Közzétéve:

Stand Bisztró

Mindenfajta ajánlók, kritikák, valamint a frissen megérkezett fizetés motivált arra, hogy egy körlevélben inzultáljam a cimborákat egy gyors vacsorára. Mindez november első péntekén. Mici bácsi természetesen nyitottnak mutatkozott, így vele és szép Szilviámmal futottunk neki a belvárosi estének, azon belül is a Standnak.

Első körben szeretnék rávilágítani arra, hogy az ötödik kerületben a Nádor utca –  Arany János utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca gasztro-négyszögben mindent megtalál magának az éhes fővárosi lakos, amit gondol, így ide kell bekanyarodni, ha alkalom van rá. Sétának, látványnak sem rossz egyébként.

Mi jól végig is sétáltunk a Szabadság tér felől a Hercegprímás utcán, aztán visszakanyarodtunk és máris odaértünk a Stand bejáratához, ahol az ajtóban álló pincér mosolyogva terelt befelé. Bent meleg, zöldes színek, kellemes, rejtett világítás, minőségi abrosz, terítés, lágy, halk háttérzene. Amire vágytunk és amitől máris fogyasztani támadt kedvünk.  

Étlap vadonatúj, így csak kezdetleges, A3-as papírra nyomtatott változatban állt rendelkezésre, ami jó apropó adott, hogy el is hozzak egyet magammal. Gyors italválasztást követően köszöntőnek házi bagettet kaptunk szeletelve erdei padlizsánkrémet és füstölt szalonnás lecsókrémet. Kenyér könnyed, lyukacsos, eteti magát, amit a gombás-fokhagymás padlizsánkrém és a paprikás-fűszeres-füstös lecsókrém csak erősít. Valószínűleg ettük volna addig, amíg el nem fogy, ha egy kenyérdagasztó teknővel hoznak, nem pedig két apró tálkával. Az étvágyunk megjött, és az elégedettségünk alapjait is lerakták.

Előételnek Mici bácsi sült rougié kacsamáj érmét rendelt ropogós rizslapon, gyömbér redukcióban párolt karalábészeletekkel, Szilvi sütőtök krémlevest lazackockákkal, csipetnyi tökmagolajjal fűszerezve, míg én vizitorma krémlevest tejföl-szigettel. A kacsamáj ötletes kompozíció volt a rizslappal, és a fúziós irányt mutatta a gyömbéres karalábéval. Igényes összeállítás, kicsit talán csak a kacsamáj-garnírung arány bicegett az utóbbi többletével, de a minőségre nem lehetett panasz egyik elemnél sem. A sütőtök leves üdítő, könnyed, végre nem a turmixgépből a tányérba öntött tökpüré, hanem rendes leves, alapléből, tökmagolajjal ízesítve. Bravó. A vizitorma leves krémes, lágy, viszont ízében nem elég intenzív, és a tejföl sem oldódott benne megfelelően. Ezen talán még lehetne mit csiszolni. 

Főételnek érkezett egy angus steak sült paradicsommal, burgonyával, és shiitake gombával Mici bácsinak, egy mafaldine tészta bazsalikomos zöldségekkel, fokhagymás-tejszínes mártással és fekete tigrisrákkal Szilvinek, míg én japán morzsába forgatott borjúfej szeleteket kértem burgonyasalátával és remoulade mártással. A marha hibátlan minőségű és elkészítésű volt, a köretek szintén, Mici bácsi az égig magasztalta a shiitake társítását. Ismét fúzió és ismét kiválóan. A mafaldine (húzott-csavart metélt tészta) házi, friss, aldente volt, mártása a friss bazsalikommal ízbomba, amire a szintén remek tigrisrák tette föl a koronát. A borjúfej rakott formában került panírozásra, amihez – a pincér elmondása szerint kísérletezés után – a japán morzsa, melyet éles késsel, gyors mozdulatokkal vágnak le a kenyérről már-már pimasz eleganciát adott hozzá. A morzsa nagyobb darabja miatt a zsírosabb hús ellenére a szeletek ropogósak, ízűk elképesztően teljes, a remoulade és a krumplisaláta kísérete pedig hű apródként hozta a húsok királya után annak palástját. 

Én ugyan telelettem, de Mici barátom vállalt egy brownie-t csillagánizsos házi vanília fagylalttal, míg Szilvi egy almás clafoutis-t fogyasztott zárásként. Előbbi minőségében ugyan hibátlan, a csillagánizzsal különlegessé téve, ám a csokoládé töménysége elsodorta a brutális geilség irányába. Az almadarabokkal sütött tejes piteként bemutatott clafoutis azért volt picit csalódás, mert nem volt benne semmi extra, “csak” egy jó, otthon is megsüthető sütemény.

Az italokat sajnos nem rögzítettem, de a kompetens, professzionális kiszolgálás keretében kapott egy-egy pohár fehér és vörös bor, valamint az általam fogyasztott francia grapefruitos limonádé is elnyerte tetszésünket, amit a korrekt árazás is erősített. A Stand kategóriájában a legjobb háromban, míg összességében is a legjobbak közé törően teljesített. Igazából bármilyen apropóból és célból érdemes meglátogatni, ha valaki igényli a minőséget, szereti a jót.  

Közzétéve:

Oliva Étterem, Veszprém – Trió 2009

Az első olyan kritikát írom, amikor – profikat meghazudtoló módon – rövid ídőn belül többször élveztük és elemeztük ki egy étterem teljesítményét. Oliva Étterem, Veszprém, 2009, ez volt.

Meredek, szűk utcában, földszint hely, ahol a terasz kiváló lehet tavasztól őszig, mi azonban október 23án érkeztünk és bent ültünk le, mindenre felkészülvén, meg mivel voltunk vagy 15-en. Belső tér szép, narancssárga, mediterrán jelleg, ami azonban őszivé változik a várból lekanyarodó utcai mivolt, és kevés bejutó fény miatt. A világítás kisebb lámpára, mécsesekre épül napközben, így mondai félhomáyban böngésztük az étlapot, kicsit zavaró.

Az étlap király, plusz hozzá a hagyományos ételeket összegyűjtő betétlap. Szép nőm tejfeles malaclevest választott, én kemencében sült paradicsomlevest kecskesajtos krutonnal, közben körülöttünk előételek és levesek tobzódtak nagy számban. A tejfeles malacleves finom ízű, krémes, ropogós zöldséges leves, csak Szilvi adagjából kimaradt a hús, egy darab kocka került a csuporba. (A többiek, akik rendeltek, kaptak rendesen, így egyértelmű tálalási hiba.) A kemencés paradicsomleves hámozott paradicsomban gazdag, ihletetten paradicsom ízű alkotás, a krutonon a kecskesajt jóízű, alatta a kenyérke sem száraz, egyedül az étlapra írt diós ízt vagy magát a diót nem sikerült benne-rajta azonosítani. Újabb aprócska, hiányzó elem.
Főételnek Szilvinek pezsgős-kaviáros fogasfilé került az asztalra grillezett zöldséggel, nekem mentás göngyölt bárány grillezett burgonyával. Mindkettő kiváló étek volt, azonban megint pici malőrrel: a grillezett zöldségbe burgonyát is kevertek, ami ugyan zöldség, de ez akkor sem vállalható, míg nekem – a körülöttem az asztalra helyzeett többi porcióhoz képest – csekély mennyiségű húst osztott ki a bariból a konyha: három darab, közepesnél kisebb tekercset, ami pont annyira volt elég, hogy utána még kívánjak valami másik főételt. Viszont a mentás mártás fűszeressége, állaga, sűrűsége kiemelkedő volt.
Végül pedig desszertként egy pannacotta jött(Szilvinek) ananász carpaccioval, míg én egy madártej fagyival töltött palacsinta epervelővel. Az előbbi korrektül megfőzött tejkrém “csupán”, amit a vékonyra vágott, friss ananász szeletek tettek ötletessé,  különlegesség. Míg a madártejes (carte d’or) fagyis palacsintához a friss eperből készült epervelő telitalálat. A desszertnél talán az egyetlen hiba, hogy sikerült a mellé kért kávét lényegesen előbb kihozni, mint magát az ételt.

Október 25-én, amikor jöttünk visszafelé, akkor csak egy Zrínyi-ebédre volt időnk Miciékkel (Áciék és Zorróék kényelmesebben vállalták a témát): berohantunk, ettünk, kirohantunk. Szilvi a magyaros részlegből sertésmájat kért pirított hagymával, tzatzikivel és grillezett zöldségekkel, én ropogós császárhúst pirított kelkáposztával, grillezett burgonyával. Itt mindkét étel hibátlan volt minden szempontból. A bőrére sütött császárhús maga is osztályon felüli nyersanyagként jelent meg, porcogó és vastag, nyúlós zsírréteg nélkül. Szilvi mégegyszer – palacsinta nélkül – megfutotta a madártej fagyi-epervelő párosítást. Ugyancsak jó volt.

Végül pedig november 1-én érkeztünk az Olivába: elindultunk a budaörsi IKEA-ba ágytakarót venni és amikor majdnem nekihajtottam a parkolóba vezető úton a bezért kerítésnek, akkor esett le, hogy november 1 van. Így aztán leruccantunk Veszprémbe. 🙂 Ismét gyors ebéd, de most üres étterem, ebédidő után, így gyorsan kiszolgáltak minket, sőt Szilvi fejfájására kistányéron quarelint is kaptunk egy pohár vízzel.
Mindketten erőlevest kértünk tojással és májgaluskával, ami igen jó volt, mind levében, mind a betéteket tekintve. Főételnek nejem mangalicaszűzet evett házi lecsóval és a kérésre a legjobb minőségű, friss zöldségekből (és nem grillezett krumpliból) készített grillezett zöldségből, ami megint egy karakteres, remek tányér volt, minden elemében és ízeiben is megfelelően. Én borjú bécsit kértem, ami az életem talán egyik legjobbja volt minden szempontból, ráadásul előtte jelezték, hogy a krumpli minősége most nem a legjobb, így a burgonyafánkot javasolták a hasábburgonya helyett. Itt értek a csúcsra kiszolgálásban, minőségben, azaz átfogóan az Olivában velünk kapcsolatban.
Ebben az esetben még az sem szegte jókedvünket, hogy nem kaptuk meg a hétvégi-ünnepnapi 25 százalékos kedvezményt, ami ebédidőben jár és amivel az ország legjobb ár-értékarányú helyévé változik arra az időszakra az egyébként is jó vendéglő.

Elővéve Medwe és Mici metódusát: 🙂 🙂 jár.

Ui: a képek elkészültek, csak három géppel, így majd két év múlva felrakjuk őket. 🙂

Közzétéve:

Könnyed “ünnepi” menü

Először arra gondoltam, hogy leírom a fotósorozat mellé a bakonyi kirándulás kapcsán és némileg utána megejtett Olvia étterem-féle kalandot,de ez legyen a következő. Most bemutatom nektek azt az ételsort, amelyet Nejemnek készítettem még szeptember elején. A felhasználható alapanyagokat ő válogatta, én pedig megpróbáltam kihozni belőle a maximumot.

A tervem egy koraesti ebéd-vacsora volt, amit alapvetően úgy építettem föl, mint egy klasszikus menüt szokás: üdvözlő falat – előétel – leves – főétel 1 – átkötő falatka – főétel 2 – desszert. Majd az étkezés végén lettem sokkal okosabb, mert a szokásos otthoni adagot készítettem mindenből, így a második főételt ki kellett hagyni, hogy legyen hely az édességnek. Így legalább volt a következő hétre minőségi vacsoránk. (Erről később pontosabban.)

Üdvözletként egy hirtelen megpirított mini patinszont szervíroztam, amit megskalpoltam és egy szem paprikával töltött olivabogyót ültettem bele.

Fényképek-0102.jpg

Majd következett egy gyorsan összeállítható, de igen étvágycsináló előétel, kicsit biztonsági játék keretében: tányér közepére közepes adag rukkola, köré két szelet bresaola valamint két szelet füstölt lazac. A stimmelés kedvéért málnaecettel permeteztem a rukkolát, mintegy egymáshoz próbálván igazítani a carpaccio-jellegű tányér elemeit.

Fényképek-0103.jpg

Folytatásként a leves következett, amit már előző este elkezdtem készíteni, mivel rengeteg répával és más elérhető leveszöldségekkel, illetve megfelelő alapfűszerekkel, plusz némi gombával zöldséges alaplevet készítettem. Ebbe került a friss, előkészített rókagomba, valamint karikára vágott bébicukkini. Összeforralást követően szervírozás, aminek keretében – egyetlen “vendégem” kérésére – némi gran padano sajtot reszeltünk a tetejére.

Fényképek-0104.jpg

Első főételként bőrén sült lazacsteak került az asztalra, mellé a bébizöldségek maradéka, valamint egy kevés fonnyasztott spenótlevél. Utóbbi kicsit nem volt olyan állapotban, mint kellett volna, aminek oka, hogy előre megvettem három nappal, és nem aznap szereztem be. Sose tegyetek ilyet. 🙂 A húst nem fűszereztem gorombára tört tarkaborson kívül, mivel egy snidlinges-joghurtos lime szószt készítettem mellé. Utóbbi elkészítése közben folyton paráztam, hogy túl savanykás lesz, de a tömött, sűrű húsú hallal együtt okés volt.

Fényképek-0105.jpg

Itt következett egy szem, citrommal töltött olivabogyó, mint átkötő, de már nem volt hova átkötnie, mert a vörösborban pácolt bélszín, mint második főétel nem került az asztalra. (Emellé egyébként félbe vágott koktélparadicsomot terveztem köretnek.) Ennek oka nagy fokú telítettség volt. Ugyanakkor bélszínt nem vesz az ember szeletben, ekként attól a szombattól a következő szerdáig minden este bélszín volt a vacsoránk, rongyrázás jeligére. 🙂

Könnyed, egyszerű, de kísérleti jellegű desszertként mentás-citromfüves túrókrémet porcióztam a tányérra, amely – a kompozíció fogyaszthatóságában a menta szereplése miatt kételkedő feleségem – nagyon jól sikerült, kiváló hűsítő volt, lezárásként.

Fényképek-0106.jpg

Főzzön mindenki, mert zseniális élmény, kreatív alkotómunka és sokkal jobb a saját kosztot enni, mint amit a bótban veszel, vagy a menzán.

Ui: ja, és azért ünnepi, mert megtiszteltük az ételt, és magunkat azzal, hogy megadtuk a módját. 🙂

Közzétéve:

Hattyú-dal

Nem fekhetek le ma úgy aludni, hogy ne tudassam veletek, mennyire jó volt az elmúlt egy-két napban, de főleg ma hallgatni a Sláger Rádió és a Danubius unásig játszott számait azzal a tudattal, hogy holnap már nem szólnak az éterben… Király! 🙂