Közzétéve:

Michelin Bib Gourmand éttermek Brüsszelben (2010)

Ezt a kis custom map-et kreáltam saját szórakoztatásomra. Ahol van, a honlapcímet es beírtam az adott étteremhez.

Eddig a Coq en Pate-ban voltunk (kétszer), meg a Café des Spores-ban (szintén kétszer, ebből az egyik Geriékkel).

Jau vaun behúzni az összeset 😛

Közzétéve:

Geci Beerboard Top 30 – 1992

Elevenítessék hát fel eme régi széria, hátha sikerül bele életet lehelnem ismét. Bő egy esztendeje a 1991-nél maradt abba és a rákövetkező évben, amelynek során befejeztem az általános iskolát (8 osztályos változat), igen sok csillogó dallam száguldozott a könnyűzene egyre táguló egén: Tears in Heaven, Under the bridge, Jump!, I’ll be there, Remember the time, November rain, I’m too sexy, Smells like teen spirit, Too funky, hogy csak néhányat említsek a hihetetlenül színes kavalkádból.

Mindezeket – némileg – felülmúlta a legújabbkori énekegyüttesek egyik őse, a férfi dalárdák újraélesztője, a kilencvenes éveket motown stílussal, és könnyű lélekkel ismét megtöltő duruzsolás megalapozó, és legnagyobb slágerük:

Boyz II Men – End of the road

A közelmúltban már majdnem fekete(kreol) “zenészekről” ejtettünk szót, így – bár nem szándékosan – témába vágó ez a felvétel, amely egyértelműen besorolható a szúrós zenék nem szűk csoportjába. A háttérbe selymes hangon a végtelen szerelemről dudoló, néha a visszatérésért könyörgű csokifiúk nedvesítik a bugyit egy félhomályosan megvilágított nappaliban, ahol a vörös bor és a vörös rózsa a domináns, míg a férfi agyban megindítják a visszaszámlálást a vad, lepedő és bőrt csíkokban szaggató női karomlások irányába. Nem tudom, kell-e egyebet írnom a dalról, hiszen – meggyőződésem – hogy ezt a közeleget mindenki fel tudja idézni, el tudja képzelni. Még talán az is, aki egy Pokolgép koncert közben szexelt először a kultúrház büféjének raktárában, sörös göngyölegre terített bőrdzsekin Rokker Zsóti jeligére.

Emlékeim szerint ezek a srácok, férfiak bitangjól tudtak/tudnak énekelni, és meg is találták magunknak a stílust, amiből mai napig is megélnek, bár már nem világsztárok. Eme kiemelkedő felvételüket én Soul-nak azonosítanám, bár lehet, hogy R’N’B, illetve az is van benne. Számomra a Boyz II Men-hez kapcsolódó igen kedves élmény, amikor elénekelték valamelyik amerikai zenés gálán acapella jelleggel a Beatles Yesterday című slágerét. Arra néha mostanában is rá szoktam keresni, mert annyira frankó.

Plusz azért, mert örgeszünk már jelentősen, szeretném ugyanennek az esztendendőnek a terhére, romantikai területről felvonultatni, mintegy citrom-díjasként Bolton bácsit is… akiről ugyan az eredeti, szőke-göndör-hosszúhajjal-agrandkanyonban típusú videoklippet ugyan nem sikerült megtalálni, de egy olyan koncertfelvételt igen, amin a jelenlévő összes 40-es tanárnő és magát jól tartó nagymama sikongat, amikor 1992-es adaptációját feleleveníti.

Közzétéve:

Boldogasszony-ország

“Csak egészség legyen, meg TV-adás” – had kezdjem egy régi mondás felújított változatával, mert mi más is öleli körbe egyre fogyó népünk mindennapjait. Politika? Hagyjuk már. Nyilvánvalóan látszik, hogy itt senkit nem érdekel a politika. A többséget biztosan nem, mert a többség nem fáradt az urnákhoz. Így ők nyilván befoghatják a pofájukat mostantól négy évig, mert ők még az aktív vélemény nyilvánításra sem vették a fáradtságot. Aki pedig azt mondja, hogy ezek az emberek a távolmaradásukkal tíltakoztak a kormány politikája ellen, az annyira csehszlovák kommunista, hogy hozzá képest Alexander Dubcek svéd műlovarnő.

Akik pedig elmentek, azok becsületesen megszavazták a biztonságot, illetve annak ígéretét. Nyolc évnyi politikai marketing után, ami a semmittevést próbálta leplezni (nagyon szarul!), a magyar honpolgárnak semmi nem kell, csak az, hogy egy valaki (bárki!) azt mondja, hogy AZ LESZ ELVTÁRSAK, AMIT MI MONDUNK! – Ez az érzet vagy látszat sok mindent megér. Le sem tagadhatjuk, hogy Ázsiából jöttünk. Putyintól Türkémbasi-ig erről szól ott az élet. Demokrácia? Ráadásul képviseleti? Ja, lehet, persze, de pénzkidobás. Stabil pénz (még ha kevés is), stabil lakás (még ha bérelt is), stabil sör (még ha moslék is), stabil chips (még ha teszkós is). Ennyit a magyarnak! Azaz csak további megerősítést nyert június végi megállapításom. Olyanok vagyunk, mint egy boldog asszony, ha mindezt megkapjuk. S hogy megkapjuk-e? Fél éven belül kiderül.

Közzétéve:

Cigány-zene: Megásztárba’ kichivál az Andreasz

Akartam írni egy posztot a választási eredményekről, de az első gondolatom az volt, hogy helyére kerültek dolgok. Viszont ez már motosztkált benne a Megasztár kapcsán. Azon nem vagyok meglepődve, hogy vannak a romák a tehetságkutatóban, mert van ugye kitermelt a hakni-diszkó és a celeb-társadalom számára csak a Megasztár egy Gáspár “Sosemvagyegyedül” Lacit, egy Oláh “Magyarország” Ibolyát és Molnár “Szállokadallal” Ferenckaramelt.

De most, vazz, most már mondhatjuk, hogy a Megasztár a huszonegyedik század Mátyás Pincéje, ahol a megmérkőzik egymással néhány tehetséges srác és azok, akiket szórakoztatásra teremtett az Úristen (vö Devla). A 13 döntősből 7 előadó cigány vagy ahhoz közeli származású.
ÉS, ÉS, ÉS – ez így jó, zenéljen, akinek a vérében van, akinek nem kell erőlködni, csak odaállni és énekelni, hegedűlni, pikulázni, kannázni, cimbalmozni vagy bármi…

Off: Koncertvarjút kérem, hogy támadjon fel és vállaljon szerepet!

Mester Tamásnak volt egy olyan megjegyzése most szombaton este, hogy Caramel barátunk Lélekdonor című alkotása a magyar könnyűzene egyik, ha nem a legjobb alkotása. Beépítettem ide. Mondjon már róla kritikát, akinek van füle. Mer’ nekem nincs. 🙂

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=hyF4SZReF8o[/youtube]

Illetve az egyik igen jó hanggal rendelkező versenyző, bizonyos Kállay-Saunder András édesapja egy Fernando Saunders nevű basszusgitáros csávó. Róla is egy pár szót, ha ejtene, aki ért ahhoz, amihez ő.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=3Cr_WgCxBJE[/youtube]

Közzétéve:

Sajnos Mozi Klub – Második lépés

Összeállt egy válogatott lista, Hölgyeim és Uraim! Az alábbi felsorolásban ABC sorrendben szerepelnek azoknak a moziknak címei, amikre egynél több szavazat érkezett, azaz egynél több listában kerültek említésre.

A következő lépés, hogy mindenki kiossza 10 darab szavazatát a filmekre. A tíz pontértéket tetszőlegesen lehet elosztani. Akár egy filmre a 10 pontot vagy kettőre 5-t 5-t, esetleg ötre 2-t 2-t, illetve egyéb opciók. A wikipedia leírást linkeltem a címre, plusz IMDB-t mellé külön.

Határidő: október 8, péntek. Kellemes pontozást! 🙂

  1. 1984Imdb
  2. AmarcordImdb
  3. Az Ördög Ügyvédje – Imdb
  4. Az utolsó skót királyImdb
  5. DogmaImdb
  6. Harmadik típusú találkozások – Imdb
  7. Kelly hőseiImdb
  8. KeresztapaImdb
  9. Macskafogó 1Imdb
  10. Pulp fictionImdb
  11. Ronda ügy – Imdb
  12. Ragyogás (The Shining)Imdb
  13. Száll a kakukk fészkéreImdb
  14. Tizenkét dühös emberImdb