A baltás gyilkos

– Safarov, ébredj, te heringevő azeri büdös cigány! – ébresztette barátságosan a magyar fegyőr a rabot a kiemelte örzőtt gyilkosok körletében. – Zabálj, aztán takarodhatsz haza megb*szni az olajkitermelő k*rva anyádat! – zárta le elégedett mosollyal a reggeli eszmecserét a börtönőr. -Fogalmád szincs az életünkről, ce uráli zamárbacó madzsar! – válaszolta erős akcentussal a rab és a zárka kukucskálóján keresztül közepes adag nyállal szemenköpte a fegyőrt, mivel tudta, megjött a kiadatási engedély, már nem tud semmit csinálni vele és a felhördülő őrnek hátat fordítva, fittyet hányva a szinte artikulátlan magyar káromkodására és a fém cellaajtón doboló gumibotra gondolataiban mélyedt.

Margarjan sokáig készült arra a küldetésre, amely által beépülhet az azeri hadseregbe. Évekig tartot, amíg az örmény titkosszolgálat kiválasztotta a megfelelő azeri tisztet, a vele szinte egykorú Safarovot, mint potenciális jelöltet, akinek a bőrébe bújhat, de ez már egyetemi tanulmányai alatt megtörtént, hogy legyen elég idő a sok apró korrekciós plasztikai műtétre, az azeri nyelv tökéletes elsajátítására, Safarov teljes rokonságának, családjának és szokásainak feltérképezésére, rögzítésére. Amikor 2004-ben Budapestre érkezett, maga is meglepődött, mennyire hasonlít Safarovra, aki viszont annyira beszűkült, vérengző és örménygyűlölő volt, hogy nem tünt fel neki az jereváni katona fizikai egyezésre. Margarjan gyorsan felmérte, nem kell sokat tennie azért, hogy kihozza az állatot az azeriből, így az országzászló lehugyozás egy közös sörözéskor elegendő is volt a folyamatok beindítására. Onnantól kezdve minden este később feküdt le aludni, mint magyar szobatársa és pillanatról pillanatra megtervezte, begyakorolta azt, amit akkorra már a budapesti örmény titkosszolgálati munkatárs is megerősített: Safarov baltával jön megölni éjszaka.

2004. február 18-án már talán a 10-ik este volt, amikor a fél éjszakát az ágy sarkában némán és mozdulatlanul állva töltött, várva az az erit. De most jött is és azonnal, a test ellenőrzése nélkül a párnánál lecsapott a baltával, teljes erőből. Margarjan látta az arcán a döbbentet, amikor a balta az ágy aljába csapódott, húst nem érintve. De eközben az örvény egy gyors és határozott mozdulattal szíven szúrta Safarovot, annak levegőt sem volt ideje venni. Onnantól az azóta nyilvánosságra hozott eseménysort hajtotta végre: még párszor mellbeszúrta, majd a ksivillany fényénél lefejezte az azerit. A látszat fenntartása érdekében megpróbálta megölni bajtársát, akinek ajta – a megbeszéltek szerint – zárva volt. Aztán jöttek a magyar rendőrök, a tárgyalás, a büntetés és a börtön. Nem volt könnyű, de eljött a pillanat, amikor a nyomorult és a világon mindenki által diplomáciailag impotensnek tartott, pénzéhes magyarok végre beadták a derekukat az azeri kormánynak és az ígéretnek bedőlve elengedték “Safarov”-ot.

Ennek fényében Margarjan küldetése éles időszakához ért. Hamarosan a Bakiba megy, ahol az azeri elnök kegyelembe részesíti, előléptetik és bizalmi pozícióba kerül, ahol mindenfajta probléma és fennakadás nélkül dolgozhat majd Hegyi-Karabah és Örményország egyesítésén. Ráadásul ehhez egy heringevő azeri büdös cigányt is megölhetett! – Margarjan elmosolyodott. – Nem is tudja ez a korlátolt magyar őr, mennyire nagy igazat mondott. – gondolta. Lecsukta bőröndjét, négyszer megcsókolta az örmény címert, majd letépte nyakláncáról és a wc-be dobta. Lépteket hallott. Tudta, érte jönnek. Felvette a kabátját, a tükörben még egyszer elpróbálta a Safarov-féle pökhendi félmosolyt és felemelte a bőröndöt. A misszó elkezdődött.