézetbe zárnak, ahol mégjobban bekattanok… először csak azt hiszem én vagyok Napóleon, de később rájövök, hogy Magda Marinkó vagyok… már csak egyetlen cél lebeg előttem… elpusztítani a világot. Mindez azért, mert beugrottunk 10 percre a westend city centerbe.

Közzétéve:

Tippjáték – avagy fusson aki akar, én bort akarok inni

Hölgyeim és Uraim! Megkezdődött néhány megkérdőjelezhető pszichés állapotban leledző barátunk, ismerősünk egy hónapig tartó futó(!!!)versenye. Szerény véleményem szerint kevés rosszabb dolog van a világon, mint futni. Jó viszont például bort inni, ezért szeretnénk azon barátainkanak, ismerőseinknek és pártolótagunknak lehetőséget nyújtani arra, hogy megszeressék a futást, akik nem akarnak soha a büdös életben futni, viszont elismerik a sportteljesítményt, szeretnek szurkolni vagy ellenszurkolni, és nem utolsó sorban szeretnek a fotelban, a kanapén, neadjisten egy kellemes kocsmában elfogyasztani néhány pohár jó bort.

Miről is lenne szó? Ezennel szeretnék elindítani egy tippversenyt arra vonatkozólag, hogy ki is nyeri ezt a futóversenyt. Viszont jelenleg még nem ismerjük a résztvevők pontos célját a versenyben, nem ismerjük, hogy mennyire motiváltak, mennyi időt szeretnének rászánni a többiek legyőzésére, ezért az angol fogadóirodák mintájára oddszokat fogok közölni mindennap déli 12:00 óráig, és ezeket is figyelembevéve kellene minden kedves résztvevőnek a verseny ideje alatt összesen ötször tippelnie. Arra kérek mindenkit, akit érdekel, hogy az első tippjét szerda (09/24) éjfélig tegye meg. Ezt követően minden héten újra kell tippelni (bármelyik napon), tehát a lényeg, hogy egy héten legalább egy tippet kell adni. Az időben visszafelé viszont nem korlátozunk senkit, vagyis bárki dönthet úgy, hogy az öt tippelési lehetőségét előbb felhasználja, így nagyobb kockázatot vállalva, hiszen nyilván az újabb és újabb oddszokat elsősorban a napi eredmények fogják befolyásolni.

Írok két példát, hogy érhető legyen:

Tehát minden tippelő 5 lehetőséggel rendelkezik (egyszerűbben van 5 zsetonja)  a 4 hétre vonatkozólag:

Aladár tippelő ember kihasználja mind az 5 zsetonját és 5-szörösen megfogadja 09/23-án Béta nevű versenyzőt, akit a fogadóbizottság (én Reci) az adott napon 1:2,5 oddsz-al adott. Ekként 12,5-ös eredményt ér el, amennyiben Béta nevű versenyző végez az első helyen 10/21-én.

Bertalan nevű tippelő ennél sokkal óvatosabban jár el, és az 5 zsetonját a következőképpen osztja el:

09/23 –  Alfára fogad, akit ekkor 1:3,8-al adnak

09/30 – Alfára fogad, akit ekkor 1:4,9-el adnak

10/7 – Ekkor már Bétára fogad, akit 1:1,8-al adnak

10/14 – Béta, akit ekkor 1:1,3-al adnak

10/21 – Béta, akit ekkor már 1:1-ben adnak

Összesen 3 tippje ült Bertalannak, amivel 4,1-es eredményt ért el. Ebben a példában a hazárdőr versenyző (Aladár) nyert, de ne felejtsük el, hogy az első napok eredményei egy ilyen viszonylag hosszú versenynél nagy rizikót hordoznak magukban. Mi van, ha Béta megsérül az első héten. Hidegben futás eredménye lehet egy jó tüdőgyuszi (2 hét kiesés), többiek megtáltosodása, stb.

Remélem érthetőek a szabályok. Röviden: Mindenkinek 5 zsetonja van. Mindenkinek, aki részt szeretne venni a tippversenyben 09/24 (szerda) éjfélig meg kell tennie az első tippjét. Minden héten (hétfő-vasárnap) legalább egy tippet meg kell adnia (kikerülendő, hogy valaki az utolsó napokban tippeljen az összes zsetonjával a már szinte biztos győztesre). Viszont annak semmi akadálya, hogy valaki a zsetonjait korábban kihasználja (pl.: 3 zsetont tesz valakire az első héten, majd a másik két zsetonját kötelező kihasználnia úgy, hogy legalább egy zsetont tennie kell már a következő héten, illetve ha marad, az azt követőn is, viszont így már az utolsó hetekre elveszti a lehetőséget). Egy héten különböző napokon is lehet tippelni, vagyis a fenti példa esetén, az első héten kedden, pénteken és vasárnap használ fel valaki egy-egy zsetont, vagyis összesen hármat. Arra kérek minden kedves tippelőt, hogy a tippjeit a következőképpen tegye meg: comment-ként írja a következőt például – Mucc 1 zseton. Kérem, hogy az adott kommentben csak a név és a feláldozott zsetonszám szerepeljen. Amennyiben egyéb megjegyzés van (Áci basszájba, mi a faszért lazsálsz? rád tettem mindenemet, te szemét), azt külön kommentben közölje az illető.

Néhány egyéb észrevétel: az oddszokat a fogadási bizottság (egyszemélyben én Reci) adom meg mindennap délig, ami addig él, amig a következő nap az új oddszot meg nem adom. Lehet, hogy lesz, amikor már 9-kor jön az új oddsz, lehet, hogy csak pontban délben. Ezzel kapcsolatosan reklamációt nem fogadok el. Amint a napi oddszal megjelenik a kommentem, attól a pillanattól az él. Teljesen szubjektíve adom meg ezeket, tehát aki részt vesz, ezt el kell fogadnia. Nem érdekelnek majd az olyan megjegyzések, hogy menjek a g..ibe, hogy adhattam Ácit 1:3-hoz, amikor tegnap is elesett 🙂 Korrupcióval próbálkozni természetesen lehet, hiszen én is ember vagyok, de azért a tét nem olyan nagy, hogy komoly többszázezres megkeresésekre számítsak, ezért talán megfogadhatom, hogy igyekszem a legtiszteségesebb formámat hozni… majd meglátjuk 🙂 A versenyzőket bármilyen módon nyilván megkereshetik a fogadók, akár az életben. Ezeket nem áll módunkban ellenőrizni, de ha ilyen lefizetések a tudomásunkra jutnak, azokat maximum az oddszok meghatározásakor vesszük figyelembe. Reményeink szerint azonban inkább a szurkolásban fog erősítést jelenteni a tippverseny. Persze arra is van esély, hogy a végül veszteseket egy életre meggyűlölik a rájuk fogadók, dehát az olvasótábor még fiatal, tehát van esély új barátok keresésére 🙂

Végül a versenyzőkhöz fordulok. Az oddszok szubjektívek, van, akit jobban ismerek, van, akit kevésbé. Kéretik nem megsértődni, ha valakit 1:5-höz adok, míg másokat 1:2-höz. A következőkben rövid leírást adok rólatok, kedves versenyzők, amire szintén a fenti szabály vonatkozik:

Kezdjük a hölgyekkel:

Mucc: Kb. másfél-két éve sportol rendszeresen. Kitartó, mindig a győzelemre törekszik. Sok múlik azon, hogy mennyire veszi komolyan ezt a kihívást. Első körben a végső győzelemre nem tartom a legesélyesebbnek, de ez változhat, ha már az első héten sikerül tartania a lépést.

Meme (Monoki Meli): Kevésbé ismerem a sportkarrierjét, ezért “sötét lónak” számít a fogadóiroda szempontjából. Ami viszont mellette szólhat, hogy Té személyében kiváló verbális képességekkel megáldott edző áll mögötte, aki valószínűleg a motiváció összes eszközét bevetheti a kihívás folyamán.

És a srácok:

Áci (HoloviccManó): sokat erősödött az elmúlt időszakban. Igazán sportos életformát folytat és ezúttal eltökéltnek tűnik. Amennyiben nem sértődik meg, akár a végső siker sem kizárt 🙂 Sok múlik azon, hogy az első héten hogy teljesít. Ha a legjobbak között lesz, az megsokszorozhatja az erejét!

Igor (davigo): a talán legsportosabb életformát folytató versenyző. Amennyiben motivált, nagy esélyese lehet a viadalnak. Keveset tud fogadóirodánk a pszichés hozzáállásáról, de komolyan számolunk vele.

Zorró: az egyik esélyesünk. Képes eszetlenül körözni a szigeten, anélkül, hogy ennek értelmetlenségét belátná. Nyertes típus és motiváltnak tűnik. Taktikája: elhúzni az elején, ezzel a többieket blokkolva.

Bízunk benne, hogy mindenki komolyan veszi a versenyt, és így egy végig nyitott, izgalmas viadalnak lehetünk szemtanúi. A versenyzők és természetesen én sem fogadhatunk. A fődíj: 1 üveg jobbféle bor

És akkor az első oddsz-ok:

Mucc: 1:5

Meme: 1:5,5

Áci: 1:3

Igor: 1:2,8

Zorró: 1:2,2

A verseny eredményeit itt tudjátok követni: http://www.thespanishinquisition.hu/zoli/1honap/

Sok sikert, jó fogadást mindenkinek!

Fogadási Bizottság (én)

És mivel hipp-hopp véget is ért a verseny itt az eredmény:

DzséPé

 

 

 

 

 

Közzétéve:

Vodafone mobilinternet szakmai teszt

Na most már megírom, mert felháborító. Mivel átmenetileg lakom, így hát mobilinternetre fanyalodtam. Szeptemberben még a nagy mobilinternet őrület hajnalán sikerült beválasztanom a legjobbat. Ismét bebizonyosodott, hogy a legolcsóbb a legszarabb. Ez akkor – meg szerintem most is -, a vodafone volt.
Az elején kb két hétig egész jól működött, aztán egyre rosszabb lett. Most azért még nem írtam sokat ezt a post, de ötödször dobott le. Szóval kedves, barátaim, ismerőseim, pártolótagok, és ellenségeim! NE VEGYETEK VODAFONE MOBILINTERNETET, MERT EGY KALAP SZART NEM ÉR!!!
Tisztelt vodafone! Az kívánom neked, hogy nagyon gyorsan menj tönkre, mert megkeseríted az emberek életét! Tudom, hogy ez csak álom, de legalább fájjon neked is annyira, mint nekem, aki ebben a pillanatban hatodszor csatlakoztam. Gyülöllek, és te vagy a legfőbb ellenségem!

Közzétéve:

Mosógépszerelő Sanyi

Szóval ezúttal is vendégségben mosás Bóbnál, ami jól szokott sikerülni, hiszen este megyünk hozzá és amíg megy a mosógép borozás, dumálás, gyakran vendégrésztvevők (Medve, Dzsajokosz) bevonásával. Persze, amikor lejár a gép kurvaanyázás, hogy ki kell teregetni, de ezt az érzést minden rendes ember (9-es) jól ismeri. Én mindig azt mondom, teregessenek a 6-osok 🙂

Ezen a szeptemberi héten azonban nem tudtuk összehozni egyik estét sem, csupa fontosabbnál fontosabb elfoglaltságok miatt, mint például póker, sajnos vacsora, sörözés, miazmás. Ezért mivel volt egy szabadnapom, reggel támadtam Bóbhoz, hogy még munkába indulás előtt eltudja magyarázni a műszer irányítását (csak később jöttem rá, hogy műszer, ekkor még azt gondoltam mosógép). Nyilván egy program ismerése, nem túl nagy bonyolultság egy átlagembernek. De mint tudjuk én nem vagyok átlagember (értsd: átlag alatti) 🙂

Szóval mosás berakás, Bób munkába elhúzás, nehogy veszélybe kerüljön a konverzió. Én pedig beraktam egy filmet és félálomban vártam a program lejártát. Kisvártatva (nem tudom hány perces program volt) le is járt, még küzdöttem pár percet, hogy rávegyem magam a teregetésre (ami köztudottan nem embernek való), de végül is elindultam a műszer irányába… bárcsak ne tettem volna. Meggyőződésem, hogy mindent úgy csináltam, ahogy azt Bób egy órával korábban betréningelte, ám amikor ki akartam nyitni az elöltöltős műszert, a műanyag kallantyú a kezemben maradt, az ajtó pedig nem nyílt. Na ez volt az a pillanat, amikor lepergett előttem életem filmje! Úristen mit tettem, nem elég, hogy vendégségben mosok, de még tönkre is teszem, széttöröm, megrongálom…. szégyen!!! Első gondolat, bassza meg, kell vennem egy mosógépet. De ezt mindjárt követte a következő, benne van a fél ruhatáram, vagy 6-8 ing, darabja 10-15 ezer, a többiről nem is beszélve. Mit kell ilyenkor csinálni??? Mit csinál ilyenkor egy életrevaló ember??? Hát én a következőt csináltam: ki késért a konyhába, majd azzal feszegetése az ajtónak, hogy kinyíljon. Picsába, természetesen nem nyílik. Na gondolkodni kellene, hogy mi legyen… semminek az eszembe nem jutása!

Így gondolkodás közben eszembe jutott, hogy meg kellene inni egy viszkit, abból még soha sem volt baj! Ekként cselekedtem. Közben Bób felhívásának megkisérlése, szerencsére nem vett fel. Sms írása, azonnal hívj, ha tudsz… mégiscsak ő a project manager. A gondolkodásra irányuló magatartásom végül sikerre vezetett, mosógépszerelőt kell keresnem… most. Ha most megtalálom két hét múlva kijön és akkor minden megoldódik, Bób meg egyszer majd csak megbocsájt. Persze sehol egy aranyoldalak, kisokos, de még egy rohadt média markt újság sem, hogy kinézzem Bób új mosógépét. Na most mi a g..i legyen???

A drámai helyzetben egy újabb viszki elfogyasztása mellett döntöttem, hiszen gyakran fordul az ember az alkoholhoz bánatában. Erre még szépemlékű szociológiai, pszichológiai tanulmányim kapcsán emlékeztem… világos, hogy volt értelme egyetemre járni. Ekkor hirtelen újabb szikra gyúlt az agyamban. TUDAKOZÓ! 197 hívása izibe, mire egy kellemetlen női hang: az ön készülékéről ez a szolgáltatás nem elérhető! Mi van??? T-mobilról a T-com tudakozó nem elérhető? Ebből is látszik, hogy hülyék a németek. Nem jutottam előbbre tehát, csak később derült ki, hogy céges előfizetés lévén egy nullát kellett volna tárcsázni a 197 elé, de ezt akkor még nem tudtam.

Ekkor ha lehet még bánatosabb lettem, mondhatni bánatosabb, mint egy panda, akit csupa egymást szexuálisan zaklató kisgyerek vesz körül. Mivel jártam egyetemre, ezért rögtön tudtam, hogy meg kell innom egy újabb viszkit. A szikra sem váratott magára sokáig, WAP, az általam szinte soha nem használt technológia! Ez hozta meg az áttörést. Mit írjak a google-be? Korty viszki. Mosogépszerelés! Első találat: www.mosogepszerelo.com, nem túl bonyolult honlap, rajta a legfontosabb info, Mosógépszerelő Sanyi és telefonszám. Izibe tárcsázása Sanyinak. Felvesz, bemutatkozik, Mosógépszerelő Sanyi! Király. Elkezdem neki Ádám Évánál, vendégségbe mosás, meg, hogy dráma van és, hogy Úristen mi lesz. Mire ő: beragadt a ruha, mi? Mondom, hogy nagyon jól tetszik látni a helyzetet. Aszongya, hol vagyok… mondom Attila út… mire ő, hány szám. Hát mondom speciel eztet nem tudnám megmondani, de kimegyek és lelesem a házfalról. És ekként cselekedtem. Sanyi mondja, hogy fél óra múlva ittlevés. Na ekkor megnyugodtam!

Percre pontosan félóra múlva megérkezett Sanyi, alacsony mokány 40-es ember… köszön, majd már megy is a mosógép irányába, mintha szaglásból tudná merre van. Aszongya, két eset lehetséges, vagy kinyitom ezzel a műszerrel, vagy szét kell bontani az egész mosógépet. Szerencsére működött az első verzió, katt, és már ki is szabadultak a ruhák. Majd kb két perc múlva már az ajtó is leszerelésre került. Sanyi a következővel biztatott, 2 nap alatt szerez fogantyút és majd jelentkezik. Ezzel távozott is a jóember. Na mondom, akkor legalább nem kell mosógépet vennem, ez is valami, Bóbot meg majd kiengesztelem valahogy.

Nagy megnyugvásomban visszafeküdtem a kanapéra, mondom most már végignézem a filmet. Be is aludtam, ahogy kell. Kb félóra múlva telefoncsörgésre ébredtem. Sanyi az, az aranyember, akinek természetesen ekkor már el volt mentve a száma. Felveszem… Sanyi vagyok, a mosógépszerelő, hol van R. úr???… mondom itt még vendégségben… mire ő: ne mozduljon, félóra múlva ott vagyok… majd lenyomja. E??? Hát mondom, ha Sanyi jön, abból még baj nem volt. Meg is érkezett igéretének megfelelően. Képzelje, pont volt a szervízben egy kallantyú… és már szereli is fel az ajtót a mosógépre. Én meg közben: hogy örök hálám, meg hogy aranyember, és hogy a mai világban ilyen gyorsan…. ő meg csak mosolyog. Ezután a fizetésre kerül sor, 7000 HUF. Szívem szerint mondanám, hogy legyen húszezer, de azért az elfogyasztott alkoholmennyiség dacára is marad bennem annyi józanság, hogy ezt ne tegyem. Közben persze nem győzök hálálkodni. Záróakkordként felragaszt egy Mosógépszerelő Sanyi matricát a mosógép hátuljára és a kezembe nyom vagy 50 szórólapot. Elköszönésként pedig azt mondja: én azt mondom soha többet ne találkozzunk, de ha mégis baj van gondoljon rám… mosolyog. Majd elmegy.

Alighogy becsukom az ajtót, csörög a telefonom, Bób az. Na mi a g..i van? – kérdezi. Mondom, van egy durva sztorim, hallgasd végig, ne szólj közbe, happy end lesz a vége…..

Közzétéve:

Final Table

No… kiváló Zorró barátunk telefonja ért a Pártban múlt héten valamikor, hogy egy új pokerclub (Best Poker Club – Lurdy ház) freeroll versenyt indít hétvégén, amin illő lenne elindulnunk. Ekként benevezére került Mici, Áci, Iván, Zorró és jómagam (és persze később kiderült, hogy Copter is indul, ami nyilvánvaló volt, hiszen őneki ez a választott hivatása). A lebonyolítás alapján 5 előselejtezőből lehet eljutni a vasárnapi döntőbe, ahol meg lehetett küzdeni az 500 ezer forintos összdíjazás valamekkora hányadáért.

Szombaton reggel fél 10… fájdalom!!! Álmosan érkezünk némi késéssel a helyszínre, ahol profi körülményekkel találkozunk és a pörgős regisztrációt követően 10 után kicsivel belecsapunk. Tehát szombat reggel 10: motiváció=nulla, koncentráció=nulla, pszichés felkészültség=nulla, elfogadható lapok száma=nulla. Én hullok ki először, mintegy 40 perc elteltével, aztán kicsit később követ Mici és Áci is. Hiába, a későn fekvők nem bírtak úrrá lenni a korai kezdéssel járó kihíváson. Viszont!!! Óriás bravúr: Zorró és Iván bejut a legjobb 35 közé a 160 indulóból, ami döntőt ér!!! Egyetlen party-ra sem emlékszem már, csak arra, hogy szerencsétlenül estem ki.

A vert sereg aztán megtudja, hogy el lehet indulni a délutáni selejtezőn, amennyiben nem jön el minden regisztrált versenyző. Némi tanakodás után döntünk: 3-ra visszajövünk és újra próbára tesszük magunkat. Ennek megfelelően regisztrálunk a várólistára.

Egy jó ebéd után, egyre inkább kezdünk rápörögni a témára, vagyis kezd megjönni a kedv, hogy most már aztán tényleg kezdjünk el rendesen pókerezni. A délutáni selejtezőre végül 177 ember érkezik, akik közül 36 ember kerülhet a döntőbe. Részemről egy viszonylag feszes asztalra kerülök, ahol a kezdeti viszonylag jó lapokkal sikerül hamar megduplázni a 10ezer kezdő zsetonom. A taktika… flop előtt emberes emelés, ha valaki jön, akkor flop után két emberes emelés… szépen dob is mindenki. Ezt kb ötször sikerül eljátszani… plusz sikerül két embert mindjárt az első egy órában jobb lappal kiejteni. Na most ezek nem a legjobb játékosok voltak. Egy profi is ült az asztalnál azonban, aki igen szimpatikus fiatalember benyomását keltette. Egyik fülében fülhallgató… zenehallgatás… unott pofa… és minden szarabb döntés kiröhögése… különös fintorok… bepofázások… szóval igazi fasszopó viselkedés. Persze közben sok beszélgetés, hiszen mindenkit ismerés, aki számít. Zsetonszámban jóval mögöttem járt, ezért úgy itéltem meg , hogy a nagyobb flop előtti emelésére be tudok menni az A-5-mel. Flop: A, Q, 4. Check-olok… ő is. Jön egy 3-as. Check-olok, ő azonban all-in-t mond. Mivel zsetonjaimhoz képest kb 1/3-ad emelésről beszélünk, ezért tulajdonképpen gondolkodás nélkül megadom, hiszen az, hogy ez az ember eltakarodjon az asztaltól minden pénzt megér. Gúnyosan teszi le az A-J-ját, ami Áci Pókeriskolájában (vagy inkább Álmoskönyvében) semmi jóval nem kecsegtet… ez azért mint később kiderül nem mindig állja meg a helyét. Miközben kirakom az A-5-ömet, megjegyzem, hogy tudtam, hogy A-od van. Mire ő szinte röhögve: akkor mi a fasznak adtad meg? De mire ezt kimondja, már érkezik is a válaszom, ha lehet talán még gúnyosabb röhögés kiséretében: EZÉRT. Kiváló dealerünk ugyanis kirakta a “jól megérdemelt” 5-ösömet riverre. Miközben szedelőzködik, van néhány keresetlen szava arra vonatkozólag, hogy mennyire szar játékos vagyok, meg az anyám is salakmotorozhatott volna inkább Miskolcon a MVSC pályán ahelyett, hogy megszült. De ezzel már nem foglalkozom, hanem azon tűnödőm, hogy mekkora hiba érzelemből játszani, de mekkora király, ha bejön, hiszen dupla élvezettel söpörhetem be a zsetonokat, és az önbizalmam is egyre nő, az asztalnál engem övező respect-ről nem is beszélve.

Teljes volt a nyugalmam, hiszen az első szünetre összeszedett 60ezer zsetonom ezt lehetővé tette számomra. Több party-ra már nem emlékszem, de mire a kritikus 40 közé kerülünk, a zsetonszámom 132ezer, ami az egyik legtöbb. Persze a Texas hold’em-ben a zsetonszámnak óriási szerepe van, így okos játékkal (mindenkinek a szétemelése, ha érezhető, hogy nincs jó lapja az ellenfélnek dobásrakényszerítés, egyszóval vaddisznóskodással) már nem volt nehéz elérni ezt a magas zsetonszámot. Ami öröm volt, hogy egyetlen bukott party után sem hullottam szét. Az nem törte meg a lendületemet… játszottam tovább a saját játékomat… és ami a legfontosabb, ezt a mentális ráhangolódást baromira élveztem.

40 közé sajnos Áci már nem jutott el, nem emlékszem hogy, de szerencsétlenül esett ki (Áci pls comment). Viszont Mici és Copter itt van, ráadásul egy asztalhoz kerülünk mind a hárman. Copter jól áll és szokás szerint verbálisan is terrorizálja az asztalnál ülőket. Körülbelül annyira bunkó, mind az az ember, akiről korábban meséltem, de mennyivel jobban elviseli ezt az ember, ha ismeri 10 éve… még mulattat is. Persze a vörösödő fejekből látszik, hogy ezzel csak én vagyok így. Micinek viszont nem áll jól a szénája, a legkevesebb zsetonnal rendelkezők táborát erősíti. Annyival próbálok segíteni, hogy szar lappal is bemegyek egy all-in-re, hátha ki tudom ejteni az embert, de végül nem sikerül. Mici tehát segítség nélkül is kihúzza és ez azt jelenti, hogy öten is döntöbe kerülünk kicsiny pókerclub-unkból, amit Micivel fantasztikus sikerként könyvelünk el. Jó érzés ezekben a pillanatokban Micinek és Recinek lenni a Hungária körúton 🙂

Eljön a vasárnapi döntő ideje: délután 4 óra. Nyugalmat látok mindannyiunk arcán. Bár Mici nem érzi a győzelem ízét, én azért behalucinálom magamnak a final table-t. Végül is az embernek legyenek a céljai az életben… és mi más lehet az, mint, hogy jól szerepeljen egy pókerversenyen 🙂 Na majd elválik

Jó asztalhoz kerülök, viszonylag feszes emberekkel kell felvennem a versenyt, ami általában kedvez nekem. Mellém kerül a világ legrandább embere, amitől egy pillanatra meg is ijedek, de aztán elhesegetem a negatív gondolataimat, sőt többször szóba is elegyedünk. Itt kell megkövetnem a sajnos csapat egyik oszlopos tagját, akiről mindig azt gondoltam, hogy a legrondább az univerzumban, de igazából be kell látnom, hogy ez nem igaz, mert ő mellettem ült a pókerversenyen és különbözött attól, aki ezennel megkövetek.

Visszatérve: eleinte fos lap, fos lap hátán. 15ezer indulózsetonom kisebb blöffökkel tudom fenntartani, de előbbre lépni nem annyira sikerül. Na most egy mumus is sikeresen bejátszik az asztalnál. Egyébként egy szimpatikus ember, akivel jókat dumálunk. A végre beinduló lapjaim felbátorítanak, ezt az állapotomat ő azonban kétszer is gyors egymásutánban negligálja. Emelek 1500-ig, ő rögtön raise 5000-ig… én meg kis gondolkodás után dobok (majd ugyanez mégegyszer). Na közben megint beültetnek egy bunkót a visszafogott kis baráti asztalunkhoz. Klónja a tegnapinak, csak ez ráadásul kopasz és 130 kiló. Ekkor már érlelődik bennem a küldetéstudat, hogy az ilyen köcsögöket valamiért nekem kell kiejteni erről a tornáról. Tiszta hülyének néz mindenkit. Úgy emel, mintha másnál kizárólag 2-es és 3-as lehetne. Ez hat is… szépen megerősödik. Aztán persze kibújik a szög a zsákból… belenéz egy sorba a semmivel… igen semmivel. Ki tudja mennyi blöffjét kajálta be asztal. Na és akkor jön a mi elhíresült party-nk, amiről később a szünetben mindenki tudott már. Kezemben K-Q. Ember emel 3000-et, én meg tartom. Flop: K-7-4. Check.. Check. Turn: pikk K. Nekem drillem van, de ezzel lent van 3 pikk is. Ember all-in. Na most akkor mi van (???) gondolom magamban. Ha megadok, a zsetonjaim több mint felét kockáztatom. Eddig hülyére vett mindenkit. De végül meg is bünhődött. Most már csak óvatosabb! Na mindegy… egyben vagyok pszichésen, ha belenézek a flush-be, akkor a maradék zsetonnal majd újra kezdem… gondolom magamban. Call. Kaján mosollyal teszi le a flush-ét. Nem érzek megbánást, ebben a pillanatban is tisztában vagyok a döntésem helyességével. Kirakom a K-Q-ám. És a river: K!!! Pókerem van. Hihetetlen szerencse!!! Az ember csomagol. Korábbi önmagához képest kultúráltan távozik. Felbolydul a terem ezen része, a szomszéd asztaloktól is átkukucskálnak a póker hírére. Én nagyon jól érzem magam… konkrétan, amolyan élet császára fílingem van 🙂

Itt akkor érdemes is megmegemlékezni a szerencse és a pókerjáték összefüggéséről. Hívjuk segítségül a nagy hírű szaktekintély, Harrington ezzel kapcsolatos okosságát. Persze ezt Micitől tudom, mert ritkán olvasok szakirodalmat, amióta elolvastam az első ilyen könyvet és annyira összezavarodtam tőle, hogy két hónapig képtelen voltam nyerni. Szóval: Egy party 1%-ban a játéktudástól és 99%-ban a szerencsétől függ… egy tournament 50% szerencse, 50% játéktudás… egy élet pókerkarrierje 1% szerencse, 99% játéktudás. Ekként a következőkben saját bőrömön tapasztaltam meg a “szerencse forgandó” című népi észrevétel létjogosultságát.

Sokáig nem örülhettem a megerősödésemnek, mert a következőkben 2 party-ban sikerült kiesés közelbe jutnom. Az egyikben, a fentiekben már említett mumusommal sikerült ismét összeakasztanom a bajszomat. Kezemben A-Q egyszín. Emelek 2000-ig, ember zsigerből all in, ami kb a zsetonjaim 35-40%-át jelentette. Na mondom én néki… sokat szopattál, így most mán megnézlek magamnak végre. Call. Leteszi a különböző színű A-J-ját (itt hívom fel a figyelmet ismét csak Áci pókeriskolájára, illetve álmoskönyvére). A flop első lapja J, majd semmi érdemleges. Bukócső. Viszont magam is meglepődök, hogy mekkora nyugalommal veszem tudomásul, hogy szerencsétlen party-ban vesztettem sokat. A pszichés megrázkódtatás legkisebb fokát sem érzem… és máris a következő party-val vagyok elfoglalva. Megjegyzem, hogy az ember final table-ön végezte, pedig itt könnyen kieshetett volna. A másik nagy bukó is érkezett kisvártatva. Kezemben: A-7 egyszín. Tartom az asztal egyik legfeszesebb tagjának flop előtti emelését. Ketten vagyunk. Flop: 7-7-4. Na ennek ki ne örülne szerte e hazában, ha A-7 van a kezében. Emberünk all-in-t mond. Mondom magamban, ez vagy részeg, vagy blöfföl, de mindenképpen ráb…ik, mint kovács az újjára. Call. Erre lerakja a kézben 4-es párját…. fullja van!!! Na erre az eshetőségre nem voltam felkészülve, konkrétan kihagytam a számításaimból. Persze se a turn, se a river nem hozza meg az áttörést. Meglepő, de nem zuhanok össze, még az emberrel viccelődök is, hogy kölyökképű gyilkos (van vagy 22 éves). Marad 6000 zsetonom másfél óra elteltével… 15ezerről indultam és voltam már 40ezren is. Nem túl jó a helyzet… de nem adom fel. Szép higgadt játékkal, nem túl nagy nyereményekkel a szünetig felkúszok 20ezerre (tegnap ilyenkor 60ezerrel álltam), és örülök, hogy egyáltalán bent vagyok. Közben Zorró búcsúzik, de Mici, Iván és Copter még talpon van, ami ismét csak büszkeséggel tölt el mindannyiunkat 🙂

Többször utaltam a mentális, vagy pszichés felkészültségre eme torna kapcsán. Na most én azt gondolom, hogy soha nem voltam még pókerparty-n ennyire koncentrált. Itt most akkor a dopping részét is szeretném megosztani a kedves olvasókkal… ebben a sportban még nem kell pisilni a WADA (World Anti-Dopping Agency) felszólítására. Én a következőket alkalmaztam a 6 és fél órás döntő alatt. Fáradtan kezdtem… egy kóla… jöttek a lapok, túlpörögtem… lasítottam magam egy sörrel… és az adott helyzetnek megfelelően ezen két stimuláló szer váltott használatával tartottam magam idegi egyensúlyban. Elmondhatom, hogy ez igen jól sikerült ezen a versenyen.

Na de a szünet után, az átlagzsetonszám alatt néhány ezerrel, sikerült mindjárt buknom további 4000-et. Ekkor azonban a kieséseknek köszönhetően szétültették az asztalunkat és egy merőben új összetételű asztalra kerültem. Egy-két ismerős arc azért volt az előző napi selejtezőről. Na ez meghozta az áttörést. Jó lapok, jó játék, feszes ellenfelek… ez kellett ahhoz, hogy negyed óra alatt 60ezerre növeljem a zsetonjaim számát. A következő órákban már nem volt másra szükség, mint, hogy nagyon higgadt maradjak és szépen növeljem a zsetonszámom. Nem emlékszem ebből az időszakból kimagasló party-kra. Csak arra, hogy nagyon jól éreztem magam mindvégig. Nem hibáztam és szépen gyarapodtam. Közben sajnos búcsúzott Copter és Mici, tehát Ivánnal tartottuk már csak a frontot, de közben már 30 közé kerülve (fizetős helyen), egy asztalhoz kerülve figyelhettük egymás jobbnál-jobb megoldásait. Ekkor én már 100ezer zseton felett jártam és Ivánnak voltak húzósabb helyzetei, amiket rendre kiválóan oldott meg. Begyalogoltunk a legjobb 20 közé és egyre inkább reménykedtünk az áhított final table elérésében.

Persze nem hívnának Recinek, ha nem tettem volna magamnak az egészet hihetetlenül nehézzé… és itt most nagyon kiváncsi lennék a szakértő közönség kommentjeire!!! Már csak 11-en voltunk, és nekem 165ezer zsetonom volt (ezzel az 5 legerősebb ember között voltam). Kezemben Q-J egyszín. Az asztalnál 5-en ültünk. Megadtam a nagyvakot, ami ekkor már 20 ezer volt. Mindenki dobott, de a nagyvak emelt 80ezerig. Na most itt ugye a következő a helyzet… ezzel a lappal meg lehet adni a 20ezret ennyi zsetonnal, tehát nem hibáztam… szerintem. A továbblépési lehetőségeim: 1. eldobom a faszba és begyalogolok a döntőbe 145ezer zsetonnal. 2. megadom és bízom a jó flopban, mert nem én emelek először. 3 vissza emelek all-in-t… ha fight, legyen fight. A 3-at azonnal kizártam, hiszen a final table múlt rajta, bár kiderült, hogy ez lett volna a legjobb döntés, de látatlanban nagyon-nagy marhaság lett volna. A következőképpen gondolkodtam: megadom, mert, ha veszítek is 80ezret, a final table-t akkor is kiülöm a maradék 85 ezerrel. Viszont, ha nyerek 80 ezret, vagy még többet, akkor a végső győzelemre is megnyílhat az esélyem. Ezek után a flop 10-6-3 volt, amire a nagyvak bemondta az all-in-t, én meg dobtam ahogy csak tudtam. Letette a 10-2-jét és bocsánatot kért. Óriási bajba került azzal, hogy megadtam a 80 ezrét, de aztán ebben a party-ban a szerencse neki kedvezett.

Aztán gyorsan meglett a várva várt kieső. Hölgyeim és Úraim: FINAL TABLE-re kerültünk Ivánnal, kb 700-800 ember közül!!! Virágokkal elszeparált fősztal, a nézők 2 méteres körzetéből való kiebrudalásával. Hogy milyen érzés? Mintha Wimbledonban teniszeznék a center pályán 🙂

Nekem nem tartott sokáig. Kevés zsetonom maradt a fenti party-nak köszönhetően és a sorsolás sem kedvezett, ugyanis, mindjárt a második körben rám került a nagyvak, ami ekkor már 40ezer volt. Egy jól bemondott all-in-el még sikerült meghosszabbítanom a haláltusát. De közeledett a következő nagyvak és a hasonszőrűen kevés zsetonnal rendelkezők is kihúzták az első kört. Egy körrel a nagy vakságom előtt egy J-9 egyszínt tartottam elég jónak az all-in bemondásához, amit egy 10-es pár meg is tartott. Ezúttal nem jött a bubim, de nagyon jó érzésekkel búcsúztam a döntőtől. Nagy gratulációkat kaptam a nézőktől és a döntőt figyelő osztóktól és teremfőnököktől. Örömmel vettem át a nyereményem és órási élménnyel távoztam a helyszínről.

Iván végül nyolcadik helyen zárt… óriás gratuláció ezúton is neki!!!