Eredetbonbonok a Krisztus utáni első századokból

Tisztelettel közzéteszem a Jálics Krónikák következő részét.

Tudtátok-e, hogy e legősibb sumír városnevek között a következőket találhatjuk:

– Ur,

– Uruk

– Ardadu

– Aradu

– Kiss

– Hit.

 

Gondoltatok-e már arra, hogy miért:

–      Olvashatunk könyvtárra rúgó mennyiségű könyvet Nagy Sándor erőszakkal felépített és mindössze 13 évig fennállt birodalmáról miközben:

§  Sehol nem olvashatsz a 300 évig a Pannon-medencét uraló Avar Birodalomról?

§  Nem tanítják az 500 évig létezett Párthus Birodalom történetét, melyet Róma sose tudott leigázni, pedig két nagy háborút is viselt ellene…

§  És a Párthus Birodalom feloszlása után (Kr.u. 226) az az addig annak részét képező Hun Birodalomról (Kr.u. 226-453) sem tanulhatsz semmit, pedig a párthusok után azonnal átvette annak helyét és Attila (helyesen: Atilla) uralkodása végén már Kínától az Ennsig uralta Eurázsiát és Európa keleti felét. A történészek a népvándorlások kora alatt emlékeznek meg róluk…

 

Tehát tanulhatsz Nagy Sándorról, a „birodalmáról”, a csatáiról, de mindazon népekről, akik az ő birodalmát alkották már nem. Nem tudhatjuk kik voltak ők, honnan jöttek, hová tűntek? A kultúrájukról, nyelvükről, vallásukról és eredetükről sehol semmi… Hát nem érdekes?

Tudtátok-e, hogy a sumirok ismerték a „Pitagorasz-tételt” és a logaritmust is?

Tudtátok, hogy eltemetett városaik feltárásakor másfél millió ékírásos táblát találtak? Hogy ennek csak 20%át tudták eddig megfejteni?

Vagy, hogy a Lúdas Matyi meséjét is megtalálták az egyik ékírásos táblán? (vagy ezt már soknak találjátok?)

4 thoughts on “Eredetbonbonok a Krisztus utáni első századokból”

  1. Az lehet hogy Nagy Sándor birodalma csak 13 évig állt fennt, de utána, a maradványa, a Szeleukida Birodalom kb. 700 évig fennmaradt!

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Szeleukida_Birodalom

    A Hun birodalom meg tudtommal sosem volt a párthusok területén, ha csak nem a heftalitákat emlegetik (fehér hunok), de őket meg az avarokkal említik egy kalap alatt és az az egész full homály a mai napig! Amúgy ‘Attila’ valóban Atilla és ezt tényleg el is szokták rontani, mint pl. itt is:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Hun_Birodalom

    Egyébként sosem értettem, hogy mi miért vagyunk hunok, mikor az minden bizonnyal egy belső-ázsiai mongoloid embertípusú nép volt!

    AZ avarokról meg k keveset lehet tudni, sztem azért sem tanítják ha minden birodalomról meg kéne tanulnunk mindent, akkor az elemi lenne vagy 14 év kapásból! 😉

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Avarok

    A Lúdas Matyi sztorit honnan? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.