A por

A férfi ült a nappali közepén, a kanapé előtt és a dohányzóasztal üveglapját nézte. Úgy érezte, hogy most józan, most kell tudnia merre tovább, hogyan fusson neki. Az asztalon ott pihent a kis kupac fehér por. Újra, hosszú idő után megint. Pedig igazából nem akarta, hogy ott legyen, nem vágyott rá, mégis ott volt. Kicsúszni érezte az irányítást a kezéből. Ezért felállt, kiment a fürdőszobába, megmosni az arcát. Amikor a hideg víz maradékát leitatta az arcáról, a tükörbe nézve eldöntötte, most fogja meghatározni, mi lesz ezzel az egésszel. Fújt egy nagyott és visszament a nappaliba.

Leült és rágyújtott. Alapvetően nem szokott a lakásban dohányozni, de most kivételt tett. Hátradőlt és három nagyot szippantott a Dunhill-ból, és lassan, egyenletesen fújta ki a füstöt. Végiggondolta a jelent: 37 évesen, egy jogász és a egy közgazdász diplomával, három nyelvvizsgával, vezérigazgatóként, két apró, de jól jövedelmező vállalkozással nem volt rossz helyzetben. Tamarával, a bírónővel közös gyermekei szépek, okosak, rendszeresen látja őket. Ivett, a barátnője végtelenül kedves, odaadó, nem követelző lány volt, 4 évvel fiatalabb nála, épp közös babát terveztek. Itt ez a szép, 3 szobás lakás, hibátlan helyen, a rakparton, a belvárosban, mindentől 3 percre…. Ennek ellenére vagy tán épp emiatt itt ez az anyag az asztalon.
“Faszomat!” – mondta ki hangosan, amit gondolt és hirtelen mozdulattal előredőlt, kezébe vett egy kártyalapot és gyors, határozott modulattal egy csíkká formálta az apró kupacot. Megnézte közelebbről. Fehér volt, aprószemű, szinte homok, amibe néhány sárgásnak látszó szemcsét is felfedezett. Benyálazta jobb mutatóujja végét, a csíkhoz érintette és a kis porpamacsot a nyelve hegyére kente. Édeskés volt, de összességében inkább íztelen volt, mint határozott zamatú. Gyorsan ivott is rá némi ásványvizet az ágy mellett álló palackból.
Megint hátradőlt és visszaemlékezett a határtalan betépésekre, berúgásokra, az utólagos kiszáradásokra és furcsa szmorúságokra, amik néha napokig körüllengték. Most is valami igen hasonlót érzett. Csak békésebb változatban, nem volt benne a vágy, hogy változtasson, bármit módosítson a meglévő kereteken. Ezért fogta a kártyalapot, a Nemzeti Sportra tolta a fehér csíkot és kisétált vele a konyhába. Kinyitotta a szekrény ajtaját, felemelte a szemetes tetejét és beleöntötte az újságról a cuccot.

Azzal szinte egy pillanatban, amikor a porszemek a szemetesben landoltak, megremegett a ház, a lakás, a bútorok, az ablakok és felhangzott a mély, fémes, ugyanakkor tompa hang, benne az a kaján csörgés… Becsukta a szemét és érezte, ahogy elönti az agyát a szar. Letette az újságot a konyhapultra és besietette a nappaliba. Épp jókor érkezett ahhoz, hogy lássa, amint a plafonról az asztalra kerülő porkupac utolsó harmada is megérkezett az üveglapra, az nemrég eltüntett dombocska helyére. Elmosolyodott. Körülbelül úgy, ahogy a farkas, amikor hallotta, ahogy a nagymama elfordítja a kulcsot a zárba. Laza, játszós ruhát keresett, felvette, előkereste fekete, acélbetétes rövidszárú bakancsát, csak úgy belebújt, nem kötötte meg, hanem határozott lépésekkel elindult a negyedik emeletre, a fölötte lakóhoz.