Orbáni Alkotmány

Mi, I.Viktor, Magyarország ötvenkettedik apostoli királya, az Orbán-ház alapítója, a nép kétharmadának és az Istentől szerzett maradék egyharmadnak a kegyelméből az alábbi alkotmányt adjuk az országunknak és nemzetünknek.

Magyarország államformája alkotmányos királyság. Az ország fővárosa Felcsút, a király nyári rezidenciája, amit téli hónapokban Budapest helyettesít.

Az örökös nádor címet Navracsics Tibornak és felmenőinek adományozzuk. A nádor hivatala a budai várban lévő Sándor-palota. Ugyanekkor Schmidt Pálnak a Királyi Főkézfogó és Főmosolygó hivatalt adjuk.

A Magyar Királyság új címere hegyes talpú, hasított pajzs. Elsõ mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedõ középsõ részén ezüst kettõs kereszt amelynek tövében réz pálinkafőző berendezés áll. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.

Az ország területe az új alkotmány kikiáltásával az alábbiak szerint változik: a menthetetlen Szeged városát Botka Lászlóval és híveivel együtt, Szabadkáért cserébe, Szerbiának adjuk. Emellett Miskolcot Szlovákiának, míg Pécset Horvátországnak adjuk zálogba öt esztendős próbaidővel, lakóit megregulázandó, lelkületüket jobb irányba fordítása érdekében.

Demszky Gábort és felmenőit az el nem készült, borospincévé alakított 4-es metró alagútjainak folyamatosan járőröző felelőssévé tesszük.

Gyurcsány Ferencet életfogytiglan az öszödi királyi üdülőbe rendeljük lángos sütésre, hogy mindig tudja, hol lakik a magyarok istene.

Doktor Mezey Györgyöt doktori címétől megfosztjuk és a Hősök terén addig kínoztatjuk, amíg be nem vallja, mi volt az igazi oka 1986-os mexikói 0-6-nak.

A jelen alkotmányunk kihirdetésekor megszűnő Klub Rádió és ATV teljes stábját a Karthazui szerzetes- és apácarendbe léptetjük és annak újonnan létrehozott recski rendházába küldjük, fogadalmuk méltó megtartása érdekében.

Megalapítjuk a Magyar Királyi Közmunka Rendet, amelybe a tartósan munkanélküliek azonnal felvételt nyernek és amelyből egy évnyi folyamatos autópálya építést követően nyerhetnek elbocsátást.

Létrehozzuk a Magyar Királyi Nyugdíj Lottót, amelynek keretében igazságosan, minden év utolsó napján kisorsoljuk azt az ötezer, 70 év fölötti honpolgárt, aki a rákövetkező évben királyi öregségi nyugdíjban részesülhet.

A Magyar Királyi Rendvédeli Szerveknek (Királyi Csendőrség, Királyi Tűzoltóság) új címert adományozunk, amiben egy darus tűzoltóautó kosarában ülő, rendőrsapkás Jancsi-bohóc szerepel.

Alkotmányunkban rögzítjük, hogy a budapesti metrókocsik és villamosok összes homlokzati főlámpájának burkolata Tarlós István műanyag arcképe legyen.

Egyéb, haszontalan dolgok szabályozásáról sarkalatos királyi rendeletekben fogunk nyilatkozni.

Isten Minket úgy segéljen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.