Barca – MU => Sajnos élő

Az első flash nekem, hogy Puyol nem játszik, viszont Abidal igen.

4. perc – Valdes emel ki balra egy labdát, mert jöttek az angolok

7. perc – Egyelőre dominál az MU, a barca tapogatózik

8. perc – Valdes üt el Rooney elől egy ívelést a 16-os vonalán. Magasfokú együttélés a játékkal. Nagyon kellett.

10. perc – Piqué próbálta a 16-os vonaláról lapos lövéssel bevenni saját kapuját. Valdes résen volt. (Ki tudja, honnan jön az áldás.)

Kicsit átjött az MU térfelére az Barca, de nem voltak túl sokat ott, Hatékonyság közepes volt.

16. perc – Megindult a Barca gépezete, egyből üres ember az MU ötösén. Kipasszolták, de Pedro rontott. Szépen alakul ez, nem fogunk unatkozni.

18. perc – Messi cselezett ki három embert, Villa elé tolta a bogyót, akit viszont szereltek. Messi ma sem fog viccelni, az tuti.

20. perc – Passzolgatott a Barca középpálya, majd D.Villa zúzta kapu felé, de mellé…

21. perc – Villa kapott forintos labdát a tizenhatos jobb oldalán, lőtt a hosszú felé, de Van der Sar ledőlt, mint az öreg kémény és fogta.

23. perc – Xavi és Iniesta varázsolt, Messié volt a forintos passz, de Vidic odaért nem rövid lábaival. Az ellentámadásban Mascherano rúgta ki az elfutni szándékozó Rooney elől. A majmok bolygója nyert Shrek ellen. 🙂

25. perc – Messi már csak Ferdandezzel szemben némi cselsorozat után, de az angol megoldotta. Ez volt a kivétel.

28. perc – Xavi keresztpasszát Pedro rúgja a rövidbe szinte láthatatlanul. 1-0 a Barcának!!! Játszi könnyedséggel… Hihetetlen.

A Barca uralja már a játékot, csak ritkán tud kijönni az MU hosszabb időre. Kapuig nem sikerült jutniuk.

34. perc – MU labdaszerzés, 3 passz és az első rendes támadásukból egyenlítenek a manchesteriek. 1-1!!! Gyönyörű támadás!

36. perc – Valencia faragott egy jót, Kassai fegyelmezte. Utána Messi kevergetett és Xavi lőtt jobbról, de fölé.

39. perc – Iniesta lőtt egyet, de hazaadás volt Van der Sar-nak.

40. perc – 4 a 4 ellen jöttek a spanyolok, Messi óriási zsugát adott Pedronak, de ő másfelé szaladt, Valencia letolta Messi-t, amiből trükkös szabadrúgás, de nem ment végig a kipasszolás, megint Pedro baszcsizta el.

43. perc – Messi jött át az MU védelmen, kötőbe adta ki jobbra Villa-nak, aki visszatette középre, de Messi két lépéssel lemaradt. Meleg csoki volt.

Vége az első félidőnek, ez nagyon király volt.

………………………………………………………………………

Elkezdődött a második játékrész. Ott folytatják a csapatok, ahol abbahagyták.

47. perc – Iniesta lövését blokkolták.

48. perc – Vidic fejel el egy ívelést Piqué elől.

49. perc – Rooney harcolt Piquével a Barca tizenhatos bal szélén, átjutott rajta, de szerelték.

52. perc – Alves lőtt egy felfutás után közelről, de a holland kapus védett. A kipattanót Messi próbálta beemelni lágyan, kifejelték.

54. perc – Messi gólja! Xavi és Iniesta passzolgattak, majd Messi indult befelé jobbról középre és a kapu bal oldalába lőtt. 2-1!!! Egyszerű, de nagyszerű!

62. perc – Meddő mezőnyjáték közepette megjöttek az első sárgák – Alves és Carrick maradt le egy-egy ütemmel.

63. perc – Messi váltott ütemet és sebességet, de a lefordulás utáni lövését védte Van Der Sar a rövidnél. Elég jó ez a fiú.

65. perc – Alves beadását Messi sarkalta az üres kapura. Kivágták. Brazília indahouse!!!

66. perc – Xavi lőtt, Van Der Sar robinzonáddal védett. Kevesen érezzük ennyire a kaput. 🙂

67. perc – Busquests lőtte hasba a hollandot húsz méterről. De állja a sarat az öreg! 🙂

69. perc – Jön Nani a manchesterbe. Nem adja föl az MU!

70. perc – Eldőlni látszik. Villa lőtt be egy visszagurított labdát a hosszúba 16-ról. 3-1!!!

74. perc – Van Der Sar vetődve szedett föl egy kényszerítőt Messi elől a saját ötösén. Kiütésre mennek a spanyolok.

Küzd a Manchester, visszaállt a Barca.

84. perc – Valdes ma kiütésben jó, most Hernandez elől ütött el egy elég jó labdát.

85. perc – Nani lőtt laposan, mellé.

89. perc – Puyol jött be csereként, hogy ünnepelhessen. 🙂

91. perc – Iniesta próbálta átemelni a kint álló Van Der Sart. Nem sikerült.

93. perc – Affelay próbálkozott. A holland kapus védett.

Labdáznak a spanyolok.

VÉGE! A világ legjobb csapata megérdemelten és – mondjuk ki – simán győzött.

Bajnokok Ligája – Legjobbak csatája

A tavalyi atomszar Bayern-Intern után megérdemeltük, hogy reménykedhessünk valami igen jóban idén. Talán a Manchester United az egyetlen az európai kupaporondon, aki nem feltett kézzel vagy Murinyú-féle csonttörős taktikával lép pályára a Barcelona ellen.

A két csapat rövid összehasonlítása egyelőre erők küzdelmét vetíti előre: a visszavonuló Van Der Saar nyilván jobb Valdesnél. A védelmek – főleg a belső emberek képességei miatt – egy súlycsoportba lennének sorolhatóak, de a két szélső védő tekintetében a Barca jobban áll egy kicsivel (még ha Dani Alves inkább támadó középpályásként tölt be védő pozíciót…). A középpályán a Barca fölénye érvényesül, míg elől – a harmatos David Villa mellett két, inkább támadó középpályás szerepel. Ugyan ez az MU oldalon két, jól képzett és jó formában lévő, középcsatárként használható támadó (Rooney és Chicarito) rohamoz.

Az eltérések persze hangyányi, így a tippjáték, amire mindenkit invitálok, komoly döntéseket kíván.
Góltotó keretében kell saccolni a rendes játékidő végeredményét. Hosszabbítás-tizenegyes tekintetében most nem gondolkodunk, hiszen erre azért csekély esély van, valljuk be.
Szóval pontos eredmény. A helyesen tippelő vagy tippelők egy kellemes bort választhatnak a Selection.hu kínálatából, 3.000 HUF értékben.

Részemről:

Barcelona – Manchester United 2:3