Közzétéve:

Blogszerelés update II.

Igen, köszönöm kérdéseteket, már jobban vagyok, holnap megyek dolgozni. Addig is volt egy kis időm blogot szerelni, az alábbiak történtek:

1. Az oldal szélessége 940 pixel lett, ebből a “hasznos terület”, tehát a posztok szélessége 620 pixel. Átméreteztem a képregényeket 620×240-re, Macintoshon természetesen kurva jól néznek ki, de hát itt az előző szélesség is oké volt…a magasság helyes aspect ratio-val nem 240 kellene, hogy legyen, hanem kb 180, de úgy nem elég nagy sztem, úgyhogy most kicsit hosszúkás, de sztem ok. Megnéztem Virtual PC + Internet Explorer 6 alatt és hát nem sok javulást láttam (pixeldropping big time továbbra is). Bubuc, vélemény? Miafaszt csináljak még a szélességgel?

2. Létrehoztam a Képregény kategóriát a mániára való tekintettel és átraktam bele a releváns posztokat.

3. Sidebar update, mégpedig:

a. Firefox alatt is jó helyen van a Shoutbox input mezője just for M1K1 – pls csekkold Win alatt.

b. Jobb oldalra kiraktam alulra egyrészt egy havi archívumot, másrészt a kategóriákat.

4. A header-t is megnyújtottam, ezért most egy kicsit homályos, meg az alja picit lemaradt, de hát valszeg úgyis lesz új header az újonnan felfedezett generatorok segítségével 🙂

Közzétéve:

Az én augusztushuszadikám

Nokérem. Következőképpen alakult az idei “augusztushúsz”:

Délután 14 óra körül találkoztunk a Batyin Reci,Áci,Nyul meg én, abból a célból, hogy az idén harmadszor Budapesten megrendezésre kerülő RedBull AirRace (nekem csak repülőgépverseny) első futamát megnézzük. Biciklivel érekztünk (Reci is!!! Aki vadonatúj Merida típusú bicóval feszített), a parton kb annyi ember amennyi szokványos az idő pedig olyan amilyen a szokványos: rohadék meleg. Vhogy amire emléxem legalábbis 4 éve mióta Budán lakom “augusztushúsz” mindig dögmeleggel örvendeztetett, mindegy hogy előtte vagy utána egy hétig esett vagy nem. Mongyuk ez kiráj.

Tehát megnéztük a repülőverseny első felvonását…ahol 6. versenyzőként a MI Besenyeipetink érkezett a Gellért-hegy felől és közel 400 km/h sebességgel bevágódott a Lánchíd alá. Óriási izgalom lett úrrá a tömegen…a 6 éves kislányok “Hajrá Besenyei!” kiáltásai közepette megtörtént a nap első targédiája. Besenyei levitte az egyik kapu tetejét amiért 10 mp büntetést kapott. Volna. Ha úgy nem dönt a kubai félnyolcas előtt, hogy VÉGE, KISZÁLL. A pályáról. Ez a tragédia ekkor döbbent csöndet váltott ki a tömegből. Még nem sejtettük, hogy lesz egy kettes számú tragédia ami mindent ki fog váltani csak nem döbbent csendet.
Nem értettük. Besenyei kiesett. A kivetítőkön ez állt:

Péter Besenyei DSQ. ÓGYÁSZ! 🙂

A futamnak vége lett, Áci elhaladt szokásos vasránap esti futballmeccsére, Reci, Nyul és én átmentünk Pestre bicózni. Fél7 körül a Jászaitól nem messze elterülő partszakasz lépcsőin ültünk le, hogy a második futamot megnézzük ahol a MI Petink már nem tolta. A Duna olyan közel volt hozzánk hogy szinte a talpunkat nyaldosta és bár a Nap belesütött a pofánkba a hangulat így is remek volt főleg  miután -olyan 19:10 körül- belesüppedt egy jókora Nyugat felől érkező felhőbe. Máhogy nem a hangulat hanem a Nap. 🙂 Még mondtam is Nyulnak(nem volt napszemüvege): Na, nézd Nyul ez a felhő lesz a haverunk. Nem az lett. De ezt akkor még mindig nem tudtuk.
Steve Jones megnyerte a Budapest RedBull AirRace-t mi pedig a Margit-hídon át embertömegeket kerülgetve átgurultunk Pestre, Igor(Áci öccse) tetőlakása felé.
20:25 körül egy éjjelnappali előtt állva Nyul látta meg az első villámokat. Szokásos stílusában ami audionálisan üt leginkább megjegyezte:

-Ebbőőől ma még vihaaar lesz.
Áhh -mondom- kit érdekel 5 percig esik azt annyi, különben szerinted az ilyen tüzijátékot azt így el bírja áztatni az eső, máhogya rakétakát érted…
-Nemtudom, biztos raknak rá valami szatyrot…
-SZATYROT BAZMEG???? :)))
-Hát ja….
-:))))))))))

Vettünk pezsgőt meg csipszet amiket életem kockáztatása árán szállítmányoztam kétkerekűm balkorányán egy SZATYORBAN(kezem meg be is görcsölt) egészen a házig ahol Áci már várt fagyit nyalva-Barbit fogva, de nem vette el a meccsboxom, hanem miután Nyul közölte “Na, már esik is” az élre állt és beirányozott minket a házba. Reci meg én nemis éreztük hogy esik. Felmentünk a negyedikre becsöngettünk, de az ajtó nem kinyilt hanem úgy kibaszódott mint az ólajtó.(teszem hozzá gyerekkoromban azt hittem hogy ennek a szónak konkrétan az OLAJ-hoz van köze 🙂 )
Beérkezvén azt láttuk, hogy a tetőről ahova egy ilyen erkélyajtó szerűségen lehet kimenni, özönlenek befelé az emberek…Mondom “mivanbazmeg…má megy a tüzijáték gecó!” Bátran kimentünk a tetőre kezemben a két üveg pezsgővel “Áhh mit kell parázni? Esik:esik. Na és?” Aztán rájöttem mikor majdnem lekapott a szél…és mikor Áci felkiáltott, hogy “Akibe először fog belebaszni a villám az mennyen a picsába” akkor jöttem rá, hogy akkor most ez már télleg nem vicc akkor. Csontig áztunk kb 28 másodperc alatt.

Kimentünk a lépcsőházba cigizni ahonnan egy nagy ablakon keresztül lehetett látni a tüzijáték egy részét, és lelki szemeim előtt megjelent az a baszott nagy tömeg a parton ahol nemsokkal azelőtt voltunk…És simán le lehetett vágni hogy gáz van. Ezt szóvá is tettem (Reci csatlakozott) akkor még poénkodtunk ezen és az egyik csajszi meg is jegyezte, hogy nem valami pozitív a gondolkodásunk…Hmm….Aztán amikor Áci a fürdőszobából felhívta Igort, hogy hívta Anita(sört árult a budai parton), hogy a hangfalak rápotyognak az emberekre, akkor már lehet hogy ő sem így gondolta. Én még kimentem eccer a tetőre esernyővel és semmi mást nem hallottam a szelen kívül csak a szirénákat. Elég félelmetes volt. Úgy éreztem magam mint egy katasztrófafilm azon szerencsés szereplője aki a város lebiztonságosabb helyén van és csak elképzelni tudja mi lehet “odabenn” vagy 2odakinn” a “többiekkel” mert még korábban megszűnt a TV és rádióadás, aztán egyszercsak a közvilágítás is…
A HírTV 11-es híreiből értesültünk a konkrétumokról…döbbenet volt. Megtörtént a nap kettes számú targédiája, ami -annak súlya miatt- A TRAGÉDIÁVÁ minősült.

Vége.

Közzétéve:

Sistergő pörölycsapás / 06-08-20

Kinéztem a vonat ablakán és a sötétedő ég nyugati fertályát szürkéllő fellegek földig érő villanásnyi lábai szagatták szét. “Nem nagyon lesz ma tüzijáték.” – gondoltam, de csak egy-egy pillanatig, hiszen alig egy óra volt hátra a “panem et circenses” ezévi legnagyobb fellépéséig. Ahogy közeledett a vonat, úgy lett egyre nehezebb a levegő az eső szagától és testétől. Párás izzadtsága betöltötte a fülkét, ahol az emberek méla esti közönnyel készülődtek a leszálláshoz.

Befutottunk. Már pár perce elkezdődött az ünneplés, amikor a Keleti pályaudvar bal oldalánál a járdára léptünk. A város üres volt teljesen és az egyre erősödő szélben egy Stephen King regény adaptálását idézte a valóság: por töltötte be pályaudvar előtti teret, minden szemetett a szemünkbe akart dobni az egyre vadabbul mozgó levegő, cibálta a lecsavarozott padokat, lengette a kukákat, hajlítgatta az alumínium útjelző oszlopokat. Majdnem bementünk a pályaudvar épületébe, de már közel volt az aluljáró egyik lejárata, ami üres szájként fogadott minket. Átrohantunk a metró bejáratához és másfél perc alatt annyira sikerült megázni, mint máskor egy augusztus végi focimeccs második félideje alatt, ha nem készülünk esernyővel és nincs fedett lelátó.

A metró üres, páran jönek még felfelé a lépcsőn, épp most ment el a járatunk. De viszonylag hamar, 2 perc alatt jön a következő, nyilván a tüzijárék miatt. A Kossuth térig béke és tátongó üresség, tényleg az egész főváros az ESEMÉNYT nézi. A Kossuth téren 10-15 ember, ruhás leveli békává változva, de megkönnyebbülten, hiszen fedett helyen hazafelé tartanak. Kicsit vicces rájuk nézni, de sok időt nem fordítunk rájuk, egymásra nézzünk és nem kell kimondani a gondolatot: “Mi lehet kint?”.

Batthyány tér. Leszállás és kb 20-25 ember várja lent a metrót. Jönnek lefelé is, de még nem látunk föl. “Nem lesz gond” – mondja szerelmem, de én már látom azt, amit ő nem. “Nézz fel” – válaszolom. A két lefelé működő mozgólépcső rogyásig tele emberrel. Ők is megkönnyebbülve, páran mosolyogva, de ronggyá ázva. A csapzott hajzat alatt vízcseppes arcok, testhez tapadó ruhák… Váltunk két szót arról, hogy ez az igazi spontán vizespólós verseny, de aztán … Aztán felérünk. A metróbejárat egyik fele lezárva, ömlik-nyomul lefelé a tömeg, nincs megállás. Aki kifelé menne, egy pillanatra megtorpan, nem hihető, amit látunk… A bejáratnál rendőr biztosít és a bejutók, már szidják őket. Egy pillanat alatt átragad a tehetetlenség és a pánikhangulat az egyenruhásokra és visszaüvöltöznek vörös fejjel… Kijutunk. Balra fölfelé indulunk a nem működő lépcsőkön. Halálfélelem a szemekben, pánik, hangzavar mindenütt, szorítjuk egymás kezét és senki nem szól semmit. Mindenki nyomul befele, lefele. Akkor a tömeg, hogy ahhoz képest a Titanic száraz fedélzete elsüllyedés előtt balatonparti strand október végén. Az általunk használt lépcsőn is jönnének lefelé. Az üvegkalitka körül körbe emberek és nem fogy a tömeg, nem fogy… Az elázott gyerekek arcán rémület, az őket óvó szüleikén kétségbeesett aggodalom, szinte őrült féltés. Haza akarnak jutni. Elindulnánk kifelé, de nincs hol. Jönnek mögöttünk és nem udvariaskodnak. “Mi innen kimegyünk, mert lent már lincselés van” – mondja a sort vezető srác, és mi megyünk, nyomakodunk utánuk, velünk. Jönnek mások is, már nem tudjuk fogni egymás kezét, elszakít a tömeg, a táska a földre szorul, száránál cibálom, miközben figyelni próbálok, hogy a nálam alacsonyabbakat, a gyerekeket ne döngöljem a betonba a következő lépésemmel. Figyelek hátra, hogy szívem nőjét ne veszítsem el. Aztán két lépés, tisztul a járda, kiérek, ő is. Egymásba karolunk és menekülünk hazafelé. Mindenki más a metróba tart. Megérkezik az első mentő, mi rá 5 percre hazaérünk.

A teraszról a sziréna hangját hallani a part felől. Nem vagyunk álmosak, pedig 10 óra. Ülünk, megbeszéljük, aztán aludni készülődünk. 11-es hírekből a katasztrófális helyzet tragikus adatai. Lekapcsoljuk a villanyt, és megpróbáljuk kikapcsolni a rakpartról felhallatszó szirénák hangját…