November utolsó szombatján, késő délelőtt turnéztunk autóval a városban: egy kicsi játszótér, egy kicsi vásárlás itt, egy kicsi ott… Óvatlanul a tankolást a végére hagytam. Hiba volt, mert Pestről Budára menet a szigeti lehajtónál elkezdett picit rángatni az öreg Rover 620-as, de legurultunk az első elérhető parkolóhelyig. Taxit hívtunk és a sztori ekkor kezdődött.

Azt már tudom, hogy olyan helyen, mint egy házszám nélküli buszmegállóhoz ha taxit hívok, akkor mindent el kell mondani (mihez van közel, melyik városrész felé megy onnan melyik busz), mert  a taxitársaságok diszpécserei gonosz múzeumi teremőr nénivé változnak, ha a nem létező városi helyismeretükre próbálsz építeni. így is történt: 9-es busz megállója Óbuda felé, a 17-es villamos végállomásánál. Kevés  volt… A család már belehelte az autót, de taxi még sehol, telefonáltam. Máshol állt az ember, de jött azonnal.

Szép sárga Renault, benne valószínűtlenül elegáns (öltöny, nyakkendő), frissen borotvált, magas, körszakállas csávó. Bocsánatot kért, átállt, segít, mosolyogva. Szilvi Rózával a kezében előre ült, Fülöp mellé ült be hátra, Szilvi telefonjával egy karácsonyi motívumos memóriajátékkal játszott, ami alatt valami nemzetközi karácsonyi sláger instrumentális változata szólt (talán a let it snow). Eközben Róza az anyukája ölében a sofőr csávóval koketált, vigyorgott, bujócskázott. Mi eközben meséltük a sztorit (benzin kifogyása), néha Fülöp is belebeszélt, amit épp fontosnak tartott említeni… Ezek általában nem oda illő, de vicces félmondatok voltak. Talán 5 perc volt az egész út és a végén a sofőt azt mondta, teljesen karácsonyi hangulatott csináltunk neki, így ezt a kört ő állta.

Nem hittük el, még napok múlva is mosolyogva beszéltünk róla.


One Response to “Ádventi taxis”  

  1. 1

    lájk 🙂

Leave a Reply