Közzétéve:

Miért lop a magyar?

Nálunk senki sem akar az életért teljes árat fizetni. A kofa nem ad blokkot a piacon, ahogy a kereskedő sem a kisboltban. A távolsági buszsofőr az esti vagy a hétvégi járaton már elvisz bárhová fél vagy harmadáron jegy nélkül. És még ragozhatnám, sorban hozhatnám a példákat. Lopunk, csalunk, sikkasztunk, lógunk együtt. Cinkostársak vagyunk mindannyian. Biztosan nem jó ez így, mert az igazi, kultúrált demokráciában egyértelmű, hogy nem utazik a nép gyermeke a helyi tömegközlekedésen ugyanazzal a jeggyel több hónapig, nem veszi meg a bugázott írható cd/dvd-t féláron csomagtartóból és nem igényel hitelt kamu kereseti igazolással.

Viszont mi itt KKE-ban nem keresünk még átlagosan annyit, hogy ne esne jól minden forintot arra fordítani, amire jól esik és nem arra, amire KELL. Pedig adózni csak a nyolcavanas évek eleje óta kell, mondjuk abból az uccsó 16 év már elég kemény volt, és ugye mostanában sem lesz éppen könnyebb. Azt hiszem ez az egész az esetek nagy többségében a csak a picivel könnyebb boldogulásról szól, nem pedig passzióról, “miértnelopjunkazállamtól?” kategóriában. A hiánygazdaságot fenntartó tervgazdálkodásból lassan haladunk a kapitalizmus felé, és jelenleg az “urambátyám” alapú munka megszerzésekről, a kölcsönös körbeszámlázgató-versenyről szóló és a multik által mozgatott furcsa torzóban vagyunk.

Itt még nincs szó arról, hogy az emberek fejében megfordul néha az a gondolat, hogy ne menjünk át a zebrán, csak azért, mert piros van. Inkább az, hogy “mi a fasznak álljak ott a zöldre várva, amikor nem jön autó?”. Én remélem, hogy az út – még ha hosszú is – oda vezet, hogy a betanított munkás, a mozdonyvezető, a tanár és az ápolónő kifizeti az összes rezsiköltséget, megveszi a teljesárú bérletet a buszra, vonatra(ha kell), félre tesz egy kisebb összeget a gyereke taníttatására plusz a következő évi nyaralásra, ÉS marad annyi pénze, amennyi elég a következő fizetésig. Addig… addig meg “seft az élet” minden tekintetben. Mindenkinek jut egy kicsi cigánykodás.

Közzétéve:

Így, s ekként

takarekoskodj.JPG

Tegnap Takarékoskodj!-oztunk, mondjuk Bubuc meg én eléggé fogalom nélkül voltunk már. A fenti kártya szerintem a létezett szocializmust reprezentálja, holis egyetlen kitörési lehetőséged a totó megnyerésében leledzik. A játék ezt a szellemiséget tökéletesen modellezi, de Bób (vagyis Bubuc) ezt nem volt hajlandó felfogni, ezért már megint üvöltözésbe fajult az este 🙂 Az ember pénzt akart kérni azért, mert valaki rálépett a “Mátra” nevű nyaralótelkére, ekként próbálva Monopolysan integrálni a két világrendet és ideológiát. Mán.

A kép egyébiránt Sony Ericsson k800i nevű telefonommal készült, melyet végre meghoztak, ezért örvendezek. Bubuc pedig Asus P525 PDA-telefonnal rendelkezik tegnaptól, melyről jó lenne, ha részletesen beszámolna, de nem fog.

És még egy kép az emberről, akit Dzsajokosznak hívnak:

dzsajo.JPG

Közzétéve:

Puskás

Elment csendben az Őrnagy Úr,
a neolux helyett gyertya gyúl.
A gyep szíve is meghasad,
hol oly sok védő elhasalt.

Nem csak a nagy gólok,
(mit a pályán ontott)
hanem a lélek, a lényeg,
a valós emberi fények,

amik eltüntek a hírrel,
és csak a név van, mi ível
át a Földön, a Tejúton.
Bizony, ezt megunnom

nem lehet. Nem mehet
máshova a gyászmenet,
csak labdáért a hálóba…
Ahogy előjön álmomban:

az az 53-as mozdulat,
– lövőcsel bemutat,
– visszahúz szolidan,
– angolok focisuliban,
– rövid felső dagad
– csak ilyet szabad!
Búcsúzóul ennyit:
fölülmúlt mindenkit.

Öcsi bácsi, köszönet,
igyál jó fröccsöket,
mindenért hála,
fent Tiéd a pálya!

Közzétéve:

A nap ténye – 2006. november 15.

Rajzoljunk perspektívát apró országunk égboltjára, ragyogja be a csillagokkal együtt a Budapesti Olimpia irrealitásának fénye az emelkedő gázár közepette faszénfüsttől szürkülő mennyboltot. A 2002-es választási kampány környékén az akkor még sokkal sportosabb Fidesz kapaszkodott bele ebbe a szépreményű témába, de csak annyi volt a hatás, mintha a huzat kapott volna alá a konyhai fingnak. Aztán persze megmaradt és fel-felbukkant néha a köztudatban, és a közelmúltban hivatalos mozgalomként is megerősödött, teret nyert és mecenatúrát. Azaz pénzt. Szuper. Azon gondolkodom, mi kellene ahhoz, hogy realitása is legyen, és alapja. Nem csak mozgalmi szinten.

Most, hogy Görögország megoldotta az olimpia témakört, azt nem gondolom, hogy erős és gazdag állam kell hozzá. Csak tőke és egy domináns szereplő, aki politikán, gazdasági helyzeten, társadalmi törésvonalakon és minden egyéb hasonló finomságon felül emelkedve, integrálóan vinné a hátán a projektet 10-15 éven keresztül. A nap ténye az ma, hogy NINCS ilyen ma a szűken tizenötmilliós magyarságban. A tőkéről meg nem is beszélve.

A kérdés, ami felvetődik bennem, hogy kiben milyen gondolat, érzés vagy fanatizmus munkál, ami mégis felszínen tartja ezt a “haelőrelátócsecsemőlettélvolnafelkötödmagadaköldökzsinórodra” jellegű víziót?

A) Sportértelmiségiek apró és elszánt csoportja, akik kellő kapcsolati tőkével felvértezve megmozgatna mindent, hogy életet leheljenek a BOM-zombi tákolmányába.

B) Gazdasági csúcsmenedzsereket (Demján, Csányi) tömörítő szabadkőműves páholy segítő tevékenységeként azonosítható mozgalom, amely mindenáron nyári olimpiával akarja megkoronázni működését még a huszonegyedik század első felében.

C) Össztársadalom összefogására játszó single-issue típusú civil szeveződés karolta fel a témát, amelynek alapítói nem is az olimpiában, mint végcélben, hanem a mögötte kialakuló társadalmi integrációban látják a mozgalom lényegét.   

Közzétéve:

A nap kérdése – 2006. november 14.

Kitalálták az egészségügyi reform keretében, hogy én, aki fizetek némi adót, mert dolgozom és egyébként támogatom az egészségügyi reformot, ne mehessek be oda, abba a kórházba, ahova akarok, ha mondjuk szögbe lépek vagy éjszaka akut bélcsavarodásra riadok, esetleg véreset pipilek. Illetve bemehetek, de csak plusz pénzért. Ha viszont nekem úgy tartja úri kedvem, hogy Magyarpolányban(Mo., Vp megye) élő nagyszüleihez vagyok bejelentve állandó lakóhelyre és ideiglenes lakcímre sehova, viszont Budapesten érzem jól magam, mert itt vannak lehetőségek, munka, iskola, csajok, buli, barátok, olcsó kábszer és drága pia, akkor mi a geci van?! Kijelölik nekem, hogy csak Ajkára, Pápára és Veszprémbe mehetek tényleges kórházi kezelésre, vagy fizetek, mint bánáti cigányok a horvát csendőrnek lólopás után. Így, ha nem mélyvénás a trombózisom vagy nem perforált a vakbélgyulladásom, akkor irány a szűkebb otthonom. Jó lesz.

A kérdés tehát. Vajon elgondolkodik ma, a konvergenciák korában valaki az illetékesek közül, amikor az általános emberi gondolkodást messze alulmúló végterméket törvényjavaslat szintjén összefoglalják és nyilvánosságra hozzák, hogy van-e köze az anyagi valósághoz?

A) Nem gondolkodik el, mert ilyen tevékenység nincs leírva sem a miniszteri, sem az államtitkári, sem a főosztálvezetői utasításokban.

B) Nem gondolkodik el, hiszen ez nem szerepel a munkakaöri leírásában, viszont legközelebbi kollégái közül rúgta ki a kormányváltáskor olyat, aki eltért a munkaköri leírásában foglaltaktól.

C) Nem gondolkodik el, mert azzal akadályozná az előre beütemezett törvény előkészítési folyamatokat, ezzel az államigazgatás működését és nem kapja meg a 13-dik havi fizetését, sem a már félig a borítékba csúsztatott évvégi jutalmat.

Közzétéve:

A nap kérdése – 2006. november 13.

Ez a mai kérdés igazából az életem egyik kérdése, amíg Budapesthez bármi közöm lesz. Mi a halál faszáért állnak a helyiek az összes tömegközlekedési eszközön (kivételt képez a HÉV) az ajtóban, a járműn utazók mennyiségétől függetlenül? Ez szinte már egy olyan tény, aminek az okait nem csak szociológusoknak, hanem társadalompszichológusoknak is feszegetniük kellene… Remélem egyszer sok kerül erre.

Addig meg beteszem ide az én kis gondolataimat, bár azt látom, hogy senkit nem ösztönöz további bejegyzésekre. (Sebaj, legalább van egy saját blogom, Micivel és Jaszkarival közösen. A többiek pedig le vannak szarva.)

A budapestiek azért állnak az ajtóban a BKV járművein, mert…

A) évtizedes önkéntes vörös béklyójukból szabadulni akarásuk egyik indirekt felszínre kerülése, hogy a kijárathoz minél közelebb legyenek

B) nem bírják a szagokat, a meleget, egy másik ember közelségét

C) félnek, hogy amennyiben beljebb állnak, nem tudnak leszállni a megfelelő megállóban

Közzétéve:

A hétvége kérdése – November 10-12

Márton napja alkalmából sablonos gondolkodásomon és témaválasztásomon kívül eső területen kerestem labilis pontot a világból. A szeretet ünnepének elejét keresem, keresném. Mától számított 6 hét múlva rántja ki vastag téli pólyájából a kisjézus az ajándékokat és próbálja elfeledtetni az átlag emberrével, hogy mit NEM szeret azokban, akiket szeret. Mennyi idő kell nekünk, pénzből élő, önző emberi organizmusoknak, hogy testben, lélekben és minden egyéb módon felkészüljünk a karácsonyra. Mennyi idő kell a piacoknak, hogy kirántsák a zsebünkből az összes fillért, a lekoptassák a bankkártyáinkról az elavult mágnescsíkokat? Összevonva tehát: mikor kezdődik a karácsony?

Kapcsolódó gondolatok:

A) Amikor a bevásárlóközpontok és a hipermarketek merketingesei kiteszik a vonatkozó dekorációt és a termékmagazinba is bekerül a kis angyalkás motívum.

B) Amikor megjelenik az utcákon (Budapesten Andrássy út) az ünnepi díszvilágítás.

C) A rádiók elkezdenek karácsonyi zenét játszani.

Közzétéve:

A nap kérdése – 2006. november 9.

Én mindig szerettem a főkapitány urat. Szimpatikus volt már a kezdetektől. Hozta a formáját az első pillanatban, amikor a Város FőCsendőre lett. Nem szarakodott. Hiszen nem az a dolga. Aki rendőrnek áll, biztos nem arról híres, hogy a konszenzusos, tárgyalásos megoldásokat keresi az életben. Neki (mármint a rendőrnek) előírják, hogy mikor mit kell tennie pontosan. Ha pedig az utasításos alapon működő erőszakszervezetben valaki a legszigorúbb aspektussal fellépvén, a legkeményebb olvasatban végrehajtva a leírtakat, tevékenykedik, attól abból csak Vasprefektus lesz, de nem tömeggyilkos. A kritikus ünnepnapon történteket 20-30 év múlva már tanítani fogják. Addig nem is lesz senki, aki objektíven meg tudja majd ítélni, ki hol hibázott. Egy biztos: ha én kiküldöm a rendőreimet, hogy mindenkit basszanak szájba, aki harmadik oszlatási felszólítás után az útjukba akad, annak kötelessége kitartani a maga álláspontja és a mundér becsületének védelme mellett. A kérdésem tehát: Tényleg Gergényi-e a felelős?

Válaszlehetőségek:

 A) Igen, maximálisan és csak elvi okokból nem mondott le, hiszen amíg ő úgy gondolja, hogy nem hibázott, miért gondolná úgy, hogy az utasításai alapján tevékenykedők hibáztak.

B) Nem teljesen, mivel ő máshol húzta meg fejben a határokat, mint ahogy aztán az a valóságban történt.

C) Inkább a rendőrséget, mint független rendvédelmi szervet marionettbábuként mozgató központi politikai hatalom a felelős a történtekért.

Közzétéve:

A nap kérdése – 2006. november 8.

Szeptember 1 óta lakunk az Abos utcában. A tömegközlekedési eszközök széles választékából (21, 90, Piros 21 buszok) általában a piros 21-essel utazunk hétköznapokon. Az a kérdés vetődött fel bennem – és saját nézeteimtől függetlenül kerestem a választ, ám nem találtam – miért van az, hogy csak Magyar Nemzetet olvasó utastársakkal találkoztam mind a városba, mind hazafelé menet?

A felvetéseim: 

A) Csak jobboldali érzelműek utaznak a piros 21-es buszon.

B) Nem árulnak a környéken más politikai napilapot.

C) Mást nem mernek elővenni.

Szeretettel várok egyéb válaszlehetőségeket.