Csalogány 26

Ahogy mondani szokás a 2008-as Alexandra étterem-kalauz mindenvivője a poszt tárgyát képviselő vendéglátó-ipari egység. Nem kérdés, hogy az első lehetséges alkalommal elmentünk kipróbálni Reciékkel és Szilviámmal négyesben, még annak árán is, hogy gomba- és rizottószakértőnket hátra kellett hagynunk. De vele együtt is elmegyünk, hogy megpróbáljuk megtalálni a hely gyenge pontját. Ekként következzen a múlt hét péntek esti vacsora részletes és pontos leírása.

Érkeztünk pici késéssel. A vacsoraidőszak kezdete, még szinte teljesen üres a hely volt, de aztán az idő előrehaladtával teltház lett. A hely egyébként nem nagy, nem is nagyon cifra belülről. Belsőépítész ismerős szerint nagyon gáz, de nem azért mentünk. Ugye.

Kedves pincér fogadott, aki felkészültségéről később folyamatosan tanubizonyságot tett. Szabatosan és elegánsan próbált felszolgálni, ami néha színpadias mozdulatokba és modoros kommunikációba, ám ez inkább volt szórakoztató, mint zavaró. Igazából zavarónak nem volt zavaró. 🙂

Étlap: rövid és lényegretörő, bemutatkozó menübe 8 ételt ajánlanak, de választható olcsóbbért 3-as vagy 4-es verzió is, saját összeállításban. Én ezzel éltem, mert elég éhes voltam, illetve kiváncsi is. Italkínálat borlappal és mellé igazított italsorral van megoldva, ami nem tartalmaz multinacionális üdítőcsomagot, viszont bioszörpöket igen. Ez tetszett. A bodza ráadásul igen finom is volt.

Táplálkozás. Kiváló házi kenyér sós vajjal köszöntőnek és végig, kvázi átkötőnek is elérhető volt. Ropogós héj, finom, légies belső. A vaj jóízű, telt. Utána asztalra került egy francia sajtválogatás, egy szárnyas velouté (=bársonyosra sűrített, lepürésített hússal habosra turmixolt leves), egy argentín marhatatár szardellával és egy kacsamáj zöld spárgával. A Reginek érkező sajttál izgalmas volt: kemény sajt, kékpenészes sajt, kecskesajt és camembert típusú sajt egyaránt szerepelt rajta. Neveket nem tudok, de teljesen rendben volt mindegyik. Reci velouté-ja könnyed volt, lágy, de ízes is egyben. Semmi nem hiányzott belőle, kerek volt. A szardellás marhatatár finomra vágott, zöldfűszerrel kevert natúr, egyben húsízű kompozíció volt. Fogyasztója, Kedves Feleségem, szerint konkrétan tökéletes húsétek. Én egy apró adag rózsaszínre sütött krémes, friss kacsamájat ettem elsőként kellemesen megpárolt zöld spárgával.
Köztes fogásként egy garnélás rizottó érkezett nekem. A rizottó az a bizonyos klásszikus rizsétel volt, amire a Klasszban jól rácsodálkoztam, csak itt egy priatminpaprikás mártást tettek rá-mellé, és a külön megsütött-megpirított húsos garnélát “feltétként” illesztették hozzá. Ismét kiválaón sikerült kreáció volt mind ízében, mind állagában, mind összeállítását illetően.
A főételek közül három változat érkezett, mert Reciék egyöntetüen a burgonyapürével szervírozott kacsamáj mellett tették le a voksukat. Szintén a rózsaszínre sütött változat, krémes, lágy változatban, mely habszerűen elkészített, alaplével, zöldséges felhanggal kombinált pürére volt ráültetve. Igazi kis furfangnak tartom a burgonyapüré ezen úton történő megalkotását. Szép Szerelmem a napi ajánlatból választotta – félreértést követően – a császárhúst mungóbabbal. A császárhúst – amint azt utólag összeillesztettem a vendégtérben kihelyezett LCD tévén követett élő konyhai közvetítéssel – először csonttal együtt ropogósra sütötték kívül, majd omlósra sütötték tespiben. Ez az eleve nehéz, zsíros – lényegében a császárszalonna kevésbé zsíros változatát jelentő – disznóság igen domináns, sajátos íze által elnyerte az zsírosért nem nagyon rajongó nejem elismerését. A köretként adott mungobab – amely lencseszerű, aprószemű hüvelyes – semleges mivoltában jól egészítette ki a zamatos húst. Én egy Ördöghal filét ettem (másnéven szerzesteshal avagy monkfish alias kaliforniai angyalcápa) puy-i lencsével. A halhús a legtestesebb filék egyike volt, amint valaha ettem. Az aprószemű lencse levével a hal halszerűen semleg íze remek kombináció volt.
Desszertként egy sajttriót ettem a fentiekhez hasonló kínálatból. Ez sem esett rosszul. Rendes desszertet egyedül Szilviám választott, ami egy mangóleves(sűrű mangó szósz) benne egy vékony piskótával és rajta tonkababkrémel. Ez egy nagyon sajátos ízű, mondhatni rafinált, kreatív édesség volt, ami hozta a fantázianév mögött elrejteni kívánt különlegességet.

Bár nekem nem adatott, hogy italozzak, de a Reci által megkóstolt Zimek féle Irsai Olivér szőlőpárlat esetében meg tudom erősíteni, hogy versenyképes, míg a szintén általa elfogyasztott Malatinszky féle Cabernoir esetében méltató szavaiból következtetek arra, hogy nem egy kövi dinka. 🙂

A Csalogány 26-nak azt kívánom, hogy fölfelé haladjon minőségben, maradjon árban ilyen konszolidált (négyen fizettünk borravalóval együtt 30.000 pénzt). Nekünk meg azt, hogy gyakran és sokat együnk-igyunk ottan. 🙂