Sistergő pörölycsapás / 06-08-20

Kinéztem a vonat ablakán és a sötétedő ég nyugati fertályát szürkéllő fellegek földig érő villanásnyi lábai szagatták szét. “Nem nagyon lesz ma tüzijáték.” – gondoltam, de csak egy-egy pillanatig, hiszen alig egy óra volt hátra a “panem et circenses” ezévi legnagyobb fellépéséig. Ahogy közeledett a vonat, úgy lett egyre nehezebb a levegő az eső szagától és testétől. Párás izzadtsága betöltötte a fülkét, ahol az emberek méla esti közönnyel készülődtek a leszálláshoz.

Befutottunk. Már pár perce elkezdődött az ünneplés, amikor a Keleti pályaudvar bal oldalánál a járdára léptünk. A város üres volt teljesen és az egyre erősödő szélben egy Stephen King regény adaptálását idézte a valóság: por töltötte be pályaudvar előtti teret, minden szemetett a szemünkbe akart dobni az egyre vadabbul mozgó levegő, cibálta a lecsavarozott padokat, lengette a kukákat, hajlítgatta az alumínium útjelző oszlopokat. Majdnem bementünk a pályaudvar épületébe, de már közel volt az aluljáró egyik lejárata, ami üres szájként fogadott minket. Átrohantunk a metró bejáratához és másfél perc alatt annyira sikerült megázni, mint máskor egy augusztus végi focimeccs második félideje alatt, ha nem készülünk esernyővel és nincs fedett lelátó.

A metró üres, páran jönek még felfelé a lépcsőn, épp most ment el a járatunk. De viszonylag hamar, 2 perc alatt jön a következő, nyilván a tüzijárék miatt. A Kossuth térig béke és tátongó üresség, tényleg az egész főváros az ESEMÉNYT nézi. A Kossuth téren 10-15 ember, ruhás leveli békává változva, de megkönnyebbülten, hiszen fedett helyen hazafelé tartanak. Kicsit vicces rájuk nézni, de sok időt nem fordítunk rájuk, egymásra nézzünk és nem kell kimondani a gondolatot: “Mi lehet kint?”.

Batthyány tér. Leszállás és kb 20-25 ember várja lent a metrót. Jönnek lefelé is, de még nem látunk föl. “Nem lesz gond” – mondja szerelmem, de én már látom azt, amit ő nem. “Nézz fel” – válaszolom. A két lefelé működő mozgólépcső rogyásig tele emberrel. Ők is megkönnyebbülve, páran mosolyogva, de ronggyá ázva. A csapzott hajzat alatt vízcseppes arcok, testhez tapadó ruhák… Váltunk két szót arról, hogy ez az igazi spontán vizespólós verseny, de aztán … Aztán felérünk. A metróbejárat egyik fele lezárva, ömlik-nyomul lefelé a tömeg, nincs megállás. Aki kifelé menne, egy pillanatra megtorpan, nem hihető, amit látunk… A bejáratnál rendőr biztosít és a bejutók, már szidják őket. Egy pillanat alatt átragad a tehetetlenség és a pánikhangulat az egyenruhásokra és visszaüvöltöznek vörös fejjel… Kijutunk. Balra fölfelé indulunk a nem működő lépcsőkön. Halálfélelem a szemekben, pánik, hangzavar mindenütt, szorítjuk egymás kezét és senki nem szól semmit. Mindenki nyomul befele, lefele. Akkor a tömeg, hogy ahhoz képest a Titanic száraz fedélzete elsüllyedés előtt balatonparti strand október végén. Az általunk használt lépcsőn is jönnének lefelé. Az üvegkalitka körül körbe emberek és nem fogy a tömeg, nem fogy… Az elázott gyerekek arcán rémület, az őket óvó szüleikén kétségbeesett aggodalom, szinte őrült féltés. Haza akarnak jutni. Elindulnánk kifelé, de nincs hol. Jönnek mögöttünk és nem udvariaskodnak. “Mi innen kimegyünk, mert lent már lincselés van” – mondja a sort vezető srác, és mi megyünk, nyomakodunk utánuk, velünk. Jönnek mások is, már nem tudjuk fogni egymás kezét, elszakít a tömeg, a táska a földre szorul, száránál cibálom, miközben figyelni próbálok, hogy a nálam alacsonyabbakat, a gyerekeket ne döngöljem a betonba a következő lépésemmel. Figyelek hátra, hogy szívem nőjét ne veszítsem el. Aztán két lépés, tisztul a járda, kiérek, ő is. Egymásba karolunk és menekülünk hazafelé. Mindenki más a metróba tart. Megérkezik az első mentő, mi rá 5 percre hazaérünk.

A teraszról a sziréna hangját hallani a part felől. Nem vagyunk álmosak, pedig 10 óra. Ülünk, megbeszéljük, aztán aludni készülődünk. 11-es hírekből a katasztrófális helyzet tragikus adatai. Lekapcsoljuk a villanyt, és megpróbáljuk kikapcsolni a rakpartról felhallatszó szirénák hangját…

One thought on “Sistergő pörölycsapás / 06-08-20”

  1. Legkeményebb volt. Én sajnos nem bírok ilyen szépen prózát fogalmazni, mint Geci bácsi (dalban mondom el). Én otthon ültem, mivel rámtört az allergia plusz nem bírom a proletárrendezvényeket (parasztvakítás advanced level), elég jól tettem a jelek szerint. Dzsajokoszt majdnem lefújra a szél valami tetőről, de majd elmeséli.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.