Közzétéve:

Babát várunk másképpen

Nagyon nagy örömmel teszem közkinccsé az életem, és egyben Szilvivel (valamint Fülöp úrfival) közös életünk talán legfontosabb hivatalos dokumentumának egy darabját, amit a közelmúltban kaptunk kézhez.

Örökbefogadási határozat

 

Igazából már a baráti társaságból páran tudta(to)k erről a szándékunkról, mivel elszóltam magam mielőtt biztossá vált volna, most viszont tényleg nincs mit tenni ellene, hiszen sokat tettünk érte. 🙂

Maga a számdék már jó régen (6-7 éve) megfogalmazódott bennünk, mert a kapcsolatunk elejétől nagy családot tervetünk, sok gyerekkel. Akkor persze még nem tudtuk, hogy néha egy is sok. 🙂 Ugyanakkor a szándék és a vágy nem tört meg, így mostantól bármikor csöröghet a telefon és jelezhetik, hogy az általunk megjelölt feltételeknek megfelelő baba került az örökbefogadható gyerkőcök közé. A fent is látható, olvasható alapvető adatokon túl fontos tény, hogy roma babát szeretnénk örökbefogadni. 🙂

Annyira sok dolgot (tényt, gondolatot, érzést, körülményt) lehetne leírni ennek kapcsán, hogy nem kezdtem, kezdtünk ebbe bele, csak megosztottam/megosztottuk veletek, számunkra kedves emberkékkel a hírt. Amennyiben kérdés vetődik föl, szívesen válaszolunk akár itt, akár személyesen, akár máshogyan. Szóval kérdezzetek nyugodtan! 🙂

 

 

Közzétéve:

Rókusfalvy 2012 – Jobb lett

Tavaly július végén, nagyjából egy esztendő elteltével visszatértünk Etyekre, a Rókusfalvyba, hogy leellenőrizzük, mennyit fejlődött az eltelt 12 hónap során, 2011 augusztus elejei vizitünk óta. A kikapcsolódást és a kínálatra, ízekre, illatokra koncentrációt megkönnyítette, hogy Fülöp nevű gyermekünk nem tartott velünk. 🙂 A körülmények is a kezünkre (ínyünkre) játszottak, mert nem volt perzselő hőség, nem kellett sietnünk és a konyhán legidősebb öcsém Rodolfóskodott a serpenyőkkel.

Annak, amikor bennfentessé, még szívesebben látott vendéggé változol, előnye, hogy olyan ételhez, esetleg ingyen fogásokhoz is hozzá lehet jutni, ugyanakkor hátránya, hogy elvész a választás szabadsága, mert a szakács és a pincér is kacsingatva, köhécselve, mosolyogva jelzi: inkább AZT kellene választani és nem EZT. 🙂

Így kaptunk kellemes egri rozét meg egy házi specialitást: chilimonádét, aminek csípőssége ellenére hihetetlen hűsítő hatása volt – a chili-t előre, kíméletesen összefőzték a narancslével, citromosan és készen hűtötték le, illetve tettek még bele narancsot és narancslevet. Nem is nagyon tudtam abbahagyni.

Chilimonádé (forrás: Rókusfalvy Fogadó facebook oldala)

Levesek

Szilvi karfiolkrém levese selymes állagú, bazsalikomos olivaolajjal ízesített alapleves, nem tejszínes változat volt. Decensen karfiol ízű, oda nem illő haboktól mentes, könnyű, kiváló.  Az én palócgulyásom az egytálétel és a leves határán egyensúlyozott, viszont ízre szintén kiválóan eltalált, savanykás íz, ress zöldségek, omlósra főtt húscsíkok.

Főétel

Szilvi vargányás szélesmetéltje maga tökéletes, olaszos egyszerűség: vargánya, petrezselyem, vajon összeforgatva. Ő egy gazdagabb, fantáziadúsabb változatra vágyott volna (valami kis ötlettel, apró csavarral), emiatt enyhe csalódás, de maga a tészta remek.
Majdnem olyan jó, mint a feketelábú csirke salátával, kevés krumplipürével: szinte nem is csirke – szaftos, omlós, ízes. Utóbbi néha kacsához, néha fácánhoz hasonlítanám, összességében mégis inkább valami sajátos, egyedi, semmihez nem hasonlítható. Abbahagyhatatlan, mégsem telít “dugig”, csak a jó érzés szintén.

Desszertek

Végigettük az egész kínálatot, mert volt időnk és mert bíztattak is rá. A sorrend az alábbi volt:

Csokitorta: masszív, tömény csokikrém, kicsit tésztán, ahogy én szeretem – töményen, ütősen, kakaósan.

Aranygaluska: a délután egyik fénypontja – aranybarna tészta, ami szinte hab, annyira könnyű, légies (utólag súgta öcsém, hogy sok lisztet kipróbáltak mire ilyen lett, de a receptet fírtató kérdésemre csak mosolygott – mondtam is neki, hogy anyáznék, ha nem lennénk érintettek), közepes diómennyiség, szintén nyáriasan könnyű szósz, remekség.

Málna mousse (forrás: Rókusfalvy Fogadó facebook oldala)

Málnamousse: a szezon utolsó részében egy lélekolvasztó jóság – kekszalapon krémbe transformált málna: pici fanyarság, mégis intenzív gyümölcsíz a mousse, amit jól fokozott a házi málnaszósz. Nekem nagyon ízlik, de Hapci mesternek már a túl édes kategória lenne, szerintem (majd idén agitálom, hogy kóstolja meg).

A madártej nálam nem favorit, de Szilvi szakavatott, mert többször próbáltuk szerte az országba. Az ízek, a friss vanília használata és a hab mind-mind rendben volt, de az intenzív cukorhasználatot megemlítette, mint mostanában madártej téren visszatérő motívum. Persze ízlések és ficamok, de az is lehet, hogy a “tej” ilyen irányú kezelése valami aktuális trend is egyben.

Ennyi desszert után egy presszókávé segített, de a maradék chilis limonádémat is ledöntve én tele lettem. A korábbival ellentétben hibátlan, szívélyes és kedves kiszolgálás, budapesti szint alatti számla kettőnknek (talán olyan 15 ezer magasságában, ha jól emlékszem). Egyszer idén is kinézünk, hogy Vidék séf úr merre kormányozza a fogadó konyháját. Hétvégi, kirándulós-ráérős-nézelődős ebédhez kevés idillibb hely van Budapest környékén napjainkban, ez biztos. 🙂

Fotók: Rókusfalvy Fogadó Facebook oldal

Közzétéve:

Fuji 2012 tavasz – Változatlan minőség

Azt gondolom, hogy az éttermi étkezés – még ha gyakorta követjük is el – mindig egy kicsit, ünnep, aminek a margójára érdemes rögzíteni, mennyire felelt meg a várakozásainknak. Ezzel jól meg is ideologizáltam, miért csak most teszem közé a tavalyi vendéglős kalandozásainkat.
Tavaly május végén ismét tettünk egy kirándulást a Csatárka utcai japán szigetre, a kiváló Fuji étterembe, egy hasonló menüs megoldással, ahogy 2011 őszén.

Sajnálatos módon, komoly adatvesztés miatt (Fülöp gyermekem simán törölte a telefonomon tárolt fotókat, rávilágítva arra, hogy nem csak műszaki hiba okán lehet szükség a vállalati közegben bevett biztonsági mentésekre, illetve memóriaürítésre) verbálisan kell pótolnom a Fuji kerthelyiségében készített fényképeket. Remélem, sikeres lesz a vizualizáció és az ezzel járó virtuális élvezetek.

Az a tény, hogy a frissen kialakított, kinyitott kerthelyiségben ültünk, ülhettünk le, sokáig emlékezetes marad, nagyon kellemes volt. (Hiába, a Rózsadomb minden kis szeglete Rózsadomb.) Szilvabort és japán sört kértünk, meg vizet, mert jó meleg volt és élénk ízekre is készültünk.

Előétel

Három apró halomban hosszúkás fekete tányéron kaptuk: pirított szezámmagos szójacsíra – édeskés és roppanós, padlizsán szárított bonitóhallal és lapulevéllel – a hal umami ízű pehelyként vitte a falatkát, alga almaecetes polippal – érdekes édes-savanykás kombináció, amit a csaknem tökéletesen puha polip jól szállított (amennyire a gumi puha lehet, annyira puha volt). Izgalmas nyitán volt.

Sushitál

Három tökéletes nigiri: lazacos, (vörös) tonhalas, királysügérrel készített. Első kettőről nyilván nem sokat kell mondanom: hibátlan minőségű nyers halszelet, tökéletes állagú rizs. A harmadik halfajta fehér húsú, de a két másikhoz hasonlóan jól harapható, szálkamentes, szóval a sushi maga kiváló ezzel is. (Kitérő, hogy próbáltam rákeresni és azonosítani a halacskát, ami érdekes eredményt hozott. A Bűvös szakács egy korai posztjában a királysügér francia neveként a dorade szerepel, aminek az angol változata a sea beam, ami meg magyarul arany durbincs, ami viszont egy kisebb hal, nem is lehet belőle akkora egész szeletet vágni – szerintem – mint amit mi megettünk. Így aki tud, segítsen nekem eme ellentét feloldásában.)

Első főétel: lazac ponzu szósszal

Szép szelet grillezett lazacfilé, ami mellé a ponzu (rizsecetes, citromos szósz) nagyon jó mártás volt, el is felejtettem hozná rizst enni, egészet alkotott a hús a szósszal.

Leves: szójás-hátszínes húsleves

Klasszikus távol-keleti csészés leves, szójás alapban néhány falat hátszín. Inkább átvezetés volt két fogás között, mint egy önálló, illetve mi szerintem nem tudjuk úgy enni, ahogy a japánok, mert inkább beszélgetve kellene lassan elkanalazni, hogy szépen befedje a korábbiakat és helyet csináljon a következő ételeknek, de nekem, nekünk ez (még) nem sikerült.

Tempura: torpedórák japán salátával

Amiben a japán konyha utánozhatatlan, még ha nálunk is alap házi technika a bundázás: a hajszálvékony, mégis roppanós tésztaköntösben megmaradt a rák saját íze és pont elég is volt az a pár falat, ami egy adagba kerül. Mellé egy nyers, ress uborkás, répás, retkes szójás-fokhagymás saláta volt a köret. Egyre inkább az van most a fejemben, ahogy szedem össze az emlékeket, hogy a japán nagysága talán éppen abban rejlik, hogy méltósággal, lassan tudnak enni, ahogy mi nem. Meg sok kis adagot, ahogy mi nem. 🙂

Főétel 2: házi csirkeszárny savanyított jégcsapretekkel

A második húsos fogás is jól eltalált, kifejezetten európai típusú mini ételként került az asztalra: jó minőségű, húsos szárny, ami fűszeresen volt sütve (sütőben) és ehhez is jól passzolt a májusi langyos délutánban a savanykás nyers zöldség.

Zárófogás: japán tésztaleves

Ebbe a kóstolómenüben nem került édesség, amit én teljesen pozitív tényként értékeltem a félévvel korábbi – nekünk – nem nagyon desszertszerű gesztenyés-gyümölcsös édesség helyett. A japán tésztaleves megint pont arra volt jó, hogy megnyugtassa az ízlelőbimbókat és amíg megettük, pont ki is tudtuk találni, hova menjünk fagyizni.

Végeredményként

… elmondható, hogy a második Fuji-s menünk is ugyanolyan jó volt, mint az első: precíz készítés, egyedi japán ízek, minőségi alapanyagok. Ami negatív, hogy lényegét tekintve megegyezett a két menü, aminek lehet az az oka, hogy a japán konyhában nem érvényesül a szezonalitás, ahogy mi gondoljuk, de az is, hogy ugyanaz az ajánlat volt újracsomagolva. Az mindenesetre tisztán kijelenthető, hogy aki jó japán ételsorra vágyik és szembejön egy jóárasított Fuji menü valamelyik kuponos oldalon, bizony nem szabad kihagynia. De ismételgetni sem nagyon érdemes, hacsak valaki őrületesen bele nem szeret a fogásokba. A harmónikus látogatást csupán az rontotta el, hogy a pincérünk elfelejtett minket figyelmeztetni arra, hogy az általa ajánlott két évig érlelt szilvabor ára közel háromszorosa a normál szilvabornak, így ez egy kicsit meglepett az italok kifizetésekor, de természetesen kuponos éttermezésnél az ember könnyebben lép túl egy-egy ilyen nem várt meglepetésen. Velem is ez történt. 🙂