Közzétéve:

Jani, a hentes

A megkerülhetetlen óbudai Jáner hentesnél annyi változás, külső behatás történt az elmúlt 1-1,5 évben, mint előtte évtizedekig sem. Először Imit, a törzsgárda oszlopos tagját nevezték ki az új isaszegi üzlet szenior hentesének, vezetőjének. Utána tavaly nyáron rárobbant az épület teteje a boltra is egy kicsit, majd jó két hónap után visszatért a csapat és folytatta áldásos tevékenységét.

Most pedig, közel 30 év után, családalapítási céllal eligazol Jani, aki az igazi hentes karakter kellő testmagassággal, testmérettel, fülmögötti ceruzával és óriási, országos dumákkal és ami a legfontosabb: Budapest legjobb hurkáival, sült és fött csülkével, sült pörccel és hasonló jóságokkal

Nem akarok óriási kört futni, de a legnagyobb aranyköpéseket muszáj ide rögzíteni, még ha nem is adja vissza azt így írásban, mint amilyen hangulatot, mosolyt, mosolyokat eredményez egy húsboltban.

Jani és a felvágottas-melegkonyhás pálya

1. Köszönés 60+-os hölgyeknek: “Szerelmem”;  “Gyémántom”; “Virágszálam”

2. Főtt húsokhoz, grill csirkéhez őrölt paprika, só, bors ajánlása fiatalabb nőknek: “Megszórhatom-e egy kis szerelemporral?”

3. Elköszönönés visszajáró fiatal női vásárlóknak: “Csókollak több helyen'”

4. Sokáig gondolkodó, variáló törzsvendégnek noszogató szöveg: “Isten áldjon meg! <hatásszünet> Vagy 4-5 gyerekkel! <hatásszünet> Házasságon kívül!”

5. A hús, a termék minősítésére: “Gyönyörű, mint a házas élet! … Eleje!”

6. Még egy húsajánló: “Olyan gyönge, mint a Fradi védelem”

7. Klasszikus, kanállal vödörből szedett, sűrű mustár: “henti-musti” (hentes mustár)

Közzétéve:

Fedőneve Földes László

Van-e olyan étel, élelmiszer, állat, növény, amit nem bírtál megszeretni, pedig már sok próbált tették ezért? Nekem van, maradt egy, ami a magyar étkezés szerves része (nem úgy, mint pl. a fésűkagyló), aminek az ízével nem sikerült megbékélnem. Ez a cékla. De honnan indultam és mik voltak az állomások.

A gomba

Kizárólag rántott gombát voltam hajlandó enni egészen 14 éves koromig. Nem voltunk nagy gombaszedők-gombaevők, leginkább pörkölt-paprikás vonal volt erős, ha mégis. Na, ezektől 1992-ig a hideg futkározott egyperces négyszázakat a hátamon. A rántott gombával meg anyám nem volt hajlandó nekiállni pöcsörészni, ha meg étterembe mentünk, nyilván ordas rántott húsokat faltam, szóval ez akkor a luxus volt, amiről nem volt nehéz lemondani, de ha mégis enni kellett, tartárral bevonva már tartár íze volt (ami akkor egyenlő majonéz).

Aztán jött a kolesz, ahol bizony esténként adták leginkább a gombapörit: egésznapos iskola (délután szilencium) után, esti foci vagy fröccsözés előtt, nyilván kellett az energia vagy a bélés, szerdára kifogyott a hazai kajásdoboz, nem volt alternatíva, hát betoltam, sok tésztával. Ízére nem figyeltem eleinte, aztán meg már észrevettem a jót is, amikor nem a menzán ettem. Onnantól meg jöhetett minden formában.

A belsőség és társai

16-17 éves koromig a világból ki lehetett üldözni a pacallal, a körömmel, a tüdővel, a szívvel, a velővel és a többiekkel: külön-külön is, de egyben meg főleg. Kóterben nem fenyegetett, hogy ilyet adnak kétszáz főre, vendégségben, étteremben maradt a színhús. Aztán valahogy került az asztalra otthon egy nagyon éhes pillanatomban egy velős-májas pacal. Ott valami átkattant. Utána a nagyanyám receptjével elkészített szalontüdő (fehér szósszal, répa nélkül), aztán már jött minden. Amivel eddig még nem került sorra az a körömpörkölt, de pont a hétvégén szemeztem vele, végül a pacal mellett döntöttem (mert régen ettem), viszont legközelebb nem hagyom ki.

Rakott fejhús, bácskai hurka, disznósajt

Már belekanyarodtam a második x-be, amikor ezek is bekerült a repertoárba. Egy soltvadkerti háromnapos lagzi másnapján a k+1 pálinka hatását vette le a vállunkról és emelte ki a testünkből az örömanya egy olyan rakott fejhússal, aminek azóta sem találtam párját, pedig kerestem. Néha a Jáner-féle főtt-füstölt marhanyelv puhább részei talán fölnőnek hozzá, de ritkán. A bácskai hurka valami áruházi pultból került először az asztalra, a disznósajt pedig a a Stelz családi hentesüzem sváb receptjével lopta be magát nagyon a szívembe, az elmúlt hónapokban. Utóbbi rendes húsételnek elfér, igen-igen jó, szívből ajánlom.

Finom főzelék

A sajnos-keltető call centeri házhozszállítós menüben volt rendszeresen. Ráfanyalodtam, ha a másik alternatíva még gázabb volt. Aztán rájöttem, hogy undorító állaga és színe ellenére ez végül is leveszöldség. Lassan 10 éve nem ettem, nem is kóstoltam már, de az áttörés ténye mindenképpen elemi darabja az étkezési toleranciaküszöböm még lejjebb kerülésének.

Céklát, azt nem

A gyökér, aminek a színe, az illata és az íze is gáz. Nekem. Három éve talán az Imolában, Egerben egy sous vide cékla kivétel volt, de azért, mert egyik saját jegyével sem rendelkezett dominánsan. Szóval kegyes földanya teremje ezt másnak továbbra is, átengedem minden kis gumóját. A poszt pedig onnan jött, hogy sikeresen bekerült a hűtönkbe egy mechanikusan préselt, nem sűrített 100 %-os, rostos alma-cékla lé. Ebben csak 10 vagy 20 % volt a cékla, de az elb@szott egy csomó almát, amiket nagyon szívesen megittam volna. 🙂

A céklához még egy csomó tengeri gyümölcs (polip, kagylók, medúza, sün stb) csatlakozik, amikkel nem nagyon akarok megküzdeni, de ezek jelenléte a mindennapokban marginális. Amikor majd a céklát és ezeket is megszerettem, írok megint erről.