Közzétéve:

2010 emlékei – Rossita étterem és pizzéria, Miskolc

A nagy melegek vissza-visszatérése kapcsán eszembe jutott, hogy mennyire kurvára esett az eső azon az április estén, amikor Miskolcon azt gondoltam, hogy bizony megérdemlek egy rendesebb éttermet a végigmelózott napom után. Ez valamikor április első vagy második hetében lehetett. Kérdeztem is kedves szállásadóimat, hogy tudnak-e valamit a közelben és ők a Rossitában irányítottak. Velem együtt Acélvárosban cumizó kedves kollégával elmentünk készpénzért, vártunk a bankautomatát tartalmazó bankfiók-előtérben vagy 15 percet, mire már csak esett az eső és elkutyagoltunk a pizzériába, amit jónak mondottak vala.

Alapvetően kicsi maga az étterem. Forgalmas út mellett, szuterénben kialakított, céklavörösben pompázó vendégtér, apró pult, amiben átdomborodik a kemence a konyhából. Látszott, hogy a kiszállításból él meg a hely, meg persze be lehet tévedni enni is. Pincérünk korrekt volt, nem pofátlankodós, nem unott, pont amilyennek szerintem lenni kell egy átlagos fajtának. A kolléga-srác csak egy közepes magyaros pizzát vállalt a söröcske mellé, így nekem maradt a feladat, hogy egyek rendesen. (A pizza egyébként a közepes vastag, de ropogósra sütött fajta volt, átlag alapanyagokkal és pont annyi szalámival, hogy magyarosan töltse meg a hasat a zsíros sajtra ráfolyt-rásült zsírral.)

Vállaltam egy sajtlevest. Csészében, sajtos-fokhagymás ízű fehér, közepesen sűrű lé érkezett, ami teljesen rendben volt (főleg elázás után). Jó sok reszelt sajtra rátálalva, szóval melengette a gyomrot, plusz volt mit rágni rajta.
Főételnek egy sajtos grillezett szűzpecsenyét gyűrtem le, grillezett zöldségekkel, fóliás burgonyával, snidlinges öntettel. Az már eleve jelenthet valamit, hogy nem csak bundázott frissensültek voltak, de ez az szűzpecsenye tényleg a röfi legnemesebb része volt. Nyilván nem sous-vide, de becsületesen megsütve vaslapon, rajta a sajttal, ami nem ömlesztett lapka volt, és épp csak kicsit gumiállagú az utolsó falatoknál. Ja, a három közepes hússzelet is sejtette, hogy óvatosabban bánnak a klopfolóval, mint a Szent Jupátban Budapesten. 🙂 A grillezett zöldség cukkini, paprika, paradicsom és egy kis padlizsán volt, kevés olajjal, így teljesen jól kísérte a húst, plusz lehetett a snidlinges öntetbe tunkolni. A fóliás krumpliban volt egy kis csalás, mert szerintem az is kapott egy kis olajon átforgatást a vaslapon, mielőtt visszatették a fóliába, amiben megsült vagy megfőtt. Ezt abból gondolom, hogy olyan egyenletesen volt mindenhol megpirulva. Még a snidlinges öntet is rendes iparosmunka volt: snidling(!), fokhagyma, tejföl, kicsi só, kicsi bors. Ha jól emlékszem nem is bírtam megenni az egészet.
A borongós, esős idő emlékének felidézése most nem tántorítana el némi Arany Fácántól (nem a paradicsomsűrítmény, hanem a sör), ahogy akkor sem tette. 🙂

Menjen el a Rossitába, aki arra jár, ha olcsón, korrekt kaját akar magához venni. Mert nem fogja megbánni. 🙂