A világ legjobb karácsonyfa díszítője

Katód Béla konzekvensen gyűlölte a karácsony, még ha ennek kapcsán is lett sztár. Nem hitt a jézuska megváltó erejű szeretetében, de ezt sosem árulta el senkinek. Béla igazi művészember lévén tartotta magát az évtizedek alatt kialakított szabályaihoz és ez tartotta meg őt az élvonalban.

Katód Béla még 1984-ben futott be, miután fémmegmunkáló vendégmunkásként unaloműzésből jelentkezett a német RTL televízió karácsonyfa díszítő versenyére, amit – saját magát is meglepve – játszi könnyedséggel nyert meg. Azóta németföldön csak Herr Tannembaumnak lett a beceneve. Az elmúlt huszonhét évben huszonötször nyerte meg a WSCD(word series of christmas tree decoration)-t, a vele járó aranysálat és az egymilló dolláros fődíjat mind a deluxe, mind a standard kategóriákban, ami miatt idén életmű díjat és örökös bajnoki címet is megkapta.

Katód Béla 2001 óta évente egy fa feldíszítését vállalta, vállalja a karácsonyi szezonban. Ezt is előre leegyeztetve, fix százezer dolláros áron. Mivel a várólistáján nagyságrendileg háromszáz híresség és milliárdos szerepel, minden évben teljesen más kritériumok mentén választja ki azt, akinél díszít. A döntés már szeptemberben megszületik, így van idő a kizárólag számára elkészített program segítségével, plusz a befutó megbízóval egyeztetve kialakítani és véglegesíteni a koncepciót. Ezt követően megtörténik az egyedi díszkészlet legyártása titokban, amit futár szállít Katód Béla főhadiszállására, hogy december 24-re összeérjen a koncepció és a belerejtett harmónia.

Idén a választás Üzbég Zoltán magyar mágnásra esett, aki hulladékfeldolgozásból jutott mesés vagyonhoz. Üzbég sosem szerepelt a híradóban, nem volt kapcsolata a rendőrséggel, ő egészen egyszerűen csak kiválóan dolgozott föl hulladékot. Az Üzbég család minden évben a máriapócsi Üzbég-tanyán gyűlt össze, hogy békében töltse együtt a karácsonyt. Így volt ez idén is. Már december 23-án megérkezett mindenki, hogy a böjt befejezéseként, igen éhesen, de az önmegtartóztatás legutolsó próbáját kiállva, együtt nézzék végig az ökörtaglózást és a disznóvágást, valamint a 25-ére készülő fantasztikus étkek elkészítésének folyamatát, miközben sajtos nudlit és tojásleveset ettek, amikor megéheztek.

Katód Béla 24-én reggel 9.00-kor érkezett meg a tanyára. A házigazda, Üzbég úr szívélyesen köszöntötte, kedélyesen elbeszélgetve reggeliztek némi sajtos nudlit krémes kakaóval, majd Bélát a nagyterembe kísérték, ahol várta a négy méter magas nordmann fenyő. A gondnok közben a csomagtartóból behozta a különleges díszeket tartalmazó dobozokat és a fa mellé készített asztalra helyezett. Katód Béla fölvette szokásos zöld munkaruháját, kezére húzta kék plüss kesztyűjét, kortyolt egyet a mézes-szilvás fehér teájából és nekilátott.

“Vagy jól vagy sehogy.” – ez volt Katód Béla mottója, így az ünnepet megelőző egy hétben már csak a disznóvágás termékeit formázó, tölgyfa füsttel illatosított üveg díszekre volt hajlandó koncentrálni. Megismerte és megmérte a disznósajt formájú díszek szögeit, áttanulmányozta a hurkaalakúak íveit, valamint előre megtervezte a hagymás vért, töltött káposztát és rakott fejhús tálakat imitáló üvegkosárkák elhelyezését. Most nyugodt, higgadt mozdulatokkal dolgozott és igen jól haladt. A kolbászok és szalámik hangtalanul kerültek a megfelelő vastagságú ágakra, akár a többi dísz. Katód Béla nem kínozta a fát, soha nem volt lehajló, megterhelt ág, se letörő gally. Minden ment, mint a karikacsapás.

Öt órán keresztül tartott, amíg minden a helyére került. A legnehezebb feladat a kisgömböc formájú díszek elhelyezése volt, de ez sem okozott érzékelhető, látható gondot Katód Bélának. Az utolsó véres hurka felakasztását követően Béla lemászott a létráról, elsétált a terem közepére és az utolsó lépés előtt megcsodálta művét. “Lüktető, csillogó éléskamra.” – gondolta magában elégedetten. Ezt követően az utolsó dobozhoz sétált, kivette belőle a klasszikus ezüstszínű csillag csúcsdíszt és hurokvégű, elektromosan nyújtható nyelű díszítő botjával a fa tetejére emelte. Ahogy elhúzta a hurkot a csillag egyenesen megpihent a törzs tetején. Katód Béla visszahúzta a botot és egy pillanatra megállt. Végignézte az elkészült karácsonyfa minden kis szegletét és konstatálta: most sem bírt hibázni. Nyelvével csettintett és hátrafordult, hogy az asztalról elvegye a teás bögréjét. De nem tette. Mert ott állt vele szemben a teljes Üzbég család, a személyzet és a vendégek. Mindenki némán, tátott szájjal, mozdulatlanul csodálta a feldíszített fenyőt. Katód Béla elérzékenyült. Most először érintette meg az, amit már különbözőképpen, de oly sokszor látott. Amikor egy csoport ember átszellemülve, a külső világot kizárva kiengedi a lelkét és a szeretet haraphatóvá válik. Egy könnycsepp gyűlt Katód Béla jobb szemének sarkában, amivel egészen egyszerűen nem tudott mit kezdeni, így az lefolyt az orra mellett a szájáig.

“Ana, a karáconbáci szír” – hangzott el a vele szemben lévő tömegben álló sok-sok gyerek egyikének a szájából, és mire felocsúdott volna, egy barna hosszú hajú kislány határozott léptekkel hozzáfutott és megölelte a lábát. Katód Béla ösztönösen a gyerek fejére tette a kezét és megsimogatta a haját, de megszólalni továbbra sem tudott, mivel nem voltak szavai erre az ismeretlen helyzetre. A kislány felnézett, és ennyit mondott: “Ne félj, majd mi vidázunk rád!” és visszaszaladt a családhoz.

Katód Béla megértette, miről szól a karácsony.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.