Évzáró/Évnyitó – Oliva-Veszprém/67 Étterem-Székesfehérvár

Ahogy bóklásztam a posztjaink között a héten, döbbentem rá, hogy nem írtam meg a posztot a tavalyi év legutolsó és az idei év legelső közös falatozásáról. Most pótolom vázlatosan, és ígérem, soha többet nem fordul elő. 🙂

A szinte törzshelynek tekinthető veszprémi Olivában 2009. december 31-én mi voltunk az utolsó étkező társaság az esti buli előtt. Mi a siófoki szilveszteri rendezvényhelyszín előtt tettünk kitérőt a Balatonfelvidék egyetlen vállalható éttermébe. Kiváló, oldott hangulatban követtük el az estebédet és a 2009-2010-es szezon téli étlapja volt érvényes. Ebből fogyott minden bőséggel, én a magam részéről egy tejfölös csorba levest ittem, ami akkor ott a legjobb bemelegítés volt a szilveszteri gyomor-máj nagyüzemhez. Sőt, most is vállalnám, ha itt lenne a közelben. Után a hagyományos ételek külön szekciójából egy fokhagymás, mustáros sertésflekken – platnis burgonya kombinációval megágyaztam a mulatságnak. Olyan testes, ízes, magyaros étel volt, amit betereltem a testembe, hogy így elsőre Bessenyei Feri bácsi jut róla eszembe az Egy magyar nábob-os Kárpáthy Jánosként. 🙂 Szilvi egy spenótos házi gnocci-t evett, ami a füstölt lazaccal és parmenzánnal talán az egyik legjobb gnocci volt, amivel találkoztam eddig. Ízes, jól összerakott, sőt még kiadós is. Desszertre nem emlékszem, csak egy csülkös sztrapacskára, amit Kátya evett (Mrs. M1K1). Az is király volt. Akkor is, megint jó volt az Oliva. Lassan lehetne menni megint. 🙂

2010 január másodikán nem készültünk rendesen, így a szemesi Kistücsökben nem is volt hely. Így az interneten ajánlott helyek közül elkormányoztuk a szekereinket Székesfehérvárra a 67 Étterembe. Olyan szél fújt, hogy a kocsiktól az ajtóig megdermedtünk, de bent jó idő volt. A személyzet kedves, kedélyes, szolgálatkész volt. Volt nagy asztalunk, maga a terem, a hely maga teljesen rendben volt, mégis olyan “majdnem késznek” éreztem. Ha jól tévedek, akkor egy sütőtökkrém levest ettem, utána pedig egy újragondolt borjúpaprikást (sous vide módon készült hússal), egy krémesen megcsinált, hosszúkás(talán olasz beütéssel rendelkező?), tojásos galuskával, amit egy szép kockában, enyhén megsütve, összesütve tálaltak. Kiváló volt. ÉS nagyon jól laktam vele. De utána egy diós nudlit is vállaltam, amit vétek lett volna kihagyni. Közepes tésztaméret, pirított, nem túlcukrozott dióval, vaniliás szósszal, ami sűrű és krémes volt. Telitalált. Másra nem emlékszem, csak arra, hogy mindenki elégedett volt, még úgyis, hogy amikor kiléptünk, akkor már a jeges hó is esett, nem csak az eszetlenül hideg szél fújt.

Tehát “tél volt, hó esett“, elmúltak az ünnepek, már nem gondolkodtam, mit is ehetnék veled. 🙂   [Ide is menjünk vissza!!!]