Közzétéve:

„Együtt az Isten tenyerén” – Görögkatolikus húsvét Pociéknál

Sonkaügyi morfondírozásom kapcsán bizony volt némi aktivitás, aminek eredményeként most közre adjunk a Monok család húsvéti fotósorozatát, és a fotókhoz remélhetőleg kapunk majd némi magyarázatot, de legalább forrás megjelölést a pászka, a túró és egyéb fontos elemek hátteréről. Ímhol tehát a fotók az általam megfelelőnek ítélt sorrendben.

Íme először a kiváló környezeti viszonyokat ábrázoló fotó:

Majdan a pince és benne a sódar, valamint a többi házi jóság:

Ugyanezen a helyszínről származik a következő fotó, de már túróval, aminek liturgikus jelentőségéről nem találtam a neten információkat. Pocit felkérem, hogy nyilatkozzon a témában.

Az igazi házi vágásból származó sonka főzés előtti pihentetés alatt:

Vízben a hús és a töltelék (erről is szívesen veszünk frissebb információkat):

Az egyik legszebb házi kalács, amit valaha láttam. (Zsófi, gratulálok!)

Íme az ortodox hagyomány egyik kötelező eleme, a pászkás kosár.

Végül a húsvéti asztalon a húsvéti sonka ünnepi tálalása:

Mostantól szívesen veszünk mindenfajta ünnepi, egyházi és világi összeállítást Monokéktól és mástól is. Még egyszer köszönjük, Poci úr. 🙂

„Együtt az Isten tenyerén” – Görögkatolikus húsvét Pociéknál” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nos tehát, a poszt narratív része kommentekben érkezik, a fotókhoz kapcsolódóan.

    Természetesen mindenekelőtt köszönet Getzibácsinak a segítő közreműködésért.

    1. kép: tavasz Szadán, avagy miért is kedveljük különösen a húsvétot – a teremtett világ újraéledése remek kísérőjelensége a megváltott emberiség örömünnepének (vö. “hogy Isten legyen minden mindenben” 1Kor, 15:28).

    2. kép: Si vis pacem, para bellum. Nehézségek esetére komoly készleteket halmoztunk fel. A képen látható a lógó disznóságokon kívül 10 l zsír és 20 l pálinka, nem látható a tele fagyasztószekrényen kívül 15 kg liszt és 5 kg bab (a.k.a paszuly) és cca. 25 üveg bor. A gumicsővel vesszük ki az üvegballonból a zokszigént vagyis a pálinkát (hibás technikám miatt két üveg megtöltése a “technológiai veszteség” miatt garantáltan nyugodt álmot ígér).

  2. 3. kép: a textilben (= természetesen pelenka) lógó valami valójában a sárgatúró (avagy édestúró) nevezetű, alapvetően tojásból és tejből készült, édeskés/semleges ízével a húsvéti étkezés kísérőjeként kiváló étel (a gogol sok releváns receptet prezentél, így erre e helyt nem térnék ki). Liturgikus jelentősége tudtommal nincsen, viszont hagyományos görög katolikus szokás (fogyasztásra alkalmas méretben, felvágva, az utolsó képen, a tojás alatt látható).

    4. kép: a rendes sonka az rendes sonka. A családunkban nemzedékek alatt felhalmozódó tudás és a nehezen keresztülvert innováció – “mit kell ezen szárítani, felfüstöljük, oszt’ kész”, “ne variáljunk, jó a bóti páckeverék” és társai – gyümölcse (képzavar!). A képen a kakukktojás a virágcsokor, ami a napi szinten használatos szerek (cukor, só, étolaj, bors, stb.) tálcájáról hivatott kitakarni a rendkívül kulturált klasszikus Olympus citromlé (otthon Szabolcsban “citrál”) üvegét/flakonját.

  3. Töltelék, kalács és cékla témában Zsófi hivatott nyilatkozni (aki bár református, de anyai ágról a görög katolikus húsvéti kulináriát örökölte) – ha ezt megtette, részirül kommentelem az utolsó képeket.

  4. 5. kép: a töltelék. Bodrogköz felől érkezik, mert készítette zemplénagárdi nagyanyám, és készítették Lácacsékén is, ahol a gyerekkoromat töltöttem. A húsvéthoz úgy jön, hogy ünnepi étek (mint a csigatészta), sima vasárnapokon, illetve lakodalmakon is megy belefele a húslevesbe. Ez ugyanaz a massza, amit felénk a töltött csirkecombba szoktak tölteni – ez is tájegységenként változik, mint a töltött káposzta. Itten ugyanannyi zsemle mint tojás az alap, s aztán jő bele elkapart csirkemáj, reszelt hagyma, só, bors, petrezselyemzöld. Sűrű galuskatészta állagát zsemlemorzsával szokás beállítani. Sonka főzővizében főzzük (lásd kép), khm… “folpackba” tekerve. Édes nagyanyám főzte ruhába kötve, gömböc formában is, akkor reckér volt, hogy belől átfő-e. Felszeletelve a tányér jobb oldalán található az utolsó képen. Annál jobb, minél sárgább, hát ugye, milyen a tojás, meg mennyire “fog” a zsemle, vagyis a tömörebb zsemléhez több tojás kellett volna, sajnos, ez most nem lett igazán szép sárga.

  5. 6. kép: kalács. Most tartozunk egy vallomással. Ez volt az első húsvét, amit itthon, kiscsaládi körben töltöttünk, ez azt jelenti, hogy idén kellett először nekirugaszkodni megfőzni mindazokat az elmaradhatatlanságokat, amiket eddig anyuci elkészített. Így hát elkerülhetetlen volt, hogy egy-két hiba is becsússzon. Ez a kalács gyönyörű lett, de sajnos a kukában végezte, mert belül nem sült át, túl lágy volt a tésztája. Kezdem azt gondolni, hogy nyomdahiba áldozata lettem, úgyhogy mindenki vegye gyorsan elő a Horváth Ilona receptkönyvét (van itt valaki, akinek nincs??!), üsse fel a Foszlós tejeskalácsnál, és írja át gyorsan a 9 dl tejet 6 dl-re. Így már működött a recept, csak fonogatásra nem volt már idő (számoljuk hozzá a 2 db ellátandó gyermeket is!), így vígan megsült a kenyérsütőben a tégla alakú kalácska, lásd utolsó kép szögletes kalácsszeletei. 🙂 S oly jó lett, hogy hétfőn sütöttünk még egyet.

  6. Utolsó kép: kis tálkában céklasaláta. Szerintem erről különösebbet nem kell írni, vagy szereti valaki vagy nem. Nálunk ez is hozzátartozik a húsvéti terítékhez. Viszont jellemzőek anyósom ill. sógornőm “minek kínlódni a céklával”, ill. “ez a cékla is házilag készült?” című megjegyzései. Hát igen, bótban is meg lehet venni, de ha már egyszer ünnep van! És imádom a fövő cékla illatát, beindítja a húsvéti hangulatot!
    Még a kis sonkadarabkákról szólnék: második baklövésünk a fövetlenül gyönyörű, de megfőve atomjaira eső csontos sonkadarab elkészítése. Úgyhogy gyorsan kanyarítottunk még egy csont nélküli darabot a 2. képen látható csülökről (balról a harmadik), és főztünk egy szeletelhető sonkát is. Azt persze mán nem fenyképeztük le… 🙂

    Köszönjük a figyelmet! Jövőre még ügyesebbek leszünk! 🙂

  7. Picit hazavitt ez a király posz (és persze a comment-ek).
    Én is deformátus & görkat kombó vagyok, gyerekkoromban mindkettőnek a hagyományait követtük, és mindkettőnek megvolt a varázsa.
    Persze színesebb volt a román változat:
    Szaploncán (Sapanta) igen vallásosak az emberek, és szinte mindenki tartotta az elég dúrva bőjtöt.
    Húsvét vasárnap reggel tarisznyába rakták a szentelnivalót (pászka, főtt tojás, sonka, torma, bárányság, zöld fokhagyma, miegymások obligát palack pálinka), kötelezően vadiúj ruhába öltöztek, és vonultak a templomkertbe szentelésre.
    Aznap persze nem ettek még, így mire a szenteltvíz elérte a tarisznyát, már mindenkinek hangosan kopogott a szeme.
    Utsó “ámen” után indult az, amit -majdnem_pogánynak számító édesanyámmal- szaploncai maratonnak neveztünk.
    Állítom, hogy a szentelt ételnek pöttyet más, ünnepibb volt az íze.

  8. Bookmark, jovore reszben megprobalas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.