Az utolsó korty pálinka az üveg alján

Van, amikor az élet fölülírja a posztok sorrendjét megtervező szalon-blogger elképzeléseit egy-egy meseszerű témával. Pont azon a lazább péntek reggelen futottam bele ebbe a történetbe, aminek egy kicsivel későbbi időpontjában kiderült, a privát számla nem minden bankban jelent egyet a lakossági folyószámlával. Ez itt viszont egy teljesen más történet.

A kedvenc hentesem a Jáner Hús mintaboltja, ahol a törzsvendég státusz mellé jár egy-két mosoly, vicc, néha speciális fogások a grillsütőből, de akár az erősre főzőtt “kopasz” (cukor és tej nélküli) presszó is elérhető. Ez történt aznap. Nem volt időm otthon kávézni, plusz még nem voltam felkészülve az irodai tartókozdkodásra mentálisan (munkaundor), így betértem a buszról leszállva 3 percre. Jani a csemegepultból csapolta nekem a kávét, Imi a tőkehúsos hentes egy kedves, ősz, göndörített hajú néninek darabolta a húsos oldalast. Csomagolás közben kérdezte a nénit, akik középkorú hölgy karjára támaszkodva kereste elő a pénztárcáját -“Mikor is ment el Endre bácsi?”. A néni mondta az információt, miszerint már lassan egy éve, tavaly novemberben és közben adta az oldalas árát. Aztán sztorizott egy rövidet, amíg jön a visszajáró: maradt Endre bácsinak egy üveg pálinkája a kamrában, az aljában pár korty… és a néni (mint megtudtam utólag közel 60 év házasság után) többször próbálta már magának kitölteni a pálinka maradékát, de nem bírta. Amikor kinyitotta a palackot, mindig megremegett a keze és elkezdett sírni, még akkor is, ha előtte egy pillanattal jó kedve volt… – mesélte Imi hentesnek, de közben Jani hentes – és felém – fordulva fejezte be az utolsó mondatot, amitől mindhármunkban megállt egy picit az élet, és kollektív elérzékenyülés lett úrrá rajtunk az idős hölgy még most is szép vonásaira kiülő szeretet és bánat láttán.

“Édes Istenem!” – gondoltam én magamban, miközben rendesen megteltek a szemeim egy pillanatra, de a sokat látott, sokat tapasztalt hentesek szinte egyszerre mondták a néninek (akinek a neve nem derült ki) a megoldást: vigye ki az öregnek az utolsó kupica páleszt, öntse rá a sírra, úgy lesz a legjobb. Ránéztem a nénire, aki – mintegy megértve, miért volt értelme elmondani ezt a történetet – felderülő arckifejezéssel némán magáévá tette a felvetést. Ahogyan korábban az elérzékenyülés, most a vidámság költözött pár pillanat alatt a lelkembe, ahogy a helyére került minden építőkocka és Endre bácsi, az asszonykája és a hentesek közbenjárásával végül “megihatja” a megkezdett üveg végét is. Hiszen az a legfinomabb. 🙂

One thought on “Az utolsó korty pálinka az üveg alján”

  1. Látom magam előtt, ahogy 70 évesen is kézenfogva sétálnak.
    Mindig ellágyulok, amikor ilyen tüncepárokat látok az utcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.