És eljövend az Úr 1978-dik esztendeje. Travolta egy éven belül pusztítja el a külvárosi gimit és a táncparketett szűkre szabott csőnacóban. Ehhez a Bee Gees és Olivia Newton-John a megfelelő partner. Az égen szárnyal a sikítozós ‘Stayin’ Alive’, a doronbolós ‘How deep is your love’, az elhadart ‘Your the one that I want’ és az összebújós ‘Hopelessly divoted to you’. A ‘Summer nigths’-ot pedig had ne minősítsem. 🙂 Születnek még kellemes dalok, amiket aztán jól feldolgoznak: ‘Baker street’ Gerry Raferty-től és a ‘Don’t let me be misunderstood’ Santa Esmeraldától, meg pár olyan, ami örökérvényű sláger: pölö a Queentől ‘We are the champions / We will rock you’ vagy a bongyorhajú, végtelenül csúnya Tina Turner juniortól(Bonnie Tyler) az ‘It’s a heartache’.
De nekem az első a – minőséget nem, de közkedveltséget és a könnyű megjegyezhetőséget mutató – listában négy érdekes nevű ember alkotása. Az embereim Anni-Frid Lyngstad, Björn Ulvaeus, Benny Anderson és Agnetha Faltskog(itt az a umlatos = 2 pötty a tetején).

ABBA – Take a chance on me

Az ABBA az európai táncdalzene legnagyobb csillaga. Soha semmilyen előadó nem jutott el a világsztár státuszig ilyen eszközkészlettel. Zeneileg nem egy nagy vasszer, sőt. A könnyűzene tudósai “glamour-pop”-nak nevezik azt a valamit, amit az ABBA megvalósított. Ez a nóta már az ötödik album vezető dala, amikor már mindenhol ismert a csapat. Pár alapvető infó a brigádról: 1966-ban áll össze a két srác, Björn svéd népzenész, Benny híres svéd popzenész. Aztán felcsípik a csajokat, akik nemcsak szépek(koruk szépségideáljához képest meg főleg), de hangjuk is van. A keresztnevek kezdőbetűjéből lesz az ABBA név. A ‘Waterloo’-val húzzák be az Eurovízíós dalfesztivált 74-ben. Utána 75-ben jön a ‘Mamma mia’, 76-ban a ‘Dancing queen’, a ‘Knowing me, knowing you’ és a ‘Money, money, money’. 77-ben csinálnak egy Abbás filmet, amiből keletkezik az ABBA – The Album című LP. Itt váltás van a zenekar életében, mert értelmet és tartalmat adnak a daloknak, a szövegeknek, már ammenyire ez lehetséges ezen a szinten. A ‘Take a chance on me’ szövege ennek ellenére nem elemzendő, hiszen a dal lényege a két csaj, ahogy együtt énekli a nótát. A zenei háttér szintén nem olyan, ahol meg kell hallgatnunk többször a dalt, hogy minden apró technikák és stíluselemet megtaláljunk. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért ez AZ ÉV DALA. A válasz végtelenül egyszerű: a vokál miatt. Ami a dal kezdetén megfigyelhető legerőteljesebben. A lányok énekelni kezdenek és háttérben felhangzik a férfikar: “tékacsensztékacsensztékacsenszcsensz,tékacsensz,tékacsensz,tékacsenszcsensz” és így tovább. 🙂 Ez zseniális. Emiatt szeretem ezt a dalt. Valószínűleg egy erősebb felhozatalban simán elveszett volna a nóta, ám 1978-ban ennyi elég volt, hogy kiemelkedjen a mezőmyből.

(Később erre majd fogok hozni példákat, mert olyan szinten koncentrálódik a slágerek tömege egyes adott évekre, hogy az egészen példátlan.)


8 Responses to “Geci Beerboard Top 30 – 1978”  

  1. 1

    Beatrice – “Nagyvárosi farkas” és “Nem kell” hogy maradhatott ki???

  2. 2

    Örömmel látom, h Geci teljesen békés vizekre evezett :), ráadásul hozzám oly közel álló vizekre.
    Hozzá is tennék pár gondolatot az 1977-es évhez.
    Az ABBA popzenei érdemei elvitathatatlanok, nem véletlen, hogy alig alig mertek máig is a dalaikhoz nyúlni, érdemleges feldolgozást több mint egy dekáddal később az Erasure követett el az ABBAESQUE-el, amit ABBA egy siralmas ERASUREesque-el honorált.
    Számomra a 77-es év 3 kiemelkedő teljesítménye album szinten az ereje teljében levő Kraftwerk Trans Europe Express albuma, Jean Michel Jarre Oxygenje és hogy egy dalt is említsek szintén az ABBA-hoz hasonló diszkó műfajban Donna Summertől a legdurvább I feel love nóta, amit az akkori diszkóguru Giorgio Moroder követett el az akkor még szinte ismeretlen végtelenített loop hangzással. Ennek a dalnak már akkor volt egy nem kevesebb, mint 12 perces verziója is, ami a mai napig is megállja a helyét.
    Amúgy abban nem vagyok biztos hogy ezeket a dalokat mi is 1977-ben hallgattuk, tartok tőle, hogy legalább egy év késéssel jutott el ide mindez. 🙂

  3. 3

    bocs, ezt 77-hez szántam…

  4. 4

    en meg bekeszitettem egy aduaszt a kabatujjamba ’79-re, hogyha esetleg nem azt emelne’ ki a szerzo abbol az evbol… :p

  5. 5

    77 – Never Mind The Bollocks. Kimaradt. Pedig. Történelmi. (A)

  6. 6

    Igen, Soundria. Igen, igen. Abszolút depolitizáltam a publikálásomat. Csak nagyon átgondolt és nagyon indokolt esetben jelenek meg politikai véleménnyel. Addig meg: ZENE VAN! Ahogy LL barátunk mondaná. :o))

  7. 7

    Közismerten zenei fikagép hírében állóként is vitatkoznék ezzel: ” Zeneileg nem egy nagy vasszer, sőt.”

    Szerintem kurvára az 🙂 Ha összenézed, a kompozícióik sokkal advancedebbek mint akárcsak a felsorolt többi előadóé (főleg a “‘Don’t let me be misunderstood’” – sniccer az ütőéren kategória). A hangszerelés és az arrange pedig szinte mindenkinél überadvanceddebb. Az hogy nagyzenekar is szerepel a felvételen (ami JELENTŐSEN megnehezíti a keverést (flying fader automatika még sehol – hallani hogy menet közben a mérnökök kézzel állingatják a hangerőket) ill. a költségeket is jelentősen növeli – mégsem spórolnak vele jól jellemzi a hozzáállást, és igazolja, hogy itt kivételes értékekről beszélgetünk.

    Az ABBA tehát nem egy kis ügyes popcsínyekben megnyilvánuló valami hanem egy ultravérprofi valódi advanced dolog: szvsz ha valakire igaz a glamour pop, akkor az épp a Bee Gees. a Stayin Alive tipikusan előrevetíti az általam jingle-pop-nak nevezett hullámot, ami mostanra uralkodott el, nevesen hogy egy dal mindössze egyetlen (gitár)riff….ha valakinek kétsége van effelől, vegye ki a Stayin Alive-ből a basszust, és nézze meg, mit ér anélkül az összes többi: … most pedig nézzük meg mondjuk a Beatles-től a Come Togethert, aminek szintén zseniális a basszusa, viszont anélkül is dal marad!

    “Az ABBA popzenei érdemei elvitathatatlanok, nem véletlen, hogy alig alig mertek máig is a dalaikhoz nyúlni, érdemleges feldolgozást több mint egy dekáddal később az Erasure követett el az ABBAESQUE-el, amit ABBA egy siralmas ERASUREesque-el honorált.”

    vitatkoznék vele. szerintem az Abbaesque zseniális 🙂 az Erasure szintén megér egy misét, csak ott gyakran megyünk a jóízlés határán túl 🙂

    az Erasure egy dolgot biztosan jól látott: az ABBA sok munkája mai szemmel nézve (és tán akkorival is!) CHEESY . ha pedig valakire másra is jellemző még ez, akkor az pont az Erasure. úgy szobabicikliznek a klippben, hogy beszarsz. nagyon fontos tehát, hogy egy dalról mindig tudjuk, hogy minek szánták azt az előadók (így pl. hogy vicc, vagy komoly). egy Barbie Girl-re, ami ultrasláger lett a szigetországban pl. nem lehet bevetni a józan, egyenes ítélőképességet. az angolok szerint az vicces volt, de én azt a fajta tréfát nem értem 🙂

    “amit az akkori diszkóguru Giorgio Moroder követett el az akkor még szinte ismeretlen végtelenített loop hangzással.”

    természetesen, mint a legtöbb technikát (és miegymást) a popzenében ezt is a Beatles találta ki a ’60-asokban 🙂

    JAVASLAT! ezentúl Geci ne csak az év legjobbjáól, hanem a leggázabbjáról is írjál! 🙂

  8. 8

    A javaslatot megfogadom, igyekszem a felkapott dalok közül a számomra leggyengébbet is bevenni a pixisbe, csak említés szintjén. 🙂
    Más: szerintem sem olyan kutyaütő az Erasure, mint ahogy azt sokan mondják. Én kifejezetten kedveltem az ABBA feldolgozásokat.

Leave a Reply