Közzétéve:

A világ legjobb karácsonyfa díszítője

Katód Béla konzekvensen gyűlölte a karácsony, még ha ennek kapcsán is lett sztár. Nem hitt a jézuska megváltó erejű szeretetében, de ezt sosem árulta el senkinek. Béla igazi művészember lévén tartotta magát az évtizedek alatt kialakított szabályaihoz és ez tartotta meg őt az élvonalban.

Katód Béla még 1984-ben futott be, miután fémmegmunkáló vendégmunkásként unaloműzésből jelentkezett a német RTL televízió karácsonyfa díszítő versenyére, amit – saját magát is meglepve – játszi könnyedséggel nyert meg. Azóta németföldön csak Herr Tannembaumnak lett a beceneve. Az elmúlt huszonhét évben huszonötször nyerte meg a WSCD(word series of christmas tree decoration)-t, a vele járó aranysálat és az egymilló dolláros fődíjat mind a deluxe, mind a standard kategóriákban, ami miatt idén életmű díjat és örökös bajnoki címet is megkapta.

Katód Béla 2001 óta évente egy fa feldíszítését vállalta, vállalja a karácsonyi szezonban. Ezt is előre leegyeztetve, fix százezer dolláros áron. Mivel a várólistáján nagyságrendileg háromszáz híresség és milliárdos szerepel, minden évben teljesen más kritériumok mentén választja ki azt, akinél díszít. A döntés már szeptemberben megszületik, így van idő a kizárólag számára elkészített program segítségével, plusz a befutó megbízóval egyeztetve kialakítani és véglegesíteni a koncepciót. Ezt követően megtörténik az egyedi díszkészlet legyártása titokban, amit futár szállít Katód Béla főhadiszállására, hogy december 24-re összeérjen a koncepció és a belerejtett harmónia.

Idén a választás Üzbég Zoltán magyar mágnásra esett, aki hulladékfeldolgozásból jutott mesés vagyonhoz. Üzbég sosem szerepelt a híradóban, nem volt kapcsolata a rendőrséggel, ő egészen egyszerűen csak kiválóan dolgozott föl hulladékot. Az Üzbég család minden évben a máriapócsi Üzbég-tanyán gyűlt össze, hogy békében töltse együtt a karácsonyt. Így volt ez idén is. Már december 23-án megérkezett mindenki, hogy a böjt befejezéseként, igen éhesen, de az önmegtartóztatás legutolsó próbáját kiállva, együtt nézzék végig az ökörtaglózást és a disznóvágást, valamint a 25-ére készülő fantasztikus étkek elkészítésének folyamatát, miközben sajtos nudlit és tojásleveset ettek, amikor megéheztek.

Katód Béla 24-én reggel 9.00-kor érkezett meg a tanyára. A házigazda, Üzbég úr szívélyesen köszöntötte, kedélyesen elbeszélgetve reggeliztek némi sajtos nudlit krémes kakaóval, majd Bélát a nagyterembe kísérték, ahol várta a négy méter magas nordmann fenyő. A gondnok közben a csomagtartóból behozta a különleges díszeket tartalmazó dobozokat és a fa mellé készített asztalra helyezett. Katód Béla fölvette szokásos zöld munkaruháját, kezére húzta kék plüss kesztyűjét, kortyolt egyet a mézes-szilvás fehér teájából és nekilátott.

“Vagy jól vagy sehogy.” – ez volt Katód Béla mottója, így az ünnepet megelőző egy hétben már csak a disznóvágás termékeit formázó, tölgyfa füsttel illatosított üveg díszekre volt hajlandó koncentrálni. Megismerte és megmérte a disznósajt formájú díszek szögeit, áttanulmányozta a hurkaalakúak íveit, valamint előre megtervezte a hagymás vért, töltött káposztát és rakott fejhús tálakat imitáló üvegkosárkák elhelyezését. Most nyugodt, higgadt mozdulatokkal dolgozott és igen jól haladt. A kolbászok és szalámik hangtalanul kerültek a megfelelő vastagságú ágakra, akár a többi dísz. Katód Béla nem kínozta a fát, soha nem volt lehajló, megterhelt ág, se letörő gally. Minden ment, mint a karikacsapás.

Öt órán keresztül tartott, amíg minden a helyére került. A legnehezebb feladat a kisgömböc formájú díszek elhelyezése volt, de ez sem okozott érzékelhető, látható gondot Katód Bélának. Az utolsó véres hurka felakasztását követően Béla lemászott a létráról, elsétált a terem közepére és az utolsó lépés előtt megcsodálta művét. “Lüktető, csillogó éléskamra.” – gondolta magában elégedetten. Ezt követően az utolsó dobozhoz sétált, kivette belőle a klasszikus ezüstszínű csillag csúcsdíszt és hurokvégű, elektromosan nyújtható nyelű díszítő botjával a fa tetejére emelte. Ahogy elhúzta a hurkot a csillag egyenesen megpihent a törzs tetején. Katód Béla visszahúzta a botot és egy pillanatra megállt. Végignézte az elkészült karácsonyfa minden kis szegletét és konstatálta: most sem bírt hibázni. Nyelvével csettintett és hátrafordult, hogy az asztalról elvegye a teás bögréjét. De nem tette. Mert ott állt vele szemben a teljes Üzbég család, a személyzet és a vendégek. Mindenki némán, tátott szájjal, mozdulatlanul csodálta a feldíszített fenyőt. Katód Béla elérzékenyült. Most először érintette meg az, amit már különbözőképpen, de oly sokszor látott. Amikor egy csoport ember átszellemülve, a külső világot kizárva kiengedi a lelkét és a szeretet haraphatóvá válik. Egy könnycsepp gyűlt Katód Béla jobb szemének sarkában, amivel egészen egyszerűen nem tudott mit kezdeni, így az lefolyt az orra mellett a szájáig.

“Ana, a karáconbáci szír” – hangzott el a vele szemben lévő tömegben álló sok-sok gyerek egyikének a szájából, és mire felocsúdott volna, egy barna hosszú hajú kislány határozott léptekkel hozzáfutott és megölelte a lábát. Katód Béla ösztönösen a gyerek fejére tette a kezét és megsimogatta a haját, de megszólalni továbbra sem tudott, mivel nem voltak szavai erre az ismeretlen helyzetre. A kislány felnézett, és ennyit mondott: “Ne félj, majd mi vidázunk rád!” és visszaszaladt a családhoz.

Katód Béla megértette, miről szól a karácsony.

Közzétéve:

Krumplisalátán túl, a rántott halon innen

Ímhol következik be a pillanat, hogy csapataink már nem a szülői háznál töltik a szentestét, így bátran kimondhatjuk: a saját szentesténken a saját főztünket kell ennünk.

Mindezt arra alapozom, hogy ma Reciékhez bekanyarodtam egy pálinkányi vizitre és bizony boncmester bélszín pácolódott holnap estére. (Ezért két Istvánnak is köszönetet lehet mondani: Mikola és Váncsa uraknak.)

Ekként én rögzítem is a mi karácsonyi menünket és remélem, hogy sokan ragadnak billentyűzetet, hogy megosszák velünk a kosztjukat. Fotókat is szívesen veszünk a későbbieknek, amiket természetesen beillesztünk majd a posztba.

Bulcsú konyha 2011 karácsony:

  • Bouillabaisse/Halleves ala Bulcsú
  • Tonhal steak rukola salátával
  • Beigli zab- és mandulalisztből (szilvalekváros, diós és mákos) – ennek elkészítéséről külön poszt van tervben

Kellemes készülődést mindenkinek és várom az (inter)aktívitást.

Közzétéve:

Fuji étterem – Sushi a csúcson

Nem lehet teljesen egyértelmű az ok, hogy az ország és a város egyik, ha nem a legjobb jappán értelme miért megy bele egy féláras-kuponos akcióba, de mi örültünk a lehetőségnek és egy csendes októberi hétköznapon meglátogattuk a Fuji éttermet.

A kiváló KuponVilág által a 9 fogásos Ryaku Kaiseki Prezidencia sushi menüt ettük végig, amit természetesen nem úgy kell elképzelni, mintha a Szent Jupátban fogtunk volna bele egy közepes rántott sajtozásba.

Elsőként pár szót magáról az étteremről annak, aki még nem járt arra: klasszikus forfa barakk a külcsín és egy elegáns, diszkrét, stílusos enteriőr a belbecs, amit egyedül az árnyékolt be, hogy a Csatárka út felőli ablak picinyt retkes volt, ahogy belülről, oldalról-szemből rápillantottunk.

A kiszolgálás igazán kedves és türelmes volt, amit mi csak tetéztünk, mint kuponos-élősködős ciki-típusú vendégek. A cikiség csúcsa a gyönyörű Szilviám által kettétört és fordítva használni kezdett az evőpálcikát. Sajnálatos módon az én hibás iránymutatásom mentén, így a bűnös én vagyok, azaz voltam.

Szilvi megkóstolta a szilvabort, ami egy fehérbor alapú, szilvalével dúsított édeskés, de karakteresen szilva ízű itóka és igazán csajos szesz. Viszont tényleg finom, ha csak kortyolgatja, ízlelgeti az ember. Én egy kellemesen keserű Asahi sört kortyolgattam el, amit abszolute a jó kategóriába bírok sorolni.

Ám lassan az ételre, a lényegre térhetünk.

Bemelegítésként kaptunk egy tálkát a séf üdvözlete gyanánt, ami egy falat pirított, omlós hátszínt jelentett szezámos zöldségekkel keverve. Semmi extraság, de az étvágyunkat megmozgatta, bár éhségben nem volt hiány.

    Az előételke mellé hozták egy kis emelvényen a 3 féle előétel tartalmazó hideg kóstolószettet (zenshai). Érdekes ízű volt mindegyik (balról jobbra): ízesített, zöldség alga, fűszeres lapulevél gyökér és szezámos zöldbab. Az alga rugalmas, jól harapható állaga kiváló volt, ahogy a lapulevél egyszerre édes-sós íze is.

      A következő fogásként sushi tálat, ami tartalmazott 3 nigiri sushit és ½ sushi tekercset. Hozzá a ház saját, telt ízű szójaszószát hozták. Mi, mint átlagos honpolgárok a Wasabiban szocializálódtuk sushira (és japán konyhára is), tehát amit vártunk az sokkal kevesebb volt, mint amit kaptunk. A lazaccal töltött tekercsek harmónikusak és lágyak voltak, a rizs eleve átvette a jó minőségű halhús ízét, amit erősített a szójaszósz. A nigiri sushi-trióban egy lazacos és királyrákos és egy fűrészfarkú hal filéjével készített sushi volt. Ezeket konkrétan nem is lehetett egy lapon említeni a korábban elfogyasztott hasonló sushikkal, valószínűleg a halak és a rák minősége miatt. Én nem vagyok egy nagy nyers hal evő, de ha ilyet ehetnék, rá tudnék kapni a dologra, azt gondolom.

        A sushi-tál mellé kaptuk a miso levest, ami japán klasszikus, viszont fogalmam sincs, miből van, ugyanakkor kellemes volt elkortyolgatni a sushik mellé. Mivel korábban nem ettem még, ezért nem is tudom megítélni, mennyire volt jó.

          Némi szünetet követően tempura érkezett: sült rák és zöldségek bő, forró olajba egy pillanatra megmártva, amitől a palacsintatésztaszerű csomagolás egyszerre bírja megtartani a zöldség és a rák állagát, de közben roppanós lenni is egyben. Mellé retek, bambuszrügy, egyéb zöldségek összekockázva. Kiváló kivitelezése a japán kirántott húsnak. 🙂 Szilvinél az étkezés legjobb fogása.

            Köztes fogásként, mintegy lazításként kaptunk szójában lassan párolt zöldségeket, amit nimono-nak mondanak ékes japán nyelven és érdekes ízű, de vajpuha zöldféléket foglalt magába, amik azonban nem estek szét. Kicsit semleges íze volt, aminek szintén megvolt a maga szerepe a két karakteresebb, nehezebb fogás között.

              Ej, a fő-fő fogásnak tekinthető grillezett királylazac sósan: hozsánna, kérem tisztelettel, hozsánna. Semmi őrületesről nem ejtünk szót, mégis hibátlan falatokat kóstolhattunk. Feszes halfilé, decens íz a maga puritán valójában. Könnyeztünk. Könnyeinek tovább táplálta a pazar állagúra főzött, orientális rizs, ami ugyan nem az a pergős rizs, amit mi, magyarok csinálunk, hanem ilyen összeállós fajta, viszont mégsem ragacsos, hanem az úgynevezett pontjó. 🙂

                Végül, a zeniten megpihenvén kaptunk egy japán gesztenyés házi pudingot friss gyümölcsökkel. Mindig – vagyis az esetek többségében – arra lyukadunk ki vendéglátós kalandjainknál, hogy a szakács az nem cukrász. Itt is érvényesül a mondás, mivel a desszert csak közelített a korábbi fogások minőségéhez. A puding maga inkább vizes, mint gesztenyés ízű volt, a gyümölcsök néhány árnyalattal hidegebbek, mint amivel még jól illeszkedett volna az édességhez.

                    Verdikt: a Fuji kiváló minőségű alapanyagokkal dolgozó, különleges, egyben autentikus japán hely, ami mindenkinek megér egy próbát, látogatást. Persze ehhez egy komolyabb összeget kell beruházni, vagy elcsípni egy kedvezményt. Nekem, nekünk új alapokra, más távlatok közé helyzete a japán konyhát, még ha utána el is kellett mennünk egyet sütizni.

                    Közzétéve:

                    Tökönszúrás Egyeteme avagy nézünk, mint fácán a tálcán

                    “Olyan könyvből dolgozunk, amit talán még meg sem írtak.”

                    Matolcsy György

                    “Mi a baj, Gyuri, zavarnak a számok?”

                    Matolcsy György korábbi kollégái


                    Milyen gyakorisággal “sodródik” egy párt és annak politikusai olyan helyzetbe, amikor mindent az előző kormányra foghatnak, foghatnának és közben az IMF nevű robotpilóta vezetné őket a következő választási győzelembe? Nagyjából egyszer egy életben. Persze ezt is csak egy magyar brigád tudja elbaszcsizni. Ahogy a Fideszes fiúknak sikerült.

                    A Bajnai-kormány megágyazott a második Orbán-kormánynak ahhoz, hogy mindenért Gyurcsányt és csapatát okolva úgy utazzon át a válságokon, hogy nem kell semmilyen, mélyebb pénzügyi problémáért felelősséget vállalnia, nem kell érdemi gazdaságpolitikai döntéseket hoznia. (Ahogy ezt a szebb jövőre ácsingózó román kormány is teszi.)

                    De Viktor és barátai inkább kezükbe vették az irányítást abban a hiszemben, hogy a kétharmados többség nem csak új alkotmányra, de Európa, sőt az ENSZ és az univerzum irányítására is elég. Hamar elvált a szar a víztől, mivel ezek a szakemberek nem csak abban hisznek, mint a tökéletes bolsevik párt, miszerint mindenhez értenek és mindent el tudnak intézni, hanem abban is, hogy Macchiavelli tanításának megvalósítása érdemi kötelezettségük.  Ez pedig meghozta az áttörést és most nagyjából szégyellhetjük magunkat mindannyian, akik ezt a szavazataikkal engedték.

                    A Fidesz kormány gyurcsányi magasságokban tört 2010-ben az új elnevezésekkel, programokkal és egyéb marketingtevékenységek elindításával (Nemzeti Hitvallás, Nemzeti Összefogás, Széll Kálmi satöbbi).
                    Majd 2011-ben rászaladt a cicire (vagy inkább a csöcsre), mert a fene nagy hozzáértés és önállóság bedöntötte a gazdaságot, a terveket és a kilátásokat. Mondjuk legalább a Fidesz vezérkar shortolhatott párat, ami megadta az alapot néhány végtörlesztésre… De kérdem én, mi a francra jó a saját vélemények és álláspontok közötti irányváltás, amikor mi nem a vadászpuska előtt szaladó antilop, hanem egyik kezével az asztalhoz szögelt kisfiú vagyunk, így az esélyünk vajmi csekély.

                    Egy ideig még próbáltam követni az eseményeket az eltelt év folyamán, de nem sikerült semmilyen logikát felfedezni az események sorozatában. A baj az, hogy ez nem a saját képességeimet minősíti, hanem a tényt jelzi: nem is volt logika, semmilyen. Most ott tartok, hogy kapkodom a fejem és nézek, mint a sült hal, hogy ezek mi a f@szt akarnak a világtól. A kapkodás az idegbetegek és az elmebetegek tulajdonsága, nem a politikusoké. Elvileg. Így most már csak a kérdőjelek maradtak, a Tom és Jerry típusú csacsifejjel nézés, meg a kétely, hogy ebből mi lesz.
                    Két lehetőség maradt: vagy a sok mozaik egyszer csak összeáll és a földi paradicsom rajzolódik ki Magyarországként a térképen, vagy az utolsó napon elnézünk balra a zebráról lelépve és elüt minket egy kamion, mert az előző éjszaka megváltoztatták a közlekedés logikáját jobboldalira.

                    A lehajtott fejjel szégyenkezés közepette az utolsó kérdés, amin még morfondírozom: mi a megfelelőbb választás – hat évig bekkelni és várni valami üdvözítőre impotens pöcsként (Gyurcsány – 2004-2010) vagy másfél év alatt feje tetejére fordítani mindent viagrával megtámogatott merev faszként (Orbán, 2010-2011)? Még nem tudtam válaszolni, de félek, nem arra billen a mérleg amerre szeretném… Lehet, hogy a csalódottság kommunistává tett? Ha igen, valaki mentsen meg!