Közzétéve:

Szilveszteri ajánlatunk – Gyömbéres-márványsajtos pulykacsíkok

Miután Micivel közösen jól behalaztunk és becsirkéztünk, itt az ideje, hogy valamit elétek vezessünk, amit szilveszterkor könnyen és gyorsan össze tudtok dobni, de még sem a megszokott ízeket adja.

A szükséges mennyiségű pulykahúst szeletekre vagy medalionokra vágva egy fél napra fokhagymás tejbe áztatjuk. Amikor a fél nap eltelt és főzni akarunk, kivesszük a jószágot a tejből, leitatjuk róla a maradék folyadékot, sózzuk-borsozzuk és kevés olivával bepermetezzük, majd grillen vagy vas serpenyőben hirtelen megsütjük. Ezt követően megkóstoljuk(nyilván jellegtelen pulyka íze lesz kis sóval és borssal), majd letakarva félretesszük.

Egy üvegnyi ecetes gyöngyhagymát félbe vágunk és olivára vetjük, gyenge lángon párolással izzasztjuk ki belőle a levet. Egy fej vöröshagymát mellévágunk, hogy meg legyen a magyarosság, majd amikor már sűrű levű masszává nemesedett(figyelem, ez tényleg kis lángon párolásnál érhető el), egy húsz dekányi márványsajtot vetünk reá és amikor az elkezd megfolyósodni, akkor 2 gerezd fokhagymát reszelünk az tetejére, ruganyos, de gyors mozdulatokkal. Picit összeforgatjuk és mielőtt a fakanálra kapaszkodna, tejszínnel higítjuk. Összerottyantás közepette gyömbért reszelünk(ha van friss) vagy szórunk rá(porból nyilván lényegesen több kell). Ha az ízek jók, levesszük a tűzről, pihentetjük.

Utolsó lépésben egy vastag és magasfalú edénybe belecsíkozzuk a sült pulykaszeleteket, felhevítjük, picinykét megpirítjuk őket és ráöntjük a tejszínes szószot. Alacsony fokozaton, lángon (takarékon) összekeverjük a húst és a mártást, majd jól félretesszük és hagyjuk összeérni. Utána bármivel körítve elfogyasztjuk (krokett ugyanúgy jó, mint a rizi-bizi vagy a kenyér és a savanyú, netán a párolt zöldség).

Kellemes táplálkozást kívánás! 🙂

Közzétéve:

BK

Vonatkoztassunk el picit a politikától, és a fenti rövidítést semmiképpen se társítsuk a rossz hangzású Baloldali Kormány kifejezéssel. Koncentráljunk a ma kezdődő ünnepre.

Azt hiszem a sajnos csapat tagjaira általánosan jellemző az, amit én is irányelvként írtam elő magam számára az elmúlt évek után is. Leszarom, hogy az emberek megbutulnak karácsonykor, hogy őrjöngő, veszekedő, rángatózó párok, házaspárok, családok járják az utcákat és a plázákat; a karácsony a szeretet és a béke ünnepe, és nem szabad, hogy átragadjon rám, ránk a buziság. Nem ér annyit egy rúd bejgli, fél kiló szaloncukor vagy egy szép nagy hal/vagy bármilyen hús, esetleg tartós fogyasztási cikk, hogy fokost vagy AK 47-est előrántva eladót, esetleg szintén vásárló felebarátot üldözzek, velük ölre menjek.

Lassuljuk, dőljün hátra, kortyoljunk nagyot egy doboz sörből, pohár borból, tegyen boldoggá bennünket a ferde, kikötözött karácsonyfa, a nem vagy nem tökéletesen világító égősor(aminél természetesen délután fél kettőkor vesszük észre ezt a hibát és nincs otthon tartalék izzó), a késésben lévő ételek, a hiányzó fűszerek és minden. A tökéletességre akkor kell törekedni, amikor már a gyerekek és az unokák csinálnak mindent, vagy akkor sem.

Sőt, ha elkezdenek jönni a szebbnél szebb, hosszabbnál hosszabb üdvözlő sms-ek, akkor se érezzük a kényszert, hogy költővé kell válni, vagy ha azok vagyunk, akkor produkálni kell valamit, elég az, ahogy azt Recitől tapasztaltam mintegy 3-4 éve először, ha az ünnnepi jókívánság kezdőbetűire koncentráljuk a választ és pihennünk tovább.

Békés Karácsonyt Mindenkinek! 🙂

Közzétéve:

Klassz Bisztró

E! Voltunk a fenti nevű helyen a múlt héten Bubuccal, Aribarival, Dzsajokosszal meg Geci bácsival!

Kacsamell a Klassz Bisztróban

Iszonyat korrektség uralkodik minden szinten, kábé hihetetlen! Profi, franciás konyha, a konyhafőnök Molnár Gábor, aki bejutott a Hagyomány és evolúció 2007 szakácsverseny döntősei közé (remélem olvassátok a Bűvös Szakácsot és vágjátok, hogy ez az a verseny, ahol tényleg a főzésben mérettetnek meg a szakácsok és nem abban, hogy ki tud aszpikból hülyeségeket kreálni). Minden bor van kimérve, nem szarozás, ha kell, kibontják a Syrah-t egy deciér’ simán. Fehér szárazzal kezdés, majd kacsamáj tokaji mártással berendelés! Ős-Kaján nyomába nem ér, nem érhet fel, viszont ott lohol a nyomában! Mindez 1500-ért az Andrássy út 41-ben!!! Hihető? Nem. Pedig.

Ezek után kacsamell kérése a nem túl sok főétel közül és bevállalása mindennek rozéra sütve. Aszongya a csaj (egyébként aranyos személyzet, még ez is): nem lesz sok a kacsából? Mondok: nem. Szomeliécsávó odaint, pinot noir-t ajánl, imádom azt. Kacsamell kábé medium-rare sütve érkezik, kicsit befélés, belekóstolás, megőrülés, hogy milyen jónak levés (lásd kép). Mellé karamellizált endívia (nem szarral gurigáznak) és kis egybesütött krumpli gratin-szerűség. 2500-ért. Felkacagás.

Desszert helyett egy deci vesztergombi Syrah (vagy Shiraz). A vége 7 lett, de ebből 3 volt a bor 🙂 Menjetek oda gyorsan, vagy az alábbi dolgok történnek:

1. Tönkremegy a hely

2. Emelik az árakat

3. Csökkentik a minőséget

4. Minden így marad, viszont full felkapják és nem fértek be

5. Csoda történik és még nyílik több ilyen hely Budapesten, ekként lassan felzárkózunk a civilizációhoz
Mindehhez még: nincs asztalfoglalási lehetőség és telefonszám se. Ha odamentek és van hely, örüljetek. Hétköznap este valszeg van esély, nekünk sikerült.

Fullrespect és ide tuti jövünk még

Mici verdikt: 🙂 🙂 🙂

Közzétéve:

Napirajz dedikálás!

Felteszem azt a kérdést, amit szerintem sokan feltettek maguknak most szombaton: te miért állnál sorba egy órát? Kettőt? Hatot?! Tizenkettőt??!

Barátaim, részt vettünk a Napirajz dedikáláson szombaton és ANNYIRA durva volt, hogy beszartunk. 6 órát álltunk sorba, hogy Grafit dedikálhassa a Napirajz köteteinket. Teljesen hihetetlen és szürreális élmény volt, viszont megfizethetetlen! Nem gondoltam volna, hogy ilyen szintű türelem szorult volna belénk!

És hát Grafit! Az ember komplett Napirajzokat rajzolt mindenkinek, 13 órán keresztül, reggel 7-ig, mintegy 300-400 darabot, hibátlanul! Bazmeg én egy mondatot nem tudok leírni nyomtatott betűvel úgy, hogy ne basszam el valahol, ő meg ezt így végigtolta! Óriás és hihetetlen riszpekt!

Bemondtad a témát, ő meg megrajzolta, de úgy, hogy befosol. Egy példa alant 🙂 Hát mekkora már?!?

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=S6FsY_zpK90[/youtube]

Erre (ez már nincs a videón sajnos) Grafit rámnéz, elvigyorodik, és így szól: “Csettegőn bazmeg! Az milyen lesz már?”. És elkezdte rajzolni a csettegőt és közben folyamatosan tolta, hogy “jó Lada karburátor…Wartburg féltengely, csak azzal az igazi…fényvisszaverő-háromszög…zöld mezőgazdasági fóliával van lefedve a hordó és SZIGORÚAN cukorspárgával megkötve…” És akkor Dzsajokosszal már megfeküdtünk a röhögéstől 🙂

SzeszfÅ?zde

És ekkor sírni és könnyezni kellett, és egyfolytában arra gondolni, hogy ÚRISTEN DE JÓ, HOGY VÉGIGÁLLTUK!

Fotók Aribari albumában:

http://picasaweb.google.com/teripop/20071215Kuplung

Mindenki, defőleg azok, akik ott voltak: Írjatok komment!

E!

És itten van a Zorrónak készített rajz (amit persze nem várt meg, mert olyan mint egy türelmetlen, toporzékoló óvodás, hanem Bubuc csináltatta neki. Zorró igazi szemétláda áruló, nem is igazi napirajzos stbstb):

ZorróNapirajz

Na és közben publikálhatóvá vált a Králynak szánt rajz és a kéréséről szóló videó (merhogy eddig karimeglepi szempontból secret volt, de az átadás mán megtörtént mostanra e!), úgyhogy át is adnám a szót: a Grafitdedikációkért sorbanállók messze legelegánsabbika, Aribari! Így:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=RXmwf16L7b0[/youtube]

És a rajz maga meg hát a legjobb 😀

E!:

Krály

Itten pedig Bubuc rajza, ahol a Gébicsben akarta látni ennenmagát Szultánnal, de ugye a Gébicsbe kutyát bevinni tilos, úgyhogy ez nem jött össze (özzek!), viszont Grafit ismételten hatalmas beleérzőképesseégről tett tanúbizonyságot… 🙂

Bubuc Napirajz 1

És ezek után még egy rajzot kért Bubuc, mégpedig a legelső oldalra, ahol csak egy szövegbuborék van az obligát E!-vel, aztat kérte Bubuc, hogy rajzoljon köré valamit Grafit. És hát ezt rajzolta:

Bubuc Napirajz 2

TOPGÁN, ÁSSZEK 😀

És végül a M1K1-nek készült ajirajz kérése:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=uSqQM-RbJKY[/youtube]

 

És a mű:

M1K1 Napirajz

Közzétéve:

Bográcsos-boros csirke tejföllel

Ismét Mici egyik kedvenc receptjét írom le nektek, amit on-site is meg tudtok csinálni, nem kell külső helyszín, bár úgy a hangulatos és autentikus.

Hozzávalók:

Végy egy barátot, akinek van – lehetőleg – tóparti nyaralója, fedett terasszal és tűzrakóval.
Bográcsozási toolkit (kés, fakanál, fa, állvány, bogrács, gyújtós, Népszabadság vagy Népszava)
Fejenként 20 dkg csirkehús (nyersen húsz deka)
Veres János vagy Hagyma – megfelelő fejmennyiség
Só, Bors,
Olaj (kizárólag szőkített, étkezési)
Major Anna (született Horváth Rozi)
Tejföl (fél liter)
Olaszrizling (minőségi száraz, kb egy 5 literes demizson)
Házi Szilvapálinka (bármennyi, de jó sok legyen)

Elkészítés:

4,5 liter rizlingból fröccsöt készítünk és a pálinkával együtt fogyasztani kezdjük, a maradék bort félretesszük, hogy nehogy megigyák, mielőtt az ételbe kerül)
Tüzet rakunk és parázzsá fonnyasztjuk (jó sok Népszabit használunk, hogy minél felszabadultabbak legyünk)
Hagymát (vagy Jánost, éppen mit kapunk) feldaraboljuk és forró olajon levére pirítjuk
Húst megmossuk, lehártyázzuk, feldaraboljuk
Picit megfüszerezzük sóval és borssal)
A hagymára dobjuk és megpörköljük
Tűzről felemeljük, súzzuk, borsozzuk és párolni hagyjuk(akár fedővel le is fedhetjük)
Megiszunk két fröccsöt és egy pálinkát
Dobunk a tűzre, a bográcsot megint leengedjük
Major Annával gazdagon megszórjuk, összekeverjük
Hagyjuk, hogy a leve picit elfőjön
A szükséges bort hozzáadjuk, majd a tejföllel krémesítjük, sűrítjük.
Amint besűrűsödött, a tűzről levesszük.

Megiszunk egy fröccsöt és egy pálinkát, amíg a helóták megterítenek, aztán tálalunk
Kenyérrel megesszük, majd tele hassal a közösségi eseményt folytatjuk
Végül a maradék bort fröccsként elfogyasztjuk.

:o)

Közzétéve:

Filmszínházunk bemutatja…

Valamikor így kezdődött, aztán jött a Dallasz(amiről persze kiderült később, hogy “nem volt, úgyhogy kapjátok be a f***omat” ==> azbeszt rulez), a Frédi és Béni, meg minden, amit szinkronizálni kellett és beépültek nevek az életünkbe, amikhez arcot vagy filmet nem tudtunk később kapcsolni, de bennünk éltek, élnek… Hát tessék, egy csomag. 🙂 Kéretik a sajátot hozzátenni…

Magyar szöveg:
Pataricza Eszter
Hársing Lajos

Vágó:
Hap Magda
Zöld Zsófia
Katona Edit
Ilosvay Katalin

Szinkronrendező:
Dezsőffy Rajz Katalin
Királybíró Sarolta
Tomasevics Zorka
Végh Ödön
Reholovszki Béla
Mihályfalvy Mihály

Hangmérnök:
Gyapjas Károly

Magyar hangja:
Szersén Gyula
Menszátor Magdolna
Galbenisz Tomasz
Haás Vander Péter
Holl Nándor
Szokol Péter
Kránitz Lajos
Dudás Ica
Spilák Klára
Rajhona Ádám
Szvetkó Sándor
Seszták Szabolcs
Sostarics Ágnes
Kauczky Armand
Víg Ödön
Csuja Imre
Aprits László
Szokolai Ottó
Kálid Artúr
Grúber Hugó
Józsa Imre
Perlaki István
Till Attila
Mantuán Orsolya
Hacser Józsa
Melis Gábor
Rosta Sándor
Szabó Sipos Barnabás
Nikodém Zsigmond
Scnell Ádám
Cs. Német Lajos
Selmeczy Roland
Vicián Ottó
Koroknay Géza
Czigány Judit
Gerhart Pál
Pól Nándor
Kristóf Tibor
Gesztesi Károly
Pálinkó Mária
Újréti László
Berekszászi Mária
Dobránszky Zoltán
Végvári Ádám
Reisenbüchler Sándor
Miklós Miklós
Csankó Zoltán
(az utóbbi listáért hála az Index fórum “Na de ki az a Menszátor Magdolna?!” topic-jába beíróknak)