Közzétéve:

Peak District

Peak District 2008

…na hogy M1K1 felhívott múlt hét elején, hogy akkor ők mennének az úgynevezett Peak Districtbe (Közép-Anglia hegyes-dombos része, Manchester magasságában) Kertivel, aki autóval es bír, s ekként, ha csatlakoznék, mily komplett lenne a társaság.

Jeleztem, hogy Juci jön, s oly szerencsétlen módon, hogy a vontatJa 19:10-kor indul vissza vasárnap Brüccelbe. Figyeljetek az időpontra, mert ennek még lesz szerepe 🙂

Hamarost kiderült, hogy a társaság egyrészt kibővül egy másik párossal (Viktor és Bogi) és az autójukkal, másrészt nem problémázunk a korai vonatinduláson, majd visszaindulunk időben.

Az órát szombaton reggel 7-re (!) állítottuk be, hiszen 8-ra volt megbeszélve a találkozó Kertivel. A buzi PDA nagyon csúnyán beszopatott, hiszen hiába volt 7-re állítva az óra, külön paraméterként be volt táplálva az, hogy csak hétköznapokon vegye figyelembe eme változót, ekként kurvára nem ébresztett. 7:30-kor rosszat sejtve ébredtünk, majd ugrottunk ki azonnal az ágyból, úgyhogy megadatott a lehetőség számomra, hogy igazi fasz módjára totál ismeretlenül hívjam fel Kertit közölvén, hogy nem bírunk időre érkezni a találkozóhelyre, függetlenül attól, hogy az tőlünk 300 méterre van, míg Kertitől 13 kilométerre (respectively: 280 yard és 8 mérföld), ő mégis pontosan meg bír érkezni. Shame. A South Quay-nél futunk össze Kertivel és Sukival (akinek simán lehet, hogy nem írom le jól a nevét), innen indul a támadás. Megdöbbentő hosszúságú utat teszünk meg, míg London délkeleti részéről kijutunk észak felé. Majdnem egy óra szombati napon. Egy előre megbeszélt pihenőnél összefutunk M1K1-vel és hozzátartozóival, s mivel M1K1 átveszi Kerti autóját “megőrzésre”, míg említett hazalátogat Magyarországra picit hosszabb időre (hónapok? hetek?), spontán vezetésgyakorlás kezdődik a benzinkút parkolójában. Kerti egyébként, ha egy kis esze van, akkor él Suki lakodalmi meghívásával is, ami egyenesen Indiába szól most decemberre. Ez esetben M1K1-nek még több esélye lesz élvezni a motorizációt

A kinézett település a Peak Districten belül Edale. Kis falu, de van 6 Bed & Breakfast, nem aggódunk. Utóbbi csak a M1K1, Kátya, Juci, jómagam vonulatot érdekli, mert a társaság további hardcore része eleve kempingezni akart (!!!), ekként sátrakkal meg ilyesmivel felszerelve érkeztek. Edale leágazást azonnal elmisszeljük, főként, hogy kurvanagy zsákutca tábla is ékesíti a lejárót, amiről sokadjára sem hisszük el, hogy bármiféle faluba vezetne.

A falu nem sokkal több annál, mint amit a zsákutca tábla sejtetni enged. Emberünk a helyi “ez itt a falunk, vegyetek sok lokálbrendelt buziságot” shopban nem tör ki röhögésben, amikor szállás felől érdeklődünk, sőt oly drága, hogy telefonálgatni kezd. Eredmény: az ifjúsági szállóban van egy kétágyas (mármint egy darab emeletes ágy) szoba a hölgyeknek (Kátya, Juci), uraknak pedig egy hasonló szerkezet, csak 8 férőhelyes fiúszobában, mi ezt támadjuk M1K1-vel.

Hitetlenkedve és hüledezve húzzuk fel az ágyneműt az emeletes ágyunkon pihenő paplanra, óriási a flashback. M1K1 mint kiderül, sosem lakott kollégiumban, az én fejemben pedig természetesen a Kossuth kollégium mindennapjai járnak, ahol második évben már elképzelhetetlen volt, hogy ne egy pecúr végezze azt a műveletet, amire most öreg fejjel kényszerülünk.

Eme kis nosztalgikus kitérő után nekivágunk a “kirándulás” típusú programnak, ami gyönyörű, még úgy is, hogy tudjuk, hogy előbb-utóbb eső jellegű légköri jelenség színesíti majd, s így is lesz. 4-5 órát sétálunk szombat délután, rengeteg gombát látván a mezőkön (birkaszar + rendszeres eső megteszi a magáét), egyik sem szegfűgomba érdekes maud.

Visszautunk a “faluba” vezet, ahol a helyi kocsmában (hihetetlen, hogy Angliában mindenhol van legalább egy ilyen) vacsorázunk. M1K1 választása klásszikusnak mondható a báránnyal, de az érdekesebb jelenség az a tányér, amire Juci, Suki és jómagam is szavazok. Beef Tankard. A tankard gyakorlatilag kupát jelent. A megérkező étel egy fém kupa majdnem tele marha raguval, amit burgonyapüré “hab” ékesít, ekként emlékeztetve korsó sörre. A fogás iszonyatosan finom, és rettenetesen sok. A kupa forrón tartja a marharagu “legvégét” is. Csodálatos.

Az elfogyasztott ale-eknek köszönhetően vidám hangulatban botorkálunk hazafelé a töksötét országúton a mintegy 3-4 kilométerre lévő emeleteságyas ifjúsági szállásunkig, mikoris automobil fékez mellettünk, amiből egy fiatal hölgy afelől érdeklődik, hogy mégis HOL A G*CIBE van ez a BUZI Edale nevű falu, mert neki nem úgy tűnik mint ha itt lenne. A hölgy kiejtése és temperamentuma alapján simán azt hittem, hogy francia, de mint kiderült, spanyol. M1K1 a következő gentlemen’s agreement-et ajánlotta neki: beleül a hölgy autójába, elnavigálja az Edale nevű nem nagyon létező faluba, cserébe viszont a hölgy vissza kell hogy szállítsa őt a botorkáló csapathoz. Ekként is történik azzal a plusszal, hogy a hölgy a társaság nagy részét elszállítja az ifjúsági szállóig, tekintvén, hogy neki sincs jobb ötlete, hogy hol is töltse az éjszakát.

Az ifjúsági szálló hálistennek annyira nem ifjúsági, hogy ne lehessen sört kapni (végülis Angliáról beszélünk), ekként a traktorosan brandelt igen kiváló ale-t behúzzuk, mielőtt nyugovóra térünk emeletes ágyainkba (szerencsétlenebb barátaink sátraikba).

Másnap ismét a kirándulásé a terep (haha, mekkora duma már!). Megmásszuk a szemközti hegygerincet és megmosolyogjuk a kirándulókat abuzáló fekete fejű birkákat. Újabb 3-4 órás program, gyönyörű kilátás, országhoz képes szép idő. Majd utána ebéd a tegnapi kocsmában és annak latolgatása, hogy hova kellene még továbbmenni, hogy lássunk is még valamit úgy, hogy ugyanakkor Juci este Brüsszelbe induló vonata se kerüljön veszélybe.

Szomszéd kisváros a megoldás: helyi várrom megnézése, sétálás, örülés. Időnek nem annyira nézése. Pöttyet késve indulás…

Kerti becsületére legyen mondva, hogy kábé padlógázzal igyekezett megtenni az utat vissza Londonba. Minden mérfölddel nyilvánvalóbbá vált, hogy Juci nem fogja elérni a vonatot, ami… mikor is indul? 19:10, mondta Juci. Aztán kiderült, hogy ez a dátum (19th Oct) … 😀 … tehát 19:34.

Londonba beérvén utolsó kétségbeesett próbálkozásként metróra szállunk a Northern Line északi végállomásánál, persze az Eurostar indulása bőven a szerelvényen ér bennünket. Ironically zárva van a nemzetközi vasútállomáshoz tartozó metróállomás (St. Pancras International), ezért még pluszban kutyagolunk húsz percet csomagokkal. Így csak másfél órával kési le Juci a vonatot 🙂

Kerti (aki kirakott minket a metró északi végállomásánal, hátha jelleggel) is befut, együtt állunk sorba az Eurostar ügyfélszolgálatánál a többi szerencsétlen hülyével együtt, aki lekéste a Brüsszelbe / Párizsba tartó vonatát. Mindenki nő és mindenki designer márkák zacskóival téblábol mindenféle aggodalom nélkül. Ezek az emberek konkrétan átruccantak Londonba ruhát venni bazdmeg, és leszarják, hogy lekésték a vonatot.

Terebélyes fekete hölgyhöz érkezünk, kivel Juci közli, hogy hát lekéste a témát. Miért? – kérdezi a hölgy. Hát, mondom beindítva a hazugsággyár üzemeltetését, például azért, mert nem volt nyitva a St.Pancras állomás. Az igaz, mondja a hölgy, de az max fél óra késés, itt meg sikerült 1.5 órát késni, szóval ezt annyira nem veszem figyelembe. Csak a beégés 🙂 … Hölgy közli, hogy mivel a jegy unflexibilis volt, ekként meg kéne venni a hétfő reggeli jegyet… ami normál esetben, ily kései notice-nál mintegy 170 font… de mivel mégis fizettünk a korábbi jegyért, meg ilyenek, legyen 50 font. Már megkönnyebbülés. Egyetlen probléma van: az 50 fontos átfoglalás a reggel 5:25-ös vonatra szól. Ez azért szopó, mert ehhez taxival kell kimenni a Canary Wharf-ról (éjszakai buszban még nem vagyunk pengék), ami kb 35-40 font. Mivel ez így már kb. 90 font, megkérdezem a hölgyet, hogy volna-e esetleg, akár drágábban átfoglalási lehetőség a 7:10-es vonatra (ami már elérhető gond nélkül tömegközlekedéssel)…

…Hosszas gombnyomkodás után a hölgy kinyomtatja a jegyet, Juci kezébe nyomja, majd a következő mondja:

“This is your lucky day.”

Mi: ööö…”How much will it be?”

Hölgy: “Nothing.”

S ekként minden a helyére került. Kerti hazavitt bennünket s mi örvendeztünk.

A reggeli vonatot már sikerült elérni.

Tanulság: soha ne akarj vasárnap visszamenni Londonból, főleg, ha vidéken kirándulsz, mert úgysem fog sikerülni. Illetve: fogadd el, hogy ha Londonban vagy óriási eséllyel lekésed a járataidat (mint nekünk sikerült Gerivel a Luton-on 2006-ban). Nem kell idegeskedni. Beletartozik a London feelingbe.

Közzétéve:

Arrival

Az úgy volt, hogy pénteken reggel még kétszer mentem be a bankba, mert ott hagytam a laptopomat, a jegyzetfüzetemet (a rajzokkal), az ajándékba kapott bort meg az ingeket, na ebből az ingeket első körre nem sikerült elhozni. Másodjára mán egen. Geci bácsiék voltak oly jók, hogy kivittek a reptérre, ezzel részint ale-re fordítható pénzösszeget takarítva meg nekem, másrészt így tőlük is el tudtam búcsúzni fájó szívvel. Gép késett 45 percet (British Airways járataim eddig mindig késtek), majd 2.5 óra után érkezés Heathrow-ra.
Így nézett ki a fél évnyi csomag:

London Calling 20081003 - 01.jpg
A lényeg, hogy két laptop, külső vinyó, projektor, PS3 benne van 🙂

Szakember sofőrrel kicsit elkerültük egymást, de rácsörögtem és meglett (igen, megvolt a telefonszáma egy korábbi korreszpondanszból, előrelátó (hatos) módon kinyomtattam). Ily klásszik londoni taxiszekérrel bírt az ember:

London Calling 20081003 - 02.jpg
Az ideiglenes apartman ott van, ahol Andi is lakott, csak pár szinttel feljebb és nagyon oké kilátással. A első bal oldali ablakban látszó magas épület a végső rezidenciám, remélem legalább oly jó lesz, mint ez, mert ez kurvajó.

London Calling 20081003 - 03.jpg

Ideiglenes apartmant-tal kapcsolatos és az idegen országból következő klásszik szopások (főleg, hogy ez Anglia, ahol minden tényleg másképp van) eddig a következők:

1. Nincs fakanál. Sebaj, nem az én teflonedényem, amiben bőszen kavarok egy fém evőkanállal.
2. Éjjeliszekrény olvasólámpája. Harmadik napja nem tudok rájönni, hogy hogyan kell bekapcsolni. Ő az:

London Calling 20081003 - 04.jpg
3. Nincs sörnyitó. Illetve sejtem, hogy ez lehet az, de ezzel harmadik napja sem tudok sört nyitni, helyette késsel machinálok:

London Calling 20081003 - 05.jpg
4. Bukóablak. Első éjszaka kinyitottam az egyiket a nappaliban és nem tudtam bezárni. Úgy hagytam éjszakára (csak az energiapazarlás). Másnap kevésbé fáradtan vettem észre a következő feliratot (az angolok mindent feliratoznak az éjjeliszekrény lámpáin és a sörnyitókon kívül):

London Calling 20081003 - 06.jpg
…aminek következtében megtaláltam a készséget, amit kurva nehezen benyomva végre be tudtam csukni a 12 órája nyitva lévő ablakot:

London Calling 20081003 - 07.jpg
Az már most látszik, hogy az a nagyon jó Angliában, hogy kábé mindent lehet kapni élelmiszerügyben és nem túl drágán. Kivétel mondjuk a hús, de amúgy teljesen okék az árak, és a felhozatal viszont nagyon durva. Itt van mellettem egy kiváló Tesco Express, ami “sarki bolt”-szinten minden igényt kielégít. Reggel 6-tól este 11-ig van nyitva, ami csodálatos, szombaton és vasárnap is. Nincs ez a hülyeség mint pl. Brüsszelben, hogy vasárnap szophatsz, mert ellenállnak a globalizációnak. A barmok. Én ekkor érek rá a leginkább, jó? Szóval ez nagyon zsír. Minőségben minden van.
Vannak előrecsomagolt, de igényesnek tűnő készkaják, amik közül egy párat kíváncsiságból be fogok próbálni (M1K1, Kátya, van ezekkel kapcsolatban valami tapasztalat?). Sajtok (cheddar olcsón!), szalámik (pl. chorizo) nagyon jók, van double cream, mindenféle indiai konyhával kapcsolatos dolog, és a lényeg: ale-ek és bitterek…

London Calling 20081003 - 08.jpg
És persze ami ennél is sokkal durvább, az a három metrómegállóra lévő Borough Market, amiről már Geci bácsi és megemlékezett. Ahol van minden, de persze első utunk Jucival a gombás standokhoz vezetett 🙂 és hát persze durva. De a legdurvább talán az óriás pöffeteg.

London Calling 20081003 - 09.jpg

London Calling 20081003 - 10.jpg

London Calling 20081003 - 11.jpg

Azonnal behúztam egy 30 dekányi vegyes erdei gombát rókagomba dominanciával. Meg kellett még vásárolnom az obligát olivaolaj-balzsamecet kombót a piacon, hiszen ezek olyan szinten megalapozásai egy új háztartásnak, mint a hűtő feltöltése sörrel 🙂 meg persze parmezán is befigyelt.

London Calling 20081003 - 12.jpg
A gombák: sárga rókagomba, tölcséres rókagomba és egy távolkeleti tőkegombaféle. Nyersen:

London Calling 20081003 - 13.jpg

És főzés közben:

London Calling 20081003 - 14.jpg
Vasárnap reggel muszáj volt összeraknom a játékállomás készséget a projektorral, ekkor született ez a csodálatos kép:

London Calling 20081003 - 15.jpg
Aztán elmentünk a British Museumba (“Mert esik az eső és ingyen van.” – Juci). Megnéztünk egy HSBC által támogatott pénzkiállítást tárlatvezetéssel, majd a múmiákat kicselezve megnéztük még az európai részleget, elég felületesen.

London Calling 20081003 - 16.jpg
Utána beültünk a Múzeum nevű klásszikus pubba, ahol természetesen ale-t és stout-ot fogyasztottunk. Juci Guinness-e:

London Calling 20081003 - 17.jpg
…és ahogy issza 🙂

London Calling 20081003 - 19.jpg
A kiváló, sötét, hangulatos enteriőr:

London Calling 20081003 - 18.jpg
És szerénységem az ale maradékával:

London Calling 20081003 - 20.jpg
Na, emmeg itten egy mókus hazafelé menet. Na, oszt ez szerintem pont abban a parkban volt, ahol Gyök és Ricsi megálltak megpihenni British Museumba menet, oszt véletlenül megittak egy üveg magukkal hozott jégert úgy, hogy a múzeumba már csak pisilni kéredzkedtek be zárás előtt 2 perccel 🙂 tehát íme az állat:

London Calling 20081003 - 21.jpg
Most pedig indiai étteremben ünnepeljük meg nőmmel a megérkezést, majd holnap yuppie-life támadás (ing felvétele!).

Csókollak benneteket!

(Szolgálati Közlemény: egyrészt bocs, hogy nem album, hanem ömlesztett képek, de úgy éreztem, hogy ez most ilyen step-by-step dolog, ergo muszáj volt a szövegfolyam közepette mutatni a képeket, másrészt elhatároztam, hogy veszek egy Canon 350D-t vagy hasonlót, úgyhogy remélhetőleg nagyon fasza képek lesznek a jövőben)