Plázajárás II.

Azt már legutóbb sikerült megtudnunk, hogy nem vagyunk sikeresek, hiszen nem korszerű az, aki a XXI. században nem az internetről rendeli az alsógatyát (lehetőleg használtat az ebay-ről), a gyereksapkát, na meg póréhagymát, dehát mink már csak ilyen maradiak vagyunk. Ezúttal az általunk igen kedvelt Doctor Ház című sorozat következő évadjáért szerettünk volna valahol pénzt (8000 HUF) hagyni.

Már látom lelki szemeimmel a commenteket, miszerint mekkora egy baromállat vagyok, hogy már megint fölöslegesen kimozdulok, amikor mondjuk ingyért letölthetném a világhálóról, vagy a legrosszabb esetben 20% kedvezménnyel megrendelhetném a DVD futártól. A letöltés esetemben kizárva, akik ismernek tudják, hogy nem erkölcsi problémáim vannak, hanem egyéb – sokkal súlyosabb – betegségről van szó. Egyszerűen hiányzik az az agysejtcsoport, ami az internet, illetve a számítógép “normális” használatáért felel.
Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mivel ezúttal a vacsorát a Váci úti tescoban sikerült megvásárolni, és ott nem volt meg a DH 3. évad (persze a tesco egy külön történet), ezért áttámadtunk a Duna Plázába. Röviden: ott töltött idő 15 perc, parkolás sima, és ingyenes, DH 3. évad egyetlen lehetséges boltban sem volt meg (természetesen).
Na mindegy… kifelé a parkolóba a következő kép tárult elénk:

DSC00696.JPG

Kérdés: ez hogyan fordulhat elő???
Lehetséges verziók:
– főnök betelefonál az üzletbe… lányok! egy paraszt sem vásárol, hogy rohadna meg mindenki… azonnal írjátok ki, hogy “sale”, oszt majd fognak. A lányok csodálkoznak, de kiírják.
– a tulaj elkötelezett híve az idegeneredetű, a magyar nyelvben gyökeret eresztő szavak fonetikus leírásának.
– az intézmény vezetősége így figyelmezteti a parkoló irányába tartókat a várható időjárási viszonyokra.

if jú hev eni ájdea, plíz ser it vit ász

13 thoughts on “Plázajárás II.”

  1. VAZZ.
    Csakis ez tortenhetett! Telefonos matrica/levono megrendelés…
    És a kép jobb oldalán a felirat? “Vigyázz, üveg”
    Feltehetoen sok a szoke a boltban.

  2. fak ju wördpressz!! 🙁 mer’ ennek szpészesitenie kell a pluszt upon save!

    Reci meg szepen elmesz a jutyubra, azt rakeresel a Fry and Laurie kifejezesre. 😀

  3. Ugyanez elérhető az óbudai Stop Shop egyik üzletének kirakatában, csak ott nem csak sima százalékos szél jár-kel, hanem 30 és egyes esetekben 50 %-os szél is betévedhet.
    Egyébként az ötlet tényleg jó, mint marketingfogás, de atomgáz. 🙂
    Ugyanakkor szinte biztos vagyok benne, hogy valahol egy ilyen elírásból indult, amikor a főnök igen, de az alkalmazott ne volt natív inglisből. 🙂

  4. Na… csak, hogy megosszam veletek… a doktor house 3. évadot azért nem kaptam meg, mert még akkor nem jelent meg 🙂 viszont sikeres XXI. századi ember akartam lenni, ezért megpróbálkoztam a netes rendeléssel. Regisztráltam, kiválasztottam, megadtam, hogy 19:00-20:00 között hozhatják (a megjelenés napja január 29 volt).
    Majd mindezt jól elfelejtettem és egyéb forrásból megszereztem a majdnem gyári kiadást 🙂 Majd elérkezett 29-e és este fél 8-kor csörög a kaputelefon… mondom ki a fasz? Emberünk: hoztam a DVD-t! 10% kedvezmény, ingyenes házhozszállítás… összejött az élet 🙂

  5. Ugye-ugye? Megy ez! 🙂 Ha már megszólíttattam!

    Könnyen beszélek, mert annyira a belvárosban lakom, hogy bevásárlástól a színházig nem nagyon van olyan, amit ne tudnék megoldani gyalog, bicajjal, vagy — ha minden kötél szakad — néhány megállónyi békávézással, de. Aki plázába autóval közlekedik, ugyan kalkulálja már bele, hogy ott 1.) lesznek még páran rajta kívül, főleg ha 2.) szezonális kiárusítás és/vagy 3.) munkaszüneti nap van, valamint hogy 4.) fenti kollégák nagy hányada nem az előzékeny, szandálos-tarisznyás klasszika-filológia szakos hallgatók közül kerül ki. No nem az általános taplóság védelmében írtam ezt, mert azt alapvetően elítélendőnek tartom én is, de azért felnőtt létünkre csak ragadt már ránk némi tapasztalat a tipikus konzumidióta polgártársakról. Nemdebár?

    Mellesleg nem tudom, mi az az item, amit expressz sürgősen csak plázában lehet vasárnap megvenni, nyilván van ilyen, de én, ha sietek, kocsival alapból nem állok be a parkolóba, inkább a környező utcában keresnék parkolási lehetőséget (Westend környékén azért ez nem lehetetlen), vagy megkérném a nőmet, hogy menjen két lassú kört a háztömb körül, amíg én beszaladok, esetleg fordítva. Illetve tudatos tervezéssel igyekszem elkerülni az ilyen helyzeteket. (Vásárlás off-peak időszakban, stb.)

    Szintén pozitív tapasztalat: eBolt. Egy ma már kissé egzotikus videókártyát (passzív hűtésű GeForce 8600GT) kajtattam már hetek óta, mire meguntam, és megrendeltem tőlük. 3 nap múlva a munkahelyemen csöngetett a futár.

  6. Az internet a jövő (és a jelen). Vegyetek meg mindent az interneten, plazaba csak mozi miatt szabad menni. 🙂 Meg elkísérni az asszonyt, amikor leértékelések vannak. 🙂

  7. Ez poén. Méghozzá jó. Annyiszor találkoztam már itthoni boltok oldalára tapasztva a nulla ötlet, gyenge kettes angoltudás illetve magabiztosság súlypontjában lebegő “SALES” felirattal, hogy ez konkrétan üdít.
    A doktor ház plázában vásárlásáért pedig igenis jár az ejnyebejnye. Nekem is megvolt a ‘hazai’ kiadás, a _kikapcsolhatatlan_ magyar felirat minden bájával együtt. Azóta valahogy befrissült mind a négy évad a Zavvi-ból. (zavvi.co.uk)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.