Közzétéve:

Vacsora retro

A szép emlékű édesség és szendvics témák megidézése után ismét a 80-as és 90-es évek világába kanyarodom vissza, hogy az utókor számára is nyoma maradjon, mivel is kényeztették a testemet otthon összes anyámék (édes-, nagy-, kereszt-), valamint a középiskolai kollégiumban a szakértő stáb tagjai.

Nyilván ezek olyan ételek, amik nem tűntek el, nem kerültek multikézbe, mint egyes édességek vagy az utasellátó büfék, egészen egyszerűen már nem olyan egyértelműen és visszatérően részei a mindennapoknak, mint hajdanán.

Az otthoni, családi vacsorák, amikor még alap volt, hogy majdnem minden nap meleg vacsorának kellett az asztalra kerülnie:

Első helyen a fentebb is megjelenített héjában sült krumpli említendő. Végtelen egyszerű étek, egyértelmű, hogy vajról szó sem lehetett, kizárólag margarinnal kentük meg a frissen pucolt, még meleg vagy minimum langyos krumplikat és az olvadó margarint még sóztuk, hogy jobban essen rá a citrompótlós-cukros tea.

Nyilván nem maradhat ki a bundás kenyér, hiszen amint szikkadni kezdett a kelleténél kicsivel nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló kenyér, azonnal érkezett 4-5 tojás, illetve a Vénusz napraforgó olaj és máris kész volt a aranybarnára sült, puha, laktató vacsora, tea obligát, mint előbb is.

Édes-drága anyai nagyanyámnál a fél nyolcas híradóra már mindenki alvásra kész volt megetetve-megfürödve (nagyapámat is beleértve!), mivel a nyolcórási filmet (ópárdon 20:05, mert volt vers mindenkinek is) már a kedvenc foteljából szerette nézni, csendben, sötétben, koncentráltan. Ennek keretében le volt egyszerűsítve a vacsora is: szafaládé kecsöppel (mustárt csak a felnőttek ehettek), májkrémes kenyér csakis pápai májasból (amit ma már nem lehet hentesnél kapni, pedig az a változat talán még egy fokkal  jobb lehetett, mint a mostani, bár meglepődtem, hogy ebben épp nincs túl sok szar), vagy a puding (csoki, vanília, puncs ízek váltakoztak), ami nagymamáméknál mindig volt a kamrában és az volt az extra, hogy öntött rá egy kis házi szörpöt.

Szilvi emlékezett vissza a nálunk is rendszeresen felbukkanó, zsömléből vagy kifliből készült vajas/margarinos-tojásos/parizeres melegszendvicsre, amihez járt a csemege piros arany is. Teát vagy kakaót itt se feledjük.

Aztán beköszöntött a középiskola, annak is a honvéd változata, ahol ugyancsak maradandó vacsoraélményeket lehetett szerezni, kicsit talán más szemszögből.

Rendszeresen kaptunk lángost, amire aztán kiválóan lehetett inni a kisfröccsöt Zsuzsa néninél a Liget Presszóban, 12 forintért.

Vállalható volt a majonézes krumplisaláta natúr sertésszelettel, valamint az orosz hússaláta, aminek annyi köze volt/van az oroszokhoz, mint a párizsinak Párizshoz. Nagyon fontos megjegyezni, hogy az orosz hússaláta – minden egyéb híreszteléssel ellentétben – kizárólag maradékból készül, ezáltal összetétele mindig változó és sohasem megbízható. 🙂

A csúcs pedig, aminek az említésétől a mai napig enyhe hányinger vesz rajtam erőt, kvázi-pavlovi reflexként, az az édes túróval töltött és besütött zsemle. Ennek a fenti fényképpel is emléket állítok, mert ez olyan gyakran volt a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Gimnázium és Kollégium konyháján, hogy szerintem bérmunkában eltartott néhány családot, akik nem csináltak mást napi nyolc órában, mint szedték ki a zsömle belét ehhez a csodálatos ételhez, amikor fejenként kettőt sütöttek meg belőle 350-400 éhes, 14 és 18 év között fiúnak kb másfél-kéthetente. Lehet, hogy az elején még szerettem, de harmadikban már biztosan nem. Brrr. Persze azért mindig elfogyott, mert nem volt más. Itt viszont nem fröccsözés volt a levezető, hanem foci a kolesz betonos pályáján, hogy eszünkbe se jusson, mennyire nem laktunk jól. 🙂

Ezek voltak nálam, nálunk. S nálatok?

Közzétéve:

Szerbek a világ ellen – A világ a szerbek ellen

Egészen különleges események együttállása végett kell a szokásos poszttémákon túlra kirándulnom. Január 29-én vasárnap, szinte egy időpontban, de három különböző országban szerb sportolók labdasportokban küzdenek bajnoki címekért, ráadásul nem esélytelenül. Vajon mi lesz a nap végeredménye.

Először az egyéni sportágról: a férfi egyéni tenisz világranglistát vezető Novak Djokovics a spanyol Rafael Nadal ellen lép pályára Melbourne-ben az idei év Ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjében a 2012-es év első grand slam címéért. A tavalyi évben csúcsra érő Djokovics többször is találkozott Nadallal, de mondhatjuk, hogy 2011-ben ellentmondást nem tűrve takarította el a pályáról. A héten mindketten szuperklasszis teljesítményt nyújtottak az elődöntőkben és komoly csata után várják az újabb randevút. Geci-tipp: Djokovics megint nem hibázik és megnyeri az Austral Open-t.

Majd a csapat sportágak: férfi kézilabdában a szerbek a hazai pályán rendezett Európa-bajnokságon jutottak el a döntőbe, ahol a dán válogatottal találkoznak. Mondhatjuk, hogy két kézi-iskola találkozása lesz ez, ahol a szláv erőkézilabda a kemény, de sokkal technikásabb skandináv típusú játékkal mérkőzik. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni a hazai pályát, ami jelen esetben a Belgrád Arénát jelenti és 22 ezer fős nézősereget, ami nyilvánvalóan túlnyomó többségében szerb közönséget fog jelenteni. Geci-tipp: az MKB Veszprém sztárjának, Marko Vujinnak a vezetésével a szerbek egy szoros meccsen legyőzik a dán válogatottat, és örömünnep veszi kezdetét csetnik-földön.
Ugyancsak holnap késő délután csobbannak vízbe a szerb vízilabdás legények Hollandiában, hogy testvéreik, korábbi honfitársaik (akikkel talán még egy válogatottban is játszottak), Montenegró ellenében szintén eldöntsék, ki 2012-ben Európa legjobbja. Talán ez a legrelevánsabb számunkra is, mivel a szerbek évtizedes mumusai a magyar férfi vízilabda válogatottnak és bizony jó lett volna, ha a megújuló és újra erőre kapó csapatunk megtörte volna a rossz szériáját a londoni olimpia előtt. De a montenegróiak jobbak voltak az elődöntőben, így – szvsz – komoly, talán véres csatára is sor kerülhet az endhoveni medencében, ami a délszláv sportmérkőzésekre erősen jellemző. Geci-tipp: Montenegró fog nyerni, ezzel megfricskázva a néha nagyképű szerb vízipólósokat.

Neked van-e tipped? Ha valaki eltalálja a tuti kombót, hozzájuthat egy fél liter házi szilvapálinkához. 🙂

Közzétéve:

Bulcsú konyha – Lilahagyma lekvár wokban, egyszerűen

Mivel egészen korrekt pecsenye libamájat sikerült vásárolni a Lehelen a hétvégén, múlt vasárnap libamájas ételsort főztem végig, amelyről bővebben, külön posztban is hamarosan beszámolok, mintegy megmutatva a libamáj felhasználásának prózaibb lehetőségeit. De mivel – és ezt a gyengeségemet már most elárulom – az egyik fogás, a bacon-ban sült libamáj nem olyan lett, mint vártam, hirtelen felindulásból készítettem hozzá egy nagyobb adag hagymalekvárt, lilahagymából. Magam is meglepődtem milyen egyszerűen ment és milyen jó lett.

Nyilvánvaló első lépésként a hagyma szeletekre vágása zajlott le, ami jó társaságban és éles késsel szinte elröppen, ezt már sokadjára tapasztalom. Az első képen a pirulásra váró hagymahalom pihen a wokban. Ezt követően, azért (is), hogy semmilyen más íz ne keveredjen bele a lekvárba, kevés kókuszzsíron megpirítottam a hagymát. A közelmúltban fedezte föl, hogy a wok gázon egy lángelosztó segítségével a normál működésénél is sokkal egyenletesebben veszi föl és adja tovább a hőt, így kellően odafigyelve egyenletes állagú ételeket lehet benne főzni, sütni. A hagymával is ez történt a lepírítós szakaszban, így – a különböző internetes forrásokból gyűjtött információk alapján – következhetett az ízesítés első fázisa, az ecetelés: balzsamecetet és almaecetet adtam a megpirult hagymához, jól összekevertem, visszavettem a gáz erejéből és fedő alatt, néha meg-meg keverve főztem tovább. (Ennek a főzési fázisnak egy momentumát rögzíti a második fénykép.)

Midőn azt éreztük Szilvivel közösen, némi kóstolgatás után, hogy a hagyma már jó lesz, fedőt levéve beforralás vette kezdetét az édesítéssel együttesen. Midőn cukorral nem, ám kalóriamentes cukoralkohollal, eritritollal rendelkeztünk, ezzel történt az édesítés. Kétszeri beadagolás után sikerült a megfelelő, lekvárszerű állapotot és édességi fokozatot elérnünk.

Éjszakára kamrába került, kis tálban a hagymadzsem és másnap ez a kép fogadott a reggeli kóstoláskor.

Késsel vagy kanállal jól vágható, kellemesen édes és hagymaízű képződményt kaptunk, aminek pikantériája, hogy az eritritol lehűlés általi visszakristályosodása miatt némileg ropogós lett a hagymával száz százalékban el nem keveredő cukorpótló miatt (ami egyébként teljesen kristálycukor állagú, csak kevésbé édes).

Bevallom, rendkívül elégedetten eszegetem, eszegetjük azóta is ezt az első házi hagymadzsemet. Ahogy látjátok, nem egy őrületesen bonyolult dolog, ha egyébként is főztök, akkor mellette ezt nagyon jól össze lehet rakni. Csak a szagelszívót ne felejtsétek el bekapcsolni vagy szellőztetés kötelezően.

Közzétéve:

Az alázat ereje

Nem lehet elmenni ama csapatsportokban elért sikerek mellett, amik most pénteken boldogították a magyar népet. Míg a magyar vízilabdás lányok lenyomták az olimpiai bajnoki címvédő hollandokat (hátrányból felállva), addig a magyar férfi kézilabdások a franciák kézis aranycsapatát igázták le lendületből (ehhez már csak zárójelben kell hozzátennünk, hogy a férfi vízilabda csapat is kapaszkodik vissza a csúcsra az EB-n, ami nem is árt, hisz jön az olimpia).

Aki nem követi említett két sportág eseményeit, annak nem árt tudnia a poszt értelmezéséhez: kisebb-nagyobb válságokon vannak túl a válogatottak és bizony nem egyszer, nem kétszer égtünk és sóhajtoztunk, amikor a fent említett hölgyek vagy urak produkcióját néztük az elmúlt pár évben. Most, amikor – kimondhatjuk – világra szóló sikerek után vagyunk pár órával, nappal, mindkét válogatott tagjai és edzői csapatról, összhangról, egymásért küzdésről beszélnek. Mondjuk ki azt is, hogy ennek nagyjából mindig így kell, kellett volna lennie (amire kiváló példa a Kemény Dénes vezette férfi pólócsapat, amiben korszakos egyéniségek szerényen dobálták/ják a gólokat és nyertek/nek meg mindent, ami megnyerhető) és nem másképp. Sajnálatos, ha voltak (és vannak) olyan élsportolók ebben az apró országban, akik – bár más sportágban tevékenykednek, mégis – úgy viselkedik, mint az egyszeri magyar futballista, aki tudott két egyeneset rúgni, és máris el van szállva magától több évtizedre, mint Vlagyimir Putyin egy hatékonyan lebonyolított választási csalást követően. Focistából nem akarok sok példát hozni, de Sebők Vilit a közelmúltból és Torghelle amiSanyink a jelenből azért említendő. De ide lazán beilleszthetjük a világsztárnak kikiáltott Görbicz Anitát, aki állítólag olyan nagyképű lett, hogy saját magával is csak hétfőnként áll szóba (miközben azért egy elbukott kézilabda világbajnoki és egy olimpiai döntő szárad a lelkén, amiért nem számolt el, és amivel Mezey György mellé zárkózik föl a magyar sport legnagyobbat bukott szereplőinek csarnokában).

Utóbbi, Görbicz-féle, eseményeknek részese volt Mocsai Lajos is, aki most Szerbiában vezeti a magyar kézis srácokat, és korábbi teóriám, miszerint az ember (mármint Mocsai) kulcspillanatokban rossz döntéseket bír hozni, ezért nem nyert még semmilyen igazán nagy címet edzőként, megdőlni látszik. Ugyanebben a témában a női pólósok kapitányáról, Merész Andrásról nem tudok nyilatkozni, így nem maradás más hátra, mint a tényleges témáról is ejteni pár szót.

Tehát: Mocsai és Merész – úgy tűnik – azzal bírt most hozzátenni a legtöbbet a csapatához, hogy közösségé hozta össze a játékosokat, nem csupán sportolók ad-hoc csoportosulásává. Emellett úgy néz ki, hogy a lányok és a fiúk is partnerek ebben, mindannyian, és nem a pénzért, nem a csillogásért vannak ott, teszik a dolgukat a címeres mezben, hanem egymásért, a közös siker lehetőségéért. Alárendelve saját önös érdekeiket, alázatosan küzdve és – ezáltal – nagyot alkotva.

Különleges dolog, esemény ez, mert bizakodással tölt el engem, és talán még más sportrajongókat is, akik ezt belelátják az eseményekbe. Különleges dolog ez, mert boldogság hormonokat szabadít föl az emberben, amikor az utolsó pillanatban nem elveszítjük, hanem megnyerjük a meccset és a tv előtt ökölbe szorított kezünket megemelhetjük és azt mondhatjuk: IGEN! 🙂

Remélem, és kívánom mindannyiunknak, hogy az elkövetkező egy hétben még sok örömünk legyen az aktuális Európa bajnokságon mindkét sportágban, és várhassuk bizakodva a tavaszt és a londoni olimpiát. Remélem, és kívánom ezeknek a tehetséges sportembereknek, hogy az alázatuk segítse őket a nehéz pillanatokban, és a döntőig menetelve tudjanak erőt meríteni saját maguk és a csapattársaik ihletett, motivált és lelkes hozzáállásából. Ria-ria! Hungária! 🙂

Közzétéve:

Prantner Cabernet Savignon 2009

Az éveleji időszakban mindig jó, amikor becsúszik egy elmaradt üzleti ajándék karácsony előttről. Főleg akkor, ha az egy igazán kellemes, sőt még annál is egy kicsit jobb bor. Előzetesen pár szót a környezetről: nem Villány, de a közelben, Szekszárdon alkotta meg a természet és a Prantner családi pincészet. Még pontosabb születési helyének a szekszárdi Elő-hegy azonosítható a címke alapján.

Pár szóban magáról a kiváló nedűről.

Telt, a savignon-oknál visszaköszönő kakaós-étcsokoládés illat. Némi szellőzés után kiérződik egy enyhe szilvaszerű illatanyag is, ami simán lehet más aszalt gyümölcs illata is, ez már csak orr kérdése, szerintem.

Ízében nem a szokásos, hosszan érlelt, tanninokban gazdag nagytestű bor, mint inkább egy lendületes, tüzes, zamatos vörös. Selymesen csúszik le, de sokáig a szájban, a nyelven maradt a “parazsa”, amiben megtalálható azért a tannin, de érződik bogyós gyümölcsös, édes-fanyar íz. Apró, öblögetős, elgondolkodós kortyokban javaslom fogyasztani pince(nálunk kamara)-hűvösre hűtve.

Ételként egy alacsony hőfokon, lassan főtt, majd megpirított fokhagymás-fűszeres császárhúst(húsos oldalast) tudok elképzelni mellé,  szerecsendiós zellerkrokettel és gombás rizzsel. Az egész tányért ideális lehet gazdagon megöntözni az oldalas beforralt, sűrített szaftjával.

Íme a palack fotója a vásárlás megkönnyítéséhez is.

Közzétéve:

Imola 3D – Szinte tökéletes kilátások

A tavalyi évben többször is volt szerencsém, szerencsénk Egerben élvezni az Imola konyhája nyújtotta kiváló élményeket. Ez addig fajult, hogy a november elsejei hosszú hétvégén meg is szálltunk két estére az étterem fölött, egy Imola-féle apartmanban, így most egy bővebb posztban átfogó képet próbálok nyújtani a tapasztalatainkról. Külön blokkban (jó)pár ételt is felvonultatunk, bár ezek a mostani, téli étlapon már nem fellelhetőek.

Elsőként tehát a bentlakásról (2011. október 29-31.). Az Udvarházban található apartmanok mindegyike az étterem fölött helyezkedik el, mi ezek közül is a két legfelső, tetőtéri apartman egyikét kaptuk. Bátran állíthatom, hogy tényleg apartmanról beszélünk: előszoba-konyha-nappali-háló + fürdő-wc egyben – minden  igényt kielégítő kis lakásról beszélhetünk. Teljesen el lehet benne különülni, lehet főzni, a nappali étkezőrészében kényelmesen enni, pihenni meg minden, ami egy utazás keretében eszünkbe  juthat.
Néhol (fürdőben a csaptelepek, lefolyó nyílások és az ablakok, meg a redőnyök) már látszódik az amortizáció és az, hogy nem azonnal javítják, cserélik a részben elhasználódott alkatrészeket, berendezési elemeket, de semmilyen olyan hiányosságról nem tudok említést tenni, ami zavart volna minket. Megemlítendő, hogy a személyzet maximális kedvessége és rugalmassága az étterem színvonaláéval vetekszik.

A szobai szolgáltatáshoz tartozott egy teljesen korrekt minibár (árait és tartalmát tekintve is – semmi Tesco, meg Metro-beszerzés), az épület mélygarázsának ingyenes használata (ami vidéken kis hazánkban négycsillagos szállodákban is fizetős szolgáltatás), valamint a reggeli, amit egyik reggel az étteremben, míg a másik alkalommal szobareggeliként kaptunk, mindkétszer a lehető legkorrektebb minőségben, kiszolgálással. Itt egyedül arra nem sikerült rájönni, hogy miért volt a váltás a két reggeli jellege között, de annyira nem volt fontos, hogy rá is kérdezzünk. Annak előnyeit nyilván nem kell ecsetelnem, hogy miért jó Egerben a vár bejárata mellett megszállni…
Árát tekintve közepesnél kicsit drágább áron (20.000 Forint / apartman / éjszaka) vettük igénybe a szállást, és akkor, ha az ember nem pezsgőfürdős-masszázsmedencés, hanem bikavéres-sztékes WELLness-t keres Egerben, ne menjen máshová aludni.

A második részben – ahogy ígértem – fotókkal gazdagon körítve kiértékelem mindkét látogatás minden épkézláb falatkáját. 🙂

2011 augusztus 19:

Salátakrém leves fogas érmével, bacon chips-szel – zseniális hideg leves egy nem éppen krémleves zöldségből. Krémes tejföl, egy falat ropogós, pirított szalonna és egy másik falat grillezett fogasfilé. Soha jobb nyári levest.

Májas hurka rizottó szarvasgomba fagylattal – Szilvi kérte és még ennyi idő távlatából is dicsérte a májas rizottót, amihez a fagylalt a szarvasgombával aromatizálva túl édesnek bizonyult.

Mangalicatarja lecsókrémmel, kapros burgonyafelfújttal – minden részletében hibátlan étel, ahogy a képen is látszik: sous-vide+pirítás átlal remekművé vált tarja, sűrű lecsószósz, grillezett zöldségek és rétes idéző, könnyű felfújt.

Rozmaringos báránylapocka sous-vide céklával, pirított burgonyapürével – a bárány tökéletesen szaftos, omlós volt, a krumplipüré körbepirítás után ropogós és krémes egyben, de a legkomolyabb a sous-vide cékla, ami lágy, édeskés, de jól harapható, ress, rendes növénnyé vált a vákuumban-gőzben párolás után. Ugyanis én egészen a jelölt dátumig csak tarkóhoz szorított, éles lőszerrel megtöltött pisztolycső hatására bírtam mosolyogva céklát enni. Itt viszont tudtam élveni teljes kompozíciót.
(Az is kiderült kicsit később, amikor a pincérnek hozsannáztunk az ételekről, és arra szaladt a séf ember is, hogy Krisna tudatú barátjától szerzi be a bio és kiváló minőségű céklát is, így ez is hozzájárult a tökéletes minőséghez.)

A ház csokoládétortája tejkrém fagylalttal – nem a brutálcsokis, hanem az arany középút csokitorta töménységében, selymes állaggal és hasonlóan selymes tejfagyival.

Madártej piros habbal – rendkívüli módon eltalált szósz, eredeti vaníliával ízesítve, ugyanakkor a piros habba őrölt mandulát kevertek és ételfestéket, amitől hab állagát elvesztette és furcsa tömbként cövekelt le a tányér közepén. Apró error.

2011 október 29:

Tárkonyos pacalleves – Igen apróra vágott, ezáltal szinte önmagától szétomló ízes pacal egy korrekt levesben, ami semmiben nem hasonlított a korábban kóstolt, háziasabb pacallevesekhez.

Pikáns szarvasragu leves – nem a savanykás-tejszínes klasszikus, hanem az enyhén csípős-fűszeres raguleves, amihez meglepően jól passzolt az édeskés szarvashús. (Ugyanakkor mindkét levesről elmondható, hogy becsületes alkotások, ízes húslevek, de varázslat, extrák vagy ötletek nélkül.)

Kakashere – nem riadtam meg a nem szokványos étkektől, így a szolíd vacsorába pont jól illeszkedett egy boros-paprikás lében párolt lágy kakashere. Nem mindennapi alapanyag, ettől már önmagában is kiváló fogás, szintén flikkflakkok nélkül.

Vajhal tejszínes-baconos kelkáposztával – a vacsora legjobb étele volt: feszes, decens halhús (aki nem tudja – a vajhal egyáltalán nem halszerű, hanem igazi tömött hús, szinte steak-et idéző állaggal), amihez egy frenetikus szalonnás-tejszínes kelkáposzta köretet illesztettek. Abbahagyhatatlan változat – amíg az asztalon van, addig enném/ettem volna.

Körtetorta faháj fagylalttal – ahogy angyal Szilviám meghatározta: amikor ülsz otthon és körtés süteményre vágysz és elképzeled, mit ennél, ha egy jó körtetorta rendelkezésre állna – na ez a körtetorta volt az Imolás: friss, zamatos körtecikkek piskótatésztába csomagolva, tetején vékonyan inkább savanykás baracklekvár, kevés porcukorral megvadítva. Nyam-nyam kategória.

Megaposztom végén az örök konklúzió: az Imola az ország legjobb ár-érték arányú étterme, ahova annyiszor kell elmenni, ahányszor csak lehet. Mellé ideális, ha helyben is laksz, mert – bár nem olcsó a szállás – igazán békés kis zug, ahol kiválóan lehet este, egy kötetlenül eltöltött nap után kiváló egri borokat iszogatva megpihenni (illetőleg akár az étteremben berúgva ágyba ájulni).

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1993

Eltökélt szándékkal vágtam neki a 2012-es évnek. Befejezem, teljessé teszem ezt a szériát, ami egyet fog jelenteni azzal, hogy az első megkezdett sorozat befejeződik a blogunkban. Így érkezik a 93-as év kedvence a listámból.

1993-ban – azzal párhuzamosan, hogy 16 éves lettem – a 90-es évek diszkóslágereinek csúcséve volt. Whitney Houston a listák élén szipókázta a jól megérdemelt fehér port, miután hihetetlen hangján elénekelte az évtized romantikus slágereit. Mariah Carey a Dreamlover-rel hódított, míg Janet Jackson az If-fel. Emellett a a világ leghülyébb dalai közül is slágerré tudott válni néhány: Inner Circle – SWEAT (A La La La La Long) és Jazzy Jeff és Fresh Prince (alias Will Smith): Boom! Shake the room, vagy 4 Non Blondes: What’s up (what’s going on)? című bugyuta felvétele is hódított szerte a világon. Ugyancsak 1993-ban futott be a kulcsos gyerekek indulója, a Soul Asylum Runaway train-je is. Végül – de nem utolsó sorban – az Eurodisco visszatért egy kis szalontechno-s beütéssel: Snap – Rhythm Is A Dancer, Captain Hollywood Project – More and more, Ace of Base – All that she wants. Ááááááá! A lábaimban érzem a ritmust, ahogy felidézem, miként roptuk a kollégium ebédlőjében a meghívott testvérosztályok lányaival fáradhatatlanul és figuráztunk, hogy összejöjjön a betevő esti smár, meg a hozzá tartozó VONALAS telefonszám. 🙂

De mindennek a tetején ott ült Haddaway és az első, legnagyobb slágere, a túlmozgásos klippel kísért: What is Love.

Elsőként mindenképpen meg kell hallgatni ezt a felvételt, hogy átérezzük a hangulatát, felvegyük a ritmust. 🙂

Nyilván fogalmam sincs az effektek elnevezéséről, az egyes negyedekről, esetleg nyolcadokról, illetve azok struktúrájáról, de ez nekem mindig egy olyan klasszikus, a tömött Balaton parti diszkóban a legnagyobb tömeg közepén is a női testekből a legkomolyabb, szinte őrületesnek mondható, ritmusos testtekergetést kiváltó felvétel marad, ami a hőség közepette a dinamikus mozgástól felhevült és nyirkos, de fedetlen bőrfelületek ösztönös egymáshoz dörgölését hozta magával, mintegy előre vetítve egyéb testi kontaktusokat és testnedv cseréket is.

Illetve megadja a választ az örök kérdésre is. Hiszen, what is love? ‘Baby, don’t hurt me, don’t hurt me no more’

😀

Közzétéve:

Tökönszúrás Egyeteme 2. – A tarvágás ideológiájáról

“Amikor a halálos ítéletek száma elérte az ellenforradalmi eseményekben ártatlanul elhunytak számát, arra kértem az elvtársakat, hogy álljanak le.”

Kádár János (1985 szeptemberében Mihail Gorbacsovnak az 1956 utáni megtorlásról)

 

Az előző “előadásunk” végszavát szőttem tovább, mivel jelentős mentális gyötrődést okozott a gondolat, miszerint kommunistává lettem az orbáni eseménysor által. Ám rájöttem, hogy én bizony továbbra is jól és stabilan állok korábbi meggyőződésem alapjain, ellenben a politikai osztály jelenleg hatalmon lévő tagjaival.

A konzervativizmus leírásaival tankönyveket töltenek meg, így most egyszerűsítésképpen én a köznyelvhez lényegesen közelebb álló “fontolva haladást” használnám a definiálásra. Ennek minden ága ugyanazokra a tradicionális alapokra épül, így a konzervativizmust a jelenlegi Fidesz-KDNP vonatkozásában kizárható. További gondolkodás után a huszadik század végén teret nyerő ideológiai irányzatok közül a neokonzervativizmus begyűrűzése vetődik föl, de – mélyebb elemzések nélkül is kijelenthető – a magyar politikai pártok, képződmények önmeghatározásuk és viselkedésük alapján mindannyian fényév távolságra vannak a “neokon” alapoktól.

Az orbáni szövetség a rendszerváltás óta tendenciózusan valami ellenében határozta meg saját magát, illetve mozdult mindig a politikai térben a megüresedő helyekre, mintegy megélhetési jobboldalivá válva az elmúlt húsz esztendő alatt. De az a tévedése Orbánnak és szűk belső körének, hogy a kétharmad mögött egy az emberek egy mindenre kiható változáscsomagot vártak és várnak el, azt gondolom, végzetesnek mondható.  Azt gondolom, erre Magyarországon senki nem akart felhatalmazást adni 2010-ben nemhogy annak másfél-két éven belüli lebonyolítására.

A legnagyobb baj azonban nem az, hogy ezt a kommunikációt folytatták és folytatják, hanem az, hogy ezt – egyre nagyobb mértékben – el is hiszik a srácok, mintegy legitimálva azt, amit sikerült elkövetniük az elmúlt húsz hónap folyamán. Aki józanul gondozik, tudja, hogy nem volt szükség ilyen mérvű átalakításokra azokon a területeken, ahol az Orbán-adminisztráció ezt szükségesnek gondolta. Az eredményt látjuk, élvezzük. Mikor ezeket a sorokat írom, már Orbánékban is elkezdett felsejleni, hogy a kurva nagy, nyugatról érkező pofont, amibe beleszaladtak, nem véletlenül adták. Sőt, a pofonzsák csak most nyílt ki…
Hogy a pofozás elég lesz-e a tényleges kijózanításhoz, előre nyilván nem lehet látni, de az biztos, hogy a címben jelzett tarvágás-szerű országmenedzsment szükségtelen és erősen megalapozatlan (volt eddig), ráadásul semmilyen konzervatív eszmével nem összekapcsolható.

Kijelenthetjük tehát: a tarvágásnak nincs ideológiája vagy ha mégis, az a bolsevik típusú kommunizmushoz áll a legközelebb. (Ez utóbbit most még elhessegetem…) Ugyanakkor – bár közvetlenül nem kapcsolódik a fő témánkhoz – a legszomorúbb dolog azzal szembesülni, hogy a tarvágásnak nincs életképes alternatívája.

Közzétéve:

Geci Beerboard különkiadás – Baby TV Top 3

Nem tudom, ki ismeri a Baby TV nevű csatornát, ami az egyetlen erőszakmentes meseadás – szerintem – Magyarországon, de lehet, hogy a Földön is. Nyilván baba-színvonalon, de az, hogy szórakoztató, le bírtam mérni azon is, hogy a hét éves, és négy éves vendégeinket is viszonylag hosszú ideig lekötötte.

Kiválasztottam a Szilvivel közös kedvenceinket, hogy ti is lássátok, mivel töltik ki a műsoridőt a Baby TV-n.

1. Hungry Henry

Henry, a szombrérós macska, aki George éttermében próbálja csillapítani éhségét. A történet minden esetben ugyanaz: nincs alapanyag a kiválasztott ételhez, ezért a Henry elmegy először a szupermarket-be, de ott sincs, majd a piacra, ahol szintén elfogyott, így elmegy a termelőhöz és ott kap, amit megcsinálnak neki és beköszönt a boldogság. A kedvenc mondatom, mondatunk a séftől származik: “What would you like to eat today, HÖ?”. 😀 Sajnos már nincs adásban, pedig Henry spanyolos kiejtése is zseniál. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=5hVY1m0w-sU[/youtube]

2. Yoyo the Magician

A varázskendővel rendelkező, egy hajszállal rendelkező Yoyo és barátja, Darwin kalandjai. Ebben a mesében Darwin a legviccesebb, aki egy nagytestű, cérnakarú teremtmény, akinek alapból boxkesztyű a keze. 🙂 A hangja és a beszédstílusa pedig az egyszeri focistát idézi, például Wayne Rooney-t vagy Hrutka Jánost. 🙂

Ez egy ajánló:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=TrEcxKr2WXw[/youtube]

Itt pedig találtok egész videót is: http://babytv.com/yoyo.aspx

3. Cuddlies

Itt a mesélő hangja mellé a négy karakter ad fantasztikus poént, amit ne is lövök le, nézzétek meg a videót. Előzetesen csak annyit, hogy a szereplők: Dodo, aki  mindig alszik; Tickles, a játékos-zenélős arc; Uh Oh, az aggodalmaskodós; Yum Yum, aki pedig – nem meglepő módon – általában eszik vagy főz. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=yLti6laRrdA[/youtube]

Élvezzétek, mert király. :))