Közzétéve:

(ök)örségváltás(okk)

Vártam egy kicsit, hogy meglegyen a Fidesz köztársasági elnökjelöltje. Megvan. Hát írok. Írok arról, hogy mi is fog következni az elkövetkező négy évben. Írok arról, amit a kétharmados többség pillanatában tudtam, és csendben mosolyogtam a borostám mögött. Nem azért, mert olyan végtelenül bölcs vagyok, inkább azért, mert már nem bonyolítom túl ezt a politika nevű dolgot.

Szóval, mi is fog következni. Az fog következni, amit félelnöki/félprezidenciális demokráciának neveznek. Ehhez egy erősen centralizált közigazgatás és államigazgatás dukál. Hát az is meg lesz. Lesz új, ilyen alapokra épített alkotmány és átfogó kormányzati felügyelet (médiára és mindenre, amire kell).

Hol látszanak a jelek? Államfő a kormányon belül – a miniszterelnöki pozíció nem első az egyenlők között (nem prime minister), hanem a főnök; mellette a szürke eminenciás (vö. Richelieu), aki tervez, szervez, végrehajt. Design köztársasági elnök – szépen mosolygó, elegáns, jó kiállású pali; mivel a Pali egy súlytalan, de a világon mindenhol ismert ember, igazi díszpinty – a lojalitásával együtt annak is fogják használni. Centralizált kormány – nyolc minisztérium (eddig mindig legalább másfélszer több volt). Mindent uraló és irányító kancellária, új néven: miniszterelnökség (tessék megnézni, a franciáknál hogy hívják a hasonló hivatalt). ÉS a még kialakítás alatt lévőket nem is sorolom, majd mindenki észre fogja venni.

Szeretnék bemutatni egy-két megvalósult példát: francia ötödik köztársaság (immár 50 éve működő formában), Románia új kormányzati struktúrája a rendszerváltás utáni stabilizáció óta, a rendszerváltás utáni Lengyel Köztársaság modellje. Mindenkinek a saját megítélésre bízom, hogy némi tájékozódás után minősítse, mennyire jól működő példák ezek. Véleményem szerint Közép-Európa bármely, rendes demokráciát (gondolok itt rendes rendesebbekre, mint pl.: angol, holland, svéd, német) sosem tapasztalt népének kezelésére, vezetésére nincs jelenleg hatékonyabb megoldás. Azt nem mondom, hogy JOBB (főleg rövidtávon jobb) nincs, de amivel a fülig érő szarból egy ilyen országot ki lehet cibálni, ha valaki meri, olyan biztosan nincs.

Ijesztő változások ezek a liberális látásmódúaknak, ez bizonyos. De kicsiny hazánkban az A) gondolkodni képes, és B) a gondolkodás után önmagának ideológiát találó, annak elveit megértő, elfogadó,  és C) ahhoz pártot, klubot, közösséget kereső/találó választó polgár a túlnyomó kisebbség. A többség birka. Akinek nem számít más, csak a mindennapi biztonság (értsd ez alatt: sör, tv, vacsora, lakás, feleség, gyerek, haverok, vasárnap húsleves-rántott hús-almáspite, gyár, ahol nem kell dolgozni és lehet kit szidni) elemi. Nekik pedig meg kell mondani, mi legyen. Az meg szociális demokráciában Magyarországon azért nehéz, mert senki nem meri bevállalni. Nehogy a megélhetési politikusi székét kirántsa alóla valaki. Na, ezt húsz évig lehet/ett csinálni. (Összefüggően meg nyolcig.)

De, Ti, Felebarátaim, ti, akik bírtok gondolkozni, ne féljetek. Nem lesz diktatúra, csak centralizált demokrácia. Ahol lesz munkája annak, aki dolgozni akar, lesz minden, amit meg bír venni bárki, és ahol előre szólnak a rendőrök, hogy kurvára agyonbasszák azt, aki megszegi a törvényt (pl: tv-székházat ostromol, hidat vesz blokád alá etc.) és ha nem érti meg, akkor agyon is basszák. Lesz korrupció, paraszolvencia és minden olyan eleme az életnek, ami bárhol a világon jelen van a demokráciákban. Tehát csodára nem számítsunk. Csak tisztább viszonyokra és átláthatóbb rendszerre. Amit, ahogy nálam okosabb emberek mondják, írják, a többség felhatalmazását bíró, demokratikusan megválasztott kormányzat hoz létre a saját felfogása szerint.

Közzétéve:

Lombardia reklám, avagy “holisaza comoi-tó”?

Az alábbi szöveg tájékoztató jellegű, ajánlattételnek nem minősül, bővebb információért forduljon egy szimpatikus utazási irodához. 

a

Lombardiában tölteni öt napot úgy, hogy a természet nyarat produkál – legkellemesebb.Az ájuldozás már a repülőgépen elkezdődött, mert felhőzet nem lévén, végigcsodálhattuk az Alpok vonulatait, ami – ebben megegyeztünk Péterrel – tízezer méterről a legmutatósabb. Már a Garda-tónál azt hittük, hogy ez lesz a mi helyünk, de érdemes volt tovább repülni kicsit, mert a Comoi-tó még izgalmasabb.

A tó és környéke nagyon megkapó: szép nagy vízfelület, sok beleömlő sebes és kristálytiszta hegyi patakkal, csupazöld hegyek körülötte, a horizonton az Alpok havas csúcsai, és klasszikus olasz macskaköves sikátorokkal rendelkező városkák a tó partján, igazán festői elrendezésben. Ezek közül az Abbadia Lariana nevű volt a mi főhadiszállásunk, ennek kempingjéből intéztük napi kirohanásainkat.

Végig nagyon klassz idő volt ( szieszta idején kicsit túlzásnak is éreztük ), a közlekedés pedig olyan flottul van szervezve, hogy az utazgatás ide-oda egyáltalán nem volt tortúra, pedig mindenféle eszközt igénybe vettünk: buszt, vonatot, hajót, kompot, biciklit. A hajózás volt a legjobb, és nemcsak azért, mert ritkán jutunk ehhez az élményhez. Ügyesen úgy találták ki az útvonalát, hogy jobbra-balra cikázva kikötött szinte az összes településen, így mindegyiket megnézhettük picit, legalábbis a kikötőket mindenképp. Nem kerekeztük körbe a ojjektumot ( előzetes terveinknek megfelelően ), mert egyrészt a kempingbe nem érkeztek meg időben a bringák, másrészt mikor megérkeztek láttuk, hogy ezek arra nem alkalmasak – viszont nagyon szépek -, harmadrészt addigra tapasztaltuk a tömegközlekedés során, hogy viszonylag hamar ki tud alakulni az életveszély az úton. Ezért aztán csak a szomszéd faluba kerekeztünk, és a biciket bátran – Péter szerint vakmerően – a piac szélén hagyva jó alaposan bevásároltunk helyben sütött oldalasból, csirkéből, hagymakarikából és részben azonosított egyéb sült zöldségből, meg nem sült zöldségből. Később ezt a parton a két biciklista mind megette, vadkacsákkal harcolva egyes falatokért.

Kb. az összes tó körüli települést meglátogattuk, egyik szebb volt mint a másik. Szerencsére nincsenek berendezkedve rettenetes turistalehúzó csecsebecse árusításra, inkább arra mennek, hogy egyél és igyál náluk, nagyon igyekeznek, hogy valami finomat.

Como fölött van egy helyes kicsi település – Brunate -, ahová fogaskerekűvel lehet eljutni; na ott volt szerencsénk betévedni egy piroskockásabroszos családi trattoriába, ahol is észveszejtő házi tésztát fogyasztottunk, utána pedig olyan sztéket, hogy a sokat próbált Gy. Péternek is könnybe lábadt a szeme. De komolyan. Eleve azért kellett rendelni, mert kinézte a szomszéd asztalnál ülők szájából. Pont istenien vérszivárgósra sütötték, előzetes érdeklődés nélkül; mint utóbb kiderült, nincs róla tudomásuk, hogy ezt másképp is lehet, egész egyszerűen így csinálják, mert így finom. Család szívbezárása ott helyben megtörtént.

Bellagioban – ami állítólag a legszebb település a tónál, de nekünk Varenna jobban tetszett – borkóstoltunk egy utcára nyíló kicsi enotecaban, nagyon szakember, nagyon kedves, nagyon jóképű tulajdonossal, óriási finom olajbogyóval, sonkaforgácsos kenyérkével. Három vörösbort próbáltunk, mindhárom eléggé ízlett. Az első ivós-cseresznyés-lányos, a második férfipajtásokkal beszélgetős-családi ebédes, a harmadiknak meg már az illatától elbóbultam, azt csak decis kiszerelésben lenne szabad eladni – este nyolc után.

Milánóra is szántunk néhány délutáni órát, de nem érdemelte meg. A dóm sajnos nem viszi el a hátán az egészet, pedig láthatóan arra apellálnak ezek a szegények, mert azon kívül nem sok látnivalóval készültek. A város egészen középszerűen nyugat-európai jellegű, bárhol máshol is lehetne, mint Olaszország, semmi tipikus nincs benne, nemúgy mint mondjuk NÁPOLYBAN. Az a pár dómon kívüli turistacsalogató vagy zárva volt, vagy nagyon messze. Vagy túl sok volt körülötte a szemtelen galamb 🙂 Az utolsó éjszakát Bergamoban töltöttük, mert onnan lehetett kényelmesen megközelíteni a repteret. Bergamo szebbik fele az ún. felsőváros, várfallal körülvéve, fogaskerekűvel, már megszokott utcácskákkal, olyan édességboltokkal, hogy ájulat, pizzabolttal, ahol ollóval vágják a szeleteket, és múzeum-palazzoval, ahová nem érdemes bemenni, mert Canaletto Velence-sorozata nincs meg nekik 🙂 Most jut eszembe, hogy a kempingben végignéztük a helyiekkel a BL döntőt, de senki sem őrjöngött úgy, ahogy azt mi elvártuk volna. Ezért is felejtettem el majdnem, hogy még ez is volt.

Nagyon jól éreztük magunkat, elégedettek voltunk, és csak egyszer kaptunk össze. De bor mellett kibékültünk észrevétlen.

Ami a legjobban tetszett: a boltok sonka és sajt kínálata, Varenna, a Cacciatore vendéglő, a borkóstolás, és a húspultos fiú a mandelloi piacon.

 

 

Közzétéve:

Kezdődik…

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Qj4RxCWYpW0[/youtube]

Ez és még sok ilyen várható az elkövetkező egy hónapban. Lehet szavazni! Nálam az első: Denis Berkamp (külön öröm, hogy az Argentínokat alázta) 🙂

Felhívom a figyelmet, hogy külön oldalon fogunk tudósítani az eseményekről és meghívott szakértőink tippjátékáról.

Közzétéve:

Focivb-e vagy? – Fogadóirodánk jelentkezik

Mivel ismét világra szóló esemény lesz a sportvilágban, ezért fogadóirodánk új tippjátékkal jelentkezik, mint azt már korábban megszokhatták a kedves olvasók: http://www.sajnos.hu/?p=641

Aki szeretne részt venni eme eseményen, kérjük, hogy vasárnap éjfélig jelezze e-mail-ben a szándékát. A focivb[kukac]sajnos.hu e-mail címre küldje el a jelentkező az e-mail címét és jelezze azt is, hogy adott e-mail címről hány tipp fog érkezni (itt most gondoltunk a párkapcsolatban élőkre). Továbbá ezzel az adott jelentkező vállaja, hogy 1000 pont értékű tétet áldoz a versenyre (pont=bakfity, bakfity=forint – ez most a szerencsejáték felügyelet félrevezetésére irányuló magatartás).

Ha bármilyen kérdés van, a fenti e-mail címen lehet érdeklődni és 24 órás ügyfélszolgálatunk rövid időn belül válaszol.