Közzétéve:

Ki ledobja láncát

Azt hiszem, lélekben lengyel lettem a múlt héten. Ami egyet jelent azzal, hogy nagyban rokonlelkek vagyunk a polákokkal. Illetve azok is voltunk, de most, most, MOST! Végre-végre valahol azt mondták: mi a fasznak fizetjük a kosztot és kvártélyt a sok bűnözőnek, ha hasznukat is vehetnénk?! És kérem, infrastruktúrát fognak a dolgos rabkezek létrehozni. Autóutat, szállodát, futball-stadiont. Csupa hasznos dolog.

Itthon, kis hazánkban, már négysávos autópálya kötné össze még Felsősimát és Cigánybokor-t( vagy Cigánybokrot, ha ez a helyes, nem vagyok benne biztos), ha egyetlen ép gondolkozású gazdasági miniszterrel bírtunk volna az elmúlt 17 esztendőben. Erőskarú szittya férfiak kötnek seprűt, miközben Pécsre nem lehet majd még 2010-ben sem rendesen leutazni vagy Békéscsabára. Dzsók.

DE metróépítésre, hídépítésre, a Puskás stadion felújítására és még végtelen listában sorolható dologra kiválóan “használhatóak” lehetnének ezek a honpolgárok, akik a mi adónkból vannak elzárva tőlünk.

Nehezen érthető ez a szociál-liberális-emberijogos-egyenlősdis világ.

Közzétéve:

Kitüntetés

A Sajnos-kormány munkája igen sikeresnek mondható az elmúlt kicsit több, mint egy esztendőre visszatekintve. Kiváló eredményeket értünk el minden téren, jó munkásemberként. Emiatt eljött az idő, hogy előterjesszem javaslatomat – várva Reci miniszterelnök úr megerősítését – különböző állami szintű kitüntetések kiosztására az összes arra érdemes közéleti szereplőnek, aki sokat tett az országunkért és a sajnos.hu-ért.

1. Posztumusz a Sajnos Köztársaság Szögekkel Kivert Börtangájának “műbőr” fokozatát adományozzuk az alábbi magyar államférfiaknak, akik oly sokat tettek azért, hogy Magyarország elérjen arra az igen különleges pontra, ahol most tart

  • Kun Bélának, az első hazai páncélvonatért
  • Horty Miklósnak, a rendi alapú diktatúrakísérletért
  • Bethlen Istvánnak, a kiváló minőségű pengőért és a Bethlen-Peyer paktumért
  • Gömbös Gyulának, a megismételhetetlen szövetségválasztásért
  • Rákosi Mátyásnak, a máig virágzó nehéziparért
  • Kádár Jánosnak, amiért ott volt, ahol lennie kellett és tette, amit tennie kellett
  • Münnich Ferencnek, a magyar-szovejt kapcsolatok ápolásáért
  • Gerő Ernőnek, végtelen intelligenciájáért
  • Nagy Imrének, a beszolgáltatásért és a határozott szerepvállalásért
  • Lázár Györgynek, szépre nyírt bajuszáért
  • Losonczi Pálnak, dús hajáért, mosolyáért

2. A Sajnos Köztársaság Szögekkel Kivert Bőrtangájának “Titán” fokozatát adományozzuk azon államférfiaknak, akik a saját boldogulásukat feláldozva, háttérbe szorítva fáradoztak, tevékenykednek értünk, országunkért, életünkért, ÉRTÜNK:

  • Grósz Károlynak, ízes beszédéért és a kialkudott forradalomért
  • Horny Gyulának, a rend őrzéséért(1956) és a félbehagyott Bokros-csomagért(1996)
  • Torgyán Józsefnek, éleslátásért és a “kormány azonnal mondjon le”
  • Medgyessy Péternek a teljes gazdasági tartalék felélésért(2002-2004)
  • Kovács Lászlónak, csak úgy 
  • Ledvai Ildikónak, a lassan kimondott hazugságokért

3. A Sajnos Köztársaság Nagymenórájának “Sárgaréz” fokozatát

  • Demszky Gábornak, a fővárosi tömegközlekedés felvirágoztatásáért
  • Kuncze Gábornak, szimpatikus és kultúrált modoráért
  • Fodor Gábornak és Magyar Bálintnak az oktatási rendszer hatékony szabotálásáért
  • Pető Ivánnak, bölcsességért
  • Hack Péternek Németh Sándorért
  • Csurka Istvánnak, mert neki még biztos nincs ilyen otthon

4. A Sajnos Köztársaság Arany Chateaubriand érdemrend középkeresztjét

  • Bubucnak, mert szép
  • Dzsajokosznak, mert okos és mert a legtöbb gondolatébresztő szinonímát ismeri a Balatonhoz kapcsolódóan
  • Medvének, mert szeret minket
  • Soundriának, mert elvisel engem
  • Pocinak, mert a helyén tartja Mici értékrendjét
  • Atyának az év kommentjéért, amelyben megalázta Recit
  • Recinek, mert kibaszottul jóképű
  • M1K1-nek a sajnos.hu nagyköveteként betöltött állandó szerepvállalásáért

5. A Sajnos Köztársaság Arany Chateaubriand érdemrend tisztikeresztjét

  • Ácinak, a sajnos.hu hostingjáért, valamint a texas hold’em kártyajáték, a geocaching és a kerékpározás elkötelezett támogatásáért, terjesztéséért.
  • Ricinek, a következő nemzedék létrehozásában végzett áldozatos munkájáért
  • Micinek, a sajnos.hu működtetésért, táplálásáért, a világ minden részletének a látogatókkal történő megismertetéséért

A továbbiakban mindannyiuknak(akinek még szüksége van rá) kívánunk erőt, egészséget.

Közzétéve:

Tiffán Bella Vita Syrah 2003

Meleg nyári szerda este, monszungyanú, gomolyfelhő az égen, pedig épp kicsivel zápor után vagyunk. Dunapart, szemben az Akadémia, kicsit följebb az Országház, kicsit jobbra a Lánchíd. Néha elmegy egy 19-es villamos, miközben futattom a mélybordó vörösbort a szép magas pohárban. Szemben egy álomszép barna nő egy könnyű vörös küvé-t kóstolgat éppen. Megörökítendő pillanat ez az Andante Borpatika kerhelyiségében.

Szóval maga az ital: 2003-as Syrah, Tiffán Zsolt – szerintem – első ilyen szériájából. Különlegességét emeli, hogy kereskedelmi forgalomba nem került, csak a Tiffán pincében, Villányban és eme kiváló boripari egységben lehet hozzájutni. 18 hónap barrique tárolás után került palackba, mindössze 700 darabba. (Ide azt be kell szúrni, hogy 2000 palack alatt ráfizetéses a palackozás, kivéve, ha a borász úgy gondolja, annyira kiváló a nedű, hogy kár lenne bármivel házasítani.)

Elemi részecskék: mélybordó szín, majdnem kék, napfénymentes időszakban fény felé tartva álátszás semmilyen szinten nem jellemző. Pici megmozgatás után olyan ablakokat hagy a syrah-s pohár falán belülről, hogy ahhoz képest a legnagyobb katedrálisok vonatkozó nyílászárói lőrés kategóriába sorolhatóak. A pohár szájánál tartott illatelemzés követően kicsi szünet, életem nőjének bevonása az illatanyagok vizsgálatába, majd kikristályosodok az eredmény: érett szeder és vadmálna pikantériája azonosítható. Gyönyör. Kortyintás, pici ízlelés, szájba levelgőszívás. Nem az az a lábról ledöntő testesség, de egy fél üveg után valószínüleg zavartan állnék föl a székből. Diszkrét barrique, olyan lágyan és barátságosan, mintha egy szakértő borász karolná át a vállam elégedetten. Diplomatikus tanninok szaladnak a nyelvem szélén és alatta a garat irányába, majd mielőtt elhagyná a hegy eme pompázatos leve a szájüreget, bekacsint az az erdei gyümölcsös utóíz, amitől konkrétan olvadásnak indulok.

Összességében olyan kerek ez a bor, hogy ahhoz képest egy tökéletesre formázott üveggolyó törött sarkú dobókocka. Az Andante szakértő pincérének szemében a szervírozáskor megcsillanó nyugtázás lényege – amikor némi tisztelettel az asztalra tette a poharat, benne a folyékony, nehéz bíborral – már teljesen érthető. Aki szereti a jó vöröset, addig kell betérnie, amíg el nem fogy ez a puha, de határozott léptű fekete párduchoz hasonlítható mennyei csemege a készletből.