Közzétéve:

A kedvenc magyar karácsonyi dalaim

A helyzet egyszerű, ez számomra egy muzikális karácsony, emiatt kénytelenek lesztek megtekinteni (aki bevállalja), mik azok a kedvenc magyar karácsonyi könnyűzenei felvételek, amiket a legjobban bírok.

Nyilván nem lesz ez egy egetverően eredeti összeállítás, sőt leginkább hozni fogja a 2009-es közhelyes karácsonyi slágeres poszt szintjét, de sebaj. Mindenki érezze a közhelyesség mögött a karácsony meghittségét, hiszen ez azért nem olyan nagyon nehéz.

József Attila versének Kormorános megzenésítése Varga Miklóssal, Vikidállal és Bill Kapitánnyal gyermekkorom karácsonyait és azok hangulatát hozzák fel bennem, amikor képes vagyok végighallgatni a felvételt. Ez kb 10-ből 3-szor sikerül, de akkor jó érzés.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=kCre9ZQawqg[/youtube]

Nyilvánvaló, hogy nem lehet kihagyni a sorból az elmúlt 20 év egyik legkellemesebb és mind közül talán legeredetibb karácsonyi dalát, ami a BonBon szerelmes-karácsonyos-hóesés nótája. Talán a legkellemesebb Budapesten az Andrássy úton sétálva vagy 24-én lassan autózva hallgatni. Utána nagyon jól esik otthon a szúrástechnika beszélgetés egy pohár bor mellett. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=7o93-qDRYlM[/youtube]

A legbotrányosabb karácsonyi dal egyértelműen a Dolly Roll Karácsony képeslap című dala 1987 (!)-ből, de nekem a fahangú közös zenekari éneklés és a rézfúvósok miatt mégis kedvenc. Pedig dráma (és akkor még nem is beszéltünk a fellépőruháról)…

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=dqXu9Q8gb7Y[/youtube]

A magyar könnyüzene szegényebb lenne Komár László nélkül. Az ő egyik legkomolyabb hangvételű felvétele az, amit idén kb 50-szer hallgattam meg, volt hogy többször egymás után. Az okát nem tudom megmondani, egészen egyszer hozzátett a hangulathoz, nyilván a szürreális téma miatt lehet ez esélyes. 🙂 A dal egyediségéhez itt is nagyban hozzájárul a kiváló férfivokál is. Illetve az a tény is, hogy Komár emberként egy őstulok volt, viszont el tudott énekelni egy ilyen dalt is kellően Elvis-es átéléssel.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=K7DTAu6MmXc[/youtube]

Végül jöjjön a hazai zenei világ Leonard Cohen-je, Zorán, a Sztevanovity. Az ünnep című 1992-es Zorán dalban ott van az idősődő Presser melankólikussága, ami Dusán (a Sztevanovity) szerethető keserédességével keveredik, a megszokott módon. Ráadásul mindez (is) olyan egyszerű dal, amit bárki el tud játszani. Még talán én is el tudnám, ha egy kicsit gyakorolnék a zenekarral. A dal egy különleges változata az alábbi, amiben egy portugál énekesnő énekli a dalt, magyarul.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=QIFPzTVKO84[/youtube]

Legyen ez egy karácsonyi poszt – mondá az Úr, és lőn. 🙂

Békés karácsonyt Mindenkinek! 🙂

 

Közzétéve:

Sajnos őstörténet – Fióklátogatás Győrben 2003

Azt nem tudom, miképpen működik az ember agya, de képes furcsaságokra az biztos. Számomra az az idei év (2012) egyik legnagyobb furcsasága, hogy szinte kristálytisztán állt össze az október 23-i hétvégén egy 2003-as kalandunk emléke, amikor beléptem a Danubius Hotel Rába City Center fotocellás főbejáratán Győrben. Miért is ne írjam akkor le, ha már így van, kérdeztem magamtól akkor és most meg is valósul a krónika rögzítése.

Áldassék annak az egykori Citibankos dolgozói klubos irányító embernek a neve, aki 2002-2003-ban kitalálta a fióknapok nevű programot. Az első két ilyen rendezvény Egerben, majd Győrben következett be. Talán a bevezetőből is kicseng, most a második rendezvényről lesz szó. 🙂

A dátumot így közel két év távlatából – szégyen – nem tudom megmondani, de talán április lehetett. Ami biztos, hogy a hétvégék jó szokását megtartva az a hétvége is péntek délutánnal kezdődött. Mégpedig a kiváló Fanyűvő Étterem pincéjében, ahol munka utáni iszogatás, viccelődés keretében sikerült meginni vagy k+1 darab sört, egyező mennyiségű unikummal. Akkortájt Terbe Bandita (azóta Frau Valdez) nagytétényi lakásának kisszobájában hédereztem, de hogy aznap a jósors milyen módon jutatott oda a Dózsa György út –  Váci út sarkáról, annak talán Andi vagy a Jóisten a megmondhatója, mert én nem emlékszem.

Ennek fényében alakult a szombat reggel: fogalmam sincs hogyan bírt fölkelteni, de valahogy végül elindultunk és meg is érkeztünk a Bank Centerhez, ahonnan a kirándulóbusz indult Győr városába. Az utazást és a regenerálódást megkönnyítendő útközben elfogyasztottam a reggelimet, ami 3 dobozos Soproni Ászok volt. Soha jobb reggelit mondjuk. 🙂 Az is segített az előző este utóhatásait felejteni, hogy utazás közben FA fejből lenyomott 15-20 Hofi jelenetet, köztük az örökbecsű disznós-kulákos anyagot is.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=iQGAqs6i0CY[/youtube]

Kellemes hangulatban és állapotban érkeztünk meg Pannonhalmára, ahol az apátság megtekintését követően az azóta már Viator Étteremmé nemesült csárda teraszán fogyasztottunk el egy ebédet és számolatlanul  söröket, valamint keveredtünk kellemes beszélgetésbe a győri fiókvezetővel, Kocsis Lacival (óriási spíler és arc volt a csávó – remélem még most is az). A kerthelyiség füvében fekve pihengettünk, majd beutaztunk Győr városába a fent említett Rába City Center szállodába.

Az akkori, szombat délutáni programban szerepelt egy rövid belvárosi séta, fióklátogatás és felkészülés az esti vacsorával egybekötött zenés mulatságra a szálló különtermében. Emlékeim szerint a vacsora kellemes volt, bár a belga sörökkel megtöltött zsiráfok (=hosszú, hengeralakú, talpas, nagyjából 3 literes, alján sörcsappal felszerelt asztali sörtároló eszköz) nagyban segítettek a helyzet kellemessé válásán. Hasonlóan jó hatással volt az állapotunkra a szálloda bejáratánál a sétálóutca mellett álló üvegfalu pavilon (koktélbár), ahol a jéger mátyás (Zalában agancsos kóla) nevű italt talán 350 forintért mérték. Mivel a vacsora befejezését követően a ezt a pavilont viszonylag rendszeresen látogattuk, bizony megesett drága Mici barátommal, hogy egyszer a pavilonból visszafelé sietve a hűvös tavaszi éjszakában a fotocellás ajtó helyett a mellette lévő plexifalon keresztül akart behaladni, sikertelenül.
Arra is emlékszem, hogy nem keveset sikerült táncolni borzalmas és elnyűtt slágerekre, még talán Aribarival is toltunk néhány denszet Bonanzára, meg ilyenkre, amíg meg nem untuk és el nem haladtunk egy újabb jégerért. Sokáig őriztem egy fotót féltett kincseim között (lehet, hog még meg is van valahol), amin Mici egy szingapúri köztéri bírságtételeket leíró pólóban vigyorog mellettem egy bőrfotelban ülve. Az itt készült és nem emlékszem a pillanatra, amikor lefotóztak minket. 🙂 Nem akarom kedves barátom minden titkát kifecsegni, de ennek az estének a vége felé, hajnali órákban midőn megfáradt, lifttel felközlekedett a szobába, ahol lakott (lehet, hogy velem, de nem biztos), de a sötét és ismeretlen folyosón elbizonytalanodott, így jobbnak látta a liftajtóban leheveredni, amíg meg nem érkezett a szobatársa (én?), így máris könnyedén ágyhoz tudott jutni. (Drága Micikém, kérlek jelezd, ha túlságosan pusztítja renomédat eme blokk és természetesen kihúzom, satírozom innen.)

A vasárnap is biztosan kiváló volt, de a fenti, maradandó  élménymorzsákhoz más maradandó nem csatlakozott. Hogy miért is írtam ezt le? Mert egyike volt a Sajnos csapatot megalapozó közös eseményeknek… 🙂 Ezek után szinte biztos, hogy hamarosan (lehet, hogy csak 2013 elején) sort kerítek a kultikus 2004 március 15-i kolozsvári hétvége emlékeinek rögzítésére is.

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1996

Emlékszem, amikor kipattant a fejemből 2007 tavaszán, hogy a harmincadik születésnapomig életem első 30 évéből a legnagyobb kedvencemet kiválasztom, elemzem és egy poszt keretében közkincsé teszem. Már a 35-ön is túl vagyok, de még mindig hátra van 12 bejegyzés, azaz 12 év, ezzel a mostanival együtt. Arra is rájöttem az elmúlt 6 évben, hogy írni nekiülni, nekifogni a legnehezebb, de amikor elkezdem, akkor annyira élvezem hogy legszívesebben sose hagynám abba. Ennél fogva most és mostantól nem is év- és dalelemzést, hanem memoár-jellegű rövid élménydrazsét írok, hátha úgy hamarosan elfogynak a hátralévő évek és dalok.

A California Love-hoz egy nyári élményem kötődik, meglepően erősen, pedig nem annyira nagy durranás. ’96  augusztusában túl voltam a gimnáziumi érettségin az azóta jobb létre szenderült győri Béri Balogh Ádám Honvéd Gimnázium hallgatójaként és már azt is tudtam, sikerült annyira szarul megírnom a katonai főiskolai felvételit az azóta Zrínyi Miklós Nemzetivédelmi Egyetemmé avanzsált Bólyai János Katonai Főiskolán, hogy semmiképpen ne vegyenek föl semmilyen szakon. Ez utóbbi jó érzés volt. Nagyon.

Első komoly munkahelyemen, az azóta is prosperáló Elefánt Ételbár volt, Veszprémben a vár bejárata alatti Óváros téren. Matyi öcsém szakácskodott ott, és felajánlkozásom alapján benyomott konyhai kisegítőnek. Jó volt. Akkor mondjuk nem minden pillanatát élveztem, de ott láttam először barnamártást, ott tanultam meg jó melegszendvicset csinálni. Az első vendéglátós trükkök is onnan ragadtak meg. Első példa: a Gundel palacsintába a “főzött” diókrém az darált dió+tej (olyan krémes lesz, ha jól kikevered egy kis rummal és mazsolával, hogy senki nem mondja meg, hogy nem főzött, kivéve talán Molnár B. Tamás :)). A második: a nyersen, meghámozva megfőzött, kihűtött krumpli, amit utána hidegen, éles késsel felkarikázol, a legjobb olajban kisütött köret a világon. Meg azt is ott tapasztaltam, milyen egy főszezon nagy részét végigdolgozni, pihenőnap nélkül.

Nyilván ilyen körülmények között, illetve pont ezek miatt is volt, hogy zárás után a teljes stáb egy közeli balatonparti diszkó felé vette az irányt. Az éjszaki part keleti medencéjének ikertornyai a kilencvenes években a balatonalmádi Panoráma és az alsóörsi Dexion voltak. 2 Pac ominózus slágerét előbbiben hallottam először olya embertelen hangerővel, ahol kijön minden pozitív tulajdonsága.

A helyzet az alábbi volt: nem kevés tequila-red bull elfogyasztása után óriási tömegben, Pali öcsémtől kölcsönzött kantáros nadrágban, teljesen ismeretlen, totálisan betépett, meztelenségig izzadt (=teljesen fehér, testhez simuló ruhákban, szoknyákban, rövidnadgrágokban és topokban, általában fehérnemű, de biztosan melltartó nélküli) csajok között vagy hozzájuk simulva, teljesen elvarázsolva, kicsit testen kívüli élménnyel táncoltam a cimbikkel, kollégákkal. Nem érdekelt, hogy leszek-e valaha egyetemista, az sem, hogy másnap reggel 8-ra hogy érek be dolgozni, viszont hihetetlenül menőnek és nagyon durva arcnak éreztem magam. Pont úgy, ahogy a dal és a klip készítő elvárták. 🙂