Halászbástya Étterem – Pompa Dining

Sokat gondolkodtam, hogy illendő-e féléves távlatból étteremkritikát posztolni, de meggyőztem magam: IGEN. Azért is, mert Reciékkel(Reci und Regi) közösen indultunk felfedező útra a Budai Várba, és nem csak ketteseben, kedvezményes lehetőséget (úgynevezett kupont) kihasználva közelítve az egyébként igen-igen magas árfekvésű, de – honlapja alapján – sokat sejtető helyre. Az élmény meghatározó, egyben sokrétű. Jönnek a részletek.

Március volt, tizedike, hűvös, még érződött a tél utolsó lehellete, amint átsétáltunk a Mátyás templom mögötti szekción, a Halászbástya hátsó, eldugott végéhez. Semmitmondó ajtó, bent elegancia, fogadópult, ahol gyorsan kiderült – miközben a klasszikus vonalvezetésű, de kényelmes szófán ültünk – elfelejtették rögzíteni a foglalásunkat. Rövid, hatékony intézkedés az étteremvezetőtől, még egy bocsánatkérés és máris külön kis teremben csodáltuk a felújított boltíveket és a fantasztikus kristály csillárt.

Ezt követően folytattuk a csodálást az arra méltó kilátással,

az asztallal is, amin nehéz damasztok és szépen megmunkált étkészlet, elegáns pohárszett jelezte, itt kérem nem viccelnek a minőségre törekvéssel.

Két elsuhanó szmokingos-zsakettes-fehérkesztyűs pincér között megjöttek Reciék is, rendeltünk, nekikezdtünk.

Elsőnek jött a séf üdvözlete, egy nagyon pici adag tejszínes csicsókakrém leves pohárkában

Édeskés, ízes, pont annyi, hogy bemelegítse az ízlelőbimbókat és a gyomornak is jelezze, itt komoly dolog következik. Kaptunk ezután kenyereket: paprikásat, libatepertőset és kecskesajtosat. Talán a középső volt a legdominánsabb ízű (kicsit pogácsát idéző), nekem a paprikás jött be a legjobban, a fűszeres-édeskés íz miatt.

Az első blokkban Regi – a bőség zavarát előnyére fordítva – egy előétel-leves párosítással kényeztette magát, míg mi, többiek mertünk nagyot, teljes, főételes ételsort rendelni, így csak egy első fogást ettünk.

A szarvasgulyás Reci előtt gőzölgött,

füles csészében, fűszeresen, paprikásan, az én ízlésemnek talán egy kicsit túl apróra kockázott hússal.

Én egy hasonlóan piros levest kaptam, kelkáposztalevesként,

ami szintén jó ízű volt, de nem haladta meg az otthoni szintet, valamivel karakteresebb, pici extrával megvadított levesre számítottam volna.

Szilvi egy kecskesajt tortácska tulajdonosa volt,

s itt ez egy kenyértalpra halmozott céklaréteg tetején megpihenő, lágy, krémes kecskesajtot jelentett, füge kísérettel. A koncepció itt kidolgozott, öltetes, jól kiegészítették egymást az ízek, pont a kecskesajt maga volt egy kicsit kevés, talán nem volt elég érett.

Regi előételes duplázásából az első fogás tényleg előételnek jött: libamáj foszlós kaláccsal,

és hagymalekvárral. A pástétom a terrine-k családjából származott, de remek volt: nem túl hideg, májízű, krémes, hozzá a kalács és a lekvár is teljesen korrekt.

Regi levesnek egy klasszikus tyúkhúslevest válaszott

és nem is kell sokat magyarázni, hiszen a képen látszik: a mélysárga szín és a sok betét pompázatos levest jelentett.

A kellemesnél talán kicsivel hosszabb várakozási idő után megkaptuk a főételeinket is.

Reci előtt egy Halászbástya steak pihent meg illusztris fűszerkéreggel a tetején, kapros szósszal és – szó szerint – hasábburgonyával,

de minő fájdalom (hogy az éhes költőt idézzük) nem sikerült az elvárt medium-medium rare szintet megtartani, éppen hogy rózsaszín volt a steak magja, viszont – talán a szépséges fűszerkéregnek köszönhetően – lágy és szaftos maradt a hús

Szilvinek szalonnába (bacon-be) göngyölt fácánt hoztak, fűszeres krémmel töltve

mellé házi krumplifánkot: ismét egy étel, ami igen jó volt, de Horváth Ilona (hogy ne bántsak meg egy még ma is élő szakácskönyv írót) receptjei között is biztosan volt hasonló, amit egy jó háziasszony ebben a minőségben le tud hozni, ha kap a piacon fiatal fácánt.

Nekem mangalica-trilógiát készítettek el szűzérméből, karajból és tarjából

köretnek egy hibátlan állagú lencsés tarhonyahasábot kaptam. A húsok közül a szűzérme (középen)  országos, a tarja (jobb szélen) fővárosi, míg a karaj (bal szélen) kerületi bajnok, mivel sikerült kicsit túlsütni, kiszárítani és ezen legutóbbi esetben még a tetejére kent pecsenyeszaft sem tudott segíteni.

Regi főételként kért előétele az erdei gomba vadas kapta a szent keresztségben

ami lényegében egy korrekt gombapörkölt volt vadasmártásban, vadasmártással elkészítve. Kellemes volt, de itt is valami kis extraság hiányzott a tányérból.

Az adagok mérete becsületes volt (kolléga mesélte pár napja, hogy ők is méretes porciókat kaptak, így ez állandónak tekinthető), így már jócskán megtelvén, de a harcra készen vártunk az édességeket.

Ha jól emlékszem, Szilvi kérte a Gesztenye-variációkat,

amiben (balról jobbra) egy finom, krémes gesztenye fagyi, egy kicsit inkább piskótaízű, a tetejére rakott szilvalekvár által elnyomott gesztenyés piskóta, valamint egy picit lágyra, folyósra, ezáltal inkább tejízűre sikerült gesztenyekrém kapott.

Reginek hozták a Feketeerdő-torta alapjain nyugvó Feketeerdő tányérdesszertet,

és itt a modernizálás keretében szétszedték a torta alkotóelemeire: tejszínfagylalt, vanílaifagylalt meggybefőttel, kakaós piskóta, csokoládérúd, plusz némi díszítőelem került a tányérra, így mindenki maga kombinálhatta az egyes ízeket, ha akarta. Jó volt, de nekem nem adta vissza a feketerdő habos-krémes élményét (mondjuk lehet, hogy nem is ez volt a cél, csak nekem nem jött át…).

Megkóstoltuk az aranygaluskát is.


Itt maradtak az eredeti receptnél és megvalósításnál, ami egy könnyű krémet és levegős, nem túl édes piskótát hozott, közepes mennyiségű dióval. Az este második legjobb desszertje címet – tőlem – elnyerte.

A csúcson azon

 

ban letaszította a zserbó újragondolás, ami egy pohárkrém formájában jelent meg:

Alul  csokoládékrém, rajta egy baracklekvárral ízesített diókrém, majd megint csokis réteg. Szerintem az ötlet és a megvalósítás is parádés volt.

Nem úgy, mint az a sütőtök mousse, amit én kértem és kaptam: egy vékony ostyahengerbe került egy édes sütőtök hab, ami inkább volt édes-folyós, mint habos-krémes, talán csak az ostya menti meg attól, hogy rossz mousse helyett jó krémlevesnek nevezzem.

Számomra ezt követően még egy kicsit rontotta az összképet, hogy egy rendezvény előkészítése végett magunkra maradtunk, sok-sok várakozás után kaptunk számlát és kabátot is.

De a kisebb-nagyobb hibák között a kérdés mégis az, hogy a fantasztikusan felújított falak, a panoráma, az igényes berendezés, eszközök, valamint a mosolygós-stílusos-elegáns kiszolgálás, valamint az igyekvőnek ható (néha erőlködő) konyha képes lesz-e egy olyan áron versenyképes maradni, amiért a belvárosban Michelin-csillagos, de még a várban, a Mátyás templom túloldalán (tehát sétatávolságban) is egy szakácssapkás menüt kínálnak, az Alabárdosban. (Összesen 59 ezer forint volt a számlánk úgy, hogy Reciék nem fogyasztottak alkoholos italokat.) Szerintem az ár mellett a felszolgálás sebességének és a konyha minőségének sokat kell javulni, illetve utóbbinak kiegyensúlyozottabbá kell válnia.

3 thoughts on “Halászbástya Étterem – Pompa Dining”

  1. Nem nagyon látom azt a csodát a tányérokon, amiért szívesen kifizetnék 15 rugót per kopf… az elmúlt 2 napban a Kistücsökben és a budai Bockban ezekkel bőven versenyképesnek tűnő ételeket ettünk fejenként kb. 6 rugóért, borral…

  2. Szerintem az mindent elárul, hogy semmilyen mélyreható emlékem nem maradt erről az ebédről. Nagy vonalakban annyi, hogy profi volt a kiszolgálás, elfogadható minőség (kivéve steak sütés error). Dehát pofátlan árszínt. Ugyanis 50%-os kuponnal fizettünk ennyit.
    Azt meg végképp nem értem, hogy Geri hogy emlékszik erre ilyen részletesen ennyi idő távlatából. Biztos jegyzeteket készített 🙂

  3. Reci! Az általad elmondottak és poszt alapján én ezt előre megfontolt szándékkal, előre kitervelten, csoportosan, különösen nagy érték megszerzésére irányuló fegyveres (hiszen szúró-vágó eszközök is voltak a cselekményben) rablásnak minősítem. Valamint helyszín jellegéből hozzáadódhat még a “folytatólagosan elkövetett” jelző is. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.